Az EU és az egyén viszonya egy rendkívül szerteágazó téma, melyet cikkében az alapjogok kérdésköre felöl közelít meg Jacqueline Dutheil de la Rochere. Ezt különösen az európai alkotmány megalkotására irányuló tervezet fényében teszi, melyet az Európa Jövõjérõl tartott Konventen alkottak meg.

Az 1950-es években, amikor a Közösségi és nemzetközi magánjog természetének összehasonlításával kapcsolatos viták elkezdõdtek, az egyik szempont, ami rendszeresen napirenden volt, és amit a 60-as évek precedenseiben a Bíróság is hivatkozott az a tény volt, hogy az egyén közvetlen alanya az Európai Közösségek jogának. Ugyanakkor a közösségi alapszerzõdések nem tartalmaznak semmilyen speciális utalást az egyén alapjogaira vonatkozóan: a lényegi rendelkezések teljesen a négy szabadság, a verseny és a közös politikák területeinek megállapítására hivatottak. A bírósági esetjogban felbukkanó alapjogok hosszú története az Európai Unió Alapjogi Chartájában tetõzik. Az alapjogok témája mindennapos témává vált Európában, nem is annyira az EK/EU rendszer jogi fejlõdése, hanem az Emberi Jogok Európai Konvenciójának kivételes sikere miatt, melyben minden Tagállam részes.

Számos vita folyt arra vonatkozóan, hogy meghatározzák a mindenki számára elfogadható alapjogok körét és e fogalom definícióját. Az egyik pozitivistának nevezhetõ irányzat szerint azok az alapjogok, melyek az alkotmányokban kerülnek kifejezésre. Ez azonosítható a német gyakorlattal, ahol történelmi hagyományok miatt az alkotmány az alaptörvény. Az objektivista teória szerint az alapjogok eleve meghatározottak. Az alkotmányozó gyûlések, a törvényhozás és a bírák saját területükön mind úgy viselkednek, mintha bizonyos alapjogok már eleve létezõek lennének, azon szokásoktól függetlenül melyekkel elõzõleg kifejezték azokat. Demokratikus viták, doktrinális kritikák, különbözõ dokumentumokban különbözõféleképpen megjelenõ jogi formulákon keresztül ismerték el ezeket alapvetõnek. Az EK/EU tapasztalatok világosan mutatják az alapjogok eme kettõs megközelítését: az egyének eleve meglevõ alapjogainak objektivista szemlélete a közös európai értékek kifejezésének szándékában jelenik meg; a pozitivista nézet érzi szükségesnek az alapjogok alkotmányos szinten való megszövegezését.

Az alapjogok és az EU alkotmányozása közötti párhuzam
Az EGK Szerzõdésben nem volt utalás az alapjogokra vonatkozóan, bár a kezdeti idõszakban a közösségi intézmények tudatosan a közösségi jog szintjén hivatkoztak alapjogokra. Egy ilyen ügy eredményezte az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság együttes nyilatkozatát az emberi jogokról az 1977-ben. Ez volt az a korszak, amikor a Bíróság esetjoga is a közösségi jog primátusát vallotta mindenfajta nemzeti jog felett - beleértve az alkotmányt is - és az alapjogokat - amelyek közös alkotmányos hagyományokból származnak -, mint közösségi alapelveket alkalmazta; az Európai Emberi Jogi Konvencióra való hivatkozás csak késõbb jelenik meg. Ez az objektivista felfogás melletti állásfoglalás, mely szerint azok már az európai jogterület elõtt létezõ jogok, amikre az Európai Közösség bírái is tekintettel vannak.

