KURZUS: Közlekedésépítés

MODUL: V. modul

13. lecke: Vízépítési műtárgyak tervezése

Cél: Megismerkedni a külterületi és belterületi utak általános víztelenítési módszereivel és az azok tervezéséhez szükséges alapvető fogalmakkal. Átfogó képet kapni a víztelenítési problémákról.

Követelmények: Ismerje a leckében tárgyalt víztelenítési módszereket, legyen tisztában a nem megfelelő víztelenítés miatt előforduló problémákkal.

Időszükséglet: a tananyag elsajátítására fordítandó időszükséglet 1 hét.

Kulcsfogalmak: kül- és belterületi utak víztelenítése; víztelenítés módszerei; összegyűjtés; elvezetés; tárolás; kezelés.

Az utakat - hasonlóan a tervezési osztály esetén tárgyaltakhoz -, víztelenítési szempontból is megkülönböztetjük külterületi, illetve belterületi utakká. Előbbiek esetén az esetek többségében nyílt rendszereket alkalmazunk (árkok, szikkasztók stb.), míg utóbbiak esetén általában elkerülhetetlen a zárt rendszerek alkalmazása (víznyelők, csatornák, fedett árkok stb.). A lecke során elsőként a külterületi utak általános vízelvezetésével foglalkozunk, majd a lecke második részében tárgyaljuk a belterületi utak általános víztelenítését. A fejezet a víztelenítéssel kapcsolatos hidrológiai számításokkal zárul, amely után néhány mondatban modern, jelenleg még nem széleskörűen alkalmazott víztelenítési megoldást ismertetünk.

A víztelenítés során gondot kell fordítani egyrészt az útburkolat felszínén megjelenő víz összegyűjtésére, mivel a burkolaton és burkolati hibákon felgyülemlő csapadékvíz forgalombiztonsági szempontból problémákat okozhat. Érdemes itt megjegyezni az úgynevezett aquaplaning (vízen való felúszás) jelenségét, mely akkor következik be, amikor az abroncsok és az útburkolat közötti vizet nem lehet kiszorítani. Ekkor a vízréteg addig növekszik az abroncsok előtt, amíg a víz nyomása meg nem haladja az abroncs nyomását, melynek eredményeként megszűnik a kapcsolat az abroncsok és az útburkolat között. A tapadás elvesztése miatt a kerekek csúsznak, a jármű pedig nem képes reagálni a kormányzásra, fékezésre, gyorsításra, azaz a sofőr elveszíti irányítását a jármű felett. A jelenség csak egy példa a sok közül; ez esetben víztelenítési hiányosság és burkolathibák együttes fennállása miatt keletkező jelenségről beszélhetünk.

Másrészt nem szabad megfeledkezni a víztelenítési hiányosságok miatt előforduló egyéb jelenségekről sem. Úgy tartja a mondás, hogy "A víz az úr" és ez a kijelentés az útépítésben hatványozottan igaz. Gondoljunk például az utak teherbírására: egy tökéletes állapotú útpálya a pályaszerkezet alá beszivárgó és nem megfelelően elvezetett víz miatt rövid idő alatt súlyos károkat tud szenvedni. A felgyülemlő víz kimosódásokat, vízzsákokat, télen pedig fagykárokat idézhet elő. Ezek közvetlen hatása a teherbírás csökkenése, közvetett hatása pedig az út gyorsabb tönkremenetel.

Az utakra hulló csapadékvíz elvezetésének alapvető eleme az utak keresztirányú (oldal) és hosszirányú esése. Cél, hogy az útkoronára hullott csapadékvizet a legrövidebb úton elvezessük, melyet az út tengelyére merőlegesen, azaz keresztirányban kialakított oldaleséssel tudunk a leghatékonyabban megoldani. Az oldalesést kétféleképpen lehet kialakítani: i.) egyoldali eséssel, amely kivitelezési szempontból előnyös. Hátránya viszont, hogy a víz a burkolat teljes szélességében végigfolyik, azaz sokáig tartózkodik a felületen (ezzel sérül a legrövidebb úton történő elvezetés elve); ii.) tetőszelvénnyel (kétoldali esés), melynek előnye, hogy a csapadékvíz rövid úton távozik a burkolatról.

