KURZUS: Szociológia
MODUL: Család, szocializáció és szexualitás
6. lecke: Szocializáció és szexualitás
Tevékenység | ||
| ||
Követelmény | ||
|
Tananyag | ||
Ez a fejezet azt tárja fel, miként "nevelődünk" bele abba a világba, amit sajátunkénak vallunk, miként tanuljuk meg a viselkedést és kultúrát, illetve kihangsúlyozottan nemi viselkedésünket, szexualitásunkat, s azt miként éljük meg. Társas lények lévén bemutatja ez a rész a nemek közötti konfliktusok kulturális jellegét is. | ||
Biológia és szocializáció a nemi szerepek és identitás kialakításában | ||
Mit értünk identitás, szerep és szocializáció alatt? A szerep egy társadalmi státuszhoz tartozó viselkedések összessége, amelyeket normák és elvárások is befolyásolnak. Így beszélhetünk anyaszerepről, orvosszerepről, vagy éppen gyermek vagy diákszerepekről, s mindegyik jellegzetessége, hogy támaszt velük szemben a társadalom valamilyen kulturálisan elfogadott elvárást; az anya legyen gondoskodó, házimunkát elvégző, az orvos tanult és alapos, a gyermek aranyos, csintalan, a diák jól tanuló stb. Ezek ugyanakkor változhatnak kultúrák között, hiszen egy anya elfogadottan futhat be jó karriert és kevésbé kell családcentrikus legyen például Amerikában. Identitás alatt azt értjük, hogy minek valljuk magunkat, milyen csoporthoz vallónak véljük magunkat, mivel azonosulunk vagy azonosítjuk magunkat, esetleg mivé akarunk válni. Ezekre adott válaszok lehetnek: magyar, debreceni, nő, pedagógus, liberális. Ezek mind identitásjellemzők, amelyek közül ezúttal a nemi jelleggel foglalkozunk bővebben. A szocializáció (vö. 73-77. o.) során pedig a csecsemő, aztán gyermek személyisége alakul, fejlődik, azáltal hogy hat rá környezete, megtanulja a normákat, értékeket, a szerepeket, s az azokhoz tartozó viselkedést. Így kialakul sajátos énképe, amelynek megfelelően értelmezi és látja magát, s ennek megfelelően viselkedik. Ha fiúnak, komolyzene-rajongónak, horvátnak akkor aszerint, s ehhez tartja magát. A szocializáció nagyrésze ugyan gyermekkorban zajlik le, de egész életünkön át hat ránk a társadalmi környezet, ami módosíthatja viselkedésünket. | ||
A nemi viselkedés közötti eltérés, mint férfi és nő közötti alapvető különbség két fő vonalra vezethető vissza. Az egyik a biológiai, a másik a társadalmi és pszichológiai vonulat. A biológiaiak esetében megkülönböztetjük az elsődleges és másodlagos nemi jelleg közötti különbségeket. Az elsődleges a fizikai adottságokban lévő eltérés, a mellek, a nemiszervek terén, valamint a 23. kromoszómapár különbsége, amely normális esetben a férfiaknál XY, a nőknél pedig XX. Ugyanakkor itt eltérések adóthatnak. Megfigyelték például, hogy női bűnözők esetében, akik agresszív cselekedeteket követnek el, gyakori az XXY kromoszómavariáció, ugyanis az Y tag hordozza az agresszivitásra való hajlamot. A másodlagos nemi jelleghez tartozik a testméret és izomtömeg, hang és szőrzet. A férfiak átlagosan 10%-kal magasabbak és nagyobb izomtömeggel bírnak a nőkhöz képest, hangjuk mélyebb és szőrzetük dúsabb. Ugyanakkor megfigyelték, hogy az utóbbi időben a nők hangja jobban mélyül, mint a férfiaké. Szintén érdekes, hogy a mechanikus hatékonyság, azaz a percenkénti erőkifejtés egységnyi energia révén, azonos a két nem között. Sokak szerint ez összefügg azzal, hogy a nők egyre több férfias munkát végeznek és férfi-szerepet (keresőtevékenység) betöltenek a tradicionális felfogáshoz képest. | ||
A másik említett vonulat a társadalmi és pszichológiai jellemzők közötti differencia, amelyen belül megkülönböztetjük a nemi szerepeket és a nemi identitást. Ez utóbbi a pszichológiai szempont, azaz milyen nemhez tartozónak valljuk magunkat, az előbbi pedig a szociológiai aspektus, nevezetesen miként viselkedünk, milyen státuszunk van, milyen feladataink és kötelezettségeink vannak. A szociológiai álláspont szerint a szerepeink, az identitásunk, illetve az a folyamat, amelyben ezeket elsajátítjuk a döntő a nemi különbségekben, a biológiai adottságainkat ezek akár át is írhatják. Hogy miként, erre látunk itt néhány bizonyítékot. | ||
Giddens idézi azokat a hormonális kísérleteket, amelyek szerint a biológiai szempont nem meghatározó, hanem inkább követő effektus. Ezek szerint a hím kasztrált majmok agresszivitása alacsonyabb volt többi társaikénál, míg a tesztoszteronnal injekciózott nőstények agresszívebbé váltak. Ez eddig a biológia uralmát mutatná, azonban, amikor a majmoknak lehetővé tettek különféle szerepeket, például hogy uralkodjon egyik a másik felett, vagy szélsőséges helyzetbe hozták, megnőtt tesztoszteron szintjük, akárcsak az anyáknak, amikor védelmezik kicsinyeiket. A hímagresszió messze nem egyértelmű jelenség, számos állatfajnál nem igazolódik, például a gibbonok esetében, sőt az emberi társadalmak között is van eltérés. (Giddens, 1997.) | ||
Szintén Giddenstől vett érv a veleszületett nemi rendellenességekből adódó eltérések magyarázata. Azokat az embereket, akik női külső nemi szervekkel születtek, ám belső kromoszómakészletük, s hormonjaik férfi jellegre utalnának, nőként nevelik szüleik és környezetük, s csupán serdülőkorban, a menstruáció elmaradásával, a férfi jelleg erősödésével derülhet fény a problémára, ami aztán számos pszichés traumához vezethet. A másik példának szolgáló rendellenesség az, amikor női kormoszómakészlet mellett túl sok férfi nemi hormon (tesztoszteron) termelődik, így a jelleg az férfi, a belső nemi jelleg viszont nő. Az ilyen esetekben a gyermeket fiúként nevelik. Mindkét variációban azt tapasztalták, hogy olyan identitást és szerepeket sajátítanak el ezen gyermekek serdülőkorukra, amilyenné nevelték őket, függetlenül a belső biológiai tényezők meghatározódásától. Ezért mondja a szociológia, hogy a nemek közötti eltérések a szocializációra, a szociális tanulás folyamatára utalnak leginkább. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a biológiai jelleg lényegtelen, csupán azt bizonyítja, hogy társadalmi viselkedésünk a társadalmi környezetben alakul ki, s ebben a biológia megalapozó hatása erős ugyan, de a szocializációé a döntő szó, amely meghatározza szerepeinket és identitásunkat. (Giddens, 1997.) | ||
