KURZUS: Szociológia

MODUL: Egyenlőtlenség, konfliktus és deviancia

8. lecke: Devianciák

Tevékenység
  • Tekintse át figyelmesen az anómiaelméleteket, valamint a bűnözéssel kapcsolatos ismereteket. Sorolja fel a főbb elméleteket, foglalja össze az általuk megfogalmazott okokat és hatásokat. A jogi és jogi kereten kívüli szempontokat és a kritikai álláspontokat is vegye figyelembe. Foglalja össze a bűnözői viselkedés hátterére vonatkozó ismereteket. (103-110. o.)
  • Nézze át a bűnözés speciális eseteiről szóló részt alaposan, figyelmet fordítva a halálbüntetéssel kapcsolatos érveknek. Szintén olvassa át a nemi és fizikai erőszakról szóló szöveget, s sorolja fel az elkövetés okait, hátterét, valamint szociológiai szempontjait. (110-112. o.)
  • Olvassa figyelmesen végig az alkoholizmusról, dohányzásról, drogokról (pszichoaktív szerekről), mentális betegségekről és az öngyilkosságról szóló fejezetrészt különös tekintettel azok jellemzőire, társadalmi hatásaira és okaira. (113-119. o.)
  • Keresse ki a jegyzetből a differenciális érintkezés, a családi halmozódás, a genetikai örök letesség és az anómia fogalmát.
Követelmény
  • Felsorolásból ki tudja választani a bűncselekmények jellemzőit.
  • Listából ki tudja választani a halálbüntetés mellet és ellen megfogalmazott érveket.
  • Valamennyi felsorolt deviancia esetében felsorolásból ki tudja kiválasztani a fő jellemzőiket, az esetleges tendenciákat, típusokat, okokat és magyarázatokat. (Így például tudja az alkoholizmus, dohányzűás, drog, mentális betegségek, autoagresszió jellemzőit kiválasztani.)
  • Listából ki tudja választani a devianciák forrását.
  • Adott meghatározáshoz párosítani tudja a differenciális érintkezés, a családi halmozódás, a genetikai örökletesség és az anómia fogalmát.
Tananyag

A társadalom vagy közösség által elfogadott szabályoktól való eltérést nevezzük devianciának. Ez persze nagyon tág értelmű felfogás, és sok kitétel tartozik hozzá, mint az egyes típusok elemzésénél láthatjuk majd. A deviancia jellemző lehet az egyes emberre, de csoportokra is, mint például a bűnbandákra vagy egyes szubkulturákra. A társadalomban meghatározó normákhoz igazodhat az egyén, mint például a lopni tilos, piros lámpánál állj meg vagy a köszönés és udvariassági formák betartása. Ezen normák be nem tartásának egy részét formális, másokat informális szankciók sújtják. Formálisak a szerveztek, hivatalok, hatóságok által indított szankciók, informálisak a spontán, a közösségek szintjén működők, vagy az egyének közötti figyelmeztetések, rosszallások stb. A formális szankciók részét képezik a jogszabályok, azon belül is a legszigorúbbak, a büntető törvénykönyvben foglaltak. A formális szankciók oldaláról nézve, az tekintendő normaszegésnek, illetve devianciának, amit a hatalmon lévők akként határoznak meg. Ez a nézet azonban nem a szociológia, hanem a jog aspektusa, így a szociológia a devianciákat szélesebb körben, az informális szankciókkal sújtott normaszegés esetére is kitágítja, bizonyos kivételekkel. Kezdjük ez utóbbiakkal: nem tekintjük devianciának a homoszexualitást, csupán másságnak, illetve jelen esetben a prostitúciót sem számítjuk ebbe a kategóriába. Mit tekintünk tehát devianciának: a bűnözést, az alkoholizmust, a drogozást, a pszichés megbetegedéseket és az öngyilkosságot. A dohányzást jelenleg már devianciának számítjuk, mivel a társadalmi közmegítélés változása erre irányul, sőt a munkamánia vagy a játékszenvedély, mint a legtöbb szenvedély része a témakörnek. A fejezet a dohányzást és alkoholt a dorggal egyenértékű kategóriának tartja, mivel a kémiai anyagok folytán pszichoaktív szereknek nevezzük ezt a halmazt.

A devianciákról két fontos elméletet szokás megemlíteni, a durkheimi, illetve a mertoni anómia-elméletet. Durkheim szerint a tradicionális normák és értékek társadalmi változások során fellazulnak, megszűnnek a hagyományos támpontok az emberek számára, így a normaszegés akár általánossá is válhat. Ilyen változásnak tekinthető a rendszerváltás időszaka is, amikor valóban növekedett a bűnözés, az alkoholizmus és a drogfogyasztás is Magyarországon. Durkheim ugyanakkor elsősorban az öngyilkosságra vetítette elméletét, mondván, hogy az emberek normák hiányában elvesztik tájékozódásukat, ami a társadalomban zajló folyamatok révén öngyilkossághoz vezethet. Merton ezt az anómi-megközelítést átdolgozta. Lényege abban áll, hogy az anómia az egyénben akkor alakul ki, ha a társadalomban elfogadott normák és a valóság között ellentét jelenik meg. Ilyen például a szorgalom, az önzetlenség, az őszinteség és a munka elismerése, ugyanakkor ezek betartása még korántsem vezet el a boldoguláshoz, sőt esetleg éppen hátrányt okoz az egyénnek. Emiatt az egyén normaszegővé válik, hogy egyéb módon érvényesülhessen, érhessen el sikert. Elméletének továbbfejlesztése a konformitás és a deviancia közötti kapcsolatot értelmezi, miszerint az egyén lehetőségeinek hiánya vezet normaszegéshez, nonkonformitáshoz, s így jön létre a deviáns magatartás. Korábban a devianciákat a szegényebb társadalmi rétegekhez kötötték. Mára bebizonyosodott, hogy a társadalom felsőbb rétegeit is érinti, akár a drogozás, bűnözés vagy pszichés betegségek esetében. Kétségtelen, hogy a társadalom alsóbb rétegeit fokozottabban érinti a deviancia, a vágyak és a lehetőségek közötti eltérés ebben a csoportban a legtávolabbi. A deviáns magatartás egyik fő forrása ugyanis az érvényesülés hiánya, a vágyak beteljesíthetetlensége, akkor, amikor a realitás a lehetőségekkel szinte beszélő viszonyban sincsen. Ilyenkor az egyén olyan viselkedésmódokat követ, amelyek vagy a normák megkerülésével segítik elérni a célt (pl. bűnözés), vagy a cél helyett más pótélményt talál (szenvedélyek), illetve a pszichés megbetegedés kialakulása rosszabbíthat még a helyzeten.

Bűnözés

Ez a típus a devianciák témakörében a formális szankciókkal sújtott normaszegő viselkedést jelöli, ami magában foglalhatja az informális szankciók halmazát is. Egy bűnözőt úgy is kiközösíthet környezete (informális szankciók), hogy a rendőrség nem tartóztatja le, de a jogi kategorizálás szerint mégiscsak bűnöző, azaz a formális szankciók alá esik viselkedésének megítélése.

A bűnözés típusait tekintve nagyon szerteágazó formációkat találunk. Megkülönböztethetünk például megélhetési bűnözést (a jog nem ismeri e fogalmat), ami azokra vonatkozik, akik a betevő falatért, életbemaradásukért követnek el normaszegést. Ez a fajta viselkedés ugyanakkor egy idő után átalakulhat bűnözői életmóddá, ahol már egyre nehezebb meghúzni a határt a megélhetés és a plusz haszonszerzés között.