Általános esetben kijelenthető, hogy az utak vízelvezetésének folyamata a következőképpen néz ki (13.1. ábra):

A vízelvezetés folyamata (Forrás: Tárczy, 2012)
13.1. ábra

Az első szakaszban a pályára lehulló csapadékvizet és a pályaszerkezetbe a talajvízből kapilláris úton felszivárgó vizet különböző szerkezeti megoldásokkal összegyűjtjük. Ilyen megoldás lehet például az út keresztirányú-és hosszesése, az út mellett található különböző árkok, de ide tartozik a pályaszerkezet alatt lévő védőréteg is.

A második szakaszban az összegyűjtött víz elvezetése, tárolása, illetve adott esetben kezelése tartozik. Az elvezetés történhet hossz-és keresztirányú műtárgyakkal (pl. árkok, folyókák, keresztcsatornák). Tárolóként (tározóként) funkcionálhat valamilyen vízfolyás vagy természetes tó - amennyiben a környezetvédelmi előírások ezt megengedik -, gyakrabban azonban úgynevezett szikkasztó vagy tározó tavakat építünk. Amennyiben szükséges (elsősorban környezetvédelmi szempontok miatt) megjelenik a kezelés folyamata, azaz az összegyűjtött csapadékvizet valamilyen szűrési, tisztítási folyamatnak vetjük alá.

Végezetül harmadik lépésként az összegyűjtött, majd elvezetett csapadékvíz visszakerül a hidrológiai körforgásba.

13.1. Külterületi utak víztelenítése

A lehulló csapadék a létesítményen és annak környezetében lefolyásnak indul, melyet a különböző mérnöki szerkezetekkel összegyűjtünk. A 13.2. ábra ezekre a szerkezetekre mutat néhány példát, a teljesség igénye nélkül.

Utak víztelenítési megoldásai
13.2. ábra
13.1.1. Talpárok, oldalárok

Talpároknak nevezzük a töltéstalp mellett elhelyezkedő árkokat, míg oldalároknak a bevágási rézsű mellett elhelyezkedő árkokat.

A talpárok feladata, hogy az 5%-nál nagyobb esésű lejtőkre épített töltések hegyoldali rézsűjének talpát víztelenítse (ezt nevezzük topográfiailag indokolt esetnek), ezzel megakadályozva a töltéstalp átázását. A talpárok és a rézsűtalp között legalább 3,0 m széles padka alkalmazása célszerű, ellenlejtéssel (13.3. ábra).

Talpárok kialakítása töltés esetén
13.3. ábra

A talpárok általában trapéz keresztmetszetű, minimális szélessége és mélysége 40 cm, rézsűhajlása 6/4-es. Anyagát tekintve lehet burkolt vagy burkolatlan. A burkolás szükségességét a kialakuló mértékadó vízsebesség határozza meg (a víz ne tudja elmosni az árok anyagát). A különböző talajtípusokhoz tartozó határsebességekre a 13.1. táblázatmutat példákat.

Példa a határsebességekre
MederanyagHatársebesség (m/s)
Homokos agyag0,9-1,1
Agyag1,2-1,8
Durva kavics0,8-2,7
Durva homok0,4-0,6
Finom homok0,25-0,4
Betonba rakott terméskő5,0
Beton3,8-7,4

13.1. táblázat

Az oldalárok feladata a bevágás koronájára és rézsűjére hulló csapadékvíz elvezetése. Az oldalárok minden esetben burkolt árok, mérete általában a 13.1. táblázatban szereplő értékekkel egyezik meg. A csapadékvizet legfeljebb 200 m árokhosszon lehet vezetni, azaz 200 m-enként a csapadékot a földmű alatt csőáteresszel átvezetjük.

Oldalárkok minimális méretei (Forrás: Fi, 2002)
A földmunka típusaFenékszélességMélységRézsűhajlás
(m)
Közúti pálya0,500,50(4/4)-10/4
Repülőtér futópályán kívüli része0,500,406/4-10/4
Lakó-és ipartelepek tereprendezése0,500,405/4-8/4

13.2. táblázat

Fontos szempont továbbá az oldalárok esését úgy megválasztani és kialakítani, hogy se kimosódások, se feliszapolódás ne jöhessen létre. Előbbi az árok állékonyságát veszélyezteti, utóbbi pedig az árok kapacitását.