Életszakaszok és feszültségek | ||
A szocializáció fogalmát fejünkben tartva most nézzük át a fontosabb életszakaszait e folyamatnak. A csecsmőkor 1 éves életkorig, majd a gyermekkor 12 éves korig, azután körülbelül két évig tart a serdülőkor (bár ez rendkívül egyénfüggő és kitolódhat), az ifjúkor 14 -16 éves kortól munkábaállásig, amivel a felnőttkorba lépünk, s azt 65 éves korban hagyjuk el, amikor a nyugdíjas kor, illetve időskor veszi kezdetét. | ||
Szocializációnk egyik sarkalatos időszaka a serdülőkor, amikor teszteljük, olykor lázongással mindazt, amit addig énképünkbe építettünk, tanultunk, hogy végleges viselkedést és identitást építhessünk magunknak. | ||
Az identitás kialakításának folyamatát Erikson identitáskrízisnek nevezte el, amikor az egyén szerepeket, viselkedéseket, ideológiákat próbál ki. Egy tradicionális társadalomban vagy közösségben ez elméletileg egyszerű folyamat, hiszen nincs sok követendő minta. Egy modern, posztmodern társadalomban viszont rengeteg lehetőség közül lehet választani. Marcia négyféle identitásszintet különített el. Az identitás elérését azokra értette, akik a krízisen túlestek és kialakítottak egy énképet maguknak. A második a korai zárás, amikor létrejött az identitásuk, de nem estek át a krízisen. Elfogadták környezetük, családjuk ideológiáját, viselkedését, többnyire konformisták, konzervatívok és dogmatikusok lettek, a már említett autoriter személyiség esetét is példázhatja. A moratórium a krízisben lévőket jelenti, akiknek nincsen még kiforrt álláspontjuk, változékonyság és feszültség jellemzi őket. Végül az identitásdiffúzió az identitás keresésének sikertelenségére utal, amikor nem alakul ki konzisztens énkép. Ezekre az egyénekre közöny, zavarosság és agresszivitás egyaránt jellemző lehet. A konzisztens énképpel felépített identitás szerencsés esetben a húszas életévek közepére kialakultnak tekinthető. (Atkinson, 2001.) | ||
Korunkban ugyanakkor két életciklusban sajátos módosulás figyelhető meg. Az egyik a posztadoleszcencia, a másik a nyugdíjazás. Mindkettő feszültségforrást jelent. Az első arra utal, hogy kitolódik az ifjúkor, a felelősségvállalás, a megélhetés és keresőképesség, a szülőkről történő anyagi és lelki értelemben vett leválás, az önállósulás időszaka. Ez főleg a továbbtanulás tömegesedése miatt jelentkezik erőteljesen, amikor a szülői támasz nélkül nagy nehézségekbe ütközik az ifjú, hogy eltartsa magát. Mivel jogilag már felnőttkorba lépnek, de anyagi teherbíróképességük gyenge, kvázi gyerekként élnek, ami ellentmondásos helyzetet eredményez és feszültségforrásként jelenik meg. | ||
A nyugdíjazás feszültsége, éppen ennek ellenkezőjéből, a hirtelen adódó változásból keletkezik, nevezetesen a feladatok és munka megszűnnek, gyors szerepváltásra kerül sor, s aki erre nem készül fel - például egyéb feladatok keresésével - komoly feszültségeket élhet meg. | ||
Szerepeink persze életciklusonként változnak, például lányból és fiúból nővé és férfivá, diákból valamilyen szakma képviselőjévé, munkahely tagjává, státusz birtokosává, illetve szülővé, egyedülállóva, középkorúvá végül pedig szerencsés esetben időssé, nagyszülővé, nyugdíjassá avanzsálunk. |
Valamennyi szerepváltás hordoz magában feszültséget, azonban többségüket pozitív értelemben, kihívásként kezeljük. Kihívás például a felnőtté válás, az apa vagy anya szerep, férj, feleség szerep betöltése, ám már keserédes lehet az, ha anyagi forrás híján szerettünkkel egybe szeretnénk kelni, de nincs hova, csak a szülői háttérhez fordulhatunk. | ||
Szocializáció | ||
Ismét Giddens példatárához kell fordulnunk, amikor a szocializációt elemezzük. Két példával hozakodik elő, amelyek a szocializálatlanságról szólnak. Az "aveyroni vad fiú" esete egy dél-franciaországi faluban történt, ahol 1800-ban az erdőben egy addig ismeretlen gyermeket találtak, s körülbelül serdülőkorúnak saccolták. Kommunikációja állati szintű volt, biológiai szükségleteit bárhol kielégítette szégyenérzet nélkül, ugyanakkor higiénés szükségletei nem voltak, nem volt hajlandó ruhát viselni és nem tűrte a bezártságot. Szülei ismeretlenek maradtak. Orvosi vizsgálatok nem állapítottak meg nála fogyatékosságot, s foglalkozásokon szobatisztaságra, öltözködésre tudták megtanítani, kifejezőképessége pedig néhány szóban megrekedt, s társasjátékokkal nem játszott. | ||
A másik eset "Genie"-é, akit fogyatékossága miatt apja másfél és 13 éves kora között egy sötét szobában tartott bezárva az 1960-as években. Vagy egy székhez volt kötözve, vagy szó szerint gúzsba volt kötve és bezártan tartották egy kiságyban. Nem beszélt hozzá senki, hangokat is alig hallott, teljesen ingerszegény környezet vette körül, játékai sem voltak. A jelek szerint csak testileg volt fogyatékos. Amikor kiderült mi történt vele, rehabilitáció alá vonták, amely megállapította, hogy nem szellemi fogyatékos. A több éves munka eredménye ellenére sem tudott meg beszélni jobban, mint egy hároméves gyermek, szexuális szégyenérzete nem volt, s soha sem tudták a maszturbációról leszoktatni. E két példa mutatja a szélsőségesen szocializálatlan egyén esetét. Mindkettő utal arra, hogy bizonyos életkor felett nem vagyunk képesek megfelelően elsajátítani a beszédet, a viselkedést, megtanulni a normákat és értékeket, azaz a kultúrát. A társas hatások felfogása, értelmezése tehát egész kis korban elkezdődik, s ha ezt valami akadályozza, komoly következményekkel jár. Ez is bizonyíték a biológiai meghatározottság kérdéskörére, amit e lecke elején tárgyaltunk. Ugyanakkor Giddens is felhívja a figyelmet, hogy mindkét esetben valószínűleg átestek e gyermekek olyan pszichés traumán, amelynek káros következményei voltak. | ||
Mindazonáltal megállapítható, hogy a szocializáció kritikusan fontos időszaka a csecsemő- és gyermekkor, amikor társadalmi viselkedésünket elsajátítjuk. | ||
