KURZUS: Szociológia

MODUL: Társadalom és kultúra

1. lecke: Vallások és népek

Tevékenység
  • Tanulja meg a következő fogalmak jelentését: társadalom, szociológia, vallás, kultusz, etnocentrizmus, egyház, felekezet, szekta, nemzet, etnikum.
  • Keresse ki a jegyzetből a világvallásokat és írja le lényegüket.
  • Nézzen utána Durkheim és Max Weber vallással kapcsolatos gondolatainak.
  • Emelje ki Max Weber és Durkheim főbb gondolatait a vallással kapcsolatban.
  • Foglalja össze az egyes vallások gazdasági-társadalmi fejlődésre gyakorolt hatását.
  • Tanulja meg a szekularizáció és a fundamentalizmus fogalmát. Elemezze azokat erősödésük, illetve gyengülésük szerint. Szemléltesse a fundamentalizmus és szekularizáció folyamata közötti különbségeket és határozza meg mindkettő lényegét.
  • Keresse meg az iszlámról szóló fejtegetést, és fogalmazza meg maga számára annak lényegét, jellemzőit.
  • Találjon magyarázatot arra a jegyzetből, hogy milyen tényezők felelősek a fejlett világban kialakult torz iszlámképért.
  • Keressen választ a szövegben arra a kérdésre: miért tekinthető a média posztmodern vallásnak, s jegyezze meg kinek mely gondolat fűződik a nevéhez.
Követelmény

Ön akkor sajátította el megfelelően a tananyagot, ha

  • Adott állításokról el tudja dönteni mely fogalmakat takarják, s azokat tudja kiválasztani egy tetszőleges listából.
  • Meg tudja különböztetni egymástól az egyes világvallások jellemzőit, és párosítani tudja azokat az egyes vallásokhoz, így például a szemita eredetű vallásokat, az indiaiakat vagy a távol-keletieket tudja jellemzőik alapján kiválasztani.
  • Tudja kiválasztani mely nevezett szociológushoz köthető egy-egy speciális elmélet, továbbá tudja azokat egy listából megkülönböztetni.
  • A gazdasági-társadalmi változások jellegét párosítani tudja az egyes vallásokhoz.
  • Felsorolásból ki tudja választani a fundamentalizmus és a szekularizáció jellemzőit.
  • Listából ki tudja választani az iszlám jellemzőit.
  • Felsorolásból ki tudja választani a torz iszlámkép kialakulásának okait.
  • Listából ki tudja választani a média valláshoz hasonló jellemzőit, s azt névhez kötni.
Tananyag

A kultúra szociológiai megközelítése tucatnyi lehetőséget rejt magában, ám a könnyebb megértés érdekében kezdjük a történelmi tudásunk alapján legkézenfekvőbb tényezőkkel, a vallások és a népek jellegzetességeinek taglalásával. Bár sajnos megjegyzendő, hogy a magyar közoktatás túlzottan történelem centrikus, s azon belül is lexikális és etnocentrikus, így kevés figyelmet fordít a napjainkban egyre fontosabbá váló kulturális kérdések és társadalmi problémák tárgyalására.

Vallás, mágia, nép, civilizáció és kultusz

A vallások hit és hiedelemrendszerre épülő, meggyőződésen és értékhasznosságon alapuló társadalmi közösségeket életre hívó intézmények, s szociológiailag különösen ez utóbbi aspektus a kidomborítandó. A vallások - már a kialakult értelemben tekintve azokat - integrációs potenciállal és kohéziós erővel bírnak. Az integrációs potenciál sok szempontból értelmezhető; egyrészt jelenti azt, hogy sokféle nép követheti, így egymástól eltérő kultúrák, tradíciók egybeépülését eredményezheti, de legalábbis a hatása alá vonhatja azokat, másrészt pedig civilizáció kialakítását serkentheti, mint például a keresztény, az iszlám civilizáció esetében konkrét példák is állnak rendelkezésünkre. A kohéziós erő inkább a már kialakult vallási közösségek tagjai közötti támogató elkötelezettséget jelenti, egy lelki kapcsolat létrejöttét, amely akár népek, nemzetek felett is képes szolidaritást, együttérzést, segítést kiváltani, fenntartani. Anthony Giddens megközelítésében a vallás "egy közösség hitrendszere, beleértve a félelmet és csodálatot keltő szimbólumok használatát, illetve a közösség tagjai által végzett rituális szokásokat. A vallás nem feltételezi szükségszerűen a természetfeletti lényekben való hitet. Bár a vallást és a mágiát elválasztó határvonalakat nehéz meghúzni, széles körben osztják azt a véleményt, hogy a mágia nem egy közösségi rituálé központi eleme, hanem elsősorban egyének tevékenysége". Mégpedig a mágia olyan rítusokat ölel fel Giddens olvasatában, amely a szellemeket vagy természetfeletti lényeket próbálja befolyásolni. A vallási szertartáshoz képest a mágia abban is eltér, hogy azt varázsló vagy sámán végzi, illetve űzi. (Giddens, 1997.)