13.1.2. Árokméretezés

A nyílt árkok méretezése permamens, egyenletes sebességű vízmozgásra történik (lásd Vízmérnöki ismeretek 2 - Hidraulika c. tantárgy). Emlékeztetőül a méretezéshez alkalmazott Chézy egyenlet a következő alakban írható fel:

Q=kA R 2 3 S , ahol

k a meder simasági tényezője (m1/3/s);
A a meder nedvesített területel (m2);
R a meder hidraulikai sugara (m);
S a meder fenékesése (m/km).

Az árok fenékszintjének meghatározásakor figyelembe kell venni a mértékadó talajvízszint és a tervezett út ágyazati rétegének helyzetét, azaz meg kell akadályozni, hogy a talajvízszint elérje az út ágyazati rétegét (védőréteg).

13.1.3. Övárok

Bevágás esetén a terepről érkező vizeket övárokkal kell felfogni. Az övárok minden esetben burkolt árok. Befogadói lehetnek a tervezett létesítmény mellett vezetett oldalárkok vagy külön elvezetés a befogadóig (vízfolyás, mélyvonulat). Az övárkokat helyszínrajzilag úgy kell elhelyezni, hogy a bevágási rézsű állékonyságát ne veszélyeztessék. Ennek érdekében általában a rézsű körömpontjától legalább 3,50 m-re kell őket elhelyezni, de a geotechnikai szakvéleményt minden esetben figyelembe kell venni.

13.1.4. Áteresz

Az átereszek a tervezett út alatt létesített keresztirányú műtárgyak, melyek az árkokban összegyűjtött csapadékvíz, illetve vízfolyással történő keresztezés esetén annak átvezetését valósítják meg. Lényeges szempont, hogy az átereszeknek a mértékadó vízhozamot kártétel és káros kimosódások nélkül el kell tudniuk vezetni. Az átvezetéseket - amennyiben lehetőség van rá - merőleges keresztezéssel kell megoldani. A műtárgy nyílásméretének meghatározásakor figyelembe kell venni az üzemeltethetőség (tisztíthatóság) szempontjait.

Ennek eredményeként gyorsforgalmi utak esetén általában nagyobb nyílásméret alkalmazandó (d>1,00m), míg főutak esetében d>0,80m. Mellékutak esetén a nyílásméret d>0,60m. A csőáteresz méretét minden esetben hidraulikai számítással igazolni kell.

Az átereszek kialakításánál figyelembe kell venni a gyártó által előírt legkisebb takarási magasságot, mely az átereszek teherbírását befolyásoló tényező. Szintén szükséges az átereszek be-és kifolyási szakaszain elő-és utómeder kialakítása, mely 5-10 méteres burkolat kialakítását jelenti.

Csőáteresz átvezetése út alatt (burkolt árokkal, burkolt utómederrel)
13.4. ábra
13.1.5. Talajvíz elleni védelem

A fagyvédő, illetve a víztelenítő szivárgó réteg - vagy védőréteg - funkciója, hogy a kötött anyagú földmunkát megóvja az elnedvesedéstől. Ezt a feladatát azonban csak akkor tudja ellátni, ha anyaga olyan, jó vízelvezető, kellően tömör, nem fagyveszélyes homokos kavics, amely az elszennyeződéstől a klasszikus módon vagy korszerűbben védett. A fagy- és elnedvesedés elleni védelem kérdéséhez szorosan hozzátartozik a védőréteg szivárgóval történő víztelenítése is. A szivárgótest tulajdonképpen egy olyan hosszirányú, szintén vízelvezető anyagból készült téglatest, amelynek felületét műanyag textília védi a környező talaj behatolásától, alján pedig felső oldalán perforált dréncső biztosítja a víz kivezetését. A csatornát újabban merev PVC csőelemekből, illetve gégecső jellegű dréncsőből készítik, a szivárgótestet pedig műanyag textília szűrővel védik a szennyeződéstől. A réteg oldalesése jellemzően 4%, de itt megjegyezzük, hogy megfontolandó a réteg oldalesését 6-8%-ra növelni.

A különböző védőréteg víztelenítési módszerekre a 13.5-10. ábrák mutatnak példákat.