A közösségi intézmények azonban mindinkább a pozitivista megközelítés látták a helyes megoldásnak. Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 1977-es közös nyilatkozata után még számos nyilatkozat került elfogadásra a Parlamentben. Például Az Európai Unióról szóló szerzõdéstervezet utal az alapjogi katalógus átvételének és a Konvencióhoz való csatlakozásnak a szükségességére. A Maastrichti és az Amszterdami Szerzõdés által bevezetett rendelkezések pozitivista felhanggal a közösségi jog szintjén mutatják be az alapjogokat. Az Európai Unióról szóló Szerzõdés a Bíróság esetjogában is használt formulát vette át: "Az Unió a Közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvetõ jogokat, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a Tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek.". A 7. cikk politikai szankciót tartalmaz az elõzõ cikkben foglalt alapelv megsértése esetén, beleértve az emberi és alapvetõ jogokat is, noha azok nem nyertek konkrét megfogalmazást.

A Charta, mint a közös európai értékek kifejezõdésének tapasztalatai
Az elsõ Konvent - csakúgy mint az Európa jövõjérõl szóló második - a kormányok, a Bizottság, az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek képviselõibõl állt. Az itt folyó munka eredménye volt az Európai Tanács által 2000. december 7-én Nizzában kihirdetett Charta 54. cikke. Bár ennek célja egy pozitív jogi katalógus létrehozása volt, az eredménye a közös európai értékek tárgyilagos felsorolása lett.

A tárgyalások elején gyorsan megegyeztek abban a felek, hogy a Konventen nem tárgyalják a Charta jogi jellegét. Azt olyan elõzetes tervezetnek tekintik, amely valamikor a jogszabály erejénél fogva lesz kötelezõ. Ténylegesen a mai napig sincs jogi ereje az okmánynak, nem több mint egy irányadó vélemény az alapjogoknak az Unióban való kezelésére, ahogyan az számos fõügyész elõadásában megjelenik a Bíróságokon. A Bíróság sosem hivatkozott rá, mint jogforrásra.

Választani kellett atekintetben, hogy a jogokat - beleértve a Chartában foglaltakat - alapvetõnek tartjuk e továbbra is. Bár a Charta korlátait átlépve a szociális jogok terén való óvatos próbálkozások már egy szociális Európa felé vezetõ irányt mutatnak, de ezek nem többek, mint irányvonalak. Egy ilyen Charta, amely ötvözi a polgári, politikai, gazdasági és szociális jogokat, a mind a 15 "régi" Tagállam és az új csatlakozók által is elfogadott európai értékekre vonatkozóan egy szinkronizáló megközelítést ajánl. A Charta alapos, kidolgozott. Elmondható, hogy testet adott az európai alapjogok koncepciójának, és végsõ soron az európai identitás megerõsödését eredményezte. Különbözõ alapjogok létezhetnek mind nemzeti, mind univerzális szinten. Az alapjogoknak az európai lakosság számára való kinyilvánításának folyamatában a tartalom kérdése elsõbbséget élvez a jogi minõséggel szemben.

Ebben a felemás környezetben a Chartát úgy alkották, hogy alkalomadtán kötelezõ erejû lesz, és bár a rendelkezései igyekszenek megoldani a problémákat, melyeket egy ilyen Közösségi jog alá tartozó rendelkezés okozhat, az alapjogok jogi vonatkozása egy olyan sokszintû rendszerben, mint az Európai Unió továbbra is sokat vitatott marad.

Az alkotmánytervezet alapjogi vonatkozásai
A Charta alkotmánytervezetbe foglalásáról a második Konventen viszonylag könnyen megegyeztek a felek. A tervezet elsõ olvasatra jogok és értékek gyûjteményének a benyomását keltik. Éppen ezért alkalmatlan arra, hogy világos képet adjon az Unió egyénekkel kapcsolatos törekvéseirõl. A tervezet preambuluma a Charta preambulumának másolata a II. fejezetbe illesztve. Bár mindkettõ utal az egyén jogaira, de egyikük sem igazán meggyõzõ. A III. fejezet számos rendelkezése is a Charta vagy az I. fejezet cikkeit ismétli meg. Sem ellentmondás, sem újdonság nincs ezekben a szövegekben. Ezen összesítés buzgó kísérlete pedig inkább csak a szavakban jelenik meg, nem a valóságban.