Tekintsünk ezennel át néhány olyan fogalmat, amely ugyan közérthető, de magyarázatra szorul. Az első kettő a nép és a nemzet. Miként különíthető el a kettő? A nép, vagy az etnikum tradíciók és kulturális sajátosságok révén kialakult közösség, amely egységet alkot és megkülönbözteti magát más etnikumoktól, míg a nemzet egy állandósult etnikai közösség, s ehhez kapcsolódó területi egység, amely kiegészül olyan elemekkel, mint a nyelv, a gazdaság és a kultúra. A nemzeti és etnikai kisebbség fogalmak különbsége tükrözi a fenti eltéréseket; a nemzeti kisebbség nyelvi, kulturális, történelmi gyökerű különválást jelent a többségi társadalommal szemben, míg az etnikai kisebbség esetében kevésbé erőteljes köteléket takar. Míg a nemzeti kisebbségeknek rendszerint hozzátartoznak valamilyen államhoz, addig az etnikaiaknak nincsen anyaországa. A rassz emberfajtát jelöl, ami a fajon belüli speciális antropológiai és genetikai tulajdonságokra utal, s megkülönbözteti az europid, ausztralid, mongolig, hojszanoid és negroid nagyrasszokat. A következő fogalom a civilizáció, amely a vallások alapján nem más, mint népeket, nemzeteket, kultúrákat egymásba olvasztó - integráló - potenciál. A civilizációval analóg fogalom a kultusz, ami laza vallási csoportosulást, illetve a hiedelmekkel összefüggő viselkedést, szimbolikát foglalja magában. (Giddens, 1997.) A társadalom meghatározása ezek alapján rendkívül komplikált feladat, s megközelíteni a történelmi és tradíció egységén lehet, hiszen magában foglalhat nemzeteket, mint például a brit társdalom, vagy éppen egy egész nemzetre utal, mint az osztrák társadalom. Eképpen egy adott ország, illetve államban állampolgárként élő emberek sokaságát nevezzük társadalomnak. Tehát ha emberek csoportja közös politikai-hatalmi rendszerrel, történelmi, kulturális, identitásbeli összetartozással, saját érték- és normavilággal jellemezhető, s ezek alapján megkülönböztetik magukat más emberi csoportoktól, valamint önálló intézményrendszerük van, azt társadalomnak nevezzük. Azonban mindig hozzá kell tenni a pontosító jelzőt, hiszen beszélhetünk helyi társadalomról, (Böhm Antal. 2003.) esetleg valamilyen etnikai alapon körvonalazott társadalomról, sőt EU-s társadalomról is, bár ezutóbbi esetben még a "társadalmak", tehát a többes számú formula az elfogadott kifejezés.

Világvallások és fejlettségük

A szociológia a vallások értelmezésében a kultúra elemeit hívja segítségül. Így például megállapítható, hogy valamennyi vallás szimbólumokkal, rituálékkal bír, tartoznak hozzá szertartások, hiedelmek, kultuszok, s mindezek tiszteletet és félelmet érzékeltetnek. A vallások tipizálásának két fő iránya van: az egyik a fejlettség, a másik pedig a kialakulásuk alapján történő megkülönböztetés. Fejlettség szintjén beszélünk kezdetleges (törzsi), népek által alkotott (zsidó vallás), államalkotó (Szt. István korában a kereszténység), valamint világvallásokról. Ez utóbbiak közé tartozik ma a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus, a hinduizmus, univerzizmus, a taoizmus, a konfucianizmus, valamint a judeizmus, sőt manapság ide sorolják még a sinto és a zen buddhista irányzatot is. A kialakulásuk szerint elkülöníthetjük a közel-keleti vagy szemita eredetű vallásokat, mint a judeizmust, kereszténységet és az iszlámot, a távol-keletieket, mint a taoizmust, konfucianzmust, univerzizmust, valamint az indiaiak közé sorolható hinduizmust és buddhizmust. További vallásfelosztó tényező az istenek száma szerinti differenciálás, eképpen beszélhetünk egyistenhiten alapuló, azaz monoteista és két vagy több istenhitet felölelő, vagyis politeista vallásokról.

