KURZUS: Különleges ellátási rendszerek

MODUL: A földgáz ellátás rendszere

1. lecke: A gázellátó rendszer technikatörténete

Cél: A lecke célja, hogy a hallgató megismerje a földgáz ellátás fejlődésének történetét, valamint a gázellátó rendszer és a fogyasztói igények változásainak okait és következményeit

Követelmények: Ön akkor sajátította el megfelelően a tananyagot, ha képes:

  • felsorolni a földgáz felhasználásának legalább 5, a leckében említett módját
  • megfogalmazni a különböző történelmi korok gázfogyasztóinak igényeit és elvárásait

Időszükséglet: A tananyag elsajátításához körülbelül 30 percre lesz szüksége.

Kulcsfogalmak: világítás, gázellátás

Jegyzetfüzetébe gyűjtse ki a különböző történelmi korok gázellátó rendszereik sajátosságait, majd jegyzetei alapján határozzon meg a hasonlóságokat és a különbségeket a rendszerek között.

A világítás az emberiség hajnala óta része életünknek. Már korai emberelődünk felismerte a természetes tüzek hasznát, és az így szerzett tüzet gyúlékony anyagok adagolásával őrizgette és használta szerszámok edzésére, sütésre, a vadállatok távol tartására: világításra is. A Homo Sapiens Neanderthaliensis valószínűleg már a tűzgyújtás módját is ismerte. A belső világítás legrégibb eszköze nyilván a tűzhely lángja volt, később pedig a füstölgő fenyőszilánk. Az ókori folyam menti kultúrákban világításra forgácsból vagy növényi rostokból készült, szurokkal, gyantával vagy aszfalttal átitatott fáklyát használtak - ennek hátránya volt, hogy nagyon füstölt. Kr. e. 2763-ban az egyiptomi úri házakban már úszó kanócú lapos olajmécseseket használnak a belső terek világítóeszközeként. Szíriában már Kr. e. 450 körül is fáklyákkal világították ki a városi utcákat.

A Kr. e. V. században a görög kultúrában gyors fejlődésnek indulnak az olajlámpások. Eleinte egyiptomi mintára nyílt mécseseket alkalmaznak úszó kanóccal, később a lámpákra pontosan illeszkedő fedőt raknak (a zárt forma megakadályozza az olaj kilötyögését, kézilámpásként is használható), a kanócot kivezetik (már nem fordulhat elő, hogy az egész olajmennyiség lángra lobban), majd elkülönül az olaj beöntő nyílása, hogy az égő lámpást is tudják utántölteni, egyidejűleg a kanóc nyílását csatornaszerű kanócvezetékké alakítják. Kr. e. 230 körül a bizánci Philón a légnyomás törvényeinek ismeretében, azokat felhasználva úgy módosítja az olajtartályokat, hogy azokból több olajmécses is automatikusan töltődhet. A tengeri tájékozódást segítő rhodoszi és pharoszi világítótornyok csúcsában folyamatos tűz égett, melynek fényét homorú tükrökkel erősítették. Rómában a bejáratok fölé akasztott olajlámpák tették világosabbá a várost. Kr. u. 160-ban már használnak viasz- és faggyúgyertyákat vallásos szertartásoknál.

A középkori Európában a XIV. századtól terjedt el a falakra vagy oszlopokra kihelyezett éjjeli világítás. 1668-ban Londonban, a fokozódó éjszakai bűnözés viszaszorítása érdekében utcai olajlámpákat állítottak fel.

1739-ben az angol J. Clayton olyan gondosan desztillálta a kőszenet, hogy különböző kémiai alkotóelemek egész sorát nyerte, a gáztól egészen a nehézkátrányig.

W. Murdock 1792-ben kisebb, majd 1798-tól nagyobb kőszéngázzal világító berendezéseket készített a Boulton és Watt gépgyárban.

1802-ben az angol W. Hasledine Pepys feltalálja a gáz tárolására a gázgyűjtőt. A kőszéngázt ekkorra olyan nagymértékben használják fűtésre és világításra az iparban, hogy szükségessé válik a - lehetőleg állandó nyomáson történő - tárolása. Pepys gázgyűjtője megfelel ennek a követelménynek azáltal, hogy a gázt egy nagy, alul nyitott, vízben úszó búra alatt tárolja. A búra a gáz mennyiségének megfelelő mértékben különböző mélységben merül a vízbe.

Fogalmazza meg a különböző történelmi korok gázfogyasztóinak igényeit és elvárásait

Az első - az emberi közösséget szolgáló - gázlámpák a londoni Westminster hídon gyulladtak ki 1803-ban, majd 1814-ben London utcáin is. Ettől kezdve a gáz-világítás rohamos fejlődésnek indult. 1815-ben Párizsban, 1818-ban Bécsben, 1826-ban Berlinben jelentek meg az első utcai gázlámpák (Darabos, 2009). Budapesten 1816-ban a Nemzeti Színház akkori őre Tehel Lajos készítette első gázgyártó berendezését. Hazánkban először a Nemzeti Színház rendezkedett be teljesen gázvilágításra 1837-ben. Pesten az első gázgyár építése és a gázvezetékek fektetése 1855-ben kezdődött meg és az utcai közvilágítás első lámpái 1856 december 23-án gyulladtak ki. Budára csak 1862-ben vezették át a Lánc-hídon a világítógázt. 1875-ben Budán is épült egy gázgyár, így a budai terület is önálló gázellátásban részesült.

