A fogalom
Az Unió elektronikus kereskedelmet érintõ szabályozása elõtt meg kell határozni, hogy mit is jelent az elektronikus kereskedelem. Fontos leszögezni, hogy jelen pillanatban sem a szakirodalomban, sem a nemzetközi jogalkotás során nem alakult ki egy egységes fogalom-meghatározás. Ezért is nehéz megállapítani, mely szolgáltatás tartozik e definícióba. A nemzetközi gyakorlatban figyelhetõ meg két megközelítési mód.

Az elsõ a technológiai folyamatokat helyezi elõtérbe, tágabb értelmezésnek is minõsül. Arról az oldalról közelít az elektronikus kereskedelemhez, hogy miként valósul meg az elektronikus információszolgáltatás. Kevésbé emeli ki a létrejött jogviszony természetét. A második gyakorlati vonulat az ügyletek tartalma felõl közelít, ez a szûkebb értelmezés. Az elektronikus eszközöket megkövetelõ formai követelmény mellett itt az ügylet kereskedelmi, gazdasági jellege kap hangsúlyt.

Ezt a két szemléletet összegyúrva kapjuk a vegyes megközelítést, melyben mindkét fontos fogalmi elem egyforma hangsúlyt kap. Ide tartozik az Unió elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos mûszaki elõírásokról szóló irányelve. Eszerint információs társadalmi szolgáltatás minden olyan szolgáltatás, ami díjazás ellenében, távolban lévõk között, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybevevõ fél egyéni kérésére zajlik. Maga az irányelv értelmezi is a fogalom elemeit, tehát a "távolban lévõk között" jelentése az, hogy a felek nincsenek együttesen jelen az ügyletkötésnél.

Az "elektronikus eszközök útján" értelmezése után arra juthatunk, hogy a szolgáltatás minden mozzanata, az indítástól az adattároláson át a címzett általi átvételig, rádió, optikai vagy más elektromágneses eszközök segítségével történik.

Az ügyletek tartalmát elõtérbe helyezõ szemlélet a "díjazás ellenében" fogalmi elemben jön elõ, ez kereskedelmi ügylet jellegû jogviszonyra utal. Ha elemezzük az elektronikus kereskedelem szóösszetételt, akkor láthatjuk, hogy az elektronikus jelzõ a technológiai megközelítést tükrözi, míg a kereskedelem szó a polgári jogviszonyt. Tehát mindezeket összegezve az a definíció adható, hogy a távollévõk között, elektronikus eszközök által tett olyan jogilag releváns cselekményeket, amelyek egyedileg meghatározható jogalanyok között polgári jogi jellegû jogviszonyt hoznak létre elektronikus kereskedelemnek nevezzük.

A történet
A Közösségi információs társadalompolitika fejlõdése szakaszokra bontható: a probléma-felismerés idõszaka 1993-1996 között, a részpolitikák kidolgozása, jogalkotás alapjainak megvetése és összehangolása, támogatási mechanizmusok létrehozása 1996-tõl 1999-ig figyelhetõ meg, 1999 után pedig a kitûzött célok szakaszos valóra váltása történik. Ennek keretében született 2000. június 8-án az elektronikus kereskedelemrõl szóló irányelv is. A Közösség az "Elektronikus Európa" koncepciójáig jutott el, tehát a legversenyképesebb, legütõképesebb gazdasági közösséggé kell válnia a világon.

Az elektronikus kereskedelmi irányelv a terület speciális szabályozásán túl az összhangot is megteremti a Közösségi jog hagyományos intézményrendszere és az e-commerce különleges joga között. Az irányelv elõzménye volt az 1998. november 18-án nyilvánosságra hozott parlamenti és tanácsi irányelv-tervezet. Figyelembe vették a WTO, WIPO, UNCITRAL és az OECD elõkészítõ tevékenységének anyagait, eredményeit. Mégis elsõdlegesen a Bizottság 1997-es Communication-jére építettek, amely célul tûzte ki az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos jogi keretmunka megvalósítását.

