KURZUS: Gazdaságtörténet I.
MODUL: Az Osztrák-Magyar Monarchia
3. lecke: A dualizmus gazdasági szerkezete és társadalma. Az I. világháború
Tanulási útmutató | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A leckékhez tartozó tananyagot a tevékenység-követelmény módszertani útmutatás után olvashatja. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Összefoglalás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A dualizmus időszakában az iparosodás lejátszódása és a gyáripar kialakulása ellenére még mindig a mezőgazdaság volt a legfontosabb nemzetgazdasági ágazat, ez adta a kibocsátás közel 2/3-át és ez foglalkoztatta a lakosság több mint 60%-át. A magyar mezőgazdaság - a nagybirtok túlsúlya folytán is - egyoldalú, extenzív szemtermelésre beállított gazdaság volt, piaci lehetőségeit ezért a kalászosok, mindenekelőtt a búza és a rozs világpiaci árának ingadozása befolyásolta. A magyar gyáripar szoros kapcsolatban állt a mezőgazdasággal: legfejlettebb ágai vagy a mezőgazdaság terményeit dolgozta fel (malomipar, cukoripar, szeszipar), vagy a mezőgazdaság igényeinek kielégítésére termelt (mezőgazdaság gépgyártás, hengerszék, síkszita). Ez az időszak a magyar ipari forradalom lejátszódásának az időszaka is. A fogalom körül az 1960-as évektől szenvedélyes viták játszódtak le, amelyek még ma sem jutottak teljesen nyugvópontra. Vannak, akik szerint az ipari forradalom helyett célszerűbb iparosításról beszélni, mások továbbra is használják az ipari forradalom fogalmát. A Monarchia idején a magyar gazdaság európai mércével mérve gyorsan fejlődött, a kibocsátás évi 4%-ot meghaladó tempója tekintetében csak Németország előzte meg hazánkat. Ezzel a tempóval megkezdődött az öröklött lemaradás behozása, Európa és a világ legfejlettebb régiójához, az ún. centrum-országokhoz való felzárkózás. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tevékenységek | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A lecke tanulása során, az alábbi javaslatok, útmutatások alapján dolgozza fel a tananyagot. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Követelmények | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A leckét akkor sikerült megfelelően elsajátítania, ha Ön képes | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tananyag | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: A reformkortól az I. világháborúig | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4. Gazdasági szerkezet és növekedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A századfordulóra az Osztrák-Magyar Monarchia egységesülő piacába tagolódott magyar koronaországok relatív elmaradottságú mezőgazdasági területek tarka együtteséből fejlett élelmiszeriparral, magas kiviteli hányaddal rendelkező agrárországgá fejlődtek. Az agrárország iparosodása nemhogy a mezőgazdasági jelleg visszaszorulásával járt volna együtt, sokkal inkább az élemiszertermelés előtérbe kerülését eredményezte. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A folyamatok megítélésében máig meghatározó szerep jut Friedrich List fejlődési állapotokra vonatkozó nemzetgazdaságtani koncepciójának. Eszerint "a földművelő-iparos nemzet... anyagi tőkékben mindig hasonlíthatatlanul gazdagabb, mint a mezőgazdasági nemzet", jóllehet List, egy a Habsburg birodalomról szóló közlekedésfejlesztési tervezetében Magyarországot nem sorolta az iparosodásra "hivatott" nemzetek sorába. Kossuth Lajos volt az, aki az eredeti gondolatmenetet átértelmezve és saját korábbi álláspontját is felülvizsgálva egyenesen "istenkáromlásnak" nevezte az "örökre csak földmívelésre" kárhoztatott létet. Az Iparegyesület általa végleges formába öntött emlékiratában már egyenesen így fogalmazott: "Műiparunk, mert a kézi industria nem alkalmas illy massalis [tömeges] hatásra, gyáriparunk pedig nincs, szinte érintetlen hagyja gazdászatunk termékeit, alig nemesbít rajtuk valamit, hanem nyersen engedi azokat át a kereskedés kivitelének a helyett, hogy itthon változtatva át készítményes czikkelyekké nem csak a feldolgozás munka díjával gazdagítaná a szegény hazát, hanem munka szükségeinek fedezésével kelendőséget, árt emelne nyers termékeinkre, ez által a termesztőt illő, s jutalmazó díjakra juttatná." | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ezek a korai elgondolások (bár számos illúziót tartalmaztak) láthatóan nem úgy állították szembe az ipart a mezőgazdasággal, ahogy a 20. századi, a mezőgazdaság rovására erőltetett iparosítás "apostolai" tették. A 19. századi elgondolások szinte öntudatlanul tisztában voltak azzal az összefüggéssel, amit egy 20. századi Nobel-díjas közgazdász-gazdaságtörténész, W. A. Lewis így fogalmazott meg: "egy ország... iparosításának határát a mezőgazdasági termelékenység emelésében tett előrehaladása szabja meg". Magyarországon a mezőgazdasági népesség aránya az 1867-es 75%-ról 1910-re 64,5%-ra hanyatlott, miközben az agrárnépesség abszolút száma növekedett. Ennek megfelelően a dualizmus egész időszakában (1867-1913), Katus László számításai szerint, miközben a mezőgazdasági termelés éves növekedési tempója 1,7%-ra, az iparé pedig 4,2%-ra tehető, addig a mezőgazdasági termelékenység (az egy foglalkoztatottra jutó termelés) növekedési üteme évente 1,5%-os, az ipari termelékenység évi gyarapodása 2,3 % volt. Miközben a mezőgazdasági termelékenységet alapjában továbbra is az élőmunka-felhasználás határozta meg, az ipari termelés növekedésében az extenzív iparosodás körülményei között is a döntő szerepet tőkeigényes ágazatok játszották. Ennek következtében az iparosodás Magyarországon nem hogy nem szívta el a mezőgazdaságból a munkaerőt, de még a paraszti életformából kiszoruló földnélkülieket sem tudta egészében felszívni. Ez utóbbi, a századfordulón felerősödő kivándorlás egyik leglényegesebb ösztönzője lett. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4.1. Mezőgazdaság és élelmiszeripar | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A mezőgazdaság és az ipar között azonban nemcsak a munkaerő-áramlás teremtett kapcsolatot, hanem az egymásra épülő munkafolyamatok is, ahogy a mezőgazdasági termékek ipari feldolgozásra kerültek. A termékláncok révén természetesen nem a mezőgazdaság és az ipar egésze, hanem a növénytermesztés és állattenyésztés, illetve az élelmiszer-feldolgozás között alakultak ki rendkívül szorosan egymásra épülő termelési vertikumok. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A kapcsolatok típusait legegyszerűbben a növénytermesztés és az élelmiszeripar viszonyain szemléltethetjük. A 19. századi átalakulás során a korábbi mezőgazdasági tevékenységek egy része benne maradt az agrárszervezetben, más részük azonban levált a mezőgazdaságról és önálló ipari vállalkozássá alakult. A malmok például vagy a formálódó nagybirtoküzem külső üzemkörét alkották, vagy ún. kereskedelmi malmokként a mezőgazdasággal csakis a piac közvetítésén keresztül, önálló gazdálkodó alanyként léptek kapcsolatba. Hasonló folyamatok tanúi lehetünk a szeszipar esetében, ahol a mezőgazdasági szeszfőzdékkel szemben az ipari szeszgyárak gyökeresen új típusú funkcióval szerveződtek. Az élelmiszeripari üzemek mezőgazdasági integráltsága vagy iparvállalati elkülönültsége azonban egyik esetben sem jelentette egyik ágazat egyértelmű alárendelését a másiknak. Erre talán egyedül a cukorgyártás esetében került sor, ahol a cukorgyárak vagy saját birtokaik, illetve bérgazdaságaik révén, vagy szerződéses termeltetéssel oldották meg nyersanyagbeszerzésüket. A mezőgazdaság ilyen típusú alárendelése azonban, tehát a mezőgazdaság egyértelmű élelmiszeripari integrációja 19. századi körülmények között kivételszámba ment. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Annak a kérdésnek a vizsgálatára, hogy milyen csatornákon keresztül történt a mezőgazdasági üzemek és az élelmiszeripari vállalatok közötti termékáramlás, a magyarországi iparosodás húzóágazatának tekintett gabonatermelés és malomipari feldolgozás vertikuma tűnik legalkalmasabbnak. A 20. század elejének statisztikai forrásai lehetővé teszik, hogy megbecsüljük a leginkább piacképes gabona, a búza piacra kerülő hányadát. A világháború előtti évek (1911-1913) átlagos búzatermése 4,5 millió tonnára tehető. A szántóterületből a 100 katasztrális holdnál (kb. 57 ha) kisebb üzemek 65,87%-al, a 100 kat. hold feletti közép- és nagyüzemek 34,13%-al részesültek. S bár a közép- és nagyüzemekben a termésátlag ekkoriban már kétségtelenül magasabb volt, mint a parasztgazdaságokban, viszont a kisüzemekben általában a gabona a vetésterületből nagyobb arányban részesült. Így aligha követünk el nagyobb hibát, ha a közép- és nagyüzem illetve a parasztgazdaság búzatermelésben való részesedését a szántóterületből elfoglalt arány alapján becsüljük. Egy 1902-ben készült mintavételes üzemstatisztikai felmérés szerint a vizsgálatba bevont kisüzemek eladható búzafeleslege (az arató-cséplőrész, a vetőmag, a cselédjárandóság, a háztartás saját szükséglete levonása után) a termés 54,2%-ára volt tehető, míg a közép- és nagyüzemek búzaprodukciójának piaci hányada 74,7%-ra becsülhető. Ezeket az arányszámokat rávetítve a