Tekintsük át ez utóbbi kategorizálást szociológiai alapon. A judeizmus jött létre legkorábban a szemita vallások közül körülbelül i. e. 1000 tájékán. Bár alapul szolgált kialakulásában a környező népek politeista vallásai, elsőként szigorú egyistenhitre épülő hitrendszerként alakult ki. A judeizmus szigora visszavezethető a rendkívül nehéz egzisztenciális körülményekre abban a korban, amikor az emberek egymásra utaltságán, segítőkészségén és szabály-megtartásán alapult a túlélés. A szigor tehát racionális okokkal is magyarázható volt, de az ideológiát tekintve rendkívül kemény rendszerként működött, például az igazságot csak a saját szempontjából értelmezte a judeizmus, s hitüket ekként kizárólagosnak tekintették. A kereszténység a judeizmusból alakult ki, annak egy irányzataként, amely egyben enyhített annak szigorán, a kor társadalmai számára könnyebben átvehetővé vált, így nem meglepő, hogy Konstatin Császár korára már több kontinensen megjelent, s kétezer év alatt a legnagyobb vallássá terebélyesedett. Az iszlám, amely a hetedik századtól kezdte meg Mohamed tanításainak vallási terjesztését, tovább egyszerűsítette a dogmatikát, könnyen érthetővé és követhetővé tette azt, így szintén látványos terjedést élt, s él meg ma is. Öt pillérre épül, s ennek megtartása alkotja a vallás gerincét. Az iszlám szigora azonban másként értelmezhető a nők és a férfiak esetében, mivel a nők számára egyenlőtlen alávetettséget ír elő, bár ez a szabályrendszer nem csupán az iszlámból, hanem az arab és perzsa népi tradíciókból is eredeztethető. Példaként említhető, hogy a pakisztáni vagy indonéz iszlámhívők körében a nők elnyomása nem olyan mértékű (például az öltözködésre, testrészek elrejtésére vonatkozó normák esetében), mint az arab vagy perzsa etnikumok körében.

A távol-keleti vallások sajátos jellegzetességük alapján különböznek a közel-keleten kialakultaktól. Míg az utóbbiakra a szigorú szabályrendszerek, etika és morál a jellemző, addig a távol-keletiekre a tanítás, a bölcselet a legjobb jelző. Erre példa konfucianizmus és a taoizmus, amelyek Isten nélküli vallások és etikai ideálokra összpontosítják követőik figyelmét. Azért is nevezik univerzizmusnak, mivel a világmindenség természetes harmóniájába helyezik az egyént, amelyet az etikus magatartás révén válik elérhetővé. A konfucianizmus (Kung Fu-ce, latinul: Konfuciusz által alapított) vallás az uralkodó csoportok kultúráját tükrözte, ekként fogalmazta meg tanításait, lényegét tekintve a meditációt és az agresszió elkerülését tekintette lényeges elemnek. A taoizmus, amelyet szintén egy tanító, a "bölcsek legbölcsebbikének tartott" Lao-ce alapított, az előbbiek mellett a tiszteletet, az élet benső harmóniáját hirdeti és neveli követőik világlátásába.

A buddhizmus egyfajta átmenetet képez a távol-keleti és az indiai vallások között. Szintén tanításra épül, nevezetesen Buddháéra, ami annyit jelent, hogy megvilágosodott. Ám ez a vallás már tartalmazza azokat a mágikus, misztifikáló szellemi jellemzőket, amelyek az indiai vallások sajátjai. A Dél-Nepáli királyságból eredő vallás legfőbb tanítása, hogy a reinkarnációból a gyarló vágyakról történő lemondással ki lehet lépni önfegyelemmel, meditálással, s elérhető a lelki kiteljesedés, a tökéletesség állapota, ahol minden földi kötelezettség megszűnik. Így érkezhetünk el a Nirvána állapotába. Tipikusan indiai eredetű vallás viszont a Hinduizmus, amely a Brahmanizmus "modernizált" változata. Ez tekinthető a legrégebbi vallásnak, amely politeista, s körülbelül i. e. 6000-től datálható jelenléte. Lényegi vonása a reinkarnáció és a kasztrendszer. A kettő összefüggő egységet alkot, aszerint, hogy ki miként viselkedett előző inkarnációja során születik majd valamelyik kasztba, azaz adott társadalmi rituális hierarchia valamely szintjére. Ez azt jelenti, hogy minden egyes kasztnak előírásszerű kötelességeik, rituáléik, viselkedési szabályaik vannak, s ezek követésétől függ az egyén további reinkarnációja. Mindkét indiai vallás hasonlóságot mutat a politeizmus elfogadásán, a helyi változatok megtűrésén keresztül, a sokféle istenváltozat jelenlétéig, azaz nincsen központilag előírt szigorú dogmatika. Közösek abban is, hogy absztrakt bölcseleti motívumokon alapul hiedelemrendszerük.