Most tekintsük át a szocializáció főbb pontjait és elméleteit. Az első a csecsemőkor, amely talán a legmeghatározóbbnak tekinthető. A csecsemőkorban tanulják a látást, míg a tapintás vagy fájdalom érzékelés születéstől kezdve adott, bár ez utóbbit finomítjuk. Egy hónapos kor előtt harminc centinél messzebbre alig lát, azon túl minden összemosódik, majd négy hónaposan már szemmel követi a szobában a mozgást. | ||
Érdekes fejlődés a mosolygás megtanulása. Azt tapasztalták, hogy a vak csecsemők is egyaránt négy hónapos kortól kezdenek mosolyogni, ami azt jelzi, hogy velünk született válaszról van szó, amit hang éppúgy kiválthat, mint egy kerek korong két lyukkal a közepén. Azt viszont, hogy mikor mosolygunk, későbbi életkorban sajátítjuk el, például a már szintén említett Japánok vagy Kínaiak a mosolygást másként alkalmazzák, mint az Európaiak. | ||
Hét hónapos kortól ragaszkodik a csecsemő gondozójához, addig csupán közelségre vágyik, az anyjától való elválasztás nagy traumát addig nem vált ki belőle. Ettől kezdve viszont megválogatja kire mosolyog. Felfogja, hogy anyja külön személy, a tárgyaknak külön életük van, s fejlődik időérzékelése, rájön, hogy várni kell valakire vagy valamire. A ragaszkodás, a vonzódás, a valakihez tartozás élménye és érzése rendkívül fontos e korban, hiszen az érzelmi életen keresztül sajátítja el a csecsemő az alapvető szabályokat, értékeket és a nyelv alapjait. | ||
Egy éves kortól pedig kitölti életét a játék, megtanul járni. A játékok segítségével tanulja meg a társadalmi kapcsolatokat, például a birtoklást, mi az övé, s mi nem, a szabályokat stb. Ez talán a legfontosabb szocializációs folyamat, amit Parten négy fő szakaszra osztott. A független játékokkal kezd, amikor társaságban is magányosan játszanak, saját kedvükre. Ezután a párhuzamos tevékenységek következnek, amikor ugyan egyedül játszanak, de utánozzák társaikat. A harmadik, amikor már többnyire szobatisztává is válnak, s ez körülbelül 3 évesen kezd jelen lenni életükben: az asszociatív játékok időszakában még saját maguk játszanak, de reagálnak, figyelnek a másikra. Végül négy évesen érkeznek a kooperatív játékok szintjére, amikor együttműködnek, közösen betartandó szabályokat kezdenek el követni. | ||
interiorizáció bizonyos értékeknek, szabályoknak, viselkedéseknek a beépítése a személyiségbe, belsővé tétele | Két és három éves korban egyre jobban megértik az interakciókat, az időszak végére már szinte tökéletesen, megtanulják felfogni az érzelmeket, sőt azt is, miként bosszanthatják fel a másikat. Öt évesen már önállósodnak saját szükségleteik kielégítése terén, megtanulja a fegyelmet és a szabálykövetés alapjait, s közelednek az iskolaérettséghez. A szabályok megtanulásáról akkor beszélünk, ha azok interiorizálódtak, azaz beépültek a személyiségbe. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a nagy egyéniségek, művészek, tudósok, akárcsak a bűnözők nem szabálykövető sajátosságokkal is bírnak, azaz a normálistól való eltérés nem jelent feltétlen negatívumot. | |
Végül nézzünk át négy elméleti megközelítést: Bolwby a gyermek-anya kötődés vizsgálatakor arra a következtetésre jutott, hogy rendkívül erős az anya iránti szükséglet csecsemőkorban. Az anya nélkülözése súlyos szorongáshoz vezethet, s ezt anyamegvonás elméletnek nevezte el. Azóta ezen elméletet módosították úgy, hogy nem az anya, hanem valamilyen stabil gondozó kell legyen a gyermekkel, hogy annak biztonságérzete, érzelmi fejlődése kiegyensúlyozott lehessen. | ||
Freud a szexualitásra és a tudatalattira alapozva állította, hogy csecsemő erotikus kielégülésre vágyik, ami annyit, jelent, hogy szoros testi kontaktusba kíván lenni a másik emberrel. A csecsemő folyamatosan követelőzik, szükségleteit azonnal ki akarja elégíteni, s meg kell tanulnia ezt megfékezni, ami feszültségekkel teli folyamat. A szabályok tehát nem csupán társadalmiak, hanem önkorlátozóak is. Különösen fontos Freudnál az ödipális szakasz elemzése. Ennek lényege, hogy a független, autonóm személyiség kialakulásának kritériuma az, amikor érzelmileg is különválik szüleitől, elsősorban anyjától. | ||
G.H. Mead elmélete kevésbé szexuális és tudatalattira építő, mint inkább a gyermek környezetéből vezeti le nézeteit. Véleménye szerint az emberek közötti érintkezés szimbólumok útján történik, ezért szimbolikus interakcionizmusnak nevezte el elméletét. Lényege, hogy szimbólumokat használunk egymás megértésére, s kommunikáció során ugyanígy szimbólumokat, jeleket váltunk egymással. | ||
Az éntudat kialakulását Mead az "I" (én) és a"me" megkülönböztetéséhez köti. Míg az első esetben egy kevésébé szocializált egyén szükségleti követeléseiről, akaratáról van szó, addig a "me" a "társadalmi én" létrejöttének jele. Ekkor képes a gyermek külsőleg látni önmagát, mások szempontjából értelmezni viselkedését. Ez az a pont, amikor független egyénné lép elő, akárcsak a Freud ödipális szakaszán átesett ötéves gyermek. | ||
A gyermeki szocializáció első fontos eszköze az utánzás és a szerepjáték. A bonyolultabb utánzási műveletek azok, amelyekben már felnőtt szerepeket mintáznak meg a gyermekek 4-5 éves korban, ezt Mead szerepátvételnek hívja. Ezek a szocializációs minták, amelyeket környezetéből vesz át a gyermek. Hét-kilenc éves korra tehető ezen elmélet szerint, hogy a gyermek szervező-szabályozó játékokban kezd résztvenni, amelyben a rejtettebb erkölcsi szabályokat, értékeket, kooperációt felismerik és elsajátítják. A kultúra ezen általános, de komplexebb sajátosságait Mead az általános másiknak nevezi. |
Piaget a gyermek kognitív fejlődésének szakaszait körvonalazta, máig elfogadott módon. A gyermeki gondolkodás fejlődését öt fázisra osztotta, mindegyik függvénye az előző szakasz beteljesülésének. Az első a szenzomotoros fázis, amikor két éves koráig a gyermek tapogatással fedezi fel környezetét, mígnem rájön, hogy valamennyi tárgy és személy külön létező tulajdonsággal bír. Csecsemőkorban, különösen az első négy hónapban a tárgyak és személyek nem különülnek el, s amit lát csupán azt tartja létezőnek. A műveletek előtti szakasz, amely 2 és 7 éves kor közöttre tehető, a beszéd megtanulásáról, a szimbolikus kifejezőképesség elsajátításáról szól, ugyanakkor e műveletek következetes alkalmazására még nem érettek. Kiemeli, hogy ebben az életkorban az egocentrizmus jellemzi a gyermeket, ugyanakkor más kutatások felhívják a figyelmet arra, hogy öt-hat éves korig tart az én kiteljesülésének időszaka, amikor a gyermek megtanulja saját határait, lehetőségeit. Azaz nem önzésről van szó, hanem az én kiépüléséről, a birtoklás megtanulásáról. A harmadik a 11 éves korig tartó konkrét műveletek időszaka, amikor a méretek és térfogat közötti összefüggéseket, a logikai és érvelési-oksági kapcsolatokat, alapvető matematikai műveleteket képes elvégezni, s csupán a következő, nagyjából 15 éves korig tartó formális műveletek szakaszában válik alkalmassá az elvont gondolkodás azon szintjére, amikor hipotéziseket fogalmaz meg és igazol, s megérti a többféle megoldási lehetőségek együttes jelenlétét, azaz a problémák komplexitását. Piaget szerint ugyanakkor nem minden egyén jut el e negyedik fázisba. | ||
A szocializáció folyamata sajátos emberi környezetben megy végbe, amelyben jelentős szerepe van a családnak, a kortárs csoportoknak, iskoláknak és a médiumoknak egyaránt, amelyeket szocializációs közegnek nevezünk. Az első a család (vö. 23., 51-54. o.), amelyben szocializációnk veleje zajlik születésünktől serdülőkorunkig. Ebben az időszakban ritkán kérdőjelezzük meg a család által megjelölt normákat és értékeket, elfogadjuk annak viselkedését, elvárásait. A gyermekek többsége magcsaládban él, egyre nagyobb hányaduk egyszülős háztartásban, általában apa nélkül cseperedik fel. Sokuk nélkülözi szüleit, mert azok dolgoznak és nincs idejük foglalkozni gyermekükkel, őket az utca, a kortárs csoportok, szerencsésebb esetben nagyszülők, vagy más családtagok nevelik. A család meghatározó volta azonban ilyen körülmények között is döntő, viselkedésünket itt sajátítjuk el, a szülővel való kapcsolatban, annak elvárásainak megfelelni akarva folyamatosan alakul személyiségünk, énképünk, identitásunk. Interiorizáljuk (magunkba építjük) azokat a mintákat, amelyeket szűk környezetünk, főként szeretteink képviselnek, s mi is akként cselekedünk, szinte öntudatlanul. Ugyanakkor egyre erőteljesebbé válik a kortárs kapcsolatok befolyása, különösen serdülőkorra, ami később is meghatározó marad. A személyiségünk kialakulása ugyanis feltételezi a velünk egy életkori csoport elvárásainak figyelembe vételét. Nyílván ez serdülőkorban fokozottan így van, lázadunk családunk tradicionálisnak vélt szabályai, értékei ellen, csak hogy kipróbálhassunk valami mást, amit lehet hamar el is vetünk. De ez a kipróbálás sajátos környezetben, kortárs csoportokban megy végbe, ahol belső kontroll biztosítja a szabályokat, elvárásokat, s ennek is erős szocializációs hatása van. Ugyanakkor serdülőkort követően is megmarad a kortárs csoport befolyása, hiszen akár a barátok, akár a kollegák közötti viszonyban a szemlélet- és viselkedésmód eltér más generációétól, így egyfajta összetartozás-élményt is nyújt. | ||
Az iskolák hatása alapvetően a kortárscsoportokon keresztül érvényesül, hiszen a bölcsödétől vagy jobb esetben az óvodától kezdve a gyermek egy közösség tagjaként tanul meg viselkedni a közösségen belül. Ez a közösség pedig kortárs közösség. Ugyanakkor annyiban eltér az általában vett kortárs kapcsolatoktól, hogy az oktatási intézményekben sajátos szabály- és értékrendet tanul, fogad el vagy utasít vissza. Szocializálódik. | ||
A média, mint szocializációs közeg rendkívül komplex módon érvényesíti befolyását. Azt már bizonyították, hogy a média közvetlen befolyásolása nem erős, ugyanakkor indirekt módon folyamatosan ostromol bennünket. A reklámok, s főként a rejtett marketing hatások, a divatkövetésre erősen hatnak, s a média üzenetei megerősítik vagy éppen gyengítik véleményünket, szemléletünket, azaz viselkedésváltozáshoz vezethetnek. Bizonyságot nyert például, hogy azok az egyének akik, ugyanazokat a műsorokat nézik, a világról kialakított nézeteik megegyeznek. (Gerbner, 1999.) A média másik erőteljes szocializációs hatása a mintanyújtás. Filmeken, reklámokon keresztül nyújt példákat, megoldási módozatokat, viselkedéseket, amelyek akár a divattal, akár problémamegoldással kapcsolatban szolgálnak útmutatóul. (Bugovics 2004.) | ||
Nemi szocializáció és identitás | ||
Akárcsak szocializációnk, nemi változata is születésünktől fogva tart, s Freud nézetével ellentétben már csecsemőkorban is meghatározó. Kísérletek sora bizonyítja, hogy verbális és preverbális (beszédet megelőző mozdulatok) módon elkülönül, miként bánik környezete egy lány- és miként egy fiúcsecsemővel. S miután ebben a korban az érzelmi megnyilvánulásokra rendkívül érzékenyek e csecsemők, feltehetően nagy hatással van rájuk az, miként viselkedik velük emberi környezetük. Megfigyelték például, hogy a lánycsecsemőkhöz finomabb mozdulatokkal nyúlnak, gyengédebbe bánnak velük, kedvesebb jelzőkkel illetik, s öltözködésükben, játékaikban, azok formáiban és színeiben is megkülönböztethetőek. Míg a fiúknál dominál általában a kifejezetten fiús és nemsemleges játékpark, addig a lányok esetében változatosság figyelhető meg, a lányos, nemsemleges és fiús játékok kavalkádjában. Lényeges tehát a család, főként a szűk családi kör tagjainak viselkedése, azonban távolról sem kizárólagos. Giddens hoz rá példát, hogy azon gyermekek esetében, akiket szüleik nemsemleges nevelésben részesítettek, bőven kaptak nemspecifikus játékokat barátoktól, ismerősöktől, rokonoktól, azaz a külső, kortárs és baráti kapcsolatok hatása közbeszólhat. | ||
Itt is előtérbe kerül a kortárs kapcsolatok hatása, amit két részre kell bontani. Az egyikben, különösen a kisiskoláskor és serdülőkor időszakában a nem-azonos kortárs csoportok nemi identitást erősítő hatása, míg a másikban a serdülőkort követően a nemek közötti kortárs hatás szexuális viselkedést serkentő következményében értelmezhető. Az oktatási intézmények érvénye pedig abban áll, hogy mennyire eltérő szabályokat ró egyik és másik nemre. A törvények persze tiltják a nemi diszkriminációt, azonban a jogszabályok nem képesek mindent elérni. Például azt sem, hogy a fiúknak több "szabálysértést", nagyobb agresszivitási szintet engedélyeznek a tanárok, mint a lányoknak. | ||