gazdaságtípusok össztermelésből becsült részesedésére, kiszámítható volt, hogy a világháborút megelőző években a 4,5 millió tonnás búzatermésből mintegy 2,7 millió tonna (61,2%) kerülhetett piaci forgalomba. Természetesen a többi gabonaféle piaci hányada - nem is beszélve a kukoricáról, amiből a kisüzemek, az állattenyésztésben való magasabb részesedésük miatt szinte semmit nem vittek piacra - jóval alacsonyabb lehetett. E becslés ellenőrzését elvégezhetjük egy korabeli malomipari adatfelvétel segítségével. Az 1906-os összeírás ugyanis megkülönböztette egymástól a csak eladásra termelő kereskedelmi, a vámőrlő és saját fogyasztásra termelő malmokat, valamint az eladásra és saját fogyasztásra egyaránt termelő vegyes gazdálkodású malmokat. (A vámra őrlő malomban a beszállított gabonából készült őrlemény meghatározott százalékát, a vámot munkadíj fejében a malomnak hagyták.) Míg a malmok által megőrölt búzának 57,2%-a, addig az összes őrölt gabonának csak 41,9%-a jutott a kizárólag eladásra termelő kereskedelmi malmokra. A csak vámra és saját fogyasztásra termelő malmok viszont a búza 26,1%-át, az összes őrölt gabonának viszont 43,2%-át dolgozták fel. A fentiekből tehát a vegyes kategória figyelmen kívül hagyásával is megállapítható, hogy a 20. század elején a magyarországi gabonaprodukció több mint 40%-a (a búzatermésnek viszont mindössze egyötöde) jutott a piaci csatornák érintése nélkül a fogyasztóhoz. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A gabonatermesztés évi növekedési ütemét a népességnövekedési ütemével (azaz a belső fogyasztással) szembesíthetjük. (5. táblázat) Ennek alapján megállapítható, hogy az intézményrendszer tőkés átalakítása idején, az 1840-1860-as évtizedekben a gabonatermesztés évi növekedési üteme nem gyorsult fel a megelőző fél évszázadhoz képest. A több lépcsőben végrehajtott jobbágyfelszabadításnak (1840: önkéntes örökváltság, 1848-1853: kötelező örökváltság) pedig hagyományosan termelésnövelő szerepet szokás tulajdonítani a szabad munkaerő és a polgári tulajdon megteremtése révén. John Komlos becslése alapján azonban ez a hatás aligha haladta meg az 1,2%-ot, legalább is magában a termékkibocsátásban. Ha lehet még nagyobb, és nem is mindig pozitív jelentőséget szokás tulajdonítani az örökös tartományok és Magyarország közötti belső vámhatárok 1850-es eltörlésének, a vámuniónak is. Komlos számításai azonban az ezzel kapcsolatos túlzó várakozásokat sem igazolták. Nézetünk szerint sokkal nagyobb fontossága lehetett a Habsburg Birodalom körüli külső vámfalak liberalizálását két lépcsőben végrehajtó vámcsökkentéseknek (először 1852-53-ban, majd 1865-67-ben), hiszen a Monarchia ez utóbbi révén kapcsolódott be a kétoldalú kereskedelmi szerződések hálózatából létrejött, egymásnak legnagyobb kedvezményt biztosító szabadkereskedő világpiacba. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A gabonatermelés és fogyasztás évi növekedési üteme, %
5. táblázat | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Forrás: John Komlos: Az Osztrák Magyar Monarchia mint közös piac ill. Magyar Statisztikai Évkönyv alapján | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A vizsgált első időszakban a nemzetközi piacokon a gabonaárak számottevő növekedésének lehetünk tanúi és láthatóan a népesség szaporodása is nagyobb lendületet vett. Ez a korszak ráadásul az országot sugarasan átszelő fő vasútvonalak kiépülésének időszaka is, amikor a távolsági áruszállításban a vasút fokozatosan maga mögé utasította az eddig döntő szerepet játszó hajózást. Míg az 1840-es években a magyarországi búzatermésnek mindössze 8-10%-a hagyta el kivitel formájában az országot, 1868-1871 átlagában a közben mintegy egyharmadával gyarapodott búzaprodukció 30%-a nyers, 11,4%-a pedig őrlemény alakjában exportra került. A kiviteli hányad tehát 40% fölé emelkedett. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hogyan volt lehetséges a növekvő népességszaporodási ütem s a változatlan tempójú gabonatermesztés mellett a búzakiviteli hányad ugrásszerű emelése? A magyarázathoz először is számításba kell venni, hogy a magyarországi gabonatermesztés szerkezetében épp a vizsgált korszakban döntő változás következett be. Korábban ugyanis a domináns gabonaféle a rozs és a kétszeres (így hívták akkoriban a búzával keverve vetett rozst), illetve a zab volt. A kiegyezés utáni évek statisztikáiból azonban egyértelműen kiderül, hogy ekkorra a búza már megelőzte a rozst és a kétszerest, de a kukorica is maga mögé utasította a zabot. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Másfelől viszont a búza piacképességében bekövetkezett ugrásszerű változás a hazai cereáliafogyasztás helyi és országos sajátosságaival függött össze. Keleti Károly 1884-ben készült, európai viszonylatban is úttörő élelmezési statisztikája szerint ugyanis a magyarországi kenyérfogyasztásban csak 30,8%-os arányban szerepelt a búzakenyér, 28,3%-ban rozsból, 22,7%-ban kukoricából és 12,2%-ban árpából és zabból készült kenyéren éltek az emberek. A fogyasztási szerkezet (regionális) sokfélesége jelentősen hozzájárult a búza gyors vetésszerkezeti térnyeréséhez és piacosodásához. Mindez olyan körülmények között ment végbe, amikor egyrészt felére csökkent a mezőgazdaságilag hasznosítatlan terület (a szántó 31-ről 35%-ra nőtt), illetve a szántón belüli egynegyedes arányról egyötödre csökkent az ugaron hagyott terület. Ez azt jelentette, hogy olyan területen is gabonát kezdtek termelni az áremelkedés, népességnövekedés, kiviteli lehetőségek növekedése hatására, ahol ezt korábban nem tartották ésszerűnek. Jellemző erre, hogy Benda Gyula számításai szerint míg az 1850-es évek ideiglenes földadókatasztere alapján átlag 1 kataszteri holdon 6 q búza termett, addig a hetvenes évekkel beköszöntő rossz termések idején a hozam 4 q-ra hanyatlott (a rozs, árpa, zab termésátlaga viszont stagnált). A termésátlagok visszaesése akkor is feltűnő, ha számításba vesszük, hogy a statisztikai irodalom a hetvenes évek alacsony adatait részben a statisztikai felvétel hiányosságainak lefelé torzító hatásából eredezteti. A gabonakonjunktúra tehát az erőltetett piacra termelés időszaka is volt egyben, amikor a termelési szerkezet átalakítása és a fogyasztási szerkezet sokfélesége lehetővé tette a leginkább piacképes búza előtérbe kerülését a szántóföldeken. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ugyanakkor a népességszaporodással a gabonatermelés egészének növekedési üteme nem tudott lépést tartani. Ezért aztán a konjunktúrák időszaka egyben az utolsó nagy népesedési krízisek periódusa is volt. Gondoljunk itt az 1854-55-ös kolerára, az 1863-as nagy aszályra, vagy az 1873-as ínségre és kolerára. A korabeli statisztika a kolerában elhaltak számát 1873-ban 188 611 főre tette. A népességszám vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a megelőző évekhez képest a halálozási többlet abban az évben négyszázezerrel volt magasabb a normálisnál. Az ínség és járvány együttes hatása tehát valójában olyan mértékű volt, hogy jóformán az egész hetvenes évtized természetes szaporodását felemésztette. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A hetvenes évek demográfiai katasztrófája miatt a hetvenes-nyolcvanas évtized népességnövekedési üteme jelentősen visszaesett. A gabonatermelés növekedési üteme ezekben az években volt az egész korszakon belül a legdinamikusabb. Pedig a hetvenes évek végétől kezdve ezt az időszakot a mezőgazdasági, és ezen belül különösen a gabonaárak tartós hanyatlása jellemezte egészen 1896-ig. A kortárs irodalomban gyakran emlegetett "gabonaár-depressziót" elsősorban a tengerentúli olcsó gabona európai piacokra való betörésével magyarázták. A magyarországi mezőgazdaság (a nyolcvanas években az Osztrák-Magyar Monarchia mezőgazdasági behozatali vámjainak újbóli kikényszerítése mellett) a csökkenő árak miatt kieső jövedelmek pótlására a fokozott piacra termelést és a termelés fokozását választotta. Amivel természetesen maga is hozzájárult a gabonaárak további leszorításához. A kiegyezés utáni 40%-os búzakiviteli hányad növelésére természetesen nem volt lehetőség, sőt a kiviteli hányad a kilencvenes évek elejére egyharmad körülire hanyatlott (miközben a termelés abszolút értékben több mint duplájára emelkedett). Ebben azonban már jóval jelentősebb súllyal szerepelt a lisztként exportált mennyiség, bár még mindig elmaradt a nyers formában külpiacra kerülőtől. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E korszak folyamatainak hátterében a gabonatermesztés növekedésének forrásai között egyrészt az ugar további erőteljes csökkenését kell keresnünk, másrészt viszont a termésátlagok radikális javulását. Csak a búzánál maradva: a hetvenes évek második felének holdankénti 4,7 mázsás hozama a kilencvenes évek elejére 7,36 q-ra ugrott, ami az egész dualista periódus szempontjából is rekordnak tekinthető. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A teljesítmény növekedésében a keresleti tényezőknek kell meghatározó szerepet tulajdonítanunk. Az 1850-es években a gabonakereskedelem három központja (Győr, Pest, Sziszek) közül a kedvező fekvésű dunántúli város uralta a piacot. Az ekkor még Győrig hajón vontatott, és itt vonatra átrakott termény vámmázsánként (1 vámmázsa = 50 kg) 8 és fél krajcárral olcsóbban került Bécsbe, mint ha már Pesttől vonattal szállították volna. Míg a Győrbe érkezett gabonát szinte teljesen továbbszállították, a Pesten kirakottnak a hatvanas években jó részét már a malomgaratok nyelték el. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A későbbi főváros felülkerekedéséhez valószínűleg a pesti tőzsde 1864-es megalakulása meghatározó módon járult hozzá. Hamar kiheverte a hetvenes évek elejének rossz termések által keltett válságát és a pénzügyi krachot is. A tőzsdei forgalom a kilencvenes évek közepén tetőzött, amikor több mint nyolc millió mázsa talált gazdára egy esztendőben. Ilyen mennyiségű forgalom lebonyolítása már nem mehetett a hagyományos módon végbe. A tőzsdei kereskedelem standardizált minőségű kötési egységekben folyt (1883-tól a minimális kötés 1000 mázsa volt), a nagybani forgalom kockázatát pedig a határidőüzlet ellensúlyozta. A termény-nagykereskedő, aki mondjuk 1000 mázsa 80 kg-os hektolitersúlyú tiszavidéki búzát vett a szállítási költség és a haszon hozzászámításával mázsánként 10 forintért, az áru eladásáig a várható áringadozások ellen úgy biztosította magát, hogy egy tőzsdeügynökkel a határidőpiacon eladatott 1000 q 76 kg-os súlyú szokványbúzát áprilisi terminusra 9 forintért. Amikor kedvező árajánlatot kapott egy malomtól decemberben, megszabadult az eredeti árutól 11 forintért, de a határidőpiacon rögtön fedezte magát és visszavásároltatta a terminbúzát az ott is emelkedő árfolyamon - tehát 10 forintért. Így természetesen nem kellett minden adásvételt szállításnak követnie, elég volt, ha a végén elszámoltak egymással az üzletfelek. 1888-ban például az összes gabonakötések 87%-át áru közbeiktatása nélkül bonyolították le, s csak 13%-nál történt tényleges áruátadás és -átvétel. A határidőpiac nélkül Budapest nemzetközi gabonapiaci funkciója a nyolcvanas években elképzelhetetlen lett volna. Az azonban tény, hogy ezáltal nem a termelő, hanem a forgalmazó került kulcsszerepbe az árszabályozásnál. Hiába támadták azonban az agrárius körök az általuk "papirosbúzának" nevezett gabona-határidőüzlet intézményét, betiltását nem, csak korlátozását tudták a kilencvenes évek második felében kiharcolni. Az 1896-os 8 milliós szintet a búza tőzsdei forgalma már nem is tudta többé elérni a világháborúiig. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A magyarországi nagymalomipar kiépülése a reformkori kezdemények után a hatvanas évektől vett nagyobb lendületet. A budapesti malomipar Minneapolis után a világ második legnagyobb malomipari centrumává növekedett a kilencvenes évekre. Ebben a növekedésben mindenekelőtt a hazai (zömmel zsidó) terménykereskedői réteg tőkéje akkumulálódott. A pesti Duna-parton sorakozó, névre szóló részvénytársasági formába szerveződött óriásmalmok (amelyek közül ma már csak a ferencvárosi épület áll) egyrészt rendkívül kiterjedt és kedvező leszámítolási hiteleket vehettek igénybe az Osztrák Nemzeti Bank (1878-tól Osztrák-Magyar Bank) budapesti főintézetétől, illetve a budapesti nagybankoktól. Másrészt viszont a technikai fejlesztés területén is rendkívül újító szelleműnek bizonyultak. És itt nem is az invencióra, a találmányokra gondolunk, hanem az innovációra, a találmányok iparba történő gyors bevezetésére. A Mechwart András-féle acélhengerszék szabadalmaztatására 1876-ban került sor. A hengerszékgyártás fénykora az 1879-1887 közötti ipari ciklus időszakára esett, amikor - az első modern vállalattörténet szerzője, Berlász Jenő adatai szerint - évente csaknem 1500 darab előállítására került sor. A vízszintes tengelyek mentén egymással ellentétes irányban forgatott, csavartan rovátkolt hengerek a korábbi eljárásoknál jóval finomabb őrlést tettek lehetővé, mivel a gabonaszemek héjának kisebb töretésével jártak. Ugyancsak a lisztkihozatal minőségi követelményeinek emeléséhez járult hozzá a Haggenmacher Károly által 1887-ben szabadalmaztatott síkszita is, amely ugyancsak gyorsan bevezetésre került a malomiparban. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A már tárgyalt őrlési forgalom (és a határidőüzlet) lehetőséget adott az exportképes nagymalmok számára, hogy az árdepresszió miatt fokozódó vámvédelem időszakában is a nemzetközi piacon versenyképesen jussanak olcsó gabonához. Ezzel az árcsökkenés következményeit részben tovább tudták hárítani a termelőre. Másrészt viszont az értékesítésben jobban tudták állni a versenyt, hiszen a technikai fejlesztés révén emelhették a kínálat minőségét. Annak ellenőrzése ugyanis szinte lehetetlen volt, hogy a nagymalmok hombárjaiból valóban a gyengébb minőségű importgabonából őrölt liszt ment-e külföldre, vagy a jobb minőségű hazai gabonából készült finomabb őrlemény. Mindenesetre az agrárius körök nyomására 1896-ban az őrlési forgalom korlátozására is sor került, majd 1900-ban, immár a gabonaárak újbóli tartós emelkedése idején teljes eltörlését is sikerült kiharcolni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az áremelkedés és a vámmentes behozatal lehetőségének megszűnése a századfordulótól nehéz helyzetbe hozta a magyarországi iparosodás húzóágazatát, a malomipart. A századforduló időszaka így majd a gabonatermelés növekedési ütemének újabb mérséklődésével járt, ami a népességszaporodás gyorsulása miatt az egy főre eső fogyasztás tempójában is visszaesést eredményezett. A fejlődés megtorpanásának hátteréhez a termésátlagok stagnálása is hozzátartozott. A századelőn pozitív fejleményként ebből a szempontból csak azt könyvelhetjük el, hogy ekkorra a lisztexport már maga mögé utasította a nyersbúzakivitelt. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A magyarországi répacukorgyártás az 1850-es években indult fejlődésnek. Igazi lendületre azonban csak az 1888-as cukoradóról szóló törvény után tett szert. Az új törvény ugyanis már nem a feldolgozott nyersanyagot adóztatta, hanem az így nyert cukorértéket. Tekintettel arra, hogy a magyarországi répa cukortartalma alacsonyabb volt az örökös tartományokban termeltnél, az új törvény a magyarországi termelők számára határozott előnyöket jelentett. Ennek következtében a cukorkivitel a kilencvenes évek elejétől kezdve rendszeresen meghaladta a magyarországi cukorbehozatalt és elsősorban a Monarchia közös vámterületén kívülre irányult. A vámkülföldi cukorexportot az állam kiviteli prémiumokkal támogatta. Miközben a gabona- és lisztkivitel egyre inkább a Monarchia közös vámterületén belül maradt, az újonnan fellendülő cukorexport elsősorban vámkülföldön találhatott elhelyezést. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A 19. század utolsó negyedének süllyedő árai nem egyforma mértékben sújtották a mezőgazdaság két fő ágának termékeit. A ún. gabonaválság idején az állatárak is hanyatlottak, ám a gabonákhoz képest jóval kisebb mértékben. A Monarchia fő piacain 1867-1877 átlagát 100-nak tekintve a gabonaárak indexe a kilencvenes évek közepére 27%-kal, míg az állati termékeké mindössze 5%-kal esett vissza. Ennek ellenére az állattenyésztés mennyiségi mutatói nem jeleznek látványos előretörést. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A század utolsó negyedében rohamosan csökkent a magyarországi juhállomány, ami pedig még a reformkorban a magyarországi agrárkivitel elsőrangú termékét, a gyapjút biztosította. Csak lassan növekedett a szarvasmarha-állomány és minőségi változás is csak lassan bontakozott ki. Még a nyolcvanas évek közepén is a domináns a szürke magyar marha volt. A fajtaváltás folyamata a többféle hasznosítású színestarka fajták elterjedésével - részben a helyi, elsősorban dunántúli tenyésztési centrumok révén, részben az állami támogatás segítségével - csak ezután hódított teret. Ugyanez mondható el a szintén lassú dinamikát mutató sertésállományról is. Itt továbbra is a szerbiai eredetű zsírhasznosítású mangalica dominált, az angol fajtájú hússertések elterjedése igen lassan haladt előre. Mind a szarvasmarha-, mind a sertéstenyésztés döntően a paraszti gazdaságok foglalatossága volt. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A nyolcvanas évekhez képest azonban a századfordulón a számosállatban mért állatállomány mennyiségi és minőségi átalakulása is megfigyelhető. Ebben vitathatatlanul a szarvasmarha jelentette a húzó ágazatot. 