Védőréteg kivezetése töltésben (Forrás: Fi, 2002)
13.5. ábra
Védőréteg víztelenítése bevágásban (Forrás: Fi, 2002) a) háromszög szelvényű folyóka alatt hossz-szivárgóhoz csatlakoztatva; b) körszelet szelvényű árok, az egyoldali eséssel kialakított védőréteg indítása; c) körszelet alakú árok alatti hossz-szivárgó. A hossz-szivárgóból az összegyűlt vizet betoncső csatornával vezetik ki
13.6. ábra
Szivárgó és gyűjtőbetoncső-csatorna ellenőrző és gyűjtő akna (Forrás: Fi, 2002)
13.7. ábra
Műanyag textília szűrővel kialakított egyrétegű szivárgó (Forrás: Fi, 2002)
13.8. ábra
Vízelvezető réteg vízáramlásának megakadályozása mélyen fekvő szivárgóval (Forrás: Fi, 2002)
13.9. ábra
Bevágási rézsűn fakadó víz megszakítása szivárgóval (Forrás: Fi, 2002)
13.10. ábra
13.1.6. Földműtől történő vízelvezetés megoldásai

A felszíni csapadékvizek elvezetésének leggazdaságosabb módja a nyílt árokkal történő vízelvezetés. Nyílt árkok alkalmazásánál az alábbi tervezési elveket kell betartani:

  • az árkot a lehető legrövidebb úton vezessük be a befogadóba, ezért a földművekkel való kereszteződés helyén célszerű lehet ferde műtárgyakat (átereszek, hidak stb.) alkalmazni;
  • az adott pénzügyi kereten belül lehetőleg olyan burkolati megoldást válasszunk, amelynek mederérdességi tényezője kicsi, mert így kisebb árokméreteket kapunk és a karbantartási költség is alacsonyabb lesz;
  • széles fenekű (1,5-2,0 m-nél szélesebb) árkokban a kis vizek mederközépre való tereléséről megfelelő homorú keresztszelvény alkalmazásával gondoskodjunk;
  • az árok keresztszelvényének és hosszirányú esésének változását - a kontrakció, vagy vízugrás elkerülése érdekében - folyamatos átmenettel oldjuk meg;
  • a mértékadó vízhozam szintje felett az árok partéléig legalább 15 cm biztonságot hagyunk;
  • a rézsűburkolatok lábának megtámasztásáról minden esetben gondoskodjunk;
  • a földmedrek fenekét ne gyepesítsük;
  • az árok keresztszelvényének alakja hidraulikailag a lehető legkedvezőbb legyen (igyekezzünk minél inkább a kör keresztmetszethez közelit kialakítani).
13.1.7. Tározás

Amennyiben az útárok tározási funkciót is ellát vizsgálni kell, hogy a mértékadó csapadék legalább másfél-, kétszeresét be tudja fogadni. Külterületen a tározókat a tervezett árok külső szélétől legalább 5 m távolságon túl szükséges kialakítani. A medence kialakításakor törekedni kell a minimális földmunkára, a könnyű megközelíthetőségre és az üzemeltethetőségi szempontokra.

A záportározók méretezésével a "Műszaki Hidrológia" c. tantárgy foglalkozik bővebben.

13.1.8. Szikkasztás

Amennyiben egyéb befogadó nem áll rendelkezésre szükségessé válhat a talaj, mint befogadó kijelölése. A szikkasztás történhet tározómedencében, illetve árokban is. A szikkasztás tervezése során a hatóságokkal egyeztetni szükséges és minden esetben vizsgálni kell, hogy alkalmazható-e ez a műszaki megoldás.

13.2. Belterületi utak víztelenítése

A belterületi utakra lehulló csapadékvíz elvezetése zárt rendszerrel (egyesített vagy elválasztott rendszer) és/vagy nyílt árkokkal, zártszelvényű csatornákkal történik. A jövő mérnökei számára a következő problémák fogják a legnagyobb megoldandó feladatot jelenteni:

  • A megnövekedő lefolyási mennyiség és csúcsvízhozam, amely környezeti és anyagi károkat okoz, bizonyos esetben emberéletet is követel.
  • Mivel a városra lehulló csapadékvíz az egyik legnagyobb forrása számos szennyeződésnek a lefolyás megváltozó minősége problémát jelent a megfelelő befogadó megválasztásához.