Az irányelv
Az Európai Unióban az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket végül a 2000/31/EK számú európai parlamenti és tanácsi irányelv szabályozta. Az irányelvrõl annyit kell tudni, hogy úgynevezett másodlagos jogszabály, mert az alapszerzõdésekben foglalt célok megvalósítására szolgál. Másik fontos jellemzõje, hogy a Tagállamok számára kötelezõ ugyan, mégis csak közvetetten hatályosul, tehát a Római Szerzõdés 189. Cikke a nemzeti hatóságokra bízza az átvétel megfelelõ alakjának és módszereinek meghatározását. Annyi megkötést kapnak a Tagállamok az átvétellel kapcsolatban, hogy hûen kell tükrözniük az irányelv tartalmát, be kell tartaniuk a végrehajtásra adott határidõket, illetve az átvétel lehetõ legmegfelelõbb formáját és módszereit kell választaniuk.

I. Általános rendelkezések
1. Az irányelv célja
Abból indulnak ki a jogalkotók, hogy a gazdasági és társadalmi fejlõdés érdekében szorosabbra kell fûzni a kapcsolatokat Európa államai és népei között. Ahhoz, hogy a belsõ piac határai megszûnjenek, létfontosságú az áruk, szolgáltatások szabad mozgása vetületeként az információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatások fejlõdése is. Ez a tevékenységfajta bármilyen, rendes körülmények között, díjazás ellenében, az adatok feldolgozását és tárolását elektromos felszerelésen végzett, és a szolgáltatás felhasználójának egyéni kérésére, a távolból nyújtott szolgáltatást takarja ( 98/34/EK irányelv, 98/48/EK irányelv ). Gyakorlati jelentõsége az elektronikus kereskedelemnek, hogy foglalkoztatási lehetõségeket teremt, különösen a kis- és középvállalati szektorban, serkenti a gazdasági növekedést és az európai vállalatok innovációba történõ befektetéseit, valamint összességében javíthatja az európai ipar versenyképességét is.

2. Az irányelv hatálya
A hatály kérdésérõl az 1. Cikk (5) és (6) bekezdése negatív taxáció formájában szól, felsorolja azon területeket, amelyekben nem alkalmazandóak az irányelv rendelkezései. Így például: az adózás egésze, a kartelljog által szabályozott megállapodásokkal és gyakorlatokkal kapcsolatos kérdések, az ügyfél bíróságok elõtti képviselete és érdekeinek védelme terén. Az irányelv nem érinti azokat a Közösségi jog tiszteletben tartásával meghozott Közösségi vagy nemzeti szintû rendelkezéseket, amelyek célja a kulturális és nyelvi sokszínûség megõrzése és a pluralizmus védelmének biztosítása.

3. Definíciók
A jogszabály a rendelkezések megértése érdekében tisztázza a jogilag releváns fogalmakat, tehát szól az információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatásokról. Ezek különösen áruk on-line eladását jelentik (de nem jelentik az áruk szállítását vagy hálózaton kívüli szolgáltatások nyújtását ), valamint az ehhez szükséges szerzõdéskötést, nem fizetõs szolgáltatásokat: az on-line információszolgáltatást, hirdetést, adatkeresõket, hozzáférést biztosító eszközöket, hálózaton történõ információtovábbítást, gazdaszámítógép biztosítását.

Az irányelv definiálja a szolgáltatót: bármilyen, információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatást nyújtó természetes vagy jogi személy. A letelepedett szolgáltatót: rögzített telephelyen, meghatározatlan ideig ténylegesen gazdasági tevékenységet végez, de a Bíróság esetjogával összhangban a weboldalt támogató technológia helye nem minõsül telephelynek, ahogy a weboldal hozzáférhetõségi helye sem (ha több telephelyrõl beszélhetünk, azt a helyet kell szolgáltatást nyújtónak tekinteni, amennyiben ez nem eldönthetõ, ahol a szolgáltatónak az ezzel a bizonyos szolgáltatással kapcsolatos tevékenységeinek a központja van).

A szolgáltatás felhasználója bármely természetes vagy jogi személy, aki szakmai vagy egyéb célból használ egy információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatást (fõként információhoz jutási illetve azt hozzáférhetõvé tételi célból).