Érdekes tény, hogy valamennyi történelmi és világvallás Ázsiában alakult ki.

Egyház, felekezet és szekták

Szervezeti megközelítésben megkülönböztetjük az egyházat, a felekezetet, a szektát, valamint az új vallási mozgalmakat. Az egyház olyan vallási szervezet, amely egy adott társadalom népességének többségét felöleli, tagjai beleszületnek és képzett papjai, tanítói vannak. A felekezet intézményesült szekta, amely megújító potenciálját már elvesztette (pl. reformáció), jellemzően olyan társadalmakban működik, amelyek sok vallásnak, felekezetnek adnak teret, így toleránsak és "szimbiózisban élnek" más vallási irányzatokkal. Itt is jellemző a beleszületés, mint főszabály és a kvalifikált személyzet jelenléte. A szekta ugyanakkor egy adott egyház ellen létrejött vallási mozgalom, amelyhez felnőttek csatlakoznak, s tagsága viszonylag kis létszámú. Jellemzője továbbá, hogy érzelmi indíttatású közösség, amely más vallási irányzatok hívőit kívánja meggyőzni saját igazáról, így a megtérítés aspektusa különösen kidomborodó sajátossága. Az új vallási mozgalmak pedig arra utalnak, hogy egyre több olyan szekta vagy kultikus jellegzetességgel leírható irányzat alakul, amely sokszor gazdasági célok eléréséért vallási jelleget alakít ki. Példa erre akár a Hare Krisna vagy a szcientológiai mozgalom működése. (Gidens, 1997., Andorka 1997.)

A civil vallás kifejezés pedig már egy sajátos, az amerikai társadalomban tapasztalható jellegzetességre utal. Az amerikai kultúra részét képezi az "Istenbe vetett hit és bizalom", amely nem feltétlen jelent keresztény, iszlám vagy más Istenhitet, hanem általános tartalma van. A háttérben az a gondolat áll, hogy miként a vallások képesek voltak integrálni közösségeket, kultúrákat, nemzeteket, úgy a multikulturális USA-ban a civil vallás általános Istenhite képes ezt a sokszínű társadalmat egységesíteni, s toleranciával és a szabadság eszméjének hitében ötvözni.

Valláselméletek

A vallásokról szóló szociológiai elméletek között lényeges megemlíteni Durkheim megközelítését, aki a vallás társadalmi kohéziós potenciálját emelte ki. Különösen a rituálék és ünnepek vonatkozásában elemezte a hívők viselkedését, megállapítva, hogy az élet nagy szakaszait, változásait rituálék kísérik szinte valamennyi vallásban, kultúrában. Ez segíti a közösség fennmaradását, erejét, szolidaritását, együttérzését. Ugyanakkor ezek alapján van lehetőségünk végiggondolni, hogy egy erős vallási közösség milyen könnyen konfliktusba kerülhet más irányzatok képviselőivel, s minél elkötelezettebb tagokról beszélünk, ez annál valószínűbb. Elég csupán Észak-Írország vagy a Közel-Kelet vallási konfliktusaira gondolnunk. Ugyanakkor ezen konfliktusokban mélyen beágyazott módon benne rejlik a nemzeti és etnikai hovatartozás jelenléte is, amely a vallási konfliktusok mentén tovább szíthatja a szembenállást.