A jog distinkciói szerint a bűncselekmények következő kategóriáit különböztethetjük meg:

1. Állam elleni bűncselekmények, mint például a lázadás vagy a hazaárulás. 2. Az emberiség elleniek, s ezen belül kettő altípus létezik: a) a béke elleni bűncselekmények, mint a népirtás, illetve b) a háborúsak, mint a háborús fosztogatás. 3. A személy elleniek közé három fajtát sorolunk: a) az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények, mint például az emberölés, a b) pont alá az egészségügyi beavatkozással kapcsolatosak tartoznak, mint például a születendő gyermek nemének megváltoztatása vagy az emberi ivarsejt tiltott felhasználása, a c) alá pedig a szabadság és emberi méltóság elleni bűnök tartoznak, mint az emberrablás vagy a magánlaksértés. A 4. típus a közlekedési bűncselekmények, az 5. a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleniek, mint a bigámia vagy a nemi erőszak, kiskorú megrontása. 6-hoz az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és közélet elleniek tartoznak, míg a 7-hez a közrend elleni bűnök, mint például a közveszély okozása vagy bűnszervezet létrehozása, terrorszervezet működtetése. A 8. ponthoz a gazdasági bűncselekmények, mint a pénzmosás vagy a csődbűntett, a 9-eshez a vagyon elleniek, mint hűtlen kezelés, sikkasztás a lopás vagy rablás és végül a 10-es a katonai bűncselekmények, amelyek a hadsereg működésén belüli bűncselekményekre utalnak.

Mindezek a kategóriák érzékeltetik azt, hogy a bűnözés egyáltalán nem csupán az alsó társadalmi rétegek sajátja, hiszen például a gazdasági bűncselekmények vagy az egészségügyi jellegűek tipikusan inkább a felsőbb társadalmi rétegek sajátja.

A jogszabályok már megkülönböztetik a szervezett bűnözés fogalmát. Lényegét tekintve a bűnszövetkezetek gazdasági vállalkozásokként, vagy azokra hasonlító szervezetekként működnek, kivéve azt, hogy jogellenes tevékenységet (is) végeznek. Felderítésük rendkívül nehéz és bonyolult, nem utolsó sorban azért, mert az állammal, sőt a hatóságokkal is komoly kapcsolatokat tartanak fenn. Kiterjedt világszervezetként működik a kábítószer-kereskedelem, az illegális fegyver-kereskedelem, de kimagasló a prostitúció, sőt a harmadik világban a gyermekprostitúcióra szakosodott bűnöző csoportok is.

Ugyanakkor ez a kategorizálás nem fedi le a teljes palettát és nem tanúsít érzékenységet a társadalmi problémák iránt, így például a szankciók révén olykor súlyosbítják a helyzetet, mintsem megoldást adnának. Erre látunk példákat e fejezetrész végén. De nem kodifikált fogalom például az állami bűnözés sem, pedig létezik. Nem csupán Hitler, Rákosi vagy, hogy demokráciákat említsünk Helmut Khol esetei jelentenek erre bizonyítékot, hanem a mindennapi állami hatóságok működéséből adódó anomáliák is. Gondoljunk a vámosok és rendőrök által elkövetett bűnökre, a rendőri megfélemlítés és bántalmazás eseteire. S vajon nem az igazságszolgáltatás hiányosságait mutatja-e az, hogy az állami bűnök elkövetői rendkívül kis arányban kerülnek bíróság elé, sokszor azért mert a jogrendszer pozitív diszkriminációt alkalmaz, például Silvio Berlusconi példáját idézhetnénk, amikor gyakorlatilag a törvényen kívüli személlyé helyezte a bíróság a miniszterelnököt, így nem lehetett a jogi eljárást ellene lefolytatni. De furcsa az az anomália is, mint amikor bírósági ítéleteket titkosítanak, megcsorbítva az igazságszolgáltatás nyilvános jellegét, szűkítve a demokratikus jogelveket. S nem bűn-e az, amikor az állam a parlament által elfogadott jogszabályokat nem tartja be, s erre is akad példa a magyar demokrácia elmúlt másfél évtizedéből. Ugyanígy elemezhetnénk az önkormányzatok, térségi önkormányzatok szerepét, ahol az önkormányzati gazdálkodásban az állami számvevőszék nem egyszer visszaéléseket bizonyító nyomokat talált, s hallani polgármesterek letartóztatásáról, önkormányzati tisztviselők ellen indult eljárásokról.

Itt lehetne idézni azokat az elveket, amelyek a hatóságok mintanyújtó magatartásának fontosságáról szólnak, hiszen hogy lehetne elvárni a lakosságtól, főként a nélkülözőktől a becsületes szabálykövető magatartást, amikor a hatóságoktól egészen mást tapasztalnak, mintha azok törvényen felül állnának. Különösen nagy problémát jelent Magyarországon a hatóságok szabályszegő magatartása, ami az egyénekben nem a normakövető magatartás kialakítását erősíti meg.

Ha a bűncselekmények statisztikai megoszlását nézzük, mégis azt kell megállapítanunk, hogy a többség a köznyelv szerinti "piti bűncselekmények" kategóriájába esik. Most vizsgáljunk meg néhány, a bűnözői viselkedés kialakulásáról szóló elméletet.

A bűnözési viselkedést két fő komponensre vezethetjük vissza. Az egyik a reakciók, a másik az akciók szempontjából elemzi a bűnözői magatartás létrejöttét. A reakciókon azt értjük, hogy a viselkedés a társadalmi környezetre történő reagálás révén alakul ki, míg az akciók szándékos, megtervezett, az egyén által kialakított viselkedésről szólnak, nem nélkülözve persze a társadalmi környezetben lévő mintanyújtást. Nézzünk először reakciós kategóriába sorolható elméleteket:

stigma szociális jegy, megbélyegzés
stigmatizáció a megbélyegzés folyamata, amikor egyéneket valamilyen jegy alapján kiközösítenek

Az első a címkézéselmélet (vö. 25. o.), amely a stigmatizációra utal a bűnözési viselkedés létrejötte mögött. Amikor egy gyermeket drogozáson kapnak egyáltalán nem mindegy miként kezelik tettét. Ha bírósági üggyé válik esete, nagy a valószínűsége, hogy címkét akaszt rá környezete. Míg első lépése, amely a társadalmi normát megszegte, az elsődleges deviancia, addig a címkének való megfelelés, amit ráaggatnak, segít a deviancia megtanulásában, s ezt nevezzük másodlagos devianciának. A társadalmi rétegződés azonban differenciáló hatással bír: míg alacsonyabb társadalmi rétegek esetében a gyermekek kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a büntetőeljárások során, addig a közép- vagy felső társadalmi rétegek kapcsolataik és viselkedésük révén képesek kivédeni e megpróbáltatásokat. Egyes tapasztalatok szerint a rendőrség is hajlamos szemet hunyni "jóravaló" családok gyermekei eme tetei felett, s apró kilengésnek betudni, szemben például alacsony ranglétrán állók bűnözőnek vélt utódaival. Ezen a ponton lehetne vitát indítani a hatóságok előítéletes szemléletmódjának károsságáról, de most tekintsünk ettől el, hiszen tananyagról, s nem társadalomkritikáról kell eszmét cserélni.

A differenciális asszociáció, vagy más néven a differenciális érintkezés elmélete szerint azok válhatnak bűnözővé, akik bűnözői környezetben élnek, és bűnözőkkel érintkeznek. Különösen igaz ez a kiszolgáltatott társadalmi csoportok tagjaira, mint például a fizikai külső alapján megkülönböztethető kisebbségekre, akik szegregáció és diszkrimináció áldozatai, a prostituáltakra vagy éppen olyan településeken vagy régiókban élőkre, ahol a lakosság fokozott szegénységnek van kitéve. Deprivációban felnövekvő gyermekek sok esetben nem csak tanulni nem tanulnak meg, mint a korábbi fejezetben láthattuk, hanem szüleik munkanélkülisége miatt a megélhetésként egyedül a bűnözői magatartás látják maguk körül. Ezzel az a fő probléma, hogy az ilyen körülmények között szocializálódó gyermekek e normaszegő magatartást természetesnek tekintik, s felnőtt korukra meglett bűnözőkké válnak.

A pszichológiai elméletek emellett a pszichopata személyiségnek a szerepét emelik ki, mint a bűnözői, főként szélsőséges bűntetteket elkövető cselekedet okait.

Akciós kategóriába sorolható bűncselekmények nem feltétlen függetleníthetőek az előzőektől. Itt az egyén tudatos döntéséről van szó, hogy bűnt követ el, s tisztában van annak társadalmi, jogi megítélésével. Az ilyen bűnözési viselkedés is sokszor piti szinten kezdődik, sokszor már gyermekkorban, s felnőttként válik igazán profivá, amikor már nem a megélhetés dominál, hanem a további haszonszerzés, s életmóddá válik. Ennek a viselkedésnek a hátterét elemzi a racionális döntések elmélete. Eszerint az egyén döntése, mérlegelése alapján választja a bűn elkövetését, egész egyszerűen például azért, mert megéri számára a kockázat. Emiatt szokás a rendőri felderítés mértékét fontosnak ítélni, mivel a bűnözői kockázatot nem a büntetések szigora, hanem a felderítés növeli, vagy teszi túl magassá, csökkentve a bűnesetek számát.

A racionális elméletek közé sorolható bűncselekmények típusai például az egészségügyi beavatkozással kapcsolatos, valamint a gazdasági bűncselekmények többsége. Ezen bűncselekményekhez ugyanis olyan előkészületek kellenek, például szakmai tudás, felsőfokú végzettség, amelyek egyrészt nem teszik lehetővé a spontán elkövetést, másrészt elkövetőik rendszerint nem normaszegő szubkultúrákból, családokból kerülnek ki. Rájuk inkább a mertoni anómiafogalom illik: a gyors érvényesülés, például meggazdagodás érdekében rúgják fel a normákat.

A bűncselekmények szankcióit figyelembe véve megállapítható, hogy hatékonyságuk a jövőre nézve minimális. A bűnelkövetők többsége bűntettet élőéletű, amire a megoldás aligha lehet a szabadságvesztés intézményesített formája. Mint már említettük Magyarországon a megélhetési bűnözés révén alakul ki a bűncselekmények többsége, azaz a szegénységre vezethető vissza a bűnözési magatartás javarészének kialakulása. amit a lopások nagy száma, az elkövetési értékek viszonylag alacsony mértéke mutat. Ebben a szegénység révén indukálódó bűnözésben nagy szerepet lehet tulajdonítani a képzettség hiányának és általában az aluliskolázottságnak. Manapság a szakmunkás végzettség alatti iskolázottságot tekinthetjük ilyen kategóriának. Megoldás-e az ilyen esetekre a szabadság vesztés, vagy bármilyen büntetési tétel? A jelek azt mutatják, hogy kevéssé.

Gondoljuk végig a következő példát. Adott egy többgyermekes család, amelyben mindkét szülő munkanélküli, alacsony iskolázottságú, esetleg szakképzetlen, s egyedüli egzisztenciális forrásuk a szociális segély, nincs semmilyen kitörési pont. Ilyen esetben a devianciák egész sora figyelhető meg, az alkoholizmustól, dohányzástól, pszichés betegségeken át a bűnözés különféle formájáig. Mit tehetnek a hatóságok?

Büntethetik a szülőket sok fajta eszközzel: pénzbírság, közérdekű munka, szabadságvesztés, ez utóbbi esetleg felfüggesztve stb., amelyek egyike sem oldja meg a valódi problémát, sőt súlyosbítja azt. A pénzbírság egy ilyen szegény családban a gyermektől fosztja meg a falatot, olykor szó szerint. A közérdekű munka aligha megoldás, hiszen képzettség nélkül, halmozott devianciával küzdő személyt kevés területen lehet alkalmazni, s hozzáteendő, nem is szívesen teszik. Ráadásul szakemberek állítása szerint, a közérdekű munkákra ítéltek egy részét inkább nem is veszik igénybe. Szabadságvesztés - annyit jelent ilyen helyzetben, hogy az egyik szülő hiánya következtében még kevesebb jut a gyermekeknek, azaz ismét ők az áldozatok. De mindez nem elég. A gyermekek ilyen helyzetben - alig lévén más lehetőségük - nagy valószínűséggel szintén bűnözésre adják fejüket, sokszor egészen kisgyermekkorban.

E példa alapján a szabadságvesztés büntetését kiterjeszthetjük tágabb értelemben is és kritika alá vonhatjuk. Célja szerint a társadalomba integrálás, a büntetés és nevelés lenne a célja, valóban egyiket sem teljesíti. A társadalomba nem integrálja az egyént, legfeljebb a bűnözői szubkultúrába, s a nevelési folyamat is hanyagolható hatású. A büntetés pedig e tekintetben értelmét veszti, hiszen a szabadság vesztésre ítélt egyén önmagát tekinti áldozatnak, az általa elkövetett bűntett legkisebb megbánása nélkül.

Gazdasági indokok is állnak a kritika mögött: a szabadság vesztésre ítélt teljes ellátást kap, őrzik, így a költségeket fedezni kell, míg családja szintén nélkülöz. Ha a szabadság vesztést fenntartó intézményrendszerrre költött pénzt a szociális problémák megoldására fordítanák, lehet kedvezőbb lehetne az eredmény. Ráadásul, ha az elítéltnek esetleg példánkkal ellentétben van munkahelye és jövedelme, akkor elzárása komoly családi bevételkiesést jelent, ami többszörös hátránnyal érintheti a családot, sőt az államot is, a jövedelemadó kiesése és egyéb járulékai folytán. Ilyen esetben tehát sokszor a gyermekek lopásra, deviancia különféle formáira kényszerülnek, s ne feledjük a környezet stigmatizáló magatartását, ami e felnövekvő emberkékben megerősítheti bűnözői mivoltukat.

Eképpen a társadalom saját maga számára termeli újra a bűnözést, a törvények erejénél fogva, elsősorban a társadalmi periférián élők esetében.

Vannak ugyan alternatív megoldások a probléma kezelésére, azonban még kezdetlegesnek tekinthetőek. Hollandiában például a tolvajoknak vagy rablóknak, azokban az otthonokban kell kerti munkát végezniük, amelyeket megkárosítottak. Így jobban szembesülnek káros magatartásuk következményével, bűntudatot éreznek, megtérítik a kárt, és nem utolsó sorban ők maguk is részt vesznek az általuk kiváltott előítéletek leépítésében.

További elvonatkoztatások is lehetségesek. Miért kellene egy baleset okozóját, egy gazdasági bűncselekmény elkövetőjét szabadságvesztésre ítélni, ami tetemes költségbe kerül, célja pedig legalábbis kétséges. Ehelyett az általa okozott kár megtérítésére, képzettek esetében közmunkában való részvételre lehet kötelezni vagy egyéb módon elégtételt venni. Ugyanakkor számos példával lehet hivatkozni arra, hogy ez a gyakorlatban kezd megindulni, viszont visszatartó erőkén látszik érvényesülni, hogy az ily módon gyanúsított személyek nem élnek a kapott eséllyel . Lehetőség van ma már arra, hogy a bűnelkövető az okozott kárt megtérítse, egyéb módon jóvátételt adjon, illetve a köz hasznára váló tevékenységet végezzen. Ezt a szakma elterelésnek nevezi, ami azt jelenti, hogy vádemelés helyett kap még egy esélyt. Nem lehet megoldás olyan konzervatív módszer, amely az igazságszolgáltatás berögzült módozatait alapul véve figyelmen kívül hagyja a társadalomtudományok és a fejlődés szempontjait. A bűnözés megelőzésére persze a legjobb módszer a minőségi oktatás esélyegyenlőség-alapú hozzáférése, s a szociális segélyezési rendszer helyett egy szolgáltatói szociális szemlélet kialakítása lehetne, amely nem pénzadományokkal, hanem lehetőségek nyújtásával, képzésekkel és tanácsadással segítené a leszakadókat.

A bűncselekmények aránymegoszlásáról elmondhatni, hogy az esetek több mint a fele lopásból tevődik össze. Így a vagyon elleni bűncselekmények (amelyhez még sok egyéb alkategória tartozik, mint például a csalás, rablás stb.) az esetek kétharmadát öleli fel. Öt százalék körül mozog a személy elleni és a közlekedési bűncselekmények aránya, míg a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleniek ez utóbbinak a felét képviselik. Ennek sajnos nem az az oka, hogy ilyen alacsony e bűncselekményfajta, hanem, mint később látni fogjuk, a családon belül marad, illetve az áldozatok inkább titkolják a bűncselekményt, mintsem feljelentést tennének. Az államigazgatás és igazságszolgáltatás elleni, illetve a gazdasági bűnesetek öt és tíz százalék között állnak, míg a közrend elleniek relatíve magas rátát 15%-ot mutatnak.

Kiemelendő, hogy Magyarországon aránylag alacsony az emberöléses esetek száma, ami 400 körül ingadozik. Az öngyilkossági arányszám viszont magas, mint a témával foglalkozó fejezetrészből kiderül.

Speciális esetek

A bűnözés tárgykörében két speciális témakört emelek még ki. Az egyik a halálbüntetés és egyáltalán a jog fejlődésének kérdése, a másik pedig a nemi és fizikai erőszak problémája.

A halálbüntetés intézményének eltörlése az emberi méltósághoz való jogok, illetve az emberi szabadságjogok egyik fontos eleme. Mégis sokan úgy vélik hasznos volna ismételt bevezetése, mert visszatartaná a bűnözés szélsőséges formáit. Nézzük meg az érveket pro- és kontra, majd a jogelvek fejlődését is kísérjük figyelemmel, ugyanis általuk lehet megérteni igazán a halálbüntetés eltörlésére és általában a büntetések szigorának enyhítésére törekvő szándékok hátterét.

A halálbüntetés mellett érvelők a következő indokokat szokták felhozni igazuk alátámasztására:

A halálbüntetés a gyilkosokkal szemben az egyetlen igazságos megtorlás, a "szemet szemért" elv követése. Másik érv a halálbüntetés visszatartó hatására utal, különösen az élet elleni bűnökre gondolnak. A köznyugalom, a felháborodás csillapítására, az emberek igazságérzetének megerősítésére igazán csak ez a büntetési nem igazolható. Végül indokként fogalmazzák meg, hogy nem az elkövetők jogait, hanem az áldozatokét és hozzátartozóikét kellene óvni, a súlyos bűnelkövetőket pedig ki kell végezni.

Ezzel szemben a halálbüntetést ellenzők úgy vélik, a tudományos kutatások a felsoroltak ellenkezőit bizonyítják. Valóban nem született kutatás, amely a halálbüntetés visszatartó erejét bizonyította volna. Álláspontjuk, hogy a "szemet-szemért" elvet felváltotta a humánus és racionális büntetőpolitika. További ellenérv, hogy ez a büntetési nem etikailag nem igazolható, sőt gyengíti a társadalom közerkölcsi viszonyait. Kivégzések nyomán növekedik a közélet és a közember viselkedésének durvulása, az agresszió hétköznapi mértéke. Bizonyítékok állnak rendelkezésre arra is, hogy nincs visszatartó ereje, sőt eltörlése nem eredményezte az adott országokban a gyilkosságok számának növekedését. Míg a halálbüntetés-pártiak a megtorlás elvét képviselik, addig az ellenzők ellenérvei között ott bújik meg az ítéletet kihirdető tévedésének lehetősége is. A legvégső indok pedig a halálbüntetéssel való visszaélés lehetősége. Különösen Közép- és Kelet-Európában a XX. század második felében is gyakrabban használták politikai ellenfelek leszámolásához, mint polgári bűntények igazságtételénél. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 1983-as kiegészítő jegyzőkönyve, valamint a magyar alkotmány egyaránt a halálbüntetés eltörlésének szellemét képviseli. "Az emberi élethez és méltósághoz, mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben" - szól az alkotmány egyik elvi indoka.

Az a halálbüntetéspárti érv pedig, amely szerint az áldozatok és hozzátartozóik jogával kellene inkább foglalkozni, álszent. Ugyanis jogaikat senki nem orvosolja a büntetés szigorítása révén. A valódi és civilizált jogrend valóban együtt kellene járjon a hozzátartozókkal és áldozatokkal való törődéssel, egyrészt pszichológiai, másrészt anyagi segítség formájában. A szigorítás ugyanis csupán a bosszúvágy hajtotta igény, s nem a civilizációs gondolat hatékony eszköze.

A büntetőjog fejlődése az elmúlt évszázadokban paradigmaszerű változásokon ment keresztül. Míg a középkorban szinte kizárólag a megtorlás, a bosszúvágy, a minden áron történő bűnös felmutatása volt meghatározó, ez a felfogás mára átalakult. A bűnüldözés professzionalizálódott, s egyben az ellenpólus, az egyén jogainak figyelembe vétele megerősödött. Megerősödött az ügyészi rendszer ellenőrző szerepének növekedésével és az ügyvédi rendszer szerepének megerősödésével, amely az egyén ártatlanságának védelmét látja el. Ma már alapelv, hogy az egyén szabadságjoga és annak védelme elsőrendűvé vált a bírósági eljárások során, s fontosabb a szabadság megvédése, mintsem a bűnös minden áron történő elítélése. Ebbe a folyamatba ágyazódik be a halálbüntetés eltörlésének igénye is, hiszen civilizált jogrend nem épülhet olyan retorziókra, amelyek az emberek szabadságjogát és méltóságát a hatóságok és a mindenkori hatalom kénye kedve szerint sértik. Minden embernek joga van az élethez és ezt semmilyen egyéb jog sem írhatja felül.

A másik speciális eset, amelyet elemzünk, a fizikai és szexuális erőszak témája. A fizikai erőszak a jog szerint büntetendő cselekedet, ugyanakkor a családon belüli erőszak kezelésére csupán az utóbbi időben kezdtek a törvényhozók külön is figyelmet fordítani. A gyermekbántalmazás, csakúgy, mint a házastársak verése nem tartozott egyértelműen a büntetés szigora alá. Több oka is van ennek. Egyrészt a társadalom elnézően, vagy legalábbis nem elítélendően kezelte e viselkedést, a másik pedig, hogy az áldozatok nem fordultak sem a rendőrséghez, sem a nyilvánossághoz. Ez utóbbi az oka annak is, hogy csupán hozzávetőleges adatok vannak e bűnesetek mértékéről. Magyarországon jelenleg még a gyermekek megpofozását a társadalom olykor szükséges nevelési eszköznek tartja, szemben például Nagy-Britanniával, ahol ugyanezt elítéli a társadalom többsége. Kulturális változás szükséges ahhoz tehát, hogy a lakosság érzékenysége, értékítélete, szabályrendszere átalakuljon. A fizikai erőszak elkövetőinek túlnyomó többsége férfi, mint általában az agresszív cselekedetek véghez vivői is az erősebbik nemhez tartoznak. Ugyanez igaz a nemi erőszak elkövetői körére. Itt is elmondható, hogy kis százalékuk válik rendőrségi üggyé, mivel az áldozatok nem fordulnak a hatósághoz, félve a megtorlástól, a további megpróbáltatásoktól és eleve attól, hogy egy eljárás nyilvánossága előtt kell szemérmes dolgokról vallaniuk. A családon belüli elkövetések sokszor a rendőrségi hozzáállás miatt is elsikkadnak, de a szégyenérzet a család tagjaiban szintén a titkolás felé mozdítja a mérleget. Nem lényegtelen a társadalom közönyös magatartása sem, amely a segítség helyett inkább a pletykálás és struccpolitika irányába mozdul.

A nemi erőszakról szóló adatok azt mutatják, hogy minden hatodik nő válik áldozattá (a férj is követhet el feleségén nemi erőszakot!), az esetek többsége az áldozat vagy az elkövető lakásán történik, s még ennél is több előre megtervezett akciónak tekinthető, azaz nem egy szexis nő spontán lerohanásáról van szó, mint sokszor a hétköznapi tévhit mondatja velünk.

A szexuális erőszak a férfiak oldaláról a nemi hatalom, a felsőbbrendűség rejtett kinyilvánítása, s elemzések szerint nem a nemi vágy az elkövető elsőrendű motivációja, hanem a másik fél lealacsonyítása, megalázása azáltal, hogy megfosztja szabad döntésétől és alárendeli saját kielégülésének, mint egy tárgyat. Mint Giddens megjegyzi, a férfiak jobban élveznék a szexet, ha azt nem tekintenék ellenőrzési eszköznek. A nemi erőszak esetében az domborodik ki, hogy nem csupán az ellenőrzési eszköz-jelleg, hanem az elkövető nők fölötti hatalmának fitogtatása is megjelenik a cselekedetben.

A nemi bűnök egy még speciálisabb esete a gyermeken elkövetett nemi erőszak, amelyben fokozottan jelennek meg a fent leírtak. Itt a cselekedet a kiszolgáltatott gyermekkel szemben még erősebben érzékelteti a hatalom kimutatását és az ezen keresztül megnyilvánuló dominancia hirdetését.

A gyermekprostitúció ugyanakkor kevésbé jellemző a fejlett világban, kiszorult a harmadik világ szexparadicsomaiba, Brazíliába vagy a Dél-Kelet Ázsiai régióba. A gyermekprostitúcióban három csoportot lehet elkülöníteni: az elszökött gyermekekből, az elcsavargókból, illetve az elhanyagoltakból összetevődő prostituáltakat. Az első esetben az otthonukat elhagyókról, a másodikban az otthonuktól egy-egy időszakra távollévőkről, a harmadikban pedig a szülők által elhanyagolt gyermekekről beszélünk, illetve a gyermekrablás esetét tekinthetjük negyedik csoportnak, ám ez utóbbi viszonylag ritka.

A szexuális bűncselekmények, így a gyermekprostitúcióval élők túlnyomó többsége is férfi, s szintén a férfiakra jellemző általában is a bűnözésben való részvétel, hiszen az elkövetők közel háromnegyede hímnemű. A nők és gyermekek ellen elkövetett erőszak, legyen az fizikai vagy nemi, a férfiak dominanciáját hirdető magatartásra utal, s egyben a nemi egyenlőtlenségek egyik rejtett kulturális jelzője is. Minden gyermek, s minden nő potenciális áldozatként tekinthető, ezért fontos a társadalom probléma-érzékeny, s környezetére odafigyelő magatartása, mind a megelőzés, mind a megóvás érdekében.

Alkoholizmus, drog, dohányzás, mentális betegségek és öngyilkosság

Az alkoholizmus Magyarországon népbetegség, több mint egymillióra tehető a súlyos esetek száma. Ugyanakkor jellemző rá, hogy közép- és időskorban jelenik meg erősen, a 24 éves és annál fiatalabb lakosság esetében inkább az alkalmi fogyasztás a meghatározó, nem lebecsülve annak káros hatását. A férfiak kétharmada, a nők fele iszik alkalmanként, rendszeresen pedig az előbbiekből közel ugyanannyian, a nők közül pedig egynegyedük rendszeresen fogyaszt szeszt. Az alkoholizmust attól a ponttól tekintjük jelenlévőnek, amikor mellőzése elvonási tüneteket vált ki. Az alkoholhoz ragaszkodás kialakulása hosszú folyamat eredménye, szemben a droggal vagy a dohányzással, ahol a függőség rendkívül gyorsan és fiatalon létrejön a fogyasztók esetében.

Az alkoholizmus kifejlődésében a tömény szeszes italok játsszák a fő szerepet, így a rendszeres alkohol fogyasztók arányából még nem lehet következtetni az alkoholisták rátájára. Ugyanakkor aggasztó jelenség, hogy a fiatalok egyre nagyobb arányban és egyre töményebb italokhoz nyúlnak.

A dohányzás veszélye nagyobb, mivel az a nikotin révén, lévén drog, gyors függőséget okoz, akár már fiatal korban. A dohányosok túlnyomó többsége még 18 éves kora előtt válik függővé. Meglepő tendencia, hogy manapság a 14 év körüli lányoknál emelkedik a dohányzás mértéke a legintenzívebben. Ugyanakkor az is igaz, hogy minél iskolázottabb valaki, annál inkább kerüli a dohányzást. Míg a szakmunkás végzettségűeknél 40% a dohányosok aránya, addig a felsőfokúaknál nem éri el a 15%-ot. Azon gyermekek, akinek szülei nem dohányoznak, rendszerint ők sem teszik, míg azon fiatalok, akiknek mindkét szülője dohányzik, 50%-os a mintakövetési arány.

Az alkohol a pszichoaktív szerek csoportjába tartozik a drogokkal együtt, mivel befolyásolják viselkedésünket, hangulatunkat és tudatunkat. Ezek a szerek nem csupán a függőség, hanem másik két tényező révén hatnak viselkedésünkre. Az egyik a tolerancia, amely azt tanúsítja, hogy egyre nagyobb adag szer szükséges az élmény kiváltására, a másik az említett függőség, amely akkor jelentkezik, ha a szer elhagyása elvonási tüneteket vált ki, végül a harmadik, amely a kényszeres használatra utal. Ilyenkor a fogyasztó már nem ismeri a határt, egyre több adagot használ és azok megszerzésére, akár bűnözés útján, egyre több időt áldoz. Vegyük sorra a pszichoaktív szerek osztályait:

A depresszánsok, így az alkohol, a nyugtatók, altatók és inhalátumok (ragasztók és szipuszerek) nem rövid távon okoznak függőséget, ám ezen csoport a legkönnyebben és legolcsóbban hozzáférhető. Veszélye az inhalátumoknak van, amelyek agykárosodáshoz vezethetnek. Ez a csoport az amely gyermekek esetében gyakori használatot mutat. A nyugtató és altatószerek pedig idős emberek esetében alakít ki függőséget több hónapos vagy akár éves "kúrák" révén.

A második csoport az ópiátok, amely az ópiumot és származékait tartalmazza. Ezen szerek fájdalomcsillapító hatásuk miatt elterjedtek a gyógyászatban. A heroin, például rendkívül gyorsan, néhány cigaretta után, függőséget okoz. Bár nem jár vizuális élményekkel, átlényegüléssel, csupán jó hangulatot eredményez, viszont függősége erőteljes és káros, fogyasztóik átlagéletkora alig több mint fele az átlagnépességhez viszonyítva.

A stimulánsok, mint az anfetaminok (speed), nikotin, koffein vagy a kokain elsősorban az éberség növelésére, fáradság csökkentésére, energikussá tételre használatos szerek. Az anfetaminok gyakori használata letargiához, depresszióhoz, összeomláshoz vezet, míg a kokain veszélye a függőség kialakulása mellett a halucinációk, paranoid téveszmék kialakulásában keresendő, ami a kokain speciális formája, a crack esetében ugyan nem jelent erős függőséget. A dohányzás esetében viszont a nikotin viszonylag gyors függőséget eredményez.

A halucinogének a külső és a belső világ érzékeléseit befolyásolják, érzelmi, szín vagy éppen hangingerek jelentenek teljesen élménybemenő újdonságot. Az LSD vagy a PCP hatása eltér egymástól. Míg az LSD olyan halucinogén, amely eredményezhet halucinációkat vagy éppen misztikus utazásokat, sőt lehet kellemetlen visszacsapó (flashback) hatásuk néhány nap elteltével, a PCP inkább érzéstelenítő hatása következtében a fogyasztó számára a test és lélek elválását eredményezi, mintha kilépne fizikai mivoltából. Bár lehet halucinogén hatása, gátlástalanságot, nagyobb adagban pedig kómaszerű állapotot okozhat. Az LSD veszélye pedig abban áll, hogy pánikállapotot idézhet elő, sőt öngyilkossághoz is vezethet a kialakult lelkiállapot.

Végül a Cannabis-származékok közé sorolt marihuána és hasis (ugyanazon növényből nyert szerek) feldobódottságot, nagyobb adagban pedig hallucinációt váltanak ki. Fogyasztóikra a rövidtávú memóriazavar, a tér- és időtorzulások, a mozgáskoordináció zavarai és a fáradékonyság egyaránt jellemző. Az alkoholhoz hasonlóan e drogok reakciója kétszakaszos, először serkent, majd nyugalmi állapotot, alvást eredményez.

E leírásokból látható, hogy az alkohol hatásmechanizmusa hasonlít a drogokéhoz. Társadalmi szempontból megállapítható, hogy az alkohol jelenleg sokkal súlyosabb károkat okoz, mint a drogok együttvéve. Az alkohol számlájára évente körülbelül 40.000 haláleset írható Magyarországon, míg a drog okozta halálozás nem éri el az 50 esetet. Ha a dohányzáshoz hasonlítjuk, az körülbelül 36.000 halálhoz vezet országszerte, de veszélye, hogy a passzív dohányosokra, akik gyakorta gyermekek, ugyanúgy káros.

Az alkohol és a drogok közötti másik kapcsolat, a befolyásuk alatt elkövetett bűnesetek száma. A kilencvenes évek közepéhez képest az alkohol hatása alatt álló bűnelkövetők aránya egyharmaddal csökkent 33.600-ról 22.000-re, addig a drog hatása alatt állók tízszeresére emelkedtek, 170-ról 1700 körülire. Vitathatatlan, hogy a drogok térnyerése, főként a depresszánsok és a stimulánsok körében gyorsan bővül, de ezeken belül az alkohol és a dohánytermékek vezető szerepe őrzi elsőbbségét. A mindenkori hatalom viselkedése ugyanakkor érthetetlen. A hatalmas halálozási arányszámot bizonyíthatóan eredményező dohányzást és alkoholfogyasztást enyhén mérséklő törvényeken kívül alig tesz mást, inkább együttműködik a gazdasági érdekszférával, míg a drogozás valamennyi - esetenként minimális veszéllyel járó - formáját bünteti. Úgy tűnik, hogy a tévhiten alapuló társadalmi előítéletek politikai kielégítése és az adóbevételek fontosabb értéket jelentenek, mint az emberi élet. A tudomány figyelmen kívül hagyása pedig ehhez képest nem is meglepő.

A mentális (lelki) betegségek köre talán a legintenzívebb terjedést mutató tendencia közé tartozik napjainkban, a fejlett világ társadalmaiban. Két nagy csoportot különböztetünk meg, az egyik a neurózisok köre, a másik a súlyosabb pszichózisok halmaza. Az első szorongásos, abnormális viselkedésekre utal, amelyek mellett az egyén képes társadalmi funkciói ellátására, míg a második esetében már komolyabb kezelésre van szüksége.

Általánosságban abnormális viselkedésről és mentális betegségekről beszélünk. Alapvetésünk, hogy a mentális egészség arra az állapotra utal, amikor az egyén valóságészlelése, önismerete, viselkedéskontrollja, önértékelése nem mutat szélsőséges ingadozásokat, képes szeretet érzésére, s normális kapcsolatok kialakítására, társas viszonyok létesítésére és az alkotási vágy domináns.

Tekintsük át a főbb betegségcsoportokat, elsőként a szorongásos betegségeket. A szorongás egyszerű meghatározása a tárgytalan félelem. Beszélünk emellett irracionális félelemről, aminek ugyan van tárgya, de az nem jelent valós veszélyt. Ez utóbbi csoportba tartozik a fóbiák köre is. Az általános szorongásos betegekre a koncentráció hiánya, a folyamatos aggodalmaskodás, pihenés képtelensége jellemző. Pánikrohamokat élnek át, amelyek olykor halálfélelemmel párosulnak, s az ember életveszélyben érzi magát. Míg az általános szorongásos tünetektől szenvedő egyén valami misztikus dologtól retteg, addig a fóbiások félelme tárgyra irányul. Itt a probléma a félelem tárgyának meghatározása, ugyanis rendszerint mások azt nem tekintik különösebben veszélyesnek. Ilyenek a pókok, a tömeg vagy éppen a szűk hely miatt kialakuló rettegés érzése. A szorongásos betegségekhez soroljuk a rögeszmés-kényszeres viselkedéseket, amelyek során az egyének ugyanazokat az ismétlődő gondolatokat és cselekedeteket követik. Ilyen lehet a kényszeres kézmosás a járványoktól való félelem miatt. Ezen betegek rendszerint rituálékat követnek. Leggyakoribb formái a mosakodás - a fertőzéstől való félelem miatt - illetve az ellenőrzés - amely katasztrófák, balesetek megelőzésére utal. A viselkedésük alapja a bizonytalanság és kételkedés, s valamennyi páciens súlyos szorongásos tüneteket él át.