Ettõl elkülöníti a szabályozás a fogyasztót, aki természetes személy és olyan célból cselekszik, amely kívül esik kereskedelmi, üzleti vagy szakmai tevékenységén. Õ a szolgáltatás végfelhasználója, az elõzõ alany pedig csak a szolgáltatás célzott személye, gyakran közvetítõ szerepkörben tûnik fel.

A kereskedelmi megkeresés a tájékoztatás bármely formája, amelynek célja, hogy népszerûsítse, közvetve vagy közvetlenül, egy vállalat, szervezet vagy kereskedelmi, ipari vagy kézmûipari tevékenységet vagy szabályozott foglalkozást gyakorló személy áruit, szolgáltatását vagy arculatát, de nem tartozik ide pusztán a hozzáféréshez szükséges információ, így a domain-név, elektronikus levelezési cím, a szolgáltató áruival, szolgáltatásaival vagy arculatával kapcsolatos független tájékoztatás, fõleg anyagi megfontolások hiányában.

4. Belsõ piac
A tényleges belsõ piac kialakítása miatt fontos annak kikötése, hogy a Tagállamok biztosítani fogják a területükön letelepedett szolgáltatók információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatásainak és a szabályozott területbe tartozó nemzeti rendelkezéseik összhangját. Ehhez kapcsolódóan kiköti az irányelv, hogy a Tagállamok nem korlátozhatják a szolgáltatások egy másik Tagállamból történõ nyújtását a szabályozott területbe tartozó okokból. Azonban e megállapítások alól kivételt jelentenek a jogszabály mellékletében felsorolt esetek, például szerzõi és szomszédos jogok, ipari tulajdonjogok, fogyasztói szerzõdésekkel kapcsolatos kötelezettségek, ingatlannal kapcsolatban jogokat keletkeztetõ vagy átruházó szerzõdések formális érvényessége (kötelezõ írásbeli forma).

A korlátozás megengedett a 3. Cikk (4) bekezdésének szigorú betartása mellett. A feltételek együttesen biztosítják a Tagállamnak a korlát alkalmazását. Ha valamelyik nem állapítható meg, nem gátolhatja a szolgáltatást.

Elõször szükséges, hogy az intézkedés a közrend, a közegészség, a köz- illetve nemzetbiztonság, a fogyasztók védelme érdekében történjen. A fellépésnek akkor van helye, ha egy olyan információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatás ellen irányul, amely az elõbb felsoroltakat veszélyezteti, vagy ennek a veszélyeztetésnek komoly és súlyos kockázatát jelenti és arányos a felsoroltakkal. Másodszor szükséges, hogy az intézkedések elõtt, és a bírósági eljárások sérelme nélkül, ideértve az elõzetes eljárásokat és a bûnügyi nyomozás keretében végrehajtott cselekményeket, a Tagállam felkérje azt a Tagállamot, amelynek területén a szolgáltató letelepedett, hogy intézkedjen és az nem tette meg, vagy az intézkedések nem voltak megfelelõek, továbbá hogy közölje a Bizottsággal és a megkeresett Tagállammal szándékát a korlátozó intézkedésekrõl. Kivétel alóli alkivételt jelent az (5) bekezdés, mely szerint a Tagállam sürgõs esetben eltérhet a felhívásos és bejelentési kötelezettségtõl, de ilyenkor a végrehajtott cselekményekrõl a lehetõ legrövidebb idõn belül értesíteni kell a nem megkeresett Tagállamot és a Bizottságot azon okok megjelölésével együtt, amelyek alapján sürgõs volt az eljárás.
A korlátozó intézkedések Közösségi joggal való összeegyeztethetõségét vizsgálja a Bizottság. Ha azt állapítja meg, hogy nem férnek össze egymással, akkor a szerv felkéri az intézkedni akaró Tagállamot, hogy tartózkodjon a javasolt cselekményektõl, vagy ha már intézkedett, sürgõsen vessen véget a korlátozásoknak.

II. Elvek
1. Letelepedés és tájékoztatási követelmények
A fejezet az elõzetes engedélyezést kizáró elvvel indít, mely szerint a Tagállamok biztosítják, hogy az információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltató tevékenységének megkezdése vagy folytatása nem függhet elõzetes engedélyezéstõl vagy bármilyen ezzel megegyezõ hatású követelménytõl. Kivéve, ha olyan engedélyezési eljárásokról van szó, amelyek nem specifikusan és kizárólagosan az információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatásokra irányulnak. Bizonyos, a szolgáltatással összefüggõ minimális információkat - például a szolgáltató nevét, székhelyét - közölni kell a fogyasztókkal ezzel is garanciákat biztosítva.