Max Weber a vallás és a gazdaság kapcsolatát vizsgálva megállapította, hogy sok esetben erős hatással volt az Istenhit jellege a gazdasági társadalmi fejlődésre. A protestantizmus esetében például azt látta, hogy kialakult olyan etikai alapvetés, amely a pénzszerzést és üzletelést erkölcsileg elfogadhatónak tartotta, s így vallásetikai alapon nyílt út egy újfajta társadalmi szemlélet elterjedéséhez, nevezetesen a kapitalizmus kialakulásához, amely egyúttal igazolta e gazdasági módozat erkölcsi jogosságát. Szintén Weber volt az, aki körbe utazván Európát megállapította, hogy a protestáns falvak takarosak, ápoltak és "szorgalomról" bizonyságot tevők, szemben a katolikus településekkel. A vallások és gazdasági fejlődésről szóló művek összevetik például az európai és a távol-keleti fejlődésben rejlő vallási alapú hasonlóságot. Párhuzam vonható például az európai gazdasági-társadalmi fejlődés és a protestantizmus és katolicizmus találkozása között. A szorgalmat, takarékoskodást, közösségi életet előtérbe helyező protestantizmus és ezen individualistább irányzat teremthette meg az alapot e felfogás szerint a kapitalista társadalmi-gazdasági fejlődésre, elfogadva a magántulajdonon alapuló rendszer létjogosultságát. Ugyanez tapasztalható volt a távol-keleten ahol a konfucianizmust távol-keleti protestantizmussal illető elnevezés már eleve jelzi a hasonlóságot. Azaz a weberi protestáns etika valóban hordozni látszik azokat az alapelemeket, amelyek szükségesek voltak a gazdasági fejlődés társadalmi elfogadásához.

Fundamentalizmus és szekularizáció
intenzifikáció erősödés, növekedés

A vallások terén ma két ellentétes folyamat intenzifikációja rajzolódik ki; az egyik a szekularizáció, a másik pedig a fundamentalizmus erősödése. A szekularizáció a weberi vagy durkheimi elemzések alapján elkerülhetetlen folyamatként írható le, amely magában foglalja a vallás meggyengülését, befolyásának és szerepének csökkenését. Giddens rávilágít ugyanakkor arra, hogy a szekularizáció háromféleképpen is értelmezhető: 1. a vallási szervezetekkel való azonosulás mértéke, például a templomba járók aránya, 2. a vallási szervezetek társadalmi, gazdasági, sőt politikai befolyása, valamint 3. az egyének vallási meggyőződésének mértéke szerint. Feltételezhető, hogy a szekularizáció mindhárom aspektusra kihat, bár az egyházak gazdasági, sőt politikai befolyása - Magyarországon is - látványos, sőt a szemlélőnek az a benyomása, hogy erősödik.

A szekularizáció elmélete szintén három fő tényező erősödését feltételezi, ami a vallások szerepének gyengüléséhez vezet. Az első, hogy a gazdasági-társadalmi fejlődés következtében növekedik a racionális gondolkodás és döntések szerepe. Viszont megjegyzendő, hogy a vallások is követni látszanak a racionalitás iránti igény növekedését, és sok esetben az egyházak ellentmondásban találják magukat saját, korábban hangoztatott nézeteikkel (pl. a Nap forog a Föld körül). Érdekes gondolatmentre vezethet például a katolikus és református egyházak klónozás-ellenes fellépése. Vajon, ha a tudomány lehetővé teszi a kísérletek révén szervek klónozását, az egyház fenntartja-e álláspontját, vagy a Kopernikusz, illetve Galilei esetéhez hasonlóan utólag megköveti a tudományos kísérleteket végzőket. Úgy tűnik, hogy az egyházak erőteljes dogmatizmusuk révén képtelenek olyan mértékű racionalitásra, amely lehetővé tenné számukra, hogy tanuljanak a történelem során elkövetett hibáikból.

A második tényező a nem sajátosan egyházi feladatok ellátásának világiasodása, mint például az egészségügyi, oktatási, kulturális szociális gondozási tevékenységek széles köre, amely állami, önkormányzati, alapítványi vagy magánszféra szintjén történik egyre nagyobb mértékben, függetlenedve az egyháztól. Ugyanakkor szinte valamennyi egyház megtartja ezeket a szolgáltatásokat, részben saját forrásaira, részben az állami normatíva támogatására hagyatkozva, így próbálván megőrizni társadalmi szerepét és súlyát.

A harmadik szempont pedig az új vallási mozgalmak felbukkanása, a szekták számának elszaporodása, ami a hagyományos egyházak szerepének csökkenését, a civil vallási mozgalmak erősödését eredményezheti.

Mindez rávilágít arra, hogy a szekularizáció nem feltétlen a vallás gyengülését, hanem átalakulását, szervezeti átstruktúrálódását jelenti, ugyanakkor fontos szempont lehet az is, hogy a fejlett társadalmakban élők vallási elkötelezettsége gyengül, ami nem csupán a templomba járás gyakoriságának csökkenésében, hanem a vallásosság jelenségének apadásában is mérhető. (Giddens, 1997., Andorka 1997.)