A következő csoport a hangulatbetegségek, amelyekhez a depresszió és a bipoláris személyiség vagy más néven a mániás depresszió tartozik. A depresszió - amely önmagában általában gyakori előfordulású - azt jelenti, hogy az egyén levert és szomorú hangulatot él át, egyszer vagy többször egy adott időszakon belül. A bipoláris betegség vagy a mániás depresszió során a levertség és mámoros boldogság időszakai váltakoznak, s közben visszatér a normális hangulat is. A depresszió mindkét formájára jellemző az energiahiány, étvágytalanság, alvászavar, fáradtság és a kimerültség.

Az előbbieknél is súlyosabb kórkép a szkizofrénia. Az ebben szenvedőkre jellemző, hogy gondolataik önmagukban logikusak, de egymással nincsenek összefüggésben. Sokszor gondolataik sora zavaros, téveszmék gyötrik őket. Ezek a téveszmék lehetnek szélsőségesek is, mint például, amikor az egyén nagyzási hóbortban él, s magát pótolhatatlanul fontosnak véli, vagy amikor éppen úgy gondolja, hogy üldözik. Ez utóbbi a paranoia, ami a szkizofréniával társulhat. Jellemzők a szkizoid viselkedésre a hallucinációk, amelyek közül a hangok jóval gyakoribbak, mint a vizuális elemek, illetve az érzelmi közöny, amelyet viszont dührohamok ellensúlyozhatnak. Az ellentétes érzelemkifejezés is megjelenhet, amikor örömteli dologtól szomorúvá válik. Szintén jellemzőjük a szélsőséges mozgás, mint például a furcsa mozdulatok, arckifejezések vagy éppen ellenkezőleg a mozdulatlanság, amikor a beteg csak saját belső világában él. A szkizofréniás betegek társadalmi feladatok ellátására csak korlátozottan képesek. Már a serdülőkorban fellépő tünetek között szerepel, hogy a követelményeknek nem tudnak megfelelni, nincsenek barátaik, sőt tisztálkodásuk is hiányos. Mindez a társadalmi izoláció (elszigetelődés) irányába tolja az egyént, aki fokozatosan elmagányosodik, s betegsége méginkább úrrá lesz rajta.

Szociológiailag különösen fontos a szkizofrén betegek társadalmi mozgása, hiszen túlnyomó többségük a legalsó társadalmi rétegekben található. Két magyarázat húzódik meg emögött. Az egyik szerint a betegség a kiindulópont. Nevezetesen az örökletesen vagy idegrendszeri betegségek révén kialakult szkizofrénia következtében gyengébben teljesítenek ezek az emberek, így fokozatosan lejjebb csúsznak a társadalmi szerkezetben. A másik megközelítés viszont arra utal, hogy a szegénység és depriváció okozta feszültség és stressz váltja ki az örökletesen vagy idegrendszeri betegségek révén hajlamosabb egyénekből a szkizofréniát. A kór többségében serdülőkor és a harmincas évek közötti intervallumban jelenik meg, s általában örökletes betegségnek tekintik.

Végül a személyiségzavarok témaköre öleli fel a szociológiailag lényeges mentális betegségek halmazát. A személyiségzavar lényege, hogy az egyén képtelen megfelelően alkalmazkodni környezetéhez, s így normális életvitelre, társadalmi viselkedésre sem képes, stressz- és problémamegoldásában komoly hiányosságok tapasztalhatóak. A szkizofréniához hasonlóan már serdülőkorban jelentkezhet, és életfogytiglan megmaradhat, viszont valóságérzékelésük zavartalan és a hangulatbetegségekhez képest itt nincsen szorongás, sőt igény sincs viselkedésének megváltoztatására. Ezúttal is két típust különböztetünk meg, az egyik az antiszociális személyiség, a másik pedig a borderline személyiségzavar.

Az antiszociális személyiség két alapvető tulajdonsága az empátia és mások figyelembevételének a hiánya, a másik pedig a bűntudat és lelkiismeret hűlt helye viselkedésében. Kiváló szélhámosok, hatékonyan képesek magukat eladni az életben, de pozíciójuk őrzésére már képtelenek mert nincsen eszköztáruk, alkalmazkodó viselkedésük és gyorsan lebuknak. Érzelmeik nincsenek mások irányába, rezzenéstelenül tudnak hazudni és gyakorta keverednek bűnözői csoportok közé.

A borderline személyiségzavar legfőbb jellemzője a labilitás, ami nem csupán az érzelmi tényezőkre, hanem az egyén önértékelésére, énképére is vonatkozik. Szorongás, dührohamok, önteltség, ugyanazon személyiség imádata, majd gyűlölete egyaránt a jellemzők közé sorolható. Veszélye e betegségnek az öncsonkításra és öngyilkosságra való fokozott hajlam, 6% hal meg ez utóbbi következtében. Kivételesen e deviancia jóval jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra.

Mindkét személyiségzavar mögött a szülőkkel való szegényes kapcsolat, sőt a szülői nem-törődés áll. Genetikai okokat keveset találtak e betegségek mögött. A borderline-nak további oka lehet az egyén világot nagyon veszélyesnek látó és önmagát alulértékelő beállítódása, továbbá gyermekkori bántalmazás sokszor áll a háttérben. Az antiszociális személyiségnél pedig inkább a szülők elhanyagoló viselkedése húzódik meg.

Ezen a ponton azért fontos visszaidézni a társas támogatás hatását (vö. 62. o.). Társas támogatással ugyanis sok mentális probléma megelőzhető. Az ezzel ellentétes jelenség, az elszigetelődés pedig éppen erősíti a pszichés zavarok kialakulását. Az elszigetelődés vagy izoláció, amit gyakorta splendid isolation-nek neveznek (nagyszerű elszigetelődés) egyben a magányosság felé vezető utat is jelenti. Lényege, hogy az egyén egyre kevesebb emberrel kíván kapcsolatot fenntartani, saját maga akarja örömeit megélni, s fokozatosan elszigeteli magát a környezetétől, végül magányossá válik, s a társas támogatás oltalmazó hatása alól így kivonja magát.

anómikus amikor a viselkedés az anómiákkal jellemezhető (vö. 110-111. o.)

Fontos kifejezés e szempontból az elidegenedés, amelynek többféle értelmezése létezi a szociológiában, s amelynek része az imént elemzett elszigetelődés folyamata is. Általánosságban az elidegenedés lényege, hogy az egyén idegennek érzi a társadalmat, környezetét, amiben él, mivel úgy véli nem számíthat rá problémái megoldásában. Ez egyben egy tágabb bizalom hiánynak a kivetítése, amire az elidegenedés élménye épülhet. Megkülönböztetjük a hatalomnélküliség érzetét, az élet értelmetlenségét, a normák hiányát vagy zavarát, az elmagányosodás és elszigetelődés élményét, valamint az egyén önmagától történő eltávolodását, ami a pszichológiai önértékelés zavara, illetve elvesztése. A társas hatás ugyan nem varázsszer, de általában segíti az egyén ezen torzító hatások elől megmenekíteni. Megjegyzendő, hogy az anómikus viselkedéshez vezető út sokszor az elszigetelődéssel vagy elidegenedéssel veszi kezdetét, amikor az egyén értelmetlennek találja a normák követését.