2. Kereskedelmi megkeresések
Az irányelv 6. Cikke a kereskedelmi megkeresések körében arról szól, hogy az információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatásokkal kapcsolatos ilyen megkeresések milyen feltételekkel felelnek meg az elõírásoknak a közösségi jog által megállapított egyéb tájékoztatási kötelezettségeken túlmenõen. Ezek a következõk:

1. a hirdetés világosan azonosítható volta,
2. a kereskedelmi kommunikáció címzettje, legyen az természetes vagy jogi személy, szintén világos azonosíthatósága,
3. a promóciós ajánlatok, például leárazások, ajándékok, ugyancsak világosan azonosítható volta, és igénybevételük feltételei könnyû hozzáférhetõsége, valamint világos és egyértelmû bemutatásuk is, amennyiben ezen ajánlatok megengedettek abban a Tagállamban, amelyben a szolgáltató letelepedett,
4. a promóciós vetélkedõk és játékok körében is utóbbi feltételnek teljesülnie kell, amellett hogy ezek is világosan azonosíthatók, és részvételi feltételeik könnyen hozzáférhetõk, valamint világosan és egyértelmûen vannak bemutatva.

A Kommentár a kereskedelmi megkeresésekre vonatkozó szakmai etikai szabályok meghatározására a legjobb eszközt Közösségi szintû magatartási kódexek megalkotásában látja. Ezek meghatározását, módosítását a szakmai testületek és egyesületek autonómiájának sérelme nélkül ösztönözné.

3. Elektronikus eszközökkel kötött szerzõdések
A legfontosabb annak kikötése, hogy biztosítani kell az elektronikus eszközökkel megkötött szerzõdéseket. Így különösen azt kell szavatolniuk a Tagállamoknak, hogy a szerzõdéses folyamatra alkalmazandó jogi követelmények nem akadályozzák ilyen szerzõdések használatát, és nem fogják jogi hatásukat és érvényességüket elektronikus voltuk miatt elveszíteni. Tehát ennek keretében feladatként jelöli meg a Kommentár, hogy a Közösség országainak módosítani kell azokat a jogszabályokat, amelyek formai vagy egyéb követelményeket tartalmaznak, ezzel akadályozva a szerzõdések elektronikus használatát. A részes államok általános vagy specifikus jogi követelményeket tarthatnak fenn vagy állapíthatnak meg (Kommentár (35) ), különös tekintettel az elektronikus aláírásokkal kapcsolatos követelményekre. Az akadályok megszûntetését úgy kell elérniük a Tagállamoknak, hogy a Közösségi jog és a jogi követelmények összhangját megvalósítsák.

Az elektronikus szerzõdéseket nem minden területen szükséges a hagyományos szerzõdés szintjére emelni. Az irányelv meghatározza a kivételt jelentõ kategóriákat, amelyek kapcsán korlátozható az elektronikus úton kötött szerzõdés. Ezek:

1. amelyek ingatlannal kapcsolatos jogokat keletkeztetnek vagy ruháznak át, kivéve a bérleti jogokat;
2. amelyek jogszabály alapján bíróságok, közhatalom vagy közhatalmat gyakorló foglalkozások közremûködését igénylik
3. amelyek kezességi és ügyleti biztosítékokról szólnak és kereskedelmi, üzleti vagy szakmai tevékenységi területükön kívül cselekvõ személyek kötik õket;
4. amelyek szabályozása a családjog vagy az öröklési jog körébe esik.

Az egyes közösségi országoknak jelezniük kell a Bizottság részére, hogy mely, elõbb felsorolt, kategóriák esetében alkalmazzák a korlátozásokat elektronikus szerzõdések esetében. Ezután ötévente az alkalmazásról jelentést tesznek a Bizottságnak.