A fundamentalizmus jelentése szerint az eredeti vallási tanítás alapjaihoz való visszatérés fontosságába vetett hitre utal. A fundamentalizmust sokan az iszlámmal kapcsolják össze, holott valamennyi vallásban megjelenhet. Mást értünk keresztény és iszlám fundamentalizmuson, bár alapvonásait tekintve mindkét irányzat megegyezik. A keresztény válfaj Amerikában alakult ki, valójában politikai értékeket támogató irányzatként. A vallási fundamentalizmus ilyetén formációja a jobboldali politika színtere, például erőteljes nemzeti elkötelezettsége és nacionalista színezettsége folytán, hatásának és terjedésének pedig nélkülözhetetlen hordozója az elektronikus média. Az iszlám fundamentalizmus szintén épít a nemzeti érzelmek felkorbácsolására és ellenzője a nyugati típusú kultúrának, a globalizációnak, s megegyeznek abban is, hogy a vallási értékek alapjainak újbóli felelevenítésével ismét erősítsék a nemzetet, a tradíciókat, a hagyományos kultúrát.

Az iszlám
etnocentrizmus a saját kultúra előtérbe helyezése

Érdemes külön figyelmet fordítanunk az iszlámra. Sokan úgy gondolják, hogy egy vérmes, vad és esztelen vallásról és kultúráról van szó, holott ez csupán etnocentrikusság és előítélet. Az Etnocentrizmus (vö. 19., 24., 81. o.) annyit tesz, mint saját világunk, kultúránk, ízlésünk alapján megítélni másokat anélkül, hogy különösebb ismeretet szereznénk a másik fél viselkedésének okáról, hátteréről. Ez a vélhető oka annak, hogy az iszlámot mint valamilyen szörnyet képzeli el az európai keresztény kultúrkörben gondolkodó ember. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az iszlámban a Korán szövegeiben jelen van a harciasság motívuma, sőt a mindenható istenért harcolás kötelezettsége. Az ortodox iszlám, a szunnita irányzat, amelynek követői közel 95% tesznek ki, s kisebbséget képeznek a siíták, akik többnyire ma Irán és Jemen területén élnek. Ez utóbbi irányzat egyenlőségelvű, korrupcióellenes, s céljuk, hogy Ali imám átvegye szimbolikusan az uralmat és elérkezzék az igazságosság világa.

Az iszlám további jellegzetessége, hogy teljességre törekszik, azaz integrálja a népi és nemzeti kultúrákat, kiterjeszti föléjük hatalmát és az állam és jogrendet is hatálya alá vonja. Egyiptom és Törökország kivételével, szinte valamennyi iszlám állam jogrendje egyúttal az iszlám törvénykezést is magában foglalja. Az iszlám rendkívüli kohéziót és ellenállást kiváltani képes társadalmi spektrumban. Példa erre a Khomeini ajatollah által vezetett iszlám forradalom Iránban 1978-79-ben, amikor a Reza Mohammed sah által bevezetendő reformokat társadalmi támogatással elfojtotta, lehetetlenné téve például a női szavazati jog bevezetését. De a legjobb példa talán a volt "szocialista iszlám országok" példája. A szovjetek ezekben az országokban egészen más típusú szocialista rendszert hívtak életre. Például nem törekedtek arra, hogy a vallásosságot korlátozzák, semmilyen eszközzel. A kommunizmus eszméjét a vallási egyenlőség és igazságosság eszméjeként tálalták, s így széles néptömegek tették azt magukévá, azonosítva azt istenhitükkel. Példa erre, hogy a péntek esti imát, amelyen részt vett a pártfőtitkár és a miniszterelnök a szocialista iszlám országokban a nemzeti televízióadók közvetítették. A legérzékletesebb példa az iszlám viselkedésére azonban az, hogy a szovjet rendszer bukása után, milyen útra tértek a posztszocialista iszlám társadalmak. Összehasonlításul az európai szocialista blokk országaival, amelyek a liberális, demokratikus és szabad világot célozták meg, az iszlám sorstársak erős fordulattal az iszlám törvények szigorítása, erősítése, a vallási értékek megóvása irányába mozdultak, megszüntetve azokat az előjogokat - például a nők esetében - amelyeket a szocialista rendszer "kiküzdött" számukra. Jemenben például a fundamentalizmus erősödött a déli - szovjet - és északi - törzsi kultúrájú - országrész újraegyesítésével. Ez is azt mutatja, hogy az "iszlám csak úgy tud megfelelni a nyugati kihívásnak, ha megerősíti saját identitását: hit- és szokásrendszerét". Ezzel párhuzamosan a tradicionális értékek újra életre törnek, fellángol a harcias nacionalizmus, amely a nemzeti és kulturális felemelkedés vágyát sejteti. Itt persze gyorsan hozzá kell tenni, hogy a nyugat-ellenesség megjelenése, az iszlám harciassága a történelmi sérelmekkel is szorosan kapcsolatban áll. A harmadik világban, így az iszlám országaiban is hangsúlyos az a nézet, miszerint a nyugati társadalmak a gyarmattartás során a kizsákmányolással gazdagodhattak meg, s jelenlegi hatalmuknak ma is ez az alapja. Ezt igazságtalanságnak tekintik, hiszen a nyugati "istentagadó kultúra" ellen harcolni kell. A vallási konfliktus tehát sajátos gazdasági és történelmi elemekre épül. Mindazonáltal fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez a harciasság nagyon csekély társadalmi mértéket ölt. Az iszlám társadalmak barátságosak, közvetlenek és békések. A látszólagos ellentmondás abból fakad, hogy a politika és vallás érdekei a konfliktusok szításában érdekeltek, amelyek időről időre más-más helyen ütik fel fejüket terrorista merényletek, helyi és országok közötti háborúk formájában. Ideje volna azonban az iszlámra, nem mint valamilyen negatív világra gondolni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanis, hogy a harmadik világ más országaiban is tapasztalható nyugat-ellenesség, sőt Európában Amerika-ellenesség, amelyek hasonló tőről fakadnak.

