Az alkohol nagy szerepet játszik a Közösség életében. Az áruforgalom korlátozásáról szóló Cassis de Dijon , a fogyasztóvédelemmel foglalkozó Bocksbeutel és a minõségi (tisztasági) elõírásokkal foglalkozó Brasserie du Pecheur ügy mind jelentõs döntések, és mindegyik kiinduló pontja kapcsolatban van az alkohollal.

Ilyen a Courage ügy is. A jogvita kiinduló pontját egy angol vendéglátó-ipari egység haszonbérlete jelentette. A haszonbérbe adó egy sörfõzde anyavállalata volt, amely a szerzõdésben kötelezte a haszonbérlõt, hogy sörszükségletét az adott sörfõzdétõl listaáron szerezze be, továbbá minimum beszerzési mennyiséget is elõírt. Amikor a sörfõzde fizetési hátralék miatt perelt, a haszonbérlõ azzal védekezett, hogy a "beer tie"-nak nevezett kizárólagos beszerzési kötelezettség érvénytelen, mivel ütközik az EGK Szerzõdés 81. Cikk (1) bekezdésével, továbbá viszontkeresetet nyújtott be kártérítés iránt, mert az ár, amit fizetnie kellett, magasabb volt, mintha kívülállótól szerezte volna be ugyanazt a sörfajtát

A Court of Appeal ezt egy angol jogelv alapján, miszerint nem követelheti jogszerûtlen szerzõdésbõl eredõ kárának megtérítését az, aki részese volt a szerzõdésnek, el akarta utasítani a keresetet, mivel azonban bizonytalanok voltak ennek Közösségi jogi összeegyeztethetõsége kapcsán, elõzetes döntésre felterjesztették az ügyet az Európai Bírósághoz.

Annak az volt a véleménye, hogy a Szerzõdés érvényesüléséhez szükséges, hogy mindenki igényelhesse, versenykorlátozó magatartás okán bekövetkezõ kárának megtérítését. Kivétel ez alól csak azok számára van, akiket a versenytorzításért kiemelkedõ felelõsség terhel. A nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia, hogy a keresetet benyújtó szerzõdõ fél olyan tárgyalási pozícióban volt-e, hogy megváltoztassa a szerzõdési kikötéseket, és képes volt-e a kárenyhítõ intézkedések megtételére.

A kartell-tilalom megszegése elleni fellépésnek két útja van: egyik a közjogi (büntetõjog, vagy versenyhatóság útján), másik a polgári jogi (érdekelt magánfelek keresetei útján). A német jogban az utóbbi alapja a versenytörvényben szereplõ kártérítési és abbahagyás iránti keresetek, melyek gyakorlatilag a BGB rendelkezéseit ismétlik. Az USA-ban a Clayton Act következtében az állami és egyéni keresetek aránya a versenyjog területén 1:9. A fizetési keresetek elleni védekezés, mely az alapszerzõdés Közösségi jogot sértõ voltán alapul, az angol szakzsargonban "euro-defence"-nek nevezik.

A kartell-tilalom aktív érvényesítése jelenleg kizárólag a versenyhatóságok feladata. Ugyanakkor kívánatos a magánfelek fokozódó részvétele, mivel a Bizottság ilyen ügyekben túlterhelt. A Verseny Fõigazgatóságnál (GD) alig két tucat hivatalnok foglalkozik ezekkel az ügyekkel, akik csak maroknyi hivatalos eljárást tudnak döntésre vinni évente. A Bizottság Comfort Letters útján próbálja enyhíteni a problémát. Ezekben a nem hivatalos értesítésekben tájékoztatja az érintetteket, ha nem kíván beavatkozni (vagy ha igen, akkor discomfort letters). Ezeknek nincs kötõerejük, nem kötik a nemzeti bíróságokat. Sokan - köztük az illetékes biztos is 1999-es beszámolójának elõszavában - a nemzeti bíróságokat ostorozzák, miszerint nekik kellene lépniük, és emberközelibbé (felhasználó-baráttá) tenniük az eljárásukat.