Belterületeken a kiemelt szegélyű útszakaszok víztelenítése zárt rendszerben, csatornázással történik. A zárt rendszerű vízelvezetésnél az útpályáról és a járdáról lefolyó víz a szegélyek mellett elhelyezett víznyelőkbe folyik, onnan pedig tovább a vízelvezető csatornába. Mivel a víz elvezetése pontszerűen elhelyezett létesítményeken keresztül történik, az oldalesés biztosítása önmagában már nem elég hozzá, hogy a víz eljusson a víznyelőig. Ha nincs megfelelő hosszesés, akkor a burkolatszél hullámoztatásával lehet elérni, hogy a víz ne álljon meg a szegély mellett, hanem befolyjon a víznyelőbe.

Belterületeken a kiemelt szegélyű útszakaszok víztelenítése zárt rendszerben, csatornázással történik. A zárt rendszerű vízelvezetésnél az útpályáról és a járdáról lefolyó víz a szegélyek mellett elhelyezett víznyelőkbe folyik, onnan pedig tovább a vízelvezető csatornába. Mivel a víz elvezetése pontszerűen elhelyezett létesítményeken keresztül történik, az oldalesés biztosítása önmagában már nem elég hozzá, hogy a víz eljusson a víznyelőig. Ha nincs megfelelő hosszesés, akkor a burkolatszél hullámoztatásával lehet elérni, hogy a víz ne álljon meg a szegély mellett, hanem befolyjon a víznyelőbe.

13.2.1. Egyesített rendszer

A hagyományos, egyesített rendszerű csatornák a szennyvizet és az időszakos, lényegesen nagyobb mennyiségű csapadékvizet ugyanazon csatornarendszerben vezetik le. A rendszer főgyűjtő vezetékeit viszonylag nagy keresztmetszetű csatornaelemek alkotják, melyeket túlterhelésük megakadályozása, illetve. mérséklése céljából bizonyos távolságokban úgynevezett csatornahálózati túlfolyóval (záporkiömlővel) megcsapolják és a kiömlő keverék szennyvizet közvetlenül (esetleg ülepítés után) a befogadóba vezetik. Az egyesített csatornarendszerben, ideális esetben duzzasztás és túlfolyás nincs. Fontos megjegyezni, hogy az egyesített rendszerű csatornahálózatok csak gravitációs üzeműek lehetnek. Az egyesített csatornarendszer legnagyobb előnyei, hogy:

  • a rendszer üzemeltetése a hidraulikai viszonyok miatt egyszerűbb;
  • az egyetlen vezeték helyigénye kisebb;
  • az egy csatorna nyilvántartása, üzemeltetése, fenntartása egyszerűbb; és
  • a beruházási költség összességében általában kisebb.

Az egyesített csatornarendszer hátrányai általában a következők:

  • a befogadók keverék szennyvízzel való terhelése miatt nem felel meg a környezetvédelem mai előírásainak;
  • a szennyvíztisztító telep terhelése kiegyenlítetlen, a csapadékvizek miatt időszakosan jelentősen túlterhelődik;
  • az elvezetendő nagy vízmennyiségek miatt a rendszerben visszaduzzasztás gyakran előállhat (sík terep, nem megfelelő lejtés);
  • kedvezőtlen hidraulikai viszonyok létrejötte esetén a lefolyási idő növekedése a szennyvíz "berothadását" segíti elő, a feliszapolódás veszélye nő; és
  • a rendszer új területek bekapcsolására, a fedettségi viszonyok változására a korlátozott hidraulikai kapacitás (szelvényméret) miatt kevésbé rugalmas.
13.2.2. Elválasztott rendszer

A korszerűbb, környezetvédelmi szempontokból kedvezőbb elválasztott rendszerekben a szennyvizet a szennyvízelvezető csatornák, a csapadékvizet a csapadékvíz elvezető csatornák szállítják. Az úttest alá két külön vezeték kerül (13.11. ábra).