Torz iszlámkép?
fragmentált töredezett, egymással nem összefüggő

Miért alakult ki ilyen erőteljes iszlám-félelem a civilizáltnak nevezett fejlett világban? A kérdés kutatói ezt több okra vezetik vissza. Mint Csicsmann László elemzéseiben rámutat, az egyik tényező, hogy a média a technológiai fejlődés ellenére kulturális beidegződések és specifikus érdekek rabja, aminek következtében "fragmentált képi világot" közvetít és "sztereotípiákat fogalmaz meg". Az iszlám pozitívumai a médiában alig jelennek meg, a negatív közlésmódot pedig a nyugat külpolitikai érdekei is meghatározzák. Ezt a negatív státuszt, a "torz iszlám képét maguk a muzulmán országok" is segítenek fenntartani. Erre példa, hogy nem tudják magukat megértetni a nyugati civilizációval és "nem képesek az iszlámot autentikus képben bemutató személyeket kiállítani." Ahhoz képest, hogy az iszlám fundamentalizmus megerősödése ellenére a terrorista szervezetek többsége nem az iszlámhoz kötődik, "a média révén minden egyes muzulmán potenciális terroristává vált". Minden negatív esemény a nyugati kultúrkörben felveti az "iszlám civilizáció kollektív bűnösségét", anélkül, hogy a háttér-okokat bárki, például a média elemezné.

Média mint vallás

A média felvetése pedig egy nemrégiben elterjedt hasonlat elemzését hívja elő. Az elektronikus és digitális média, mint posztmodern vallás értelmezése a következő álláspontokat hordozza magában. Az egyik Konrad Lorenz nézetéből indul ki. A neves természettudós azt állítja, hogy "a dogmaképződés folyamatának döntő mozzanata az, hogy az elmélet meggyőződéssé szilárdító tényezőkhöz hozzáadódik a követők meglehetősen nagy száma is. Manapság a tömegtájékoztatási eszközök lehetőségeit kihasználva könnyen előfordulhat az, hogy akár egy beigazolatlan tudományos hipotézis nemcsak általános tudományos felfogássá, hanem közfelfogássá válik. Ettől kezdve működésbe lépnek a kipróbált tradíciók rögződését szolgáló mechanizmusok... Egy ilyen átfogó vallássá vált dogma kinyilatkoztatásszerű végső felismerése szubjektív megnyugvással tölti el követőit." (Konrad Lorenz, 2001., 106. o.) Ezen idézet lényegét tekintve arra mutat rá, hogy a média képes leegyszerűsített nézetekkel kiszolgálni a közönséget, akik azt általános igazságként fogadják el. Pierre Bourdieu olvasatában a média közhelyeket és készre-gyártott gondolatokat közöl, amelyek banálisak, konvencionálisak közösek. Úgy hat, mint a vallás, megnyugtat, ugyanazokat a válaszokat ismételgeti és közösségi élményt nyújt. (Pierre Bourdieu, 2001.) George Gerbner médiakutató pedig úgy véli: "a média a társadalmi rend kulturális fegyvere, a vallás az egyház és az állam középkori kapcsolatában betöltött szerepét foglalja el úgy, hogy történeteket mesél, mégpedig pénzért." A különbség csupán annyi, hogy a vevő "akkor fizet, amikor mos, nem pedig akkor, amikor tévét néz". (George Gerbner, 2000., 125, 149. o.) Pratkanis és Aronson A rábeszélőgép című művükben szintén az elektronikus média vallást betöltő szerepéről szól. (Pratkanis - Aronson, 1992.) Császi Lajos a média rítusairól szóló neodurkheimi elméletében a Durkheimtől származó gondolatokat értelmezi a média működésében. (Császi Lajos, 2002.) Lényege, hogy az elektronikus média napjainkban a ceremóniák, rituálék közvetítése révén az emberek közösséghez tartozás iránti vágyát erősíti, akárcsak a vallások esetében megállapítható volt, a közösségformáló potenciál, a média üzenetrendszerében is kitapintható ez a hatás.