Különösen erős e szempontból a média hatása. A mesékben a női és férfi szereplők aránya erősen torz, átlagosan tízszer több cselekvő hímnemű figura látható vagy olvasható a mesefilmeken, mesekönyvekben. A fiú figurák általában aktív szereplők, a történetek fonalát meghatározzák, változtatják a cselekmény kimenetelét, míg a lány figurák többnyire passzívak, háztartáshoz vagy érzelmi cselekményekhez kötődnek, többségében kiszolgáltatott, a cselekménynek alárendelt módon. Az egyedüli aktív női szereplők a tündérek, mostohák vagy királynők, azonban számuk rendkívül csekély, és gyakran a gonosz oldalán állnak, így igazán identifikációs mintát nem nyújtanak. Azt látni tehát, hogy a mesevilág erőteljesen tradicionális képet fest a nemekről, s ha nem is erőteljesen, de az eligazodás és mintanyújtás terén meghatározza a gyermeki vélekedést a nemek terén, ami kihat a nemi viszonyokra is. | ||
Tekintsünk át röviden három elméletet a nemi identitás meghatározottságáról. Elsőként Freud nézete arról szól, hogy kisgyermekkorban a két nem miként különbözteti meg egymást. Úgy véli, hogy a fiúk és lányok aszerint azonosítják be magukat, hogy van-e péniszük, ami nem más, mint a férfi nem szimbóluma. | ||
Az ödipális komplexus vagy konfliktus lényege, hogy a fallikus szakaszban a gyermekek erotikus érzéseket táplálnak a másik nemű szülő irányába, míg az azonos nemű szülőre féltékennyé válnak. | Freud fallikus szakasz kezdetének nevezte azt, amikor 3 évesen a gyerekek foglalkozni kezdenek nemiségükkel, nemi szervük jellegével. E szakasz végén jelenik meg az ödipális komplexus (vö. 72. o.), amikor öt évesen a kisfiúk úgy érzik, hogy az apa fegyelmezése, szigora péniszük eltávolítására irányul. Ez a félelem összekapcsolódik azzal az érzéssel, hogy az apa - akárcsak a kisfiú - erotikusan vonzódik anyjához, s meg kell küzdenie anyja szerelméért. A kisfiú nemi identifikációja akkor zárul le, amikor képes ezt az érzést elfojtani és átengedni anyját apjának. Ez az átadás és elfojtás valójában a pénisztől való megfosztás félelmétől motiválódik. Ugyan Freud a lányok identifikációját nem fejtette ki, viszont utal arra, hogy rájuk a péniszirigység a jellemző. A kislányok felismervén, hogy hiányzik a péniszük, anyjukkal azonosítják be magukat, s látva apjukhoz képest alávetett szerepét, magukra is az alávetett szerepet osztják. Freud úgy véli, hogy az ödipális fázist követően lanyhul a szexuális vonzódás, s a gyermekek ilyenkor saját nemi csoportokba verődnek, majd serdülőkorban lángol ismét fel az erotikára való nyitottság. Freud kritikusai a nemek közötti egyenlőtlen bánásmódot róják fel, mondván, hogy alaptalan feltételezni a vagina alárendeltségét a pénisszel szemben. Ez nyilvánvaló Freud korának lenyomata, ami a nemi egyenlőtlenségek terén érvényesült. Másik ellenvetés, hogy már csecsemőkorban elkezdődik a nemi identitás kialakítása, amit Freud elhanyagolt, valamint nem vette figyelembe, hogy léteznek olyan kultúrák, ahol az anya a fő fegyelmező, s nem is annyira az apa. Manapság is azt tapasztalni, hogy a gyermeknevelésben, a szigorban sokszor az anya a meghatározó. | |
Chodorow elmélete Freud részbeni kritikájára épít. Úgy véli, hogy az anyához történő ragaszkodás a lényegi pont a probléma feltárásában. Míg a csecsemők erőteljesen ragaszkodnak anyjukhoz, ám ennek az éntudat létrejöttekor, az autonóm személyiség kialakulásával csökkennie kell. Ez a csökkenés vagy törés másként megy végbe a fiúknál és lányoknál. A fiúk radikálisan szakadnak el anyjuktól, amely a későbbiekben azt eredményezi, hogy eme "csalódásuk, traumájuk" miatt kevésbé képesek kifejezni érzelmeiket, nem mernek annyira ragaszkodni másokhoz mert úgy érzik énjüket, identitásukat akkor veszélybe sodorják. Ennek köszönhető, hogy a férfiak érzelmeik kimutatásában visszafogottak, amit Chodorow férfikifejezésképtelenségnek nevezett el. A fiúk e folyamat következtében racionálisabban, értelmezőbben képesek látni a világot, problémamegoldásra fókuszáltak, viszont az érzelmek terén visszafogottak. A lányoknak viszont az elszakadás nem traumatikus, anyjukkal való kapcsolat érzelmileg tovább marad szoros, így identitásuk nem szenved olyan "kárt" mint a fiúké, folyamatosan és finoman alakul át nővé. Ugyanakkor a női ragaszkodás fennmarad, eleinte anyjukhoz, majd egy másik félhez kötődnek, s szemben a férfiakkal, igényük e függésnek a kiélése, az érzelmi odaadás megélése. Nézete kritikusai szerint éppolyan hibába esik, mint Freud, csupán ellenkező nemi előjellel. Giddens olvasatában Chodorow a férfiasságot kezeli veszteségként és a nőiességet előnyként, szemben Freuddal. Kimutatták, hogy a nő, főként korunkban szintén függetlenségre vágyik, s képes agresszivitásra, érdeke kiharcolására, főként a karrierben, illetve szakmai téren. (Giddens, 1997.) | ||
A harmadik megközelítés a patriachális viszonyból eredezteti a nemi szocializáció folyamatát. Ezen nézet szerint a történelem során a nők a gyakori terhesség, a gyermeknevelés feladata, a házimunka végzése miatt kevés jövedelemre tehettek szert, mindig a férfiakra voltak utalva. A férfiak viszont küzdöttek harcokban, állatot öltek vagy éppen a hatalomban vettek részt, azaz aktív közcselekvésekben szerepeltek. Így a két nem közötti szerepkülönbözőség egy történelmi folyamat hozománya, amely révén a nők az otthon melegének biztosításának, az érzelmek és kötődés fenntartásának, valamint az óvó és szeretetteljes viselkedés szerepét öltötték magukra. Ezzel a viszonylag passzív szereppel szemben a férfi lett az udvarló, a "hemingway-i" hím róka, akire a nők epedve vágynak, de a közeledést és udvarlást a férfi kezdeményezheti. Ekként a nők kiszolgáltatott, egyenlőtlen helyzetbe kerültek a férfiakkal, szemben. Ez a viszony ugyanakkor a szocializáció során reprodukálódik, a lányok elfogadják a női, a fiúk pedig a férfi szerepet, s tovább örökítik e viselkedési jelleget. | ||