Elválasztott rendszer
13.11. ábra

A szennyvíz a szennyvíztisztító telepre, a csapadékvíz - ülepítés után a befogadóba vezetendő, amely lehet szennyvíztisztító telep, vízfolyás, csatorna vagy záportározó. Az elválasztott csatornarendszerek szennyvíz csatornái lehetnek gravitációs, nyomás alatti, illetve vákuumos rendszerűek.

A szennyvíz mindig zárt, felszín alatti rendszerben vezetendő el, azonban a csapadékcsatornák lehetnek nyílt árkok is. A csapadékvíz elvezetése mindig gravitációs módon történik.

13.3. Hidrológiai számítások
13.3.1. A mértékadó vízhozam

A mértékadó vízhozam a racionális módszer alapján kerül meghatározásra, a következő egyenlettel:

Q m =α i p A , ahol:

α a lefolyási tényező (-);
ip a mértékadó csapadékintenzitás (l/s ha, vagy mm);
A a vízgyűjtő terület nagysága (ha, vagy km2).

13.3.2. Lefolyási tényező

A lefolyási burkolat lefolyási tényezőjét 0,85-0,95 között célszerű megválasztani, mely érték csak a burkolt felületekre alkalmazható. Amennyiben a burkolt felületekhez képest számottevő a nem burkolt felületek nagysága, a 13.3.5. pont alapján kell eljárni.

13.3.3. Mértékadó csapadékintenzitás

Méretezés szempontjából külterületen az útpályára hulló csapadékból származó vízmennyiség meghatározásához a tízperces időtartamú (t=10 perc) és kétéves gyakoriságú - visszatérési idejű - (p=2 év) csapadékintenzitás nagysága a használatos (13.2. táblázat). Kiemelt érdekeltség esetén, illetve amennyiben a gazdaságossági megfontolások ezt indokolják, az értéktől tervezői felelősségvállalás mellett el lehet térni.

Csapadékintenzitás értékek
13.3. táblázat
13.3.4. Összegyülekezési idő

A tervezett létesítményhez csatlakozó vízgyűjtő területek összegyülekezési idejét több módszer alkalmazásával is meg lehet határozni. A talpárkok és csatorna befogadók összegyülekezési idejét - a biztonság javára - egyenlőnek feltételezzük a csapadékintenzitás időtartamával. A módszer garantálja, hogy mindig a maximális vízhozamértéket kapjuk.

Amennyiben a tervezett létesítmény vizsgált szakaszán már számottevően hosszú a lefolyási úthossz, vizsgálni szükséges az összegyülekezési időt. Az összegyülekezési idő meghatározására egyszerűbb esetben az alábbi egyenlet alkalmas:

τ= L 2 AI , ahol

τ az összegyülekezési idő (perc, vagy óra);
L a lefolyási úthossz (km);
A a vízgyűjtő terület nagysága (km2);
I az átlagos esés (-).

13.3.5. Környező területekről érkező csapadék

Amennyiben a tervezett létesítményhez kapcsolódó nem burkolt felületek aránya mértékadó a burkolt felületekhez képest - például foglalkozni kell a terepről lefolyó vizek összegyűjtésével és elvezetésével - a következőképpen járunk el.

A vízgyűjtő terület nagyságának meghatározásához és a tervezett létesítmény felé irányuló területi összefolyás meghatározásához a létesítmény környezetének topográfiai ismerete szükséges. Szükséges beszerezni a nagytérségi terület részletes felmérését, amennyiben ez nem áll a tervező rendelkezésére, a vízgyűjtő lehatárolását meglévő topográfiai térképek, légi fotók, helyszíni bejárások alapján lehet elvégezni.

Előfordulhat, hogy a tervezett létesítmény vízfolyást keresztez. Amennyiben a vízfolyáshoz nem áll rendelkezésre megfelelő vízhozamadat, úgy a vízfolyás hidrológiai és hidraulikai vizsgálata szükséges az átfolyási szelvény biztonságos meghatározására.

13.3.6. Lefolyási tényező

A nem homogén területek lefolyási tényezőjét súlyozott átlagolással kell meghatározni a következő módon:

α= α 1 A 1 + α 2 A 2 +...+ α n A n A , ahol

A a teljes vízgyűjtő terület nagysága (ha, vagy km2);
α 1 , α 2 ,..., α n az A1, A2, ..., An részvízgyűjtőkhöz tartozó lefolyási tényezők.

13.3.7. Csapadékintenzitás

A vizsgált vízgyűjtő terület összegyülekezési idejének ismeretében a p visszatérési idejű csapadék intenzitása a csapadék maximum függvény segítségével határozható meg a következő módon:

i p =a t m , ahol

ip a p visszatérési idejű csapadék intenzitása (mm/h);
a a 10 perces időtartamú p visszatérési idejű zápor intenzitása (mm/h);
t az összegyülekezési idő 10 perces időegységben;
m a valószínűségi változó (-).

Az "a"{/i} és "m"{/i} értékeket a visszatérési idő függvényében mutatja.

Az a és m paraméterek értékei
Visszatérési idő, p (év)Előfordulási valószínűség (%)10 perces intenzitás, a (mm/h)Hatványkitevő, m (-)
19947,80,69
25073,00,71
42597,00,72
1010131,00,72
205158,00,73
333180,00,74
502202,00,74
1001238,00,75

13.4. táblázat

13.4. Modern víztelenítési megoldások (vízáteresztő rétegrendek)

A vízáteresztő rétegrendek nagy előnye, hogy alkalmazásukkal a csatornahálózatok intenzív csapadékok miatti túlterheltsége csökkenthető, További lényeges előnyök:

  • elhanyagolható a víznyelők kialakítása, vagy nagymértékben csökkenthető darabszámuk;
  • a burkolatfelület eső esetén is jól használható;
  • kis oldalesésnek köszönhetően az ilyen felületek térbeli hatása kedvező;
  • a pályaszerkezet zajcsökkentő funkciót is ellát száraz időben
  • a modul elején tárgyalt "aquaplanning" jelenség nem tud kialakulni;
  • a rétegrend képes a közúti közlekedésből eredő szennyeződések nagy részét megkötni; és
  • elősegíti a talajvíz utánpótlást,

A vízáteresztő rétegrendek elsősorban kerékpárutak, gyalogutak, parkolók, autópálya pihenők, ipari területek burkolására, járhatóvá tételére alkalmazhatóak.

https://www,youtube,com/watch?v=I16WGau3jxE

13.5. Irodalomjegyzék

Fi, I,, 2002, Utak és környezetük tervezése, Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,Tárczy László előadásai

e-UT-03,07,12 "Közutak víztelenítése" c, Útügyi Műszaki Előírás (korábban ÚT 2-1,215)

Önellenőrző feladatok
1. Nevezze meg az ábrán betűkkel jelölt víztelenítési elemeket!



a:
b:
c:
d: ;
e:
f:
g:
h:
i:
j:
k:
l:

2. A mértékadó vízhozam a racionális módszer alapján kerül meghatározásra, a következő egyenlettel: Q m =α i p A
Mit jelentenek az egyes tagok?

α:
i p :
A:

3. Igaz vagy hamis (egyesített rendszer)?
Az egyesített rendszer üzemeltetése egyszerűbb.
Az egyesített rendszer egyik nagy hátránya a nagy helyigény.
Környezetvédelmi okok miatt az egyesített rendszer már nem tervezhető.
4. Egészítse ki a következő mondatot!

Az utakra hulló csapadékvíz elvezetésének alapvető eleme az utak és esése.

5. Mi alapján döntjük el, hogy egy árkot burkolni kell-e?
mértékadó vízsebesség
talajtípus
fenékesés
lakossági igény
6. Sorolja fel a vízelvezetés folyamatának három fő szakaszát! ü

Válasz:

7. Milyen összegyűjtési megoldásokat ismer? Soroljon fel legalább hármat!
8. Párosítsa az áteresz minimális nyílásméretét az út típusával!

a) 0,60 m
b) 1,00 m
c) 0,40 m

gyorsforgalmi utak
főutak
mellékutak

9. Egészítse ki a mondatot!

A talajvíz elleni védekezés során olyan jó , kellően , nem kavics alkalmazása célszerű, amely az elszennyeződéstől a klasszikus módon vagy korszerűbben védett.

10. Igaz vagy hamis?
Az 1 éves visszatérési idejű csapadék intenzitása nagyobb, mint a 20 éves visszatérési idejű csapadék intenzitása.