Összefoglalásul elmondható, hogy a vallások szociológiai tanulmányozása azok társadalmi és gazdasági környezetét vizsgálja, valamint azt a szükségletet, ami életre hívta és fenntartotta jelenlétüket. A vallások sokfélesége ugyanakkor a következő lecke részeként értelmezi a kultúrák működését és jellegét.

Önellenőrző teszt

Kérdésenként egy vagy két megoldás lehet helyes! Figyelem, két helyes megoldás esetén két betűjelet kell bekarikázni, nem pedig az egy betűjelhez tartozó két tényező jelenti a választ!

Válassza ki a meghatározáshoz leginkább illő fogalmat!

1. Ha emberek csoportja közös politikai rendszerrel, történelemmel, kultúrával, érték- és normavilággal bír, sőt önálló intézményrendszere van, így különböztetve meg magát másoktól, azt:
nemzetnek hívjuk.
etnikumnak nevezzük.
társadalomnak hívjuk.
szociológiának nevezzük.

Jelölje meg, melyik szó illik az alábbi mondat végére!

2. Azt, amikor más kultúrákat a sajátunk, saját világlátásunk alapján értékelünk, úgy hívjuk, hogy...
kultusz
etnocentrizmus
szekularizáció
fundamentalizmus
3. Az alábbiak közül mely(ek) szemita eredetű vallások?
kizárólag az iszlám és a kereszténység
kizárólag az iszlám
az Ázsiában kialakult valamennyi vallás
az iszlám, a judeizmus és a kereszténység egyaránt.
4. Az indiai eredetű vallásokra...
a bölcseleti tanítás a jellemző.
a szigorú szabályrendszer a jellemző
jellemző, hogy lehetővé teszik helyi vallási változatok kialakulását
mágikusság és misztifikáció jellemző.
5. Durkheim valláselméletének lényege...
a vallás gazdasági hatásáról szóló tan.
a vallások és a fundamentalizmus kapcsolatának értékelése.
a vallások közösségeket kialakító társadalmi hatása.
a protestantizmus kapitalista fejlődést megalapozó teóriája.
6. A gazdasági fejlődést az alábbiak közül mely jellemzők segítették elő?
az iszlám terjedése
a protestantizmus és katolicizmus kapcsolódása
a konfucianizmus
a szekularizáció gyengülése
7. Válassza ki az alábbi felsorolásból a szekularizáció folyamatát erősítő tényezőket!
a racionalitás gyengülése
az új vallási mozgalmak megjelenése
az egyház szerepének erősödése
az állami és önkormányzati feladatkörök növekedése
8. Az iszlám...
harcias, kegyetlen vallás.
a legrégebbi közel-keleti vallás.
a nyugati világgal szemben értelmezi saját magát, így erősíti önazonosságát.
a legtöbb arab országban egyben jogrendet is alkot.
9. Az alábbi tényezők közül mely(ek) serkenti(k) a torz iszlámkép kialakulását?
a médiában nem jelennek meg olyan személyek, akik az iszlámot autentikusan képviselnék
a fundamentalizmus erősödése
a média szterotípiákat közvetítő hatása
az iszlám terrorista-szervezetek nagy száma
10. A média
Gerbner szerint ellentétes a vallással
éppolyan szertartásokat tartalmaz, mint a történelmi vallások
Bourdieu szerint úgy hat, mint a vallás
rituálék révén a közösség-élményt erősíti, mint a vallások