Erre a megközelítésre lehet visszavezetni több nemi funkció közötti eltérést. A férfiaknak például jobb a térérzékelése, mint a nőknek. Ez abból adódhat, hogy ők harcoltak, utaztak és vadásztak, azaz szükségképpen bennük fejlődött ki eme képesség tökélye, szemben a nőkkel, akik inkább otthon maradtak, s az emberi kapcsolatok fenntartása, az érzelmi kötődés vált számukra fontossá. Szintén ez a megközelítés magyarázhatja, hogy a férfiak az adódó problémákra koncentrálnak, azt kívánják megoldani, szemben a női attitűddel, amely az érzelmek felől közelít és inkább konfliktus és problémaérzékenységgel jellemezhető. Álljon erre itt egy példa: | ||
Nő: Szerinted ez a ruha jól áll rajtam? |
Míg a férfi számára természetes, hogy jól néz ki felesége, nem lát más problémát, mint azt, hogy lekésik a színházi előadást. A nő viszont a kérdésével lehet nem is arra céloz, hogy jól néz-e ki, hanem a kapcsolatukat kívánja rejtetten ellenőrizni. A férfi azonban ezt nem érti. Ez arra utal, hogy a két nem gyakran félreértelmezi egymás interakciós megnyilvánulását, amely egyfajta közléssorompót (vö. 66. o.) eredményezhet. Míg a férfi a problémát keresi, s ha nem talál, lezárja a kérdést, vagy ha talál, megoldására törekszik, addig a nő ezeket a megnyilvánulásokat elhidegülés, nem-törődés jeleként értékeli. A nő amikor a kapcsolat érzelmi jellegét hangsúlyozza, amely a férfi számára problémamentesnek tűnik, a női viselkedést felesleges "hisztériának" véli, holott a nő a társas támaszra, a megértésre, érzelmi segítségre vágyik. Voltaképpen a nő ilyen helyzetben női, a férfi pedig férfias attitűdöt értelmezi s várja el, ahelyett, hogy megértenék a másik felet. Ebben a helyzetben tehát egyfajta nemi etnocentrizmus (vö. 9., 19., 24. o.) jelenik meg, torzítva a nemek közötti megértést. | ||
Szexuális viselkedés | ||
Mint láthattuk a szexualitásunk tanult viselkedés, ami ezért kultúránként eltérhet, hiszen a kultúra (vö. 14. o.) specifikus értékeket és normákat feltételez. Így a női és férfi viselkedés, s a két nem közeledésének rituáléi is eltérnek egymástól, legerőteljesebben a fejlett és az iszlám világ között tapasztalható különbség. Ugyanakkor történeti vizsgálatok azt is mutatják, hogy a középkor és napjaink között is viselkedési szakadék húzódik meg e téren. A fő különbség a férfiak és nők közötti szexuális szabadság kezelésében tapintható ki. A vallás uralta középkorban a nők feddhetetlensége szinte előírás szintű volt, addig a férfiak prostituált-viszonyait vagy szerető-tartását tabunak vélték, s nem tekintették negatívumnak. Ez a szexuális téren kialakult kettős mérce még a XX. század második felében jelen volt, amikor az elvárásokat vizsgálták. A férfiak többségének volt házasság előtt szexuális kapcsolata, ugyanakkor többségük elvárása volt, hogy leendő felesége szűz legyen. Míg a férfiak többsége házasság előtt több más nővel létesített szexuális viszonyt, a nők ennél átlagosan tartózkodóbbaknak bizonyultak. Bár ők is többségükben éltek a szexuális örömök lehetőségével frigyrelépés előtt, ám nagy részük leendő férjével tette ezt. Azaz a kettős mérce érvénye megjelent a kulturális viselkedés szintjén, s a nők nagy része eleget tett ezen elvárásnak, reprodukálva e szexuális téren megmutatkozó egyenlőtlenséget. Manapság azonban ezek a szexuális téren tapasztalható egyenlőtlenségek csökkennek, a nők egyre szabadabb szexuális viselkedést mutatnak, s fokozatosan csökken ennek elítélése "férfikörökben". | ||
Érdemes szót ejteni a szexuális forradalmakról, amelyek egyben az egyenjogúság terén is kamatoztatták eredményeiket. Az első a középkort követő időszakra helyezhető, amikor a szexualitás elementáris igénnyel tőrt elő az azt megszorító korszakot követően. Ez azonban elsősorban a férfiakra vonatkozott, kevésbé a nőkre. A XX. század elején, a feminista mozgalmak erősödésével vett ismét újabb fordulatot, amikor a szexualitás már nem csupán férfiprivilégium volt, hanem a nők igénye, a pár szabad kiválasztása egyaránt elfogadottá kezdett válni. S végül az 1960-as évek végén a már említett "make love, not war" szállóige is jelezte a szexualitás szabadságának igényét. | ||
Manapság egyes kutatások már egyenesen azt mutatják, hogy a férfiak szexuális félelmeket hordoznak, hogy vajon meg tudnak-e felelni a női kihívásoknak. A szexuális egyenjogúság tehát mérföldköveket lépett előre. Más kutatások pedig azt mondják, hogy a férfiak szexuális viselkedése sokszor kényszerű viselkedés, s ennek oka, hogy a megrögződött szokások miatt, a férfiak ellenőrzési aktusnak is tartják a szexuális együttlétet, egyfajta hatalom kiéléseként. | ||
A kettős mérce ugyanakkor nem szűnt meg, csupán átalakult, lanyhult. A férfiakéhoz hasonló nyíltan szabad szexualitású nőt elítélik férfitársával szemben, s hangsúlyozni kell, nem csak férfikörökben. | ||
Az emberi kapcsolatok fejlődéséről (vö. 60-62. o.) már esett szó. Ezek többnyire általános elemzések voltak a kapcsolatok kialakulásáról és azok problémáiról. Most viszont vessünk pillantást a nemek közötti különbségekre. Alap probléma talán a nemi etnocentriznmus (vö. 77. o.) és a közléssorompók (vö. 66. o.) alkalmazása mellett a nemi szocializációból (vö. 74-77. o.) adódó különbségekből erednek. A nők kapcsolatait a nagyobb fokú intimitás, érzelmi szükséglet, valamint a kapcsolatok által nyújtott jutalmak értéke határozza meg dominánsan, akár heteroszexuális viszonyról, akár baráti azonos nemű kapcsolatról beszélünk. A női baráti kapcsolatok például jóval sérülékenyebbek, mint a férfiaké, hiszen a nők mélyebb ismerettel, nagyobb fokú intimitással rendelkeznek egymásról, ami konfliktusok esetén komolyabb problémát okoz. | ||
A szeretkezés aktusáról megállapítható, hogy a férfiak inkább előnybe részesítik, míg a nők hajlamosabbak az érzelmi kérdésekről, érzéseikről folytatott beszélgetéseket fontosabbnak tartani. A nők lényegesebbnek vélték azon tevékenységeket, amelyek a kapcsolatokat elmélyítik, míg a férfiak a szórakozást és élvezeteket tartották kiemelendőnek. (Smith - Mackie, 2001.) | ||
A szexuális együttlét nemi eltérése az aktus meghittségére irányul. A nők előnybe részesítik a csendes, zárt és biztonságos környezetet, a zavartalanságot, a szeretetteljes és szenvedélyes légkört, míg a férfiak számára ezek kevésbé dominánsak, mint inkább a szexuális öröm kiélése. | ||
A kapcsolattal való elégedettség szintén differenciálódásokat tükröz. Férfiak elégedettsége a közösen végzett tevékenységek élvezetétől, azok mértékétől függött, s meghatározó volt a kapcsolatból kinyerhető jutalom, míg a nők esetében a problémák és konfliktusos helyzetek elkerülése és minimalizálása jelentette a sikert, s a kapcsolat biztosította boldogság növelte elégedettségüket. | ||
Bár a fentiekben elemzett történelmi folyamat szerint az ezredfordulóra közeledett a két nem szexuális attitűdje, sőt a férfiak már-már kiszolgáltatottnak érzik magukat, meg kell jegyezni, hogy a hagyományos felosztás, miszerint a férfi kezdeményez a nő pedig tartózkodik továbbra is meghatározó. Egy 1990-ben publikált felmérés szerint a nők többsége, a férfiaknak viszont túlnyomó többsége nem tartja helytelennek a házasság előtti szexet. A házasságon kívül szexet a férfiak egytizede, míg a nők csupán egyhuszada nem tartja megvetendőnek, míg az azonos neműek közötti szexben a nők megengedőbbek (egyötöd) a férfiak elutasítóbbak (85%). (Smith - Mackie, 2001.) Mindez azt jelzi, hogy a nők konzervatívabb beállítódásúak a férfiakkal való szerepükben, míg homoszexuális téren - azaz, mikor a férfiakkal való kapcsolat kiesik - kevésbé szigorúak. Ez a nemek közötti szerepek erős határvonalára utaló attitűdöt feltételez. | ||
A nemektől függetlenül is találunk olyan különbségeket, amelyek a szexualitással kapcsolatos attitűdöket mutatják. Megkülönböztetünk korlátozott és korlátozás nélküli szocioszexuális orientációt. Az előbbiek viselkedésére a meghittség, érzelmi kapcsolat kiépítése megelőzi a szexuális viszonyt, míg az utóbbiakat a szabad szexualitást megengedő nézet jellemzi. Ez a típus hajlamos egyszerre több partnerrel is szexuális-szerelmi viszonyt fenntartani, de kapcsolataira a rövidtávúság jelzője igazolódik. Különbség a két csoport között, hogy a korlátozó típusba tartozók a szexet a szerelemmel, érzelemmel kapcsolják össze, s az összetartozás élményét erősítik. Ez utóbbi inkább a nőkre igaz. A korlátozás nélküli oldal viszont a szexet inkább véli szórakozásnak, ami a férfiak sajátosságára illik inkább. A szexualitás eltérő értelmezése és attitűdjei ugyanakkor egy kapcsolaton belül konfliktusokhoz vezethetnek, s nem csupán a megcsalás ürügyén. | ||
Homoszexualitás | ||
A homoszexualitás két típusát különböztetjük meg, az egyik a férfiak közötti, a másik a nők közötti, amit leszbianizmusnak hívunk. Történeti távlatból nézve az ókorban, elsősorban a Hellén kultúrában engedélyezett volt a férfiak körében a homoszexualitás, ám a középkor és a kereszténység mereven tiltotta ezt a fajta szexualitást. A középkort követő évszázadokban is maradt ez a társadalmi attitűd, míg a huszadik században kezdett oldódni, s csupán napjainkban kezd elfogadottá válni, bár még mindig sok tévhit és előítélet sújtja. Leggyakrabban a szexuális erőszakot, gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket szokás a homoszexuális viselkedéssel társítani, azonban ez nem állja meg a helyét. Semmivel sem több a szexuális bűncselekmény a homo-, mint a heteroszexuálisok esetében. |
A szociológiai fő iránya a homoszexualitást nem kezeli devianciaként, s nem tartja negatív vagy káros folyamatnak. Miért nem? Elsősorban azért, mert az egyén boldogságát kell alapul venni, s ha valaki azonos neműekkel érzi kiteljesedettnek érzelmi és szexuális életét, ezt nincs joga - tudománynak sem - kétségbe vonni. A másik elitélő érv szokott lenni a népességszaporulatra vonatkozó károsság, nevezetesen, hogy relatív csökkentik a homoszexuális párok a születési arányszámot. Statisztikailag ez igaz, azonban a homoszexuális párok is nevelhetnének gyermekeket - csupán a társadalmi ellenérzés miatt nem engedélyezett - s heteroszexuális párok közül is határozhatnak úgy, hogy nem lesz gyermekük. Ráadásul ez nem tekinthető érvnek, hiszen korunkban az egyén nem szabad, hogy a társadalmi kényszer alá rendelődjék, sokkal inkább saját élete kiteljesedéséért kell küzdjön, ha ebbe belefér a gyermek úgy, ha nem, akkor pedig másként. | ||
A szociológia, mint már a családdal foglalkozó részben láttuk, családnak tekinti a homoszexuális párt, s elfogadja azt is hogy gyermeket nevelhessen. Ismét adódik a kérdés, miért? A legfontosabb indok, hogy a homoszexuálisok nem betegek, pszichés és egyéb zavaroktól nem szenvednek, sőt még világos nemi identitásuk is van. A homoszexuális párok, a heteroszexuálisokéhoz hasonlóan szerepeikben női és férfi viselkedésmintákat hordoznak. Azaz megvan a női szerepű és férfi viselkedésű tag, akár a házimunkát, a feladatok felosztását, az interakciókat, kezdeményezéseket vesszük figyelembe. Pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy homoszexuális párok által nevelt gyermekeknek semmilyen nemi identitászavaruk nincsen, sőt nem válnak homoszexuálissá csupán nevelőik hatása miatt. A jogi szabályozás ráadásul diszkriminatív. Hiszen míg anyáknak nem tilthatják meg, hogy leszbikusokká váljanak, gyermekeiket leszbikus párjukkal gyakorta nevelik, s az ilyen esetek sem hordoznak veszélyt a felcseperedő gyermek magatartására és egészségére. Csupán a társadalmi konformitás és előítéletes tudatlanság összessége, amely a jelenlegi tiltó-szankcionáló helyzetet eredményezi. | ||
Hogyan alakul ki a homoszexualitás. Biológiai magyarázatok a genetikára mutogatnak, míg a társadalomtudósok máshonnét közelítenek, elfogadva persze a genetikai kódokban rejlő okokat. Az azonos nemhez való vonzódás serdülőkorban jelenik meg a férfiaknál, a nemi érés és kiteljesedés időszakában válhat véglegessé. A leszbikusok esete ettől eltér. Nőknél is van serdülőkorban, tehát kezdetekkor kialakuló homoszexualitás, azonban nőknél viszonylag gyakori a későbbi életkorban, akár propagatív kor felett létrejövő vonzódás. Magyarázatok utalnak, arra, hogy a férfiakból való kiábrándulás űzhet nőket leszbikusságra, ám ez a magyarázat nem megalapozott. El kell viszont fogadnunk, hogy létezik késői homoszexuális "megtérés". | ||
