Az Európai Közösségek Bizottsága eljárást indított a Spanyol Királyság ellen, mivel az megtiltotta olyan kakaó és csokoládétermékek reklámozását a gyártás országában használt név alatt, melyek a kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradékot tartalmaznak és melyeket jogszerûen lehet elõállítani az olyan tagállamokban, melyek engedélyezik az ilyen zsiradékok használatát. A bizottsági álláspont szerint Spanyolország elmulasztotta teljesíteni a Római Szerzõdés 28. [30.] cikkébõl rá háruló kötelezettségeit.

A Bizottság keresete a 822/1990. számú királyi rendelet rendelkezései ellen irányul, amennyiben ezen rendelkezéseket a spanyol hatóságok más tagállamokban jogszerûen elõállított és reklámozott olyan kakaó és csokoládétermékek termelését és reklámozását megtiltó jellegûként értelmezi, melyek a kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradékot tartalmaznak.

A Bizottság véleménye szerint hat Tagállamban (Dánia, Írország, Portugália, Svédország, Finnország, Egyesült Királyság) termelnek "csokoládé" elnevezéssel olyan édességet, melynek kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradék tartalma legfeljebb a termék össztömegének 5%-át teszi ki. Az ilyen terméket Spanyolország és Olaszország kivételével minden tagállamban elfogadják és a termék ezzel az elnevezéssel a Tanács 73/241/EGK számú irányelv hatálya alá tartozik.

A Tanács 73/241/EGK számú irányelvnek mind a szövegezése, mind az értelme arra utal, hogy közös szabályt határoz meg, ez a közös szabály az 1. számú melléklet 7. cikk (a) pontjában meghatározott tilalom, továbbá a 10. cikk (1) bekezdés, amely engedélyezi annak a szabálynak megfelelõ termékek szabad mozgását. A 14. cikk (2) bekezdésben lehetõvé teszi a tagállamok számára, hogy nemzeti szabályozást alakítsanak ki a kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradék adagolására a területükön elõállított kakaó és csokoládétermékekbe.

Az elõzõ elemzés világossá teszi, hogy a spanyol kormány érvelésével ellentétben, az olyan kakaó és csokoládétermékek, melyek az 1. számú melléklet 7. cikk (a) pontjában nem jelzett zsiradékot tartalmaznak, de amelyek az irányelvvel összhangban "csokoládé elnevezéssel" elõállíthatóak és reklámozhatóak meghatározott tagállamokban, nem foszthatóak meg az EKSz 30. cikkében garantál szabad mozgás elõnyeitõl csupán azon az alapon, hogy más tagállamok saját területükön elõállított kakaó és csokoládétermékek kapcsán megkövetelik, hogy azok megfeleljenek az irányelv 1. számú mellékletének 7. cikk (a) pontjában meghatározott, a termékösszetételre vonatkozó közös szabálynak.

A Bíróság következetesen fenntartotta, hogy az EKSz 30. cikkének a célja minden olyan tagállami szabály tilalmazása, mely képes közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozni a Közösségen belüli kereskedelmet.

A 120/78. számú Rewe-Zentral [1979] ügyben ("Cassis de Dijon") hozott ítélettel összhangban az EKSz 30. cikke tilalmazza az áruk szabad áramlását befolyásoló olyan akadályokat - a nemzeti szabályok harmonizációjának hiányában is - amelyek abból adódnak, hogy más tagállamokból származó, ott jogszerûen elõállított és reklámozott termékekre írnak elõ követelményeket (mint például elnevezésre, formára, méretre, súlyra, összetételre, külalakra, címkézésre és csomagolásra). Még akkor is, ha ezek a szabályok egyaránt vonatkoznak belföldi és importált termékekre, vagyis nem diszkriminatívak.

A tilalom azon termékek reklámozásának akadályozására is vonatkozik, melyek termelésére nincsenek harmonizációs szabályok, de amelyek termelése összhangban van a harmonizációs irányelv által kifejezetten engedélyezett nemzeti szabályozással. Ilyen esetekben, egy ezzel ellentétes értelmezés egyenértékû lenne a tagállamok felhatalmazásával arra, hogy megosszák nemzeti piacaikat a Közösség harmonizációs szabályai által le nem fedett termékek vonatkozásában; ami ellentétes az EKSz áruk szabad mozgását célzó rendelkezéseivel.

A spanyol kormány tiltakozása, mely szerint a nemzeti szabályozás valójában egy speciális értékesítési feltétel és emiatt kívül marad az EKSz 30. cikkének alkalmazási körébõl a Keck és Mithouard döntéssel összhangban szintén elutasítandó.

Ugyanis az, hogy az importált termékek csomagolását vagy címkézését meg kell változtatni, lehetetlenné teszi, hogy ezeket a követelményeket a Keck és Mithouard ügyben hozott ítélet értelmében eladási megállapodásnak lehessen tekinteni.

Ilyen körülmények között levonható a következtetés, hogy a kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradékot tartalmazó kakaó és csokoládétermékek címkézésére és csomagolására vonatkozó spanyol követelmények nem tartoznak a Keck és Mithouard ügyben hivatkozott kifogások közé.

Olyan kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradékok hozzáadása a kakaó és csokoládétermékekhez, melyek megfelelnek a 73/241. számú irányelv minimumkövetelményeinek, nem változtatja meg a termék jellegét olyan jelentõs mértékben, hogy különbözõ termékké váljon.

Ebbõl következõen a termék címkéjén feltûntetett, a vásárlót a kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradék jelenlétérõl tájékoztató semleges és objektív állítás elegendõ annak biztosítására, hogy a vásárlók korrekt információkat kapjanak.

Ilyen körülmények között a spanyol szabályozás által felállított, az ilyen termékek eladási nevének megváltoztatására vonatkozó követelmény nem tûnik szükséges intézkedésnek a fogyasztóvédelem szempontjából.

Ebbõl következõen a szabályozás összeegyeztethetetlen az EKSz 30. cikkével annyiban, amennyiben pusztán azon az alapon követeli meg más tagállamokban "csokoládé" néven jogszerûen elõállított és reklámozott termékek nevének megváltoztatását, hogy azok kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradékot tartalmaznak.

A fentieknek megfelelõen a Bíróság kimondta, hogy az olyan kakaó és csokoládétermékek spanyolországi reklámozásának tilalmával, melyek megfelelnek a Tanács 73/241/EGK számú az emberi fogyasztásra készített, kakaóvajtól eltérõ növényi zsiradékot tartalmazó kakaó és csokoládétermékekre vonatkozó tagállami szabályok közelítésére vonatkozó irányelv 1. számú melléklet 1.16 pontjában meghatározott minimumkövetelményeknek, és melyeket jogszerûen lehet elõállítani olyan tagállamokban, melyek engedélyezték ilyen zsiradékok használatát, a spanyol kormány elmulasztotta teljesíteni a Római Szerzõdés 28. [30.] cikkébõl rá háruló kötelezettségeit. Mindemellett kötelezte a Spanyol Királyságot a perköltségek viselésére.

Forrás: curia.eu.int