1911-re a szürke magyar fajta már alig egyharmadnyi arányt tett ki. Mivel ebben az időszakban már a legelő- és rétterület összeszűkülését tapasztalhatjuk, az állattenyésztés fejlődése inkább az ún. vetett takarmányok szántóföldi térnyerésével és az intenzívebb tartással függhetett össze (1881-1890: 4,2% , 1900-1910: 7,7%). | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A gazdaságok zöme a növénytermelés és állattenyésztés szerves összekapcsolásán alapuló ún. vegyes gazdaság volt. A mezőgazdaság két fő ágának agrárüzemen belüli egymásra épülése (takarmánynövények termesztése, trágyázás, igaerő biztosítása stb.) az egész agrárszféra szempontjából meghatározó átalakulás volt. Tanulságos azonban a fogyasztás tendenciáinak makroszintű változása. Magyarország ugyanis a korábbi évszázadokban hagyományosan a magas hús- és relatíve alacsonyabb cereáliafogyasztó társadalmak sorába tartozott. A 19. század második fele a húsfogyasztás általános hanyatlásával járt nálunk együtt (elsősorban a városokban) és megnőtt a kenyér- és tésztafélék szerepe a táplálkozásban (1884: 201 kg/fő). | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az állati termékek feldolgozására szakosodott élelmiszeriparok (akárcsak általában a fogyasztói iparágak) a 19. század második felében továbbra is kézműipari keretben szerveződtek meg. Ez alól talán csak a fővárosi nagyvágóhíd, valamint a Herz- és Pick-szalámi jelentett kivételt. Ugyancsak újszerű szervezeti formát hozott a nyolcvanas években induló tejszövetkezeti mozgalom (1900-ban a falusi tejszövetkezetek száma már 246-ra emelkedett). Ezek azonban termelési szervezetüket és technikájukat tekintve szintén nem haladták meg a manufakturális szintet. Szerepük a városok tejellátásában jelentősnek volt mondható, azonban a kivitelbe érdemben nem tudtak bekapcsolódni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4.2. Vasút, kohászat, gépgyártás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszeripar mellett a 19. századi magyarországi gazdaság másik meghatározó vertikuma az elsősorban a vasútépítéshez kötődő nehézipar volt. A kohászat és gépgyártás növekedési pályája és annak ciklusai lényegesen különböztek az agrárgazdaság útjától és hullámaitól. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az iparosodás folyamatának vizsgálatában az elmúlt évszázad során az ipari forradalom fogalma domináns szerepet játszott. Maga a kifejezés a 19. század első harmadára nyúlik vissza, amikor elsősorban a korai francia szocialista gondolatkörben használták a politikai forradalmak mintájára. A fogalom a 19. század vége óta meglehetősen általánossá lett a közgazdasági, gazdaságtörténeti, ill. történeti munkákban. A 20. században már első, sőt második ipari forradalomról is szokás beszélni, az előbbivel a könnyűipar, az utóbbival a nehézipar húzó szerepét kiemelve, attól függően, hogy egy ország mikor kapcsolódott be az iparosodás hosszú távú folyamatába. De olyan koncepció is megfogalmazódott, miszerint az ipari forradalom lényege épp az, hogy azóta az ipar normális állapota a folytonos forradalmi változások. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Azzal azonban ritkábban foglalkozott a hazai szakirodalom, hogy az ipari forradalom koncepciója a hetvenes-nyolcvanas években egyre több kritikát kapott, sőt gyakran az ipari forradalom paradigmájának válságáról jelentek meg írások. Hogy ezek a kritikák kevéssé szűrődtek be a magyar történettudományba, az nyilván azzal is összefüggött, hogy a marxista gazdaságtörténetben az ipari forradalom fogalma szinte megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Lényegében a híd szerepét töltötte be az ötvenes-hatvanas évtizedben megfogalmazott modernizációs ill. elmaradottság-elméletek között. Viszonylag könnyen lehetett közös nyelvet találni a W. W. Rostow által felvázolt modernizációs szakasz-elmélettel, amelyben a tradicionális szakasz a prekapitalista társadalmi formációknak, az előfeltételek időszaka nagyjából egészéből a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetnek, az ipari forradalom pedig a "take off" (nekilendülés) periódusának volt megfeleltethető. Rostow terminusa ugyan az egész gazdaságra és nem csak az iparra vonatkozott, de mivel a "take off" indította el a rendszeres gazdasági növekedés időszakát, amitől kezdve a társadalomban megtermelt többletérték meghatározott részét mindig visszaforgatják a gazdaságba, a "nem kommunista kiáltvány" alcímű munka ebben a vonatkozásban harmonizálható lett a marxista történetfelfogással. Ráadásul Rostow adaptálta a gazdaságtörténet számára a "forward linkeage" ill. "backward linkeage" közgazdasági fogalmait (előre- ill. hátracsatolás, de szabad fordításban az ágazatok közötti húzó ill. toló hatást jelenti), amivel az ipari forradalom láncreakciószerű dinamikáját sokoldalúbban lehetett magyarázni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Talán még jobban illeszkedhetett volna az ipari forradalom koncepciójához a Rostow-val több ponton élesen vitázó A. Gerschenkron szóhasználata: a "great spurt", amit nem is kellett lefordítani, mert maga is csak az ipari növekedésre vonatkozott, de valószínűleg azért, mert a "nagy ugrás" már Mao által Kínában más célra lefoglaltatott, sohasem nyert nálunk polgárjogot. (Talán nagy vágtának, vagy nagy hajrának is fordítható lett volna.) Itt is látható azonban, hogy az ipari forradalommal rokonítható koncepciók metaforikusan vagy valamilyen szárnyalást, vagy valamilyen gyorsulást próbálnak megragadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Mi jellemzi általában az ipari forradalom (és az azzal rokon) koncepciókat? A fogalom maga több rétegű jelentést hordoz. Jelenti először szűkebb vállalattörténeti értelemben az ipari nagyüzemre (a gyárra) való áttérés folyamatát. Jelenti technikatörténeti értelemben, hogy az ipari forradalomtól kezdve előtérbe kerül a gépek géppel való előállítása, aminek következtében a gépgyártásnak a többi ágazatot kiszolgáló szerepe az egész gazdaság szempontjából meghatározó lesz. Jelenti továbbá a gazdasági növekedés szempontjából (és ezt a fogalomalkotások képisége is jelzi), hogy egy meghatározott időszakon keresztül (20- 50 év) a fejlődés üteme felgyorsul, ami az előre- ill. hátracsatolások révén akkor is biztosítja a növekedés rendszerességét, amikor az már lassabb és nyugodtabb pályára tér át. Végül jelenti általánosabb társadalmi értelemben azt is, hogy az ipari forradalom révén gyökeres szakítás történik a múlttal. Hogy ez utóbbit a kapitalizmus feudalizmus feletti győzelmeként, vagy a modernitás tradicionális társadalom feletti felülkerekedésének mutatják be, az ebből a szempontból ízlésbeli különbségnek tekinthető. Abban természetesen óriási volt az eltérés, hogy a take off "választása" a harmadik világ számára a politikai forradalom elkerülését szorgalmazta, mig a marxista ipari forradalom sohasem felejtkezett el arról, hogy "az erőszak a bábája minden olyan társadalomnak, ami újjal terhes", azaz mindig tudatában volt annak, hogy az eredeti fogalom a politikai forradalmak leszármazottja. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A gyári üzemméretre való áttérés elgondolása a 19. század folyamataiban gyökerezik. A gőzgép mint energiaforrás térhódítása ugyanis valóban egyre nagyobb mértékű üzemi koncentrációt eredményezett. Ebből extrapolálták azt a víziót, ami a kisműhelyek elsorvadásával számolt. A gőzgép mint energiaforrás ugyanis erősen helyhez kötött volt, mozgó változata (lokomotív) is gyakorlatilag kötött pályán volt elképzelhető, sőt a mezőgazdaságban is csak ott került sor általános alkalmazására, ahol a helyhez érkezés után állóhelyben üzemelhetett (a cséplésnél használt lokomobil). A magyar iparban 1884-ben alkalmazott gőzgépek (63 571 LE) 58%-a az élelmiszeriparban, 23,4%-a pedig a vasiparban került felhasználásra. A századfordulótól kezdve azonban az új energiaforrások (elektromosság, robbanómotor) alkalmazásával már megvalósíthatóvá vált az energia könnyebb eloszthatósága, továbbíthatósága, átalakíthatósága, ami a kisipar és a mezőgazdaság számára is biztosította a hozzáférhetőséget. Ettől kezdve tulajdonképpen megszűnt az a koncentrációs "kényszer", ami a 19. századot még általánosan jellemezte. A népszámlálások szerint az 1000 főnél többet foglalkoztató gyár kategóriában Magyarországon 1890-ben 11, 1900-ban 29, 1910-ben pedig 36 vállalatot találunk. A statisztikai értelemben vett (20 főnél többel dolgozó) gyári munkásságnak viszont 1890-ben 14,4%-a, 1900-ban már 23,3%-a, 1910-ben pedig csak 16,9% dolgozott ilyen üzemekben. Az 1000 fő feletti óriásüzemekben egyébként mindig a vas- és a gépgyártás szerepelt a legnagyobb súllyal. Ebben az ágazatban a részvénytársasági nagyvállalatok tőkekoncentrációs képességével csak az állami szektor tudott lépést tartani. A századfordulón Magyarország finomított vas- és acélgyártásának 29,5%-át a "Rima", 27,9%-át a "Kincstár", 24,4%-át pedig az "Államvasúttársaság" állította elő. A vállalati koncentráció azonban az esetek többségében itt is üzemi decentralizációval járt együtt. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vertikális üzemszervezetet épített ki, amelyben Ózdra az acélgyártást, Nádasdra a lemezhengerlést, Salgótarjánba pedig a készárugyártást összpontosította. Egyetlen központi igazgatóság alá rendelték az Állami Vasművek szintén teljes vertikumot átfogó gyárait is, a MÁVAG budapesti gépgyárát, a diósgyőri vas- és acélgyárat, valamint a zólyombrézói és a vajdahunyadi vasgyárakat is. Eközben azonban a századfordulóhoz képest a vas- és gépgyárakon belül is hanyatlott az 1000 fő fölötti segédszemélyzettel üzemelők aránya. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az előzőek alapján azzal kapcsolatosan is kételyek merülhettek fel, hogy a végső dinamizáló szerepet a gépgyártásra, mint húzóágazatra ruházzuk. Egyrészt azért, mert a kor technikai színvonalán nem gépesíthető munkafolyamatok még sokáig kézi energiára alapozódtak, ill. elvégzésüket a kézművesműhelyekből kikerült szerszámok biztosították. A gépi nagyipar pedig elsősorban a közlekedés, ill. saját maga számára állította elő a gépeket. Magyarországon pl. az első gyáripari statisztika szerint a közlekedési gépgyártás adta a hazai gépgyártás termelési értékének 63%-át, a mezőgazdasági gépgyártás részesedése viszont csak 9%-nyi volt. A magyar gépipar termelési értékének ugyanekkor 16%-a került kivitelre. Az export elsősorban az örökös tartományokba irányult, a második helyen pedig Japán szerepelt. Az előzőben kb. felerészt, a másodikban majdnem teljes mértékben a fegyverkivitel töltött be meghatározó szerepet. A harmadik helyen álló német kivitelben viszont a vasúti kocsi-gyártás dominált. A mezőgazdasági gépek kivitele tulajdonképpen csak a Balkán felé volt versenyképes. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Meg lehet-e a nehézipari vertikum növekedési üteme alapján határozni, hogy mikorra tehető a magyarországi ipari forradalom? A malomiparnál mint húzóágazatnál azt kellett látnunk, hogy dinamikája tulajdonképpen a mezőgazdaság függvénye. A nehéziparnál viszont a vasútépítés meghatározó szerepét szokás hangsúlyozni. A vasútépítés, nyersvastermelés és szénbányászat ipari ciklusainak összevetése (6. táblázat) lehetőséget kínál az összefüggések alaposabb vizsgálatára. A vasútépítés legdinamikusabb időszakai az 1876 előtti ciklusokhoz kötődtek. Az első ciklusban ehhez még gyorsabb nyersvas-, ill. szénbányászati növekedési ütemek illeszkedtek, de az 1864 előtti időszakot nehéz lenne ipari forradalomnak tekinteni Magyarországon. A korai gyorsulást (a nyersvastermelés növekedése 1830 és 1847 között évi 5,5% volt) azonban aligha lehet a vasút számlájára írni. Egy az 1870-es évek második felében készült felmérés szerint ugyanis a MÁV, ill. az államilag szubvencionált vasutakon kimutatott 2,8 millió q vassínből mindössze 19,1% volt magyar termék, 12,4% osztrák gyárakból, 68,5% viszont vámkülföldről, főleg angol, belga és francia vasművekből származott. Mivel a számításba nem vett magánvasutaknál (déli, osztrák állami, Tisza vidéki stb.) a magyar részesedés lényeges emelkedése aligha lenne várható, nyugodtan megállapítható, hogy a vasgyártásra nézve a húzó hatás csak az 1873-at követő nehézipari visszaesés után bontakozhatott ki. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A vasútépítés, nyersvastermelés és szénbányászat növekedési ciklusai, %
6. táblázat | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
* 1851-1864 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Forrás: John Komlos: i. mű és Magyar Statisztikai Évkönyvek alapján | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Mennyiségi szempontból a svájci származású Ganz Ábrahám által 1855-ben a Monarchiában szabadalmaztatott kokilla- (csésze) öntés sem fejthetett ki komolyabb húzóhatást. Pedig a Ganz gyár által eladott kéregöntésű vasúti kerekek száma az 1855-ös 1956 db-ról 1866-ra 11 823 db-ra nőtt és a piacot közép-európai méretben sikerült megszervezni. Ganz halála után a gyárat részvénytársaság vitte tovább és a kerékgyártás továbbra is meghatározó maradt. Az első hazai gyártású mozdonyok is csak 1873-ban készültek el, részben az Osztrák Államvasúttársaság resicai, részben az Állami Gépgyár budapesti telepén. A nyersvastermelés gyorsuló növekedése azonban ebben a periódusban sem a vasútépítés, sem a szénbányászat dinamikájával nem mutatott szinkron növekedést. A szénbányászat századvégi gyorsulását már egyértelműen a közlekedés fejlődésének, a szén ipari felhasználásának (valamint háztartási tüzelőanyagként való elterjedésének) köszönheti. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Magyarországi sajátosság lenne, hogy a vasút nem gyakorolt látványos gyorsító hatást a tőle leginkább függő nehézipar növekedésére? Az ötvenes évek végének, hatvanas évek elejének két amerikai kutatója (A. Fishlow és R. Fogel) végzett ezzel kapcsolatban úttörő számításokat. (Az utóbbi nemrég közgazdasági Nobel-díjban is részesült!) Tézisüket úgy fogalmazták meg, hogy a vasutak "haszna" tulajdonképpen úgy mérhető, ha feltételezzük ideiglenes bezárásukat. Módszertani eljárásuk lényege, az ún. tényellenes hipotézis (counterfactual), nem a feltételezettet nyilvánítja valóságnak, hanem egy feltételezéshez méri a valóságot. Felteszik, hogy a vasutak valamilyen okból leállnak. Mindazt az árumennyiséget, amit addig vasúton szállítottak, most szekéren, hajón kell transzportálni. A térképen megállapítják, hogy milyen útvonalakon lehetséges ez, a szállítmányokat átárazzák a másik tarifa, a másik úthossz szerint. Nyilván érdemesebb vasúttal szállítani, ha megépítették. De mennyivel - ez a kérdés? Társadalmi megtakarításnak (social saving) nevezik azt az értéket, amekkora megtakarítást eredményez a vasúton történő szállítás a GDP százalékában. Az amerikai példa nyomán Európa számos országában elvégezték ezt a számítást és mindenütt hasonló eredmény jött ki. A fővonalak kiépülésének időszakában relatíve alacsony megtakarítást kapunk, az USA-ban 1859-ben ez 3,7%, Németországban 1890-ben már 5%, Oroszországban 1907-ben pedig 4,6%. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Monarchiára még nem végezték el ezt a számítást. Viszont hasonló t0pusú becsléseket készítettek a tervezett vasútvonalak előkészítésekor. A Sziszek-Zágráb szakasz engedélyezésekor például 1860-ban azt számították ki, ha vasúton halad a gabona Szolnoktól Pesten át Triesztig, akkor 713 km-t 8-10 nap alatt tesz meg és a szállítás 3,9 ft/hl-be kerül. Ha Szolnoktól hajóval a Tiszán, majd a Dunán Sziszekig halad, ott pedig az építendő vasútra rakva jut el Triesztig, akkor 1347 km-t tesz meg 20-25 nap alatt, de hektoliterenként csak 3,6 ft-ba fog kerülni. A példából jól látható, hogy a hatvanas években a vasúti szállítás drágább volt a hajózással kombinált forgalmazásnál, hiszen másként nehezen elképzelhető a szállítás olcsóbbá válása. Csak a piacra kerülés gyorsaságának megnövekedett jelentősége eredményezte - pontosan a hatvanas évtized folyamán - a vasút élre törését a gabona távolsági szállításában. Így már az sem meglepő, hogy ez a vonal akkoriban nem épült meg. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A vasút egyébként térbelileg is kirajzolja azokat az erővonalakat, amelyek mentén az iparosodás lezajlott. Az ipari forradalom koncepcióját tulajdonképpen a térbeliség szempontjából érték a legerőteljesebb kritikák. Egyrészt a proto-indusztrializáció koncepciója révén, amely szerint az ipari forradalom előfeltételeinek a meghatározása okozza a legsúlyosabb problémákat. A paraszti gazdálkodásban megjelenő háziipari tevékenység, amennyiben a helyi piacnál tágabb körzet számára is termel, alapja lehet a későbbi iparosodásnak. Az ún. Verlag-rendszer tulajdonképpen mindig a vidék háziiparára települt. De a proto-indusztriális háztartások révén nemcsak az iparosodás beindulását, hanem megtorpanását, sőt a reagrarizálódást is meg lehet magyarázni. Az iparosodás folyamata tehát regionális jelenségként értelmezhető és nem nemzetállami keretben. Magyarországon a textilipar közismerten jelentéktelen szerepet játszott az iparosodás folyamatában, ezért ez az elgondolás nálunk kevés követőre talált. Pedig érdekes vizsgálati probléma lehetne, hogy a 18. század közép-felvidéki kézműiparos területei miként gyengültek meg, illetve tolódtak kissé délre (Szepes, Gömör, Borsod, Abaúj, Heves) a 19. század közepére? Mint ahogy az is megválaszolandó kérdés maradt, hogy az ország középső részében (Pest, Bács, Csongrád, Tolna, Baranya) a kézművesség dinamikus fejlődése miként maradt meg jórészt a mezővárosi és falusi céhek szervezetében? | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A térbeliség szempontjából azonban az ipari forradalom paradigmáját egy másik kihívás is érte, a centrum-periféria koncepció sajátos kérdésfeltevésével. Sidney Pollard ugyanis azt hangsúlyozta "Békés hódítás" c. könyvében, hogy a vasútépítés révén az árutermelő agrártájak központjai és az ipari centrumok egymással léptek nemzetközi összeköttetésbe, ami végső soron a belső területi egyenlőtlenségek növekedéséhez vezetett. A centrumok szorosabbá fűzték kapcsolataikat, kölcsönös gyorsító hatással voltak egymásra, ami viszont növelte a táji központok és hátországuk közötti távolságot. A központok túlzott előrefutása később visszafoghatta fejlődésüket is. A kérdés tulajdonképpen mindig az volt, hogy beágyazottak maradtak-e e vonzáskörzetükben, avagy valami szigetszerű, enkláveszerű fejlődés bontakozott ki, mint ahogy az Oroszországban történt? | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Magyarországon tulajdonképpen két nagy nehézipari centrum alakult ki: az egyik észak-keleten, a gömör-szepesi érchegységre (itt nincs fekete- csak barnaszén), a másik dél-keleten, Krassó-Szörény vas- és feketeszén-lelőhelyeire alapozva. Az utóbbi már 1856-ban, az előbbi viszont csak 1867-ben jutott vasútvonalhoz. A dél-keleti központ előnyét azonban nyilván nem pusztán a kokszolható feketeszén és a vasérc együttes előfordulása adta, hanem az is, hogy Magyarország egyik leggazdagabban termő agrárvidéke forgalmát is magának szerezhette meg az Osztrák Államvasúttársaság. Mindkét terület óriási nehézipari birodalmakat épített ki, a már többször emlegetett Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., ill. az Osztrák-Magyar Államvasúttársaság gyártelepei alakjában. Az előzőhöz vezető vasutat még kényszerből államosította, az utóbbi magyarországi fővonalát azonban céltudatosan szerezte meg a magyar kormány, aminek révén az állam mindkét irányban saját központjához fűzte ezeket a nehézipari régiókat. Mindezt csak kiegészítette, hogy mindegyik körzetben vasgyárakat szerezve az állami vasművek révén maga is részesévé vált a többször újjászervezett osztrák-magyar vaskartellnek. Ez már a piac új típusú felosztása volt, amit viszont a gépiparban csak a vasúti kocsigyártásban sikerült a századelőn megvalósítani. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A gyökeres szakítás a múlttal tehát már azért sem következhetett be, mert az iparosodás folyamatában húzó szerepet betöltő centrumok és ágazatok hátterében az alapjában továbbra is elsősorban élőmunka-felhasználáson alapuló tágabb értelemben vett őstermelés, a mezőgazdaság és a bányászat állt. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4.3. Ütem és ciklikusság | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Összegezve a növekedésről fentebb rajzolt képet, a globális gazdasági mutatók értékelését kell még megkísérelnünk. A reformkortól a világháborúig terjedő korszak magyar gazdaságtörténetére kevés használható számítás áll rendelkezésre. Talán még leginkább P. Bairoch Európára és az Osztrák-Magyar Monarchiára vonatkozó számításai fogadhatók el kiindulópontnak, amelyek természetesen az országonkénti adatok alapján készültek, de az európai összehasonlítás segítségével olyan évekre is becsléseket tartalmaznak, amelyekre az illető ország statisztikái önmagukban nem nyújtanának elégséges fogódzót (7. táblázat)A bruttó nemzeti termék (GNP) és annak egy főre eső nagysága alapján jól látható, hogy a Habsburg-monarchia a reformkor kezdetén az európai átlag fölöttről startolt és a korszak végén már az európai átlagszint alá szorult. Nyilván a növekedés üteme is lassabb volt a korszak egészét tekintve az európai átlagnál. A század közepét követő két évtizedben érezhető lassulás következett be mind az össz-, mind az egy főre eső GNP növekedési ütemében, és igazából csak a hetvenes-nyolcvanas évtized európainál gyorsabb növekedési tempója hozott valamelyest felzárkózást. A becslések alapján a legdinamikusabb növekedést a századforduló hozta Európában és a Monarchiában is, ez a tempó sem volt azonban elégséges a hátrány ledolgozásához. Ez az összkép természetesen a Monarchia egészére áll, de felhívja a figyelmet arra, hogy a világgazdasághoz a Monarchia piacán keresztül kapcsolódó Magyarország számára is valószínűleg csak a nemzetközi dekonjunktúra korszaka kínált lehetőséget relatív elmaradottságának csökkentéséhez. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az Osztrák-Magyar Monarchia és Európa bruttó nemzeti terméke 1830-1910, 1960-as millió dollár
7. táblázat | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Forrás: Bairoch: Europe's Gross National Product 1800 1975. Journal of European Economic History 1976. 2. sz. 281. ill. 286. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Magyarországra nézve ezzel összemérhető alaposságú számítások csak a kiegyezés és a világháború közötti időszakra állnak rendelkezésre (ezeknek eredményeit egyébként már Bairoch is használta). Katus Lászlónak (Fellner Frigyes nyomdokain haladó) számításai szerint a GDMP (azaz a bruttó hazai anyagi termék, amiben nem szerepelnek a nem anyagi jellegű szolgáltatások) növekedési üteme 1867 és 1913 között egészében évi 2,4%, egy főre nézve pedig 1,7% lehetett. Ezek a számítások (bár Bairoch GNP-számításaival közvetlenül nem vethetők össze) jól jelzik, hogy a Monarchia egészének a kiegyezés után egyre gyorsabbá váló növekedésén belül az alacsonyabb szintről startoló Magyarországon még ütemesebb fejlődési dinamikával kell számolnunk. (Arról, hogy ebből milyen mértékben vette ki a részét a mezőgazdaság ill. az ipar, már a fejezet bevezető részében szóltunk.) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A globális mutatók általában két időpontban végzett számítás között mérték az elmozdulást. Olyan becslés elvégzésétől, amely évről évre kísérli meg nyomon követni a növekedési ütemet, a kutatók óvakodtak. Ilyen indexsort John Komlos (magyarul is megjelent) könyve függelékében közölt: egyrészt a bruttó mezőgazdasági termelésre 1870 és 1915, másrészt a feldolgozóipari termelésre 1830 és 1913 között. Anélkül, hogy az indexszámítás módszerének taglalásába bocsátkoznánk, ezek az idősorok egy kérdés megválaszolásában mindenképpen tovább árnyalják az eddig elhangzottakat. Mégpedig abban, hogy mind a mezőgazdaság, mind a feldolgozóipar esetében a növekedés dinamikája nálunk a dualizmus korának első felében gyorsabb volt, mint a századfordulón. A századforduló tempójának lassulása erőteljesebben mutatkozott meg a mezőgazdaságnál (3,3%-ról 1,7%-ra), mint az iparnál (4,1%-ról 3,7%-ra). Az ipar esetében arra is adalékul szolgálnak ezek az indexszámok, hogy az ötvenes-hatvanas évek dinamikájához képest (évi 2,5%) a hetvenes-nyolcvanas évtizedben használta ki Magyarország igazán eredményesen a hosszú nemzetközi depresszió idején számára kínálkozó felzárkózási lehetőséget, részben a Monarchiával együtt, részben az örökös tartományokkal szemben is. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
5. Hadigazdaság és állami beavatkozás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az állami beavatkozásnak a merkantilizmusig visszanyúló hagyományai voltak Európa-szerte. A liberális keretek tiszteletben tartásával ezek a jelenségek feltűntek a dualizmus időszakában is, gondoljunk pl. a vasútállamosításokra, a közszállítások szabályozására, vagy az állami ipartámogatási törvényekre. Mivel a Monarchia költségvetésében a védelmi kiadások nem haladták meg az európai átlagot (a nemzeti jövedelemnek 4%-a körülire rúgtak), a háború kirobbanásával adódott új helyzetben szükségintézkedéseket kellett hozni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A központi hatalmak blokált gazdaságai sem a hagyományos tőkepiaci forrásokhoz, sem a nyersanyagokhoz nem juthattak hozzá, jóllehet a háború első szakaszában - például a hadimegrendelések következtében - háborús konjunktúra bontakozott ki. Másfelől viszont a mozgósítás miatt a korábbi munkaerő-helyzet is gyökeresen megváltozott. A katonai mobilizáció a Monarchiában 8 millió főt érintett (ebből 3,5 millió jutott Magyarországra). Ennek következtében egyszerre munkaerőhiány jelentkezett, ami a korábban csekély mértékben igénybe vett női és gyermekmunka kiterjedt alkalmazását vonta maga után. A háborús munkaerőhelyzet további következménye volt, hogy a mozgósítottak közül 1 millióan sohasem tértek vissza, 1,5 millióan hadifogságba kerültek, és a sebesültek száma pedig mintegy 2 millióra volt tehető a Monarchia egészében. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A háború kitörésekor - Bécs mintájára - már 1914. július 29-én elrendelték az értéktőzsde bezárását Pesten is. Ezt az intézkedést eredetileg csak három napra tervezték, ám aztán sor került a hivatalos árjegyzés megszüntetésére és a magánforgalom betiltására is. Ez az állapot meglehetősen tartósnak bizonyult, jóllehet 1916. március 14-én félhivatalosan újra megnyitották a tőzsdét a magánforgalom számára, a hivatalos árjegyzés azonban továbbra is szünetelt. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ugyancsak a háború kitörésekor, 1914. augusztus 1-jén került sor a fizetési moratórium bevezetésére, amely alapján az augusztus 1-je előtt keletkezett tartozások törlesztésére kéthetes halasztást engedélyeztek. A moratóriumot ötször hosszabbították meg, míg végül 1915. július 28-tól fokozatosan megszüntették ezt az intézkedést is. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A moratórium feloldására, az értéktőzsdei magánforgalom újbóli engedélyezésére azért volt szükség, mert a Monarchia - a külső tőkeforrásoktól lényegében elzárva - vagy a központi bank, vagy belső kölcsönök révén juthatott a hadigazdaság finanszírozásához elengedhetetlen pótlólagos forrásokhoz. Mivel a központi bank alapszabályai csak kivételképpen tették lehetővé az államnak nyújtandó közvetlen hiteleket, ennek az eszköznek a felhasználására csak a háború kezdeti időszakában került sor. A jegybank tehát inkább a bankóprés működtetésében bizonyult aktívnak. A Monarchia a háború rendkívüli kiadásait alapjában az ún. hadikölcsön-kötvények kibocsátásával fedezte. Összesen 8 alkalommal került sor ezek kibocsátására, általában egyet ősszel, egyet pedig tavasszal helyeztek el: az örökös tartományokban összesen 35 milliárd, Magyarországon pedig 18 milliárd koronányi papírt értékesítettek. Az adórendszer bővítésére viszonylag csekély tér kínálkozott. Magyarországon például a már 1909-ben törvénybe foglalt, de a világháborúig elhalasztott személyi jövedelemadó beszedésére 1916-ban már sort kellett keríteni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az élelmiszerellátás megszervezése is újszerű megoldásokat eredményezett. Az intézkedéssor 1915-ben, a hatósági ármaximálás bevezetésével kezdődött. Januárban a gabonára (40 K/ q), októberben a burgonya (9 K/ q), decemberben pedig a disznózsír (7 K/ q) árának felső határát határozták meg. (Az ipari árak ilyen korlátozására a háború végéig nem került sor!) Ezzel párhuzamosan épült ki a mezőgazdasági terményfelvásárlás rendszere: 1915 júniusában - felerészben állami részesedéssel - hozták létre a Haditermény Rt. nevű szervezetet. Már 1915 őszén sor került ezek mellett a fontosabb termények zár alá vételére is. A kezdeti intézkedések azonban nem hozták meg a kívánt eredményt. A maximált árakon a termelők nem kívánták áruikat értékesíteni, ezért a Monarchia éléskamrájának számító Magyarország gabona- és lisztszállításai Ausztriába 1916-ban - az az évi rendkivül gyenge termés miatt is - minimálisra zsugorodtak. Ezért aztán 1916-1917 folyamán a hatósági rekvirálásokra is sort kellett keríteni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1916-ra esett a jegyrendszer bevezetése is. Januártól a lisztet és kenyeret, novembertől a zsírt, decembertől pedig a cukrot osztották jegyre. A fogyasztás további korlátozására 1917-1918 folyamán már csak a fejadagok leszállítása révén nyílt lehetőség. Az így kialakult élelmiszerelosztási rendszer, amely mindvégig fenntartani igyekezett a piaci mechanizmusokat, a háború elvesztésével teljesen összeomlott. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Más volt a helyzet a gyáriparban, ahol az árak maximálására sohasem került sor és a termelés vezérlésében a hadimegrendelések hatalmas szerepet kaptak. 1914-1918 egészét tekintve a magyarországi gyáripar már 48%-ban hadimegrendeléseknek tett eleget. Az elosztás szempontjából itt a legnagyobb nehézségek az anyaggazdálkodás kényszerhelyzetéből származtak. Az anyaggazdálkodás lebonyolítására egyrészt bizottságok jöttek létre a minisztériumok és az érdekképviseletek bevonásával, másrészt pedig állami részesedésű anyagközpontok, részvénytársasági formában (ld. pl. korábban a Haditermény Rt.-t is). 1916 folyamán megvalósult az ipari készletgazdálkodás bevezetése is. Februárban a fémek, márciusban a bőr, gumi, rézgálic, májusban a gyapjú, augusztusban pedig a nyerspamut bejelentési kötelezettségét és zárolását rendelték el. A végrehajtott szükségintézkedések ellenére a háború utolsó évei már a termelés visszaesésével (és az infláció lassú megindulásával) jártak együtt. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az itt leírt félig piaci, félig redisztributív mechanizmusokat a háborút követő forradalmak is részben megörökölték. A világháború alatt azonban ezeket az intézkedéseket mindvégig ideiglenes rendszabályokként képzelték el, amelyek egyrészt nem érinthetik a termelési tényezők fennálló tulajdonviszonyait, másrészt pedig a háború befejezése után a békegazdálkodásra való áttéréskor visszaadják helyüket a "boldog békeidőkre" jellemző tisztán piaci szabályozásnak. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Válogatott bibilográria | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Összefoglaló munkák | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Berend T. Iván-Ránki György: A magyar gazdaság száz éve Bp., Kossuth Könyvkiadó-Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1972. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Berend T. Iván-Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944 Bp., Kossuth Könyvkiadó-Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1975. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Eckhardt Ferenc: A magyar közgazdaság száz éve Bp., Posner Nyomda, 1941. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
John Komlos: Az Osztrák-Magyar Monarchia mint közös piac Bp., Maecenas Kiadó, 1990. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Katus László: Economic Growth in Hungary during the Age of Dualism (1867-1913) A Quantitative Analysis Bp., 1970. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848-1914 Bp., Gondolat, 1982. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Magyarország története 1848-1890 .Főszerk.: Kovács Endre. Bp. Akadémiai Kiadó, 1979., ill. 1890-1918. Főszerk.: Hanák Péter. Bp., Akadémiai Kiadó, 1978. Katus László, Orosz István, Szabad György, Vörös Antal által írt gazdaságtörténeti fejezetek. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az intézményrendszer átalakulása | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egyed Ákos: A parasztság Erdélyben a századfordulón. Bukarest, Kriterion, 1975. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában. Bp., Akadémiai Kiadó,196?, Akadémiai Kiadó, 1973. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Sándor Pál: A birtokrendezési periratok. Bp., Akadémiai Kiadó, 1973. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházy uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp., Akadémiai Kiadó, 1957. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szabó István: (szerk.) A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában I-II. kötet Bp., Akadémiai Kiadó, 1965. Különösen Balogh István, Für Lajos, Gyimesi Sándor, Orosz István, Simonffy Emil tanulmányai. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Varga János: A jobbágyfelszabadítás kivívása 1848-ban. Bp., Akadémiai Kiadó, 1971. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849 Bp., Akadémiai Kiadó,1967. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 41. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A gazdaságpolitika | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bernát Gyula: Azˇúj Magyarország agrárpolitikája. Bp., 1938. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Futó Mihály: A magyar gyáripar története. A gyáripar kialakulása az első állami ipartámogatási törvényig I. kötet. Bp., GYOSZ, 1944. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
H. H. Brandt: Österreichische Neoabsolutismus 1849 - 1860. Müchen, 1980. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867-1878) Századok, 127. évf. 1993. 1. sz. 89-127. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Láng Lajos: A vámpolitika az utolsó száz évben Bp., 1904. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Scott M. Eddie: Cui bono? Magyarország és a dualista Monarchia védővámpolitikája Történelmi Szemle, 18. évf. 1976. 1-2. sz. 156-167. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után Századok, 112. évf. 1978. 4. sz. 662-704. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Piacosodás és monetarizáció | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bácskai Tamás: (szerk) A Magyar Nemzeti Bank története I. kötet. Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig 1816-1924.Bp., 1993. Kövér György és Pogány Ágnes tanulmányai. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bácskai Vera: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Bp., Akadémiai Kiadó, 1984. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten. Bp.,Magvető, 1989. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
D. C. North: Markets and other Allocation Systems in the History: The Challange of Karl Polanyi. Journal of European Economic History, 1977. 6. sz. 703-717. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E. R. Service - M. D. Sahlins - E. R. Wolf: Vadászok, törzsek, parasztok Bp., Kossuth, 1974. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Fellner Frigyes: A valuta rendezése Magyarországon, különös tekintettel a készpénzfizetések megkezdésére Bp., 1911. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Jirkovsky Sándor: A magyarországi pénzintézetek története az első világháború végéig Bp., 1945. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Karl Polányi: The great Transformation New York, 1975. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kelemen József: A magyar hitelügy története legújabb időkig Bp., 1938. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kolossa Tibor: Adatok az agrárnépesség összetételéhez az Osztrák - Magyar Monarchiában (1900 körül) Agrártörténeti Szemle, 4. évf. 1962. 1-2. sz. 95-129. p., 3-4. sz. 447-537. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: A dualizmus-kori tőkeimport historiográfiai és módszertani kérdései Aetas, 1992. 4. sz. 5-19. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: Az Osztrák - Magyar Monarchia bankrendszerének fejlődése. Közgazdasági Szemle, 1986. 3. sz. 312-325. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: Banking and Industry in Hungary before 1914 Uppsala Papers in Economic History No. 6. 1989. 29-40. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kövér György: Piacgazdaság - polgárosodás - demokrácia. A mai magyar átalakulás történelmi perspektívából. Magyar Tudomány, 1991. 1. sz. 30-47. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
N. D. Kondratyev: A gazdasági konjunktúra nagy ciklusai (Kövér György bevezetőjével) Magyar Filozófiai Szemle, 1988. 5-6. sz. 559- 617. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Pogány Ágnes: From the Cradle to the Grave? Banking and Industry in Budapest in the 1910s and 1920s. Journal of European Economic History, 1989. 3. sz. 529-551. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Puskás Júlia: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokba 1880-1940. Bp., Akadémiai Kiadó, 1982. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Scott M. Eddie: Die Landwirtschaft als Quelle des Arbeitkraft-Angebots. Mutmassungen aus der Geschichte Ungarns 1870 bis 1913. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 1969. 2. sz. 215-232. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Scott M. Eddie: The Terms and Patterns of Hungarian Foreign Trade 1882-1913. Journal of Economic History, 1977. 2. sz. 329-359. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tomka Béla: Érdekeltség vagy érdektelenség. A bank-ipar viszony a századforduló Magyarországán. Történelmi Szemle, 37. évf. 1995. 2. sz. 171-207. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Varga István: Az újabb magyar pénztörténet és egyes elméleti tanulságai. Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1964. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vargha Gyula: A magyar hitelügy és hitelintézetek története Bp.,Pesti Könyvnyomda Rt., 1894. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Gazdasági szerkezet és növekedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A. Fishlow: American railroads and the transformation of the antebellum economy Cambridge, 1965. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A. Gerschenkron: Gazdasági elmaradottság - történelmi perspektívából. Bp., Gondolat, 1984. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Barbarits Lajos: A magyar mezőgazdaság gépesítését hátráltató jelenségek a tőkés gyáripari verseny körülményei között Agrártörténeti Szemle, 14. évf. 1972. 437-474. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Benda Gyula: Production et exportation céréales en Hongrie (1770-1870) in. Paysannerie franaise, paysannerie hongroise XVI-XX. siecle Bp. 1974. 187-197. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Benda Gyula: Statisztikai adatok a magyar mezőgazdaság történetéhez 1767-1867. Bp., 1973. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Berend T. Iván - Ránki György: Az ipari forradalom kérdéséhez Kelet- és Dél-Kelet-Európában Századok, 102. évf. 1968. 1-2 sz. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Berend T. Iván - Ránki György: Magyarország gyáripara az imperializmus első világháború előtti időszakában 1900 - 1914 Bp., Szikra, 1955. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada 1845-1895. In: Tanulmányok Budapest múltjából 12. Bp., Akadémiai Kiadó, 1957. 349-459. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dóka Klára: A pest-budai céhes ipar válsága (1840-1872). Bp., Akadémiai Kiadó, 1979. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Éber Ernő: A magyar állattenyésztés fejlődése Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1961. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
F. Mendels: Proto - indusztrializáció: elmélet és valóság. Világtörténet, 1982. 2. sz. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Fellner Frigyes: Ausztria és Magyarország nemzeti jövedelme Bp., 1916 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás ˇútján 1870-1914 Bp., 1969. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja Bp., Akadémiai Kiadó, 1966. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Gaál László: A magyar növénytermesztés múltja Bp. Akadémiai Kiadó, 1978. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Gunst Péter-Hoffmann Tamás: (szerk.) A magyar mezőgazdaság a XIX-XX. században (1849-1949) Bp., Akadémiai Kiadó, 1976. Vörös Antal és Für Lajos tanulmányai. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hanák Péter - Hanák Katalin: A magyar pamutipar története 1887-1962. Bp., Táncsics Kiadó, 1964. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hoffmann Tamás: A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában Bp., Akadémiai Kiadó, 1963. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Károly Rezső: Mezőgazdasági üzemviszonyok és eredmények Bp.,1909. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kiss Albert: A statisztikai szolgálat küzdelme az aratási statisztika valódiságáért az 1870-es években. Statisztikai Szemle, 1983. 10. sz. 982-1016. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Krisch János-Szabó Loránd-Tóth-Zsiga István: A magyar élelmiszeripar története. Bp., Mezőgazdasági Kiadó, 1986. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Lederer Emma: Az ipari kapitalizmus kezdetei Magyarországon Bp., Magyar Történelmi Társulat, 1952. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nagy István: A mezőgazdaság Magyarországon az abszolutizmus korában (1849-1867) Bp.,1944. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
P. Bairoch: Europe's Gross National Product 1800-1970. Journal of European Economic History, 1976. 2. sz. 273-341. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Pogány Mária: Vállalkozók, mérnökök, munkások a magyar vasútépítés hőskorában 1845-1873 Bp., Akadémiai Kiadó. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Puskás Julianna: A tőkés nagybérletek a XIX. század végi Magyarországon. Történelmi Szemle, 37. évf. 1995. 1-2. sz. 90-103. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
R. W. Fogel: Railroads and American economic growth: esseys in econometric history. Baltimore, 1970. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ránki György: A kisipar szerepe a magyar kapitalista fejlődésben Történelmi Szemle, 6. évf. 1964. 2. sz. 423-452. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ruzitska Lajos: A magyar vasútépítések története 1914-ig Bp., 1964. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
S. Pollard: Peaceful conquest: the industrialisation of Europe 1760-1970. Oxford, 1981. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Sándor Vilmos: A budapesti nagymalomipar kialakulása (1839-1880). In: Tanulmányok Budapest Múltjából 13. Bp., Akadémiai Kiadó, 1959. 315-423. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Sándor Vilmos: A gabonacséplés gépesítése Magyarországon. Agrártörténeti Szemle, 4. évf. 1962. 403-446. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Sándor Vilmos: Nagyipari fejlődés Magyarországon 1867-1900. Bp., Szikra, 1954. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szuhay Miklós: A szántóföldi termelés fejlődése a magyar mezőgazdaságban 1867-1914 Agrártörténeti Szemle 13. évf. 1971 38-62. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Timár Eszter - Veres Éva: A kenyérfogyasztás statisztikai becslése. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1969-70. 237-255. p. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tóth Tibor: Nagybirtoktól a nagyüzemig. A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítástól az első világháborúig Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1977. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ujhely Géza: A vasútügy története Bp., 1910. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
W. A. Lewis: Growth and Fluctuations 1870-1913 London, 1978. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
W. W. Rostow: The stages of economic growth: a non - Communist manifesto Cambridge, 1960. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Önellenőrző kérdések |
Írja a mezőkbe a megfelelő részarány betűjelét! | 1. A mezőgazdaság fejlettségére jellemző a 19. század végén az ugar részaránya (ami mindenütt visszaszorulóban volt). Négy ország; Magyarország, Oroszország, Franciaország és Németország mezőgazdaságára nézve felsoroljuk az ugar részarányát a 19. sz. utolsó harmadában. Becsülje meg, hogy mely országokkal lehet párosítani az ugar részarányát. Az ugar aránya a mezőgazdaságban: a) 36,3%, b) 15,5%, c) 17%, d) 19,4%. ![]() | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Írja a mezőkbe a megfelelő találmány sorszámát! | 2. Fontos 19-20. századi magyar ipari találmányokat, feltalálóikat és legfontosabb jellegzetességeit soroljuk fel. Párosítsa a feltalálót és a találmányt! Találmányok: 1. kéregöntésű vasúti kerék, 2. acélhengerszék, 3. síkszita, 4. villamos mozdony. ![]() | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3. A 19. század végi magyar vállalkozókkal kapcsolatos tipikus jegyeket sorolunk fel. Válassza ki az alábbi jellemzők közül a megfelelőeket!
![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4. Az alábbi relációanalízis az ipari forradalom fogalmával kapcsolatos. Írja a meghatározások mellé a megfelelő megoldást!
![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
5. Az alábbiakban Magyarország I. világháborús szerepével kapcsolatos állításokat sorolunk fel. Döntse el, hogy igazak, vagy hamisak ezek az állítások!
![]() |