A homoszexualitás négy típusát különböztetjük meg: az első az "alkalmi" jellegű, amely még nem jelent homoszexualitást, csak egy-egy eltévelyedett légyottot, esetleg még enyhébb formájában közös maszturbációt. A "helyzettől függő" változat viszonylag gyakori, elsősorban a férfinépességben. Ilyen a bezárt együttlét, nőktől való elzártsággal párosult esete, mint a katonaság vagy a börtön, amikor a szexualitás páros élményének pótlása más módon megoldhatatlan. Ez sem okoz végleges homoszexuális vonzódást, az adott körülmények függvényében marad fenn vagy szűnik meg. A harmadik típus a "megszemélyesített homoszexualitás", amikor valós homoszexualitásról beszélünk, ám azt titkos formában folytatják elzártan környezetüktől, sokszor családjuk elől is. Végül a "homoszexualitás, mint életforma" jelenti azt a mai áramlatot, amikor egyre több homoszexuális áll ki nyíltan mássága mellett és fejezi ki jogát ezen viselkedésre. | ||
A férfi és női homoszexuálisok között szinte nagyságrendbeli különbség tapasztalható. Általában elmondható, hogy a férfiakra jellemző a nagyobb arányú szélsőséges magatartás, így van ez a szexuális másság esetében is. A férfiak körében körülbelül 5-7%, a nőknél pedig 2-3% a homoszexuálisok aránya. Differenciálni kell továbbá a megélt homoszexuális aktus szerint is. Míg a férfiak közel egyharmadának van életében homoszexuális élménye, addig a nőknél ez egytized arányú jelenség. A homoszexuális aktus iránti - ki nem élt - vágyról férfiak és nők egyaránt egy-heted arányban számoltak be. A homoszexualitás tehát nem egy elszigetelt jelenség, s korunkban, a negyedik szexuális forradalom időszakában pedig különösen érvényes e kijelentés. A társadalom homoszexualitással kapcsolatos attitűdje egyértelműen intoleráns, s minél alacsonyabb iskolázottságú, falusi vagy idős réteget kérdezünk, ez annál inkább érvényes. | ||
Prostitúció | ||
A gyermekprostitúciót, mint bűnözési formát, a devianciákról szóló leckében tárgyaljuk meg. | A prostitúció megítélésében a szociológia már nincsen olyan egyöntetű állásponton, mint a homoszexualitásnál tapasztalhattuk. Két nézet ütközik: az egyik szerint a prostitúció a női kizsákmányolás, alávetettség szexuális jele, amely megalázza a nőt, s növeli a nemek közötti egyenlőtlenséget, igazságtalanságot. Ez a nézet a prostitúciót teljes voltában devianciaként kezeli. A másik pedig azt állítja - nem tagadva a nemek közötti egyenlőtlenségeket - hogy nem a prostitúció felelős a disszonanciáért, ráadásul egyre bővül a férfi prostitúció "intézménye" is. E nézet szerint a prostitúció csak részben deviancia, s a prostitúcióval összefüggő bűnözést sorolja inkább a deviáns magatartás körébe. | |
Mit nevezünk prostitúciónak? Azokat a tevékenységeket, viselkedéseket, amelyek előny szerzését célozzák szexuális szolgáltatásokért cserébe, azt több partnernek ajánlva fel, prostitúciónak hívjuk. | ||
Különbséget teszünk többféle típus között. A két fő fajta: az elkötelezettség és a környezet. Az elkötelezettség a prostituált részvételi gyakoriságára utal, azaz mennyi időt fordít e szakma űzésére. E téren két csoport különíthető el. Azok az emberek, akik elkötelezett szakmabeliek, illetve azok, akik kényszerűségből, néha, alkalmanként élnek e pénzkereseti lehetőséggel. Főként marginalizált helyzetbe került nőkre, gyermekeiket egyedül nevelő anyákra igaz ez utóbbi kitétel. A környezet pedig arra utal, hogy hol végzik a szolgáltatásokat. Így beszélünk a utcalányról (a legszegényebb csoportja a prostituáltaknak), azután a call-girl vagy -boy, aki telefonhívásra érkezik házhoz, a harmadik a háziprosti, aki a bordélyban ténykedik, míg a luxus kivitel a masszázs-szalon prosti. | ||
A női prostitúció valamennyi esetben jelen van, ugyanakkor a férfi prostitúció sajátja a call-boy és bordély típus mellett ezek keveréke, amikor a férfi prosti lakására járnak női vendégek. Ez a típus a nemi egyenlőtlenségek és lehetőségek sajátja. Férfi prostituáltak kedvezőbb anyagi helyzetét bizonyítja az effajta szolgáltatás, hiszen egyedül álló nőknek kevésbé jellemző, hogy saját lakása volna. | ||
Végül választ kell találni arra a kérdésre, hogy kik veszik igénybe a prostitúciót? Elsősorban azok az emberek - szándékosan nem férfiakról szólok csupán - akik következmények nélküli szexet, különös szexuális igényeket, tiltott izgalmakat, unaloműzést kívánnak átélni. Másodsorban azok, akiknek testi fogyatékosságaik, illetve társkeresési nehézségeik adódnak. A prostitúcióval élő férfiak zöme, azonban társkapcsolatban él, a nőkről nem ismeretes ilyen adat, de feltételezhető, hogy a férfiprostihoz forduló nők egyedülállóak. | ||
Tradicionális magyarázatok arra támaszkodtak, hogy a férfiak prostitúcióra való igénye nagyobb szexuális szükségleteikből adódnak. Ez azonban nem igaz, egy nő akár intenzívebb szexuális igényei lehetnek, mint egy férfinek. A férfiprostitúció alacsony mértékének oka két tényezőben keresendő: egyrészt erős társadalmi kontroll és elvárásrend miatt a nők nem igénylik, másrészt pedig promiszkuitásra kevésbé hajlamosak, mint a férfiak. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy kozmopolita nagyvárosokban, ahol a kontroll gyengébb, az elvárásrend pedig kevésbé konzervatív, a férfiprostitúció növekedőben van. Mindazonáltal a prostitúció jelen állapotában a patriarchális viszonyok egyik továbbörökítője és szimbóluma. |
Önellenőrző teszt |
Feladatonként egy vagy két helyes válasz lehetséges! | |||||||||
1. Az alábbiak közül mely kijelentés(ek) helyes(ek)?
![]() | |||||||||
2. A nyugdíjazás...
![]() | |||||||||
3. Az alábbiak közül válassza ki a legmegfelelőbb megállapítást! A posztadoleszcencia...
![]() | |||||||||
4. Melyik a helyes sorrend a szocializációban a játszás elsajátításának folyamatában?
![]() | |||||||||
5. Válassza ki a megfelelő megoldás(oka)t az alábbiak közül! Freud...
![]() | |||||||||
6. Mely alábbira illik a női jelző?
![]() | |||||||||
7. Döntse el, melyik alábbi kiegészítés helyes? A homoszexualitás...
![]() | |||||||||
8. A prostitúcióról mely alábbi kijelentések igazak?
![]() |