A Charta átvétele az Alkotmánytervezetben
A Charta alkotmánytervezet részévé tételének az elõnye, hogy az Uniós alapjogokat a pozitív jog elvitathatatlan részévé teszi. Az európai judikatúrában tehát már nem lesz akadálya ezen Uniós jogforrásra való hivatkozásnak. A második Konvent pedig a Chartában meghatározott alapjogokat acquis communautaire-nek nyilvánította.

Bár a Charta az alkotmánytervezet II. része és mint ilyen jogi kiindulópont a Bíróság jogértelmezése és jogalkalmazása számára, nem úgy jelenik meg mint az elsõdleges jogok általában: a Bíróságnak nem lesz teljes diszkrecionális értelmezési joga ezen rendelkezésekkel kapcsolatban. A II. Munkacsoport által javasolt számos módosításnak az a célja, hogy azon kormányok érdekeit érvényesítse, melyek némileg vonakodtak a Charta jogi és még inkább alkotmányos értékével kapcsolatban. Õk inkább a régi pozíciójában, az alapjogok tárgyilagos felsorolásának szerepében látnák szívesen a Chartát.

A bírói jogértelmezés szabadságának elsõ korlátjaként a preambulum egyik, a Nizzában elfogadott változathoz képest új rendelkezése mutatkozik, mely szerint a Chartát az Unió Bírósága és a Tagállamok értelmezik, az azt készítõ Konvent elnöksége által ahhoz fûzött magyarázatának kötelezõ figyelembe vételével. A jogok és elvek közötti distinkció, miután azt az elsõ Konvent heves viták után elvetette - bizonyos kormányok nyomására - újra felbukkan az alkotmánytervezetben. Ez a megkülönböztetés hátrányos a jogértelmezés tekintetében, mert a Charta egyes rendelkezései jogokat és elveket egyszerre tartalmaznak.

Csatlakozás a Konvencióhoz
Az alkotmánytervezet I. fejezet 7. cikk (2) bekezdése világosan rendelkezik az EU - mely jogi személy -Konvencióhoz való csatlakozásának eddig hiányzó jogi alapjáról. A csatlakozási procedúrához az Európai Parlament egyetértése és a Tanács egyhangú szavazása kell. Az EU továbbra is az általa elfogadott elvek alapján lesz kormányozva, említi meg ugyanez a fejezet: "Egy ilyen csatlakozás nincs hatással az Unió alkotmányban meghatározott hatáskörére."
Ami az alapjogok koncepciójának az alapját illeti, az egy sokoldalú megközelítésrõl tanúskodik. Az Unióban nemcsak az alkotmány I. és II. fejezetében felsorolt jogok a tiszteletben tartandó alapjogok, hanem ide tartoznak a Konvenció által is képviselt európai értékek gyûjteménye is, függetlenül attól hogy azok az EU jogi hierarchiájában milyen szinten szerepelnek.

Valójában az Európai Bíróságnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga közötti ellentmondás kockázata - melyet olyan rendkívülinek tartottak, amikor a Konvent a Chartát készítette elõ - most már sokkal kevésbé látszik fenyegetõnek, mint ahogyan arra számítottak.

Alapjogok és alapelvek az Unió jogában
Az alkotmánytervezet I. fejezet 7. cikk (3) bekezdése az Uniós jog alapelveinek új koncepcióját vezeti be. Hangsúlyozza, hogy nemcsak az alkotmányban és a Konvencióban felsoroltak azok az alapjogok, melyekre az egyén az Unióban hivatkozhat. Ezek kidolgozásában az európai judikatúra is konstruktív szerepet kap.

Az alapjogokat nem a jogi státus határozza meg: némelyik alkotmányos szintû, míg másokat a bíróság ismert el. De attól függetlenül, hogy a Charta az Alkotmány része, az Unióban elismert alapjogok továbbra is formai megjelenésüktõl függetlenek maradnak. Az új európai alkotmányozás tehát nem tisztán pozitivista többé.

Forrás: Dutheil de la Rochere, Jacqueline: The EU and the individual: Fundamental rights in the Draft Constitutional Treaty. (2004) 41 Common Market Law Review 345-354. o.