4. A közvetítõ szolgáltatók felelõssége
Három típusról tesz említést az irányelv, az egyszerû csatornáról, a cachingrõl és a gazdaszámítógép biztosításáról. A felelõsség szabályozását az értelmezés azért látja indokoltnak, mivel az ilyen szabályozások és esetjogok kapcsán meglévõ egyenlõtlenségek megzavarják a belsõ piac akadálytalan mûködését, különösen a határokon átnyúló szolgáltatások fejlõdésének gyengítésével és a verseny torzításával. Tehát a szolgáltatóknak kötelességük fellépni azzal a céllal, hogy megelõzzenek vagy megállítsanak illegális tevékenységeket, az irányelvnek megfelelõ alapot kell nyújtania az illegális információhoz történõ hozzáférés és a megszüntetésére irányuló gyors és megbízható eljárások kifejlesztéséhez. Ennek megoldási módja az érdekelt felek közötti önkéntes megállapodások, a Tagállamok szerepe itt az ösztönzés. A Kommentár annyit fûz hozzá a felelõsség alóli mentesség kérdéséhez, hogy azok abban az esetben érvényesülnek, ha az információ tárolása és továbbítása a továbbítás hatékonyabbá tételének kizárólagos céljával történik, tehát technikai, automatikus és passzív természetû a tevékenység, azaz a szolgáltatónak nincs a továbbított vagy tárolt információról tudomása, sem ellenõrzése felette.

A 12. Cikk szabályozza az egyszerû csatorna felelõsségét, tehát ha olyan információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatásról van szó, amely a szolgáltatás felhasználója által nyújtott információnak kommunikációs hálózaton keresztül történõ továbbításából vagy kommunikációs hálózathoz való hozzáférés biztosításából áll. A szolgáltató ilyen tevékenység esetében akkor mentesül a felelõsség alól a továbbított információ tekintetében, ha nem õ kezdeményezi az adatátvitelt, választja ki az adatátvitel befogadóját és választja meg vagy módosítja a továbbított információt. Ennél a tevékenységnél és a caching esetében is a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok lehetõséget kapnak, hogy nemzeti jogrendjükkel összhangban kötelezzék a szolgáltatót a jogsértés megszüntetésére vagy megelõzésére. Ezek az eszközök lehetnek végzések. A jogsértés megszüntetése, megelõzése irányulhat illegális információ törlésére és ahhoz való hozzáférés megszüntetésére.

A caching ( 13. Cikk ) lényege abban áll, hogy az információs társadalomhoz fûzõdõ szolgáltatás a felhasználó által nyújtott információ kommunikációs hálózaton keresztül történõ továbbítását jelenti. A szolgáltató akkor nem felelõs az információ automatikus, közbensõ és átmeneti tárolásáért, amely azzal a kizárólagos céllal történik, hogy hatékonyabbá tegye az információ továbbítását a szolgáltatás más felhasználói számára azok kérésére, ha a szolgáltató nem módosítja az információt, megfelel az információhoz való hozzáféréssel kapcsolatos feltételeknek és az ágazatban széles körben elfogadott és alkalmazott szabályoknak az információ frissítés kapcsán, továbbá a szolgáltató a technológiát csak az ágazatban széles körben elfogadott és alkalmazott jogszerû módon használja arra a célra, hogy adatokat szerezzen az információ felhasználásáról, valamint haladéktalanul intézkedik a tárolt információ törlésérõl vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetésérõl, amint ténylegesen tudomást szerez arról, hogy az információt az adatátvitel forrásánál törölték a hálózatról vagy megszüntették a hozzáférést, vagy bíróság, közigazgatási hatóság elrendelte a törlést vagy a hozzáférés megszüntetését.

A felelõsség alól akkor mentesül a szolgáltató, ha nincs semmilyen módon köze az információhoz, tehát nem módosította azt kivéve a technikai természetû változtatásokat. Ezekre a továbbítás folyamán kerülhet sor, és nem érintik az adat integritását. A felelõsség rögtön megállapítható, amennyiben a szolgáltató egyik felhasználójával együttmûködik illegális tevékenység folytatása céljából.