autoagresszió az egyén saját maga ellen forduló agressziója

A deviáns viselkedés utolsóként elemzett témája az öngyilkosság. Mielőtt ezt a cselekedetet mélyebben elemeznénk, nézzük meg az odavezető út fontosabb állomásait, amelyekből persze maradhat ki egy-egy, sőt fel is cserélődhetnek elemei. Az öngyilkossághoz vezető út a mentális betegségekkel kezdődik. A depresszió és szorongás okán indul el az egyén az autoagresszió felé, amikor a benne lévő negatív érzelmek nem mások, hanem saját maga ellen irányulnak. Az akut pszichés betegségek, mint például a borderline, fokozza az öngyilkosságra való hajlamot. A tett irányába vezető lépcsőfokokat jelentik még az önsors rontás, a baleseti hajlam és az öndestrukció. Az önsors rontása arra utal, hogy az egyén öntudatlanul hajlamos a rosszabb döntést választani, saját sorsát az önsajnálat irányába vezetni. A baleseti hajlam pedig az egyének gyakoribb baleset-elszenvedésére vonatkozik, ami sok esetben érzelmi, mentális problémákra vezethető vissza. Az öndestrukció, amikor például valaki felvágja a kezét, megcsonkítja magát sokszor önkívületi állapotban már öngyilkosságot vagy ahhoz közeli faktort mutat.

Magyarországi adatok alapján az öngyilkossági kísérletek körülbelül ötszörösét teszik ki a halállal végződőknek. Örvendetes, hogy az elmúlt húsz évben folyamatosan csökken az arány, az 1984-es csúcsot jelentő közel ötezerről 2004-re háromezer alá apadt, ami tetemes esést jelent, az évi százezer főre jutó 41-ről 25-re módosult. Így az adatok az elsőről a hetedikre javították az ország öngyilkossági besorolását a világban, s Litvánia vette át a vezető szerepet, a balti térség és a kelet-európai volt szovjet utódállamok társaságában. Magyarországon egyébként az akasztás az összes öngyilkosság kétharmadát, a mérgezés közel egyötödét, a magas helyről való leugrás huszadát, a lőfegyver és robbanószer pedig 3%-at adja.

Magyarországon a rendelkezésre álló adatok szerint mindig magas volt az öngyilkosság más országokhoz képest. A magyarázatok azonban többnyire féligazságokat fednek. Nem igazolható például világméretekben a földrajzi elv, miszerint a sík vidékeken a földrajzi környezet sivársága miatt nagyobb ez az arány. Magyarországon belül ugyanakkor igaz, hogy az Alföldön követik el a legtöbb ilyen cselekedetet. Egy másik elmélet a történelmi viszonyokra vezeti vissza az okokat. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a történelem során elnyomott népek körében gyakoribb a magas öngyilkossági ráta, míg a birodalmi múlttal rendelkező társadalmak esetében inkább a gyilkossági arányszám magas. Érdekes összefüggés mutatkozik a társadalmak agressziós és autoagressziv magatartása terén e szempontból. Azon társadalmak nagy része, ahol magas az öngyilkossági arányszám, mint Oroszország, Finnország vagy Magyarország, alacsonyabb a gyilkosságok rátája, s ez fordítva is sok esetben megegyezik. Kivétel azonban rengeteg akad, például a harmadik világ országai, amelyek többnyire gyarmatosított társadalmak voltak akár évszázadokon keresztül mégis relatíve alacsony az öngyilkossági arányszám. Ugyanakkor háborús időszakban például csökken az öngyilkosság, sőt a nyomorban élő harmadik világban is relatíve alacsony ez a ráta.

A szociológia szempontjából az öngyilkosság, az alkoholizmus, a dohányzás, a drog, sőt a fizikai és nemi erőszak, illetve a bűnözés terén is a mintanyújtást nevezhetjük meg legfontosabb okként. Mindehhez társulhatnak motiváló tényezők, amely a bűnözés esetében elsősorban vagy a szegénység, vagy a gyors feltörekvés igénye, a siker elérése, amely az anomikus állapotra utal, míg az öngyilkosság, az alkoholizmus, a dohányzás és drog használata esetében a mintanyújtás mellé a fokozott feszültség, a stressz és esetleg az izoláció társul, mint indukáló faktor, amely végül lökést ad az egyén deviáns viselkedésére.

Lássunk erre egy példát: amikor az egyén rendkívüli feszültségeket él át, stresszek sora éri, mondjuk állástalanság, kereset megszűnés miatt, vagy szerelmi és magánéletében omlik krízishelyzetbe valószínűsíthető, hogy olyan megoldást választ, amely közeli szerette példáján már látott. Így, krízishelyzetben a családi megoldási mintát követi. Ha közeli hozzátartozója, esetleg általa szeretett más ember végső megoldásként öngyilkos lett, nagy valószínűség szerint ő is ezt teszi, ha alkoholba menekült, akkor pedig ő is ekként cselekszik. Manapság annyi változást tapasztalni a mintakövetés terén, hogy növekedik a drog irányába történő menekvés az alkohol kárára. Családi halmozódásnak nevezzük azt, amikor az egyén deviáns magatartására az adott családban már találunk előzményeket, példákat.

A különféle népegészségügyi programok például nagyobb figyelmet fordíthatnának a megelőzésre és azon belül is a családi halmozódások kiszűrésére. Az utóbbi időben főként amerikai segítséggel megvalósuló öngyilkosság-megelőzési programok is hozzájárultak az adatok javulásához. Kínos és furcsa, hogy a jegyzet végén a következő mondattal képes zárni a leírtakat a szociológus: a mindenkori magyar kormányok eddig sem az öngyilkosságokkal kapcsolatosan, sem pedig a devianciák terén nem a megelőzést, hanem a büntetésekkel való játszadozást, illetve a nem-törődést választották programul.

Önellenőrző teszt

Válassza ki az alábbiak közül a helyes megoldásokat:

1. A bűncselekményekkel kapcsolatban igaz, hogy...
a jog elismeri a megélhetési bűnözés kategóriáját.
a megélhetési bűnözés alkotja a legnagyobb kategóriát.
a gyilkosságok aránya Magyarországon rendkívül magas.
azok válnak leginkább bűnözővé, akik bűnözők között élnek, velük kapcsolatot tartanak fenn.
2. A devianciák fő forrása...
az érvényesülési lehetőségek hiánya.
a siker elérésének közeli lehetősége.
a vágyak és a valóság közötti nagy távolság.
a gazdagság.
3. A halálbüntetés...
ellenzői szerint, e büntetési nemnek nincsen visszatartó ereje.
ellenzői szerint, fontos a "szemet-szemért elv".
támogatói szerint e büntetési nem? az igazságos megtorlás elvét követi.
ellenzői szerint e büntetési nemnek nincs igazolhatóan visszatartó ereje.
4. Az öngyilkosság...
azon társadalmakban magas, amelyek a történelem során birodalmak voltak.
legfőbb oka a családon belüli mintanyújtásra vezethető vissza.
a világon mindenütt a sík vidékeken a legjellemzőbb.
és gyilkosság között az arányszámok terén nincsen semmilyen kapcsolat.
5. A paranoiára igaz, hogy...
a borderline kórképhez kapcsolódhat.
a szkizofréniához társulhat.
a stimulánsok és depresszánsok csoportjába tartozik.
pszichoaktív szer.
6. Azt, amikor ugyanazon családon belül többen követnek el hasonló deviáns cselekedetet...
differenciális érintkezésnek nevezzük.
családi halmozódásnak hívjuk.
genetikai örökletességnek nevezzük.
anómiának hívjuk.