Nem összeegyeztethetõk a közösségi joggal azok a svéd adóelõírások, melyek elõnyben részesítik a svéd biztosítónál kötött nyugdíjbiztosításokat a másik tagállamban alapított biztosítóval kötöttekkel szemben. A Bíróság nem fogadta el a svéd kormány által ezen adóelõírások igazolására felhozott érveket.

A svéd jog a biztosítási díjat fizetõ munkáltató által a munkavállaló javára kötött nyugdíjbiztosítások terén megkülönbözteti a kiegészítõ nyugdíjbiztosítást és az egy összegre szóló határidõs személybiztosítást. Elõbbinek csak akkor tekintik a biztosítást, ha egy svéd alapítású biztosító vállalattal kötötték.

A két biztosítási fajta a közvetlen adókból való levonás tekintetében eltérõ elõírások hatálya alá tartozik, ami a személybiztosítás és a másik tagállamban alapított biztosító által kötött nyugdíjbiztosítás számára hátrányos. A nyugdíjbiztosítás munkáltató által fizetett biztosítási díjai az adóköteles bevételbõl levonhatók, a késõbb fizetett nyugdíj pedig a nyugállományú munkavállalónál adóköteles. Ezzel szemben a személybiztosítás keretében a munkáltató által fizetett biztosítási díj nem vonható le, de a munkáltató levonhatja azokat az összegeket, melyek munkavállalónak való kifizetését szerzõdésben vállalja. A munkavállalónál a kikötött összegek adóköteles jövedelmet képeznek.

Ola Ramstedt svéd állampolgár, svéd lakos és a Skandia alkalmazottja. Ramstedt úr és a Skandia megállapodtak abban, hogy Ramstedt úr számára a nyugdíj egy részét úgy biztosítják, hogy a Skandia nyugdíjbiztosítást köt egy másik tagállamban alapított biztosító vállalattal. Ramstedt úr és a Skandia kikérték Skatterättsnämnd (Adójogi Bizottság) véleményét, hogy a biztosítás kiegészítõ nyugdíjbiztosításnak számít-e.

A Skatterättsnämnd közölte velük, hogy álláspontja szerint a biztosítás a svéd elõírások alapján személybiztosításnak tekintendõ.

Ramstedt úr és a Skandia jogorvoslathoz folyamodtak ez ellen az elõzetes végzés ellen, a Regeringsrättennál (Legfelsõbb Közigazgatási Bíróság). A Regeringsrätten elõzetes döntésre a Bíróság elé terjesztette azt a kérdést, hogy vajon a svéd jogszabályok összeegyeztethetõk-e a közösségi jog szabályaival.

A Bíróság elõször is megállapítja, hogy az EK Szerzõdés szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elõírásai alkalmazhatók az ügyben. A közösségi jog normái tisztázzák, hogy az általában ellenszolgáltatás fejében végzett tevékenység szolgáltatásnak tekintendõ. Jelen esetben a Skandia által fizetett biztosítási díj a már nyugállományba kerülõ Ramstedt úrnak fizetendõ nyugdíj ellenszolgáltatása. Elengedhetetlen tehát, hogy a biztosítási díjat ne maga Ramstedt úr fizesse.

Ezen kívül a Bíróság utal rá, hogy a Svédországban hatályban lévõ adóelõírások korlátozzák a szabad szolgáltatásnyújtást. Ezen elõírások egyrészt eltántoríthatják a svéd munkáltatókat, hogy nyugdíjbiztosítást kössenek más tagállamból származó társaságokkal, másrészt ilyen társaságokat eltántoríthatják attól, hogy szolgáltatásaikat a svéd piacon felkínálják.

Ezután a Bíróságnak már csak azt kell megállapítania, hogy indokoltak-e az ilyen elõírások.
A Bíróság a svéd kormány által felhozott érveket nem tartja meggyõzõnek.
Ami a nemzeti adórendszer koherenciájának megõrzéséhez fûzõdõ érdeket illeti, a Bíróság megállapítja, hogy indokként való elfogadásához a biztosítónak fizetendõ összegek megadóztatása és az összegek adóból való levonhatósága között közvetlen összefüggésnek kell fennállnia. Ez az összefüggés a svéd rendszerben hiányzik, mivel a külföldi biztosítót választó munkáltató hasonló biztosítást svéd társasággal megkötõ munkáltatóval szemben fennálló, adóban mutatkozó hátrányát nincs ami kiegyenlítené.

Az adóellenõrzés hatékonyságához fûzõdõ érdekkel kapcsolatban a Bíróság azon az állásponton van, hogy az a szabad szolgáltatásnyújtást kevésbé korlátozó intézkedések által is elérhetõ, támaszkodva például az 1977-ben elfogadott közösségi irányelvre, mely a tagállamok illetékes hatóságai közötti információcserét helyez kilátásba adóügyekben.

A Bíróság a tagállamok adóalapjának biztosításához fûzõdõ igénnyel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy a szolgáltatónál jelentkezõ olyan adóelõny, mely az alapítás tagállamában való enyhébb adókötelezettségbõl adódik, nem jogosítja fel a másik tagállamot, hogy a területén honos szolgáltatást igénybe vevõket kedvezõtlenebb elbánásban részesítse, az adók terén. Ezen kívül az adóbevétel kiesésének elkerüléséhez fûzõdõ igény nem elégséges indok a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozására.

Forrás: www.curia.eu.int