Harmadik közvetítõi szolgáltató forma a gazdaszámítógép biztosításának esete ( 14. Cikk ). Ilyenkor a szolgáltatás felhasználójától eredõ adat tárolásáról beszélünk. Nem felelõs a szolgáltató, ha nincsen tényleges tudomása illegális tevékenységrõl vagy információról, és, ami a kárigényeket illeti, nincsen tudomása olyan tényekrõl vagy körülményekrõl, amelyek illegális tevékenység vagy adat jelenlétét teszik nyilvánvalóvá, vagy amint ezekrõl tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az információ törlésérõl vagy az ahhoz történõ hozzáférés megszüntetésérõl.

Ezt a tevékenységet a véleménynyilvánítás szabadsága elvének és az e célból nemzeti szinten megállapított eljárásoknak a figyelembevételével kell elvégezni. Itt is felelõs a szolgáltató, ha aktívan közremûködik az illegális tevékenységben, tehát a felhasználó a felhatalmazása vagy ellenõrzése alatt cselekszik.

Az irányelv a 12-14. Cikkekben említett tevékenységek kapcsán kimondja a "nincsen általános felügyeleti kötelezettség" elvét. Ennek értelmében csak olyan kötelezettségeket állapíthatnak meg a Tagállamok a szolgáltatók számára, amelyek szerint azonnal tájékoztatniuk kell az illetékes közigazgatási hatóságokat az állítólag illegális tevékenységekrõl vagy információkról, amelyeket szolgáltatásuk felhasználói nyújtanak, illetve az illetékes hatóságok kérelmére át kell adniuk azt az információt, mely lehetõvé teszi olyan felhasználóik azonosítását, akikkel adattárolási megállapodásaik vannak.

Az elv értelmében csak az általános természetû kötelezettségekre vonatkozik a felügyeleti kötelezettség kikötésének tilalma, vagy illegális tevékenységekre utaló tények vagy körülmények aktív keresésére, tehát nem érinti a speciális esetben megállapított kötelezettségeket, és a nemzeti hatóságoknak a nemzeti jogszabályokkal összhangban hozott intézkedéseit. Ha pedig gazdaszámítógép biztosításáról van szó, a Tagállamok megkövetelhetnek a szolgáltatóktól az illegális tevékenységek felderítése és megelõzése érdekében a rájuk vonatkozó nemzeti jogszabályokban meghatározott, és tõlük ésszerûen elvárható gondosságot.

III. Végrehajtás
Ez a fejezet öt témakört foglal magában: a magatartási kódexekrõl, a bíróságon kívüli vitarendezésrõl, a bírósági eljárásokról, az együttmûködésrõl és a szankciókról szól.

A 16. Cikk a magatartási kódexekkel kapcsolatban kimondja, hogy a Bizottság és a Tagállamok ösztönzik üzleti, szakmai, fogyasztói egyesületek vagy szervezetek közösségi szintû magatartási kódexeinek felállítását. Ahhoz, hogy az irányelv végrehajtása miatt alkossanak kódexet, segíteni kell a fogyasztókat képviselõ egyesületek vagy szervezetek bevonását a kódex megfogalmazásába és végrehajtásába. Ezen túlmenõen speciális igényeik számbavétele érdekében a vakokat és csökkentlátókat képviselõ egyesületekkel is konzultálni kell. Azonban nagyon fontos annak megállapítása, hogy az ösztönzés nem kötelezettséget jelent, tehát a kódexek önkéntes jellegûek, a feleknek is szabad választási lehetõségük van arra nézve, hogy betartják-e ezeket a magatartási szabályzatokat.

A bíróságon kívüli vitarendezés megelõzi a jogszabályban a bírósági eljárásról szóló rendelkezéseket. Ez azt mutatja, hogy fontosabb a bíróságokat nem terhelõ, inkább békésebb úton megvalósítható konszenzus kialakítása. A 17. Cikk a Tagállamokat kötelezi annak biztosítására, hogy a szolgáltató és a felhasználó között vita esetén a jogi szabályozás ne akadályozza õket a bíróságon kívüli vitarendezés nemzeti jogban hozzáférhetõ rendszereinek igénybevételében. Tehát a Tagállamoknak módosítaniuk kell minden olyan jogszabályt, amely akadályozná a bíróságon kívüli vitarendezés elektronikus csatornákon keresztüli mûködését.