A közvetlen alkalmazhatóság miatt a nemzeti bíróság és a Bizottság egymással konkuráló hatáskörrel bír. Ugyanakkor a mentességek megállapítására a Versenyrendelet alapján a Bizottságnak van monopóliuma. Ezáltal a nemzeti bíróságok kínos helyzetbe kerülnek, hiszen az elõttük zajló pert a Bizottság (a fentebb felvázolt okok miatt sokszor késõn megszületõ) döntéséig nem tudják befejezni.

Ezt a helyzetet Európai Bíróság Delimitis döntése kívánta feloldani. A rendeletben megállapított csoportmentesség automatikusan kivételt képez, így a nemzeti bírónak csak azt kell eldöntenie az elõtte lévõ ügyben, hogy a vitás magatartás a mentesség alá tartozik-e. Mivel az egyedi mentesség még mindig mentesíthet, a bírónak a Bizottság várható magatartását mutató prognózisra kell támaszkodnia. Ha elõreláthatólag nem ad a Bizottság mentességet, akkor megállapíthatja a kartell-tilalom megsértését. Általában ilyenkor arra lehet támaszkodni, hogy az érintett benyújtott-e egyáltalán mentesség iránti kérelmet. A nemzeti bíróság csak akkor nem folytathatja az eljárást, ha mind anyagi jogilag, mind eljárásjogilag lehetséges a mentesség megadása. Ilyenkor vagy fel kell függeszteni az eljárást a Bizottság döntéséig, vagy hivatalos állásfoglalást kell kérnie tõle (a Bizottság monopóliuma azonban 2004. május 1-tõl megszûnik, mivel az versenyhatósági eljárást szabályozó új Rendelet jogszabályi kivételeket állapít meg a Bizottság döntése helyett).

A piaci szereplõk bizonytalansága is akadályozta eddig az egyéni keresetek elterjedését. A kartell-tilalom ugyanis azon kívül, hogy a versenytorzító megállapodások érvénytelenek, nem állapít meg (fõleg horizontális viszonylatban) további jogkövetkezményeket. Ugyanakkor ennek a rendelkezésnek csak úgy van értelme, ha a felek a nemzeti bíróságok elõtt hivatkozhatnak érvénytelenségre. Azzal kapcsolatban, hogy a kartell-tilalom teremt-e jogokat magánfelek számára, a van Gend en Loos döntés hozható fel, mely szerint egyéni jogok akkor is keletkeznek, ha a Szerzõdés tagállamokra, magánfelekre, vagy Közösségi szervek részére állapít meg egyértelmû kötelezettséget, mely feltétlen, tehát érvényesülése nem függ további jogi lépésektõl. Ez jelen esetben kérdéses lehet, hiszen a kartell-tilalom további jogalkotást irányzott elõ (pl. Versenyrendelet), ugyanakkor ezek csak a mentességek kibontására és a Bizottság eljárására vonatkoznak, nem magára a tilalomra. Ezért született a BRT/SABAM döntés , mely szerint a kartell-tilalom magánfelekre nézve is közvetlen hatállyal bír, és egyéni jogokat keletkeztet.

Általánosan elterjedt nézet szerint a jogkövetkezményeket és annak feltételeit a nemzeti jognak kell megállapítania. Angliában azonban vitatott, milyen nemzeti jogi alapon lehet a Közösségi jogot sértõ magatartás jogkövetkezményeit alkalmazni. Németországban a BGB megteremti a lehetõséget, hogy ún. "védelmi törvény"-ek egyéni polgári jogi igényeket keletkeztessenek. A Bundesgerichtshof BMW-döntése szerint a kartell-tilalom ilyen védelmi törvénynek minõsül, de a jogkövetkezményekkel kapcsolatban még bizonytalan a joggyakorlat. A Depotkosmetik-döntés annak ellenére tagadta meg az eredeti állapot helyreállítását (mely jelen esetben szállítási kötelezettség teljesítése lett volna), hogy korábbi Jägermeister döntése szerint a versenytorzító diszkrimináció jogkövetkezménye a szállítási kötelezettség teljesítése is lehet.

A nemzeti jog által meghatározott jogkövetkezményeknek meg kell felelniük a diszkrimináció-tilalomnak és a hatékonyság elvének. Elõbbi azt jelenti, hogy a Közösségi jog megsértését a hasonló nemzeti jogot sértõ magatartásokkal azonosan kell megítélni (nem lehet súlyosabb következménye), utóbbi szerint a nemzeti jogok nem tehetik a Közösségi normák által teremtett jogok gyakorlását lehetetlenné, vagy túlzottan terhessé. A Depotkosmetik ügyben mindkét elvet megsértették. A Közösségi jogot megsértõ magánfél ellen nem találta alkalmazhatónak az eredeti állapot helyreállítását nemzeti bíróság, miközben a német versenytörvény megsértése esetén igen. Továbbá csökkent a Közösségi jog hatékonysága azáltal, hogy csak kártérítés megítélését tartotta a BGH lehetségesnek, hiszen az elmaradt haszon összegének bizonyítása sokkal nehezebb.

Természetesen kérdéses, hogy a kartell-tilalom hatékonysága ténylegesen sérül, ha egy kartell-résztvevõ nem követelhet kártérítést. Az Európai Bíróság a hatékonyság és a diszkrimináció-tilalom elveire alapozva jelen esetben valójában Európai (Közösségi) igényt teremtett, mely nem példátlan. Hasonló módszerekkel dolgozott a Francovich és a Brasserie du Pecheur ügyben is az állami kárfelelõsség kapcsán. Bár utóbbi ügyben is az említett elvekhez mérte a nemzeti jogot, valójában a Közösségi mérce annyira eltérõ volt, hogy önálló igényként is felfoghatjuk az Európai Bíróság által megfogalmazott követelményeket.

Hogy a kartell-jogban ez a Közösségi igény létezik, még eléggé vitatott. Van Gerven fõtanácsnok már a Banks ügyben felvetette tíz évvel ezelõtt, akkor azonban az Európai Bíróság még elvetette az elképzelést. Ennek az elképzelésnek ugyanakkor elõnyei is vannak. A Közösségi jognak szerte a Közösségben egységesen kell érvényesülnie. Ezt azonban az igény kidolgozásának nemzeti jogra való bízása nagyban rontja. Az egységes érvényesülést szolgálná az is, hogy a Közösségi igény tényállási elemeinek kidolgozása az Európai Bíróság feladata lenne. Bár a Szerzõdés még utalást sem tartalmaz az igény alapvonásaira, ennek kidolgozása egyszerûbb feladat az Európai Bíróság számára, mint a nemzeti bíróság számára, a hatékonyság és diszkrimináció-tilalom elveinek esetenkénti alkalmazása a nemzeti jogra. Az Európai Bíróság továbbá ezen feladata során nagyban támaszkodhat a Közösség szerzõdésen kívüli károkért való felelõsségének kapcsán kidolgozott joggyakorlatra.

A Közösségi kartell-jog egyéni jogot teremt, és ebbõl ered a kártérítési igény, szemben a német versenyjoggal, ahol a kártérítési igény a verseny védelmét szolgálja. Egyéni jog nem létezik jogkövetkezmény nélkül, a jogkövetkezményekhez pedig igény kapcsolódik, ezért jogdogmatikailag következetes lenne ezen igény kidolgozása. A jövõre nézve fontos, hogy az Európai Bíróságnak ne kelljen elbújnia különbözõ elvek mögött, ha aktívan kívánja segíteni a Közösségi jog érvényesülését, továbbá, hogy folytassa a Közösségi igény kidolgozását és pontosítását. A német jognak pedig ha helyes a Courage ítélet értelmezése, több figyelmet kell a kartell-tilalomhoz kötõdõ egyéni (Közösségi) igényekre fordítania.

Forrás: Gerald Mäsch- Private Ansprüche bei Verstößen gegen das europäische Kartellverbot ("Courage" und die Folgen), Europarecht 2003/5.