Mindeközben 1855-ben az amerikai B. Silliman feltalálta az állítható kanócú, léghuzatos, cilinderes petróleumlámpát, amelyben a kanóc szívóhatása táplálja a lángot tüzelőanyaggal. A világításnak ez a rendszere újra visszatér az elosztott, épített infrastruktúrát nem igénylő megoldáshoz - itt tehát egy olyan jelenséggel találkozunk, mikor a vezetékes ellátás mellett megjelenik egy nem-vezetékes versenytárs azonos feladatra. Eredményességének gyökere az volt, hogy valójában nem volt nagymértékben (mindössze napi néhány órára) szükség a világításra, a vezetékes gázellátási infrastruktúra kiépítésének költsége ellenben magas volt, és azt se felejtsük el, hogy ebben az időben a lakosság jelentős része még falvakban élt.

Budapest gázellátásában 1910-es év jelentette a fordulópontot, amikor az akkor már évi 63 millió m3 kapacitású 5 db gázmű a Főváros tulajdonába került. 1909-ben Weiss-nek a Zürichi gázgyár igazgatójának tervei alapján elkezdődött az Óbudai Gázgyár építése és 1913-ban üzembe helyezése után fokozatosan szűnt meg az elavult 5 gázmű.

Az elektromos áram termelésének gyors ütemű fejlődése és mennyiségi felfutása fokozatosan szorította ki a gázt a világítás területéről és a gáz egyre inkább a hőtermelést szolgáló funkciójában kerül előtérbe. Ebben az időszakban terjed el a kőszéngázra a "világítógáz" helyett az úgynevezett "városi gáz" elnevezés (Darabos, 2009).

A ma működő gázellátó hálózatok sajátossága, hogy - mivel már nem kőszéngázt, hanem földgázt használunk - a kitermelés helye sok esetben igen távol került a felhasználási helytől, transz-kontinentális, nagy költséggel épített és üzemeltetett, korszerű informatikai módszerekkel felügyelt, az üzembiztonság tekintetében kiemelkedő műszaki színvonalat biztosító infrastruktúrát használunk.

A magyar földgázipar a hazai energetika egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata, közel negyvenéves múlttal rendelkezik. Bár a szén alapú gázgyártás már másfél évszázaddal ezelőtt megkezdődött Magyarországon, az első földgázmező kitermelését csak 1964-ben kezdték meg Hajdúszoboszlón. Ettől az időponttól számítható a hazai földgázipar és a földgázszolgáltatás kezdete. Az addig szénalapú városi gázt fokozatosan felváltotta a természetes eredetű földgáz és az 1970-es évektől megkezdődött a magyarországi fogyasztók vezetékes földgázellátása (ENPOL 3, 2005). Fontos állomása ennek a kezdeti fejlődési szakasznak az orosz (szovjet) földgázimport kezdete 1975-ben. Az orosz földgáz megjelenését ugyan megelőzte a román föld gáz 1959-ben kezdődő vegyipari célú évi 200 Mm3-es felhasználása a TVK-ban, de az érintett szerződéses partnerek kölcsönösen úgy döntöttek, hogy 1980-ban a szállításokat megszüntetik. Az orosz földgáz magyarországi térhódítása viszont folyamatos maradt és a jamburgi és orenburgi államközi szerződéseknek megfelelően évről évre növekedett. Amíg 1975-ben közel 6 Mrd m3 volt az ország földgázfelhasználása, addig 1980-ban már megközelítette a 10 Mrd m3-t. Ez az erőteljes növekedés egyrészt az intenzív lakossági földgázfogyasztói bekapcsolásoknak, másrészt az ipari földgázfelhasználás gyors emelkedésének volt köszönhető.

A hazai igények növekedését elősegítette a szállítóvezetéki és elosztó-hálózati infrastruktúra számottevő bővülése és az a körülmény, hogy ebben az időszakban új földgázmezők termelésbe állításával a hazai termelésű földgáz mennyisége fokozatosan növekedett és 1984-re megközelítette a 7 Mrd m3/év értéket is (ENPOL 3, 2005).

Magyarországon az elsődleges energiafelhasználásban a földgáz részaránya a 80-as évek végére elérte a 25%-ot. A lakossági és kommunális fogyasztók számának intenzív növekedésével a földgáz részaránya az országos energia-mérlegben tovább növekedett és az ezredfordulóra meghaladta a 40%-ot. Napjainkban a 3135 magyarországi településből 2483-ban van vezetékes földgázellátás, amely a szolgáltatók számára több mint 3,2 millió lakossági fogyasztót jelent.

Önellenőrző kérdések

1. Jelölje meg, hogy a felsorolt feltalálókhoz melyik találmány tartozik!

Clayton
Kőszén desztilláció
Gázlámpa
Gázgyűjtő
Léghuzatos, cilinderes petróleumlámpa
Murdock
Kőszén desztilláció
Gázlámpa
Gázgyűjtő
Léghuzatos, cilinderes petróleumlámpa
Pepys
Kőszén desztilláció
Gázlámpa
Gázgyűjtő
Léghuzatos, cilinderes petróleumlámpa
Silliman
Kőszén desztilláció
Gázlámpa
Gázgyűjtő
Léghuzatos, cilinderes petróleumlámpa
2. Melyik találmány megjelenése okozta elsőként a városi gázellátó rendszerek terjedésének megtorpanását?
A léghuzatos, cilinderes petróleumlámpa feltalálása, 1855
Az ívlámpa feltalálása, 1808
A vákuum-izzólámpa feltalálása, 1840
Edison izzólámpája, 1878
3. Mikor és hol kezdődött a hazai földgáz-kitermelés?
Hajdúszoboszló, 1944
Hajdúszoboszló, 1964
Fényeslitke 1956
Beregdaróc, 1970
4. Válassza ki a helyes megoldást!
A lakossági és kommunális fogyasztók számának intenzív növekedésével a földgáz részaránya az országos energia-mérlegben tovább növekedett és az ezredfordulóra meghaladta a
20%-ot
30%-ot
40%-ot
50%-ot