A közremûködõ szerveket szükséges segíteni abban, hogy tájékoztathassák a Bizottságot a meghozott jelentõsebb döntésekrõl, valamint továbbíthassanak bármilyen egyéb információt az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos gyakorlatokról, bánásmódokról vagy szokásokról.

Ha bíróságon kívüli vitarendezés nem vezet eredményre, illetve ezt nem is veszik igénybe az érdekelt felek, akkor nyílik lehetõség a bírósági eljárásra. Különösen igényli ezt az utat az esetlegesen felmerülõ kár gyorsasága és nagy földrajzi kiterjedése.

Az együttmûködés keretében szól a Tagállamok más Tagállamok részére történõ segítségnyújtásáról. Ennek gyorsan és a nemzeti joggal összhangban kell mûködnie. Magában foglalja az adatellátást a Tagállamok és a Bizottság részére megfelelõ elektronikus eszközök útján is. Az együttmûködés keretében összekötõket jelölnek ki a Közösség országai. Ezek részletes adatait közlik egymással és a Bizottsággal. Az összekötõk elektronikus úton elérhetõk, tõlük a felhasználók és szolgáltatók általános információhoz juthatnak a szerzõdéses jogokról és kötelezettségekrõl, valamint a viták esetén hozzáférhetõ, a panaszokkal kapcsolatos mechanizmusokról, ideértve az ilyen rendszerek használatával összefüggõ gyakorlati kérdéseket, továbbá hozzájuthatnak azoknak a hatóságoknak, egyesületeknek vagy szervezeteknek részletes adataihoz, amelyektõl további tájékoztatást vagy gyakorlati segítséget kaphatnak.

A Tagállamok feladata a szankciók megállapítása, melyeket akkor alkalmaznak, ha az irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezéseket megsértik, emellett végrehajtásukat is biztosítaniuk kell. A szankciók tulajdonságai a hatékonyság, az arányosság és a visszatartó hatás. Ezek nem érintik a nemzeti jog által elrendelt egyéb szankciót vagy jogorvoslatot. Továbbá a Tagállamok nem kötelesek a jogszabálysértõk ellen büntetõjogi hátrányt alkalmazni.

IV. Záró rendelkezések
A Kommentár tesz néhány fontos észrevételt az elektronikus kereskedelem globális dimenziójára tekintettel. Kiemeli, hogy harmadik országban letelepedett szolgáltatók szolgáltatásaira az irányelv nem alkalmazható, de a globális vonatkozások elkerülhetetlensége annak biztosítását követeli meg, hogy a Közösségi szabályok összhangban legyenek a nemzetközi szabályokkal. Az Unió nemzetközi fórumokon lévõ közös és erõs tárgyalási pozíciójának kialakítása, a belsõ piac széttagolódásának megelõzése és a megfelelõ szabályozási keret létrehozása érdekében szükséges a nemzeti szabályozási intézkedések összehangolása az Európai Unió szintjén.

A jogi keretnek világosnak, egyszerûnek, kiszámíthatónak és a nemzetközi szinten alkalmazandó szabályokkal konzisztensnek kell lennie az európai gazdaság versenyképessége és az ágazat innovációja miatt.

Fontos a konzultáció, ha a piac a globalizáció összefüggésében ténylegesen elektronikus eszközök révén mûködik.

Egyébként az elektronikus kommunikáció kiváló eszközt jelent arra nézve, hogy közszolgáltatásokat nyújtsanak kulturális, oktatási és nyelvi területeken.
Az irányelvnek a tagállamok nemzeti jogrendjébe ültetésérõl a 22. Cikk rendelkezik.

A jövõ
2003. július 17-e elõtt, és azt követõen kétévente, a Bizottság jelentést köteles benyújtani a Parlamentnek, a Tanácsnak és a Gazdasági és Szociális Bizottságnak az irányelv végrehajtásáról.

A nem szabályozott kérdésekre a jövõben figyelmet kell fordítani, tehát a hiperlinkek és a 'location tool' szolgáltatások, a 'notice and take down' eljárások szolgáltatóinak felelõsségére, valamint a felelõsség kérdésére a tartalom hozzáférésének megszüntetését követõen, illetve a belsõ piac elveinek érvényesíthetõségére (az elektronikus levelezés útján továbbított nem igényelt kereskedelmi megkeresések esetében) vonatkozóan.