Bevezetõ
Az európai alkotmányos vitát - ami alatt elsõsorban az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerzõdés (továbbiakban Alkotmány) tervezetének kialakítását kell érteni - a hozzászólók Európa-politikai hozzáállása határozta meg. Gyakran olyan axiomatikus alapelképzeléseket szoktak használni mint, hogy az Unió nem alkothat alkotmányt, mivel nem állam vagy mert "európai nép" mint olyan nem létezik. Ezek az elképzelések megkérdõjelezhetõk.

A szélsõséges nézetek mellõzésével 3 alapkérdés marad, amire választ kellett adni az európai alkotmányos vitában: az integráció célja, a demokratikus legitimáció illetve a tagállamok és az Unió viszonya. A Konvent megoldásai megmutatják, hogy eltolódott-e ebben a három dimenzióban az európai alkotmányos vita valamerre, vagy csak egy "retorikailag cicomázott" alapszerzõdés-módosításról van szó. Négy szempont mentén lehet ezt vizsgálni: alapjogok, intézmények, hatáskörök és megalkotás.

Alapjogok
Nincs alkotmányos rend alapjogvédelem nélkül, ezért egy alkotmányszerû dokumentumban szükséges szabályozni az alapjogokat. Mivel a pluralitás védelmi deficitet eredményezhet, elsõsorban az Európai Bíróság (továbbiakban EuB) gyakorlatának, az Európai Unió Alapvetõ Jogok Chartájának (továbbiakban Charta) és az Emberi Jogok Európai Egyezményének (továbbiakban Konvenció) egymás közti és a tagállami alapjogvédelemmel való viszonyát kellett a Konventnek tisztázni. Az alapjogok rendezése azért is bír fontossággal, mivel az alkotmányjogi közhely szerint azok befolyásolják egy föderális struktúra hatáskörelosztását is. Az alapjogvédelem lehet az Unió jogrendjének "archimedesi pontja" és az integráció célja. Mindezt az EuB gyakorlata is igazolja, hiszen - amint azt a Carpenter-ügy mutatja - az EuB támaszkodik a Konvencióra a tagállami szabályozás felülvizsgálatakor. Az EuB kimondta, hogy egy tagállam csak a (Konvenciós) alapjogokkal összhangban korlátozhatja a (Közösségi) alapszabadságokat. Az ügy tárgya egy brit férfi Fülöp-szigeteki feleségének kiutasítása volt, minek következtében a tagállamok közti utazásokhoz kötõdõ vállalkozását a férfi gyermekellátási lehetõségeinek csökkenése miatt nem tudta folytatni. Az ORF-ítélet is azt mutatja, hogy az EuB már a jövõbeli közösségi alapjogrendszer alapjogi bíróságának szerepére készül. Az ügyben egy határokat át nem lépõ adattovábbításról volt szó, melyre a Konvenció adatvédelmi rendelkezésére hivatkozva alkalmazandónak vélte a közösségi adatvédelmi irányelvet. Az aktivizmusra az is kiváló példa, mikor az antidiszkriminációs felhatalmazó rendelkezést a 90-es évek rasszista megnyilvánulásaira reagálva kiterjesztette másfajta hátrányos megkülönböztetésekre is. Az alapjogvédelem mai szintjén nem kérdéses már az Unió alapjogi cselekvésének alapja. A hangsúly az Unió szabályozási hatáskörének korlátozásáról ezen a téren áttevõdött a tagállami cselekvés ellenõrzésére.

A Roman Herzog vezette alapjogi konvent munkáját elismerve a Charta változtatás nélkül az Alkotmány részévé válik. Az Alkotmány rendelkezik az Unió Konvencióhoz való csatlakozásáról. Csökkenti az összhangot és az egységet, hogy az I. és a III. részben is találhatók olyan alapjogi szabályok, mint például a demokratikus részvételi jogok, az adatvédelem, a közérdekû adatok nyilvánossága , továbbá az, hogy megkettõzték a preambulumot. A Charta és a Konvenció egységes értelmezésére utaló szabályon túl, azon elv áll rendelkezésre a jogalkalmazás számára a kollízió feloldására, mely kimondja, hogy annak a dokumentumnak (és a hozzá kapcsolódó gyakorlatnak) kell elsõbbséget tulajdonítani, mely kedvezõbb alapjogot tartalmaz. Mindezt a Konvenció is kimondja, ami az Unió csatlakozása után az Uniós jogra is irányadó lesz. Mindez ahhoz az állam-közeli helyzethez vezet, mely alapján az uniós polgár egy uniós aktus ellen az uniós jogorvoslatokat kimerítve fordulhat a strasbourgi bírósághoz. Ezzel létrejön az az ideális helyzet, miszerint az uniós hatalomgyakorlás minden esetben alá lesz vetve az alapjogi kontrollnak. Bár a Konvent tágítja a perképességet az absztrakt, általános, nem törvényalkotási jellegû aktusok esetében, melyek nem igényelnek végrehajtási intézkedést és elõírja, hogy a tagállamok építsenek ki megfelelõ jogorvoslatot az Uniós jog területén elérendõ hatékonyabb jogvédelem érdekében , azonban az eljárási oldal így is sebezhetõ maradt. A hatáskörök alapjogok általi burkolt tágítást azáltal oldja fel a Konvent, hogy a Charta alkalmazására csak a hatáskörök keretei között van lehetõség . Tovább korlátozza ezt, hogy a tagállamok alapjogi kötelezettségeit csak az Uniós jog végrehajtásának esetére tartja fenn , szemben a korábbi gyakorlattal, mely a Közösségi jog teljes alkalmazási területén kötötte a tagállamokat. Tág értelmezés általi enyhítése ezen korlátozásnak nehezen képzelhetõ el, ugyanakkor az irányelvek (jövõben kerettörvények) implementálása az EuB gyakorlata alapján a végrehajtáshoz tartozik. Mindez az EuB aktivizmusának kívánja elejét venni, akárcsak a szociális jogok terén az alapelv-alapjog megkülönböztetés. Utóbbi azonban az alapjogi jellegû felhatalmazások értelmezése során akár gondot okozhat.

Intézmények
Az intézményrendszernek a két különbözõ alapkérdés tekintetében különbözõ mérce szerint kell alakulnia. Az integráció célja szempontjából nemzetállami szerveket kell leképeznie magasabb szinten (mivel cél egyfajta "állam"-konstrukció), a tagállamok és Unió viszonya szemszögébõl azonban meg kell õriznie a kormányközi kooperáció koordinációs fórumjellegét.

Az Európai Parlament (továbbiakban EP) kerül az intézményrendszer élére. A Konvent megteremtette az alkotmányjogi "európai nép" fogalmát azáltal, hogy az Unió polgárainak képviseletét biztosítja az EP-ben. Ugyanakkor arról nem gondoskodik, hogy a tagállamok választójogát egységesítsék. A képviseleti arányosság fenntartását szolgája, hogy minden államnak minimum 6 képviselõje kell hogy legyen . Az együttmûködési eljárás megszûnésével az együttdöntési eljárás válik a rendes törvényhozási formává. Ez az EP-t a Miniszterek Tanácsával (továbbiakban Tanács) hozza azonos eljárási helyzetbe. Szintén az EP jogait erõsíti, hogy eltörölték a költségvetési eljárásban a kötelezõ és nem kötelezõ kiadások megkülönböztetést. A Konvent elutasította egy nemzeti parlamentek delegáltjaiból álló 2. kamara létrehozását, mivel felesleges egy új szint az amúgy is bonyolult eljárásba. Ugyanakkor az alakítási lehetõségek elvesztését azzal kompenzálta, hogy a szubszidiaritás betartásának ellenõrzésébe bevonja a nemzeti parlamenteket azáltal, hogy azok egyharmada felhívhatja az Európai Bizottságot (továbbiakban Bizottság) javaslatának felülvizsgálatára továbbá, hogy semmisségi keresetet nyújthatnak be az EuB-nél.

A Bizottság elnökét az Európai Tanács jelölné az EP választások eredménye alapján. A jelölt a minden tagállam által megnevezett 3 személy közül választja ki a biztosokat, majd az elnökrõl és a testületrõl egyszerre szavaz az EP. Folytatódott a kvázi-kormányfõvé alakítása az elnöki tisztségnek nemcsak az iránymutatási hatáskör megteremtésével, de a reszortfelosztási felhatalmazással is. A Bizottság a tagállamok kétharmadával megegyezõ számú tagból áll, az elnökkel és a külügyminiszterrel - aki egyben mindenkori alelnök - együtt. A biztosok állampolgárság szerinti összetétele egyenjogúságon alapuló rotációs rend szerint alakulna ki . Újdonság még a polgári kezdeményezés, mely alapján a tagállamok többségébõl származó 1 millió uniós polgár kényszerítheti intézkedés kezdeményezésre a Bizottságot.

A Tanács minõsített többsége az új rend alapján a tagállamok 55 %-ának és az Unió népességének 65 %-ának kombinációja. Csak az Általános Ügyek Tanácsa alkothat jogot. Az Alkotmány ezen kívül még a Külügyek Tanácsát említi. A Tanács egyéb összetételét az Európai Tanács európai határozattal állapítja meg. Különös fontossággal bír, hogy az Általános Ügyek Tanácsa nyilvánosan ülésezik, ami egyrészt a nyilvánosság, másrészt a nemzeti parlamentek ellenõrzését erõsíti.

Az EuB reformja már Nizza alkalmával megtörtént, újdonságot csak a bírói panelek új megnevezése, a szakbíróság (különös hatáskörû törvényszék) kifejezés jelent, melyet európai törvény állíthat fel.

Némi visszalépést jelent az intézményrendszer másik nagy változása az Európai Tanács megerõsödése - tekintve hogy kormányközi szerv - amivel az Unió 2. számú intézményévé válik. Számos intézményi döntésben kapott jogkört így a Bizottság elnökének jelölése, a Bizottsági rotáció meghatározása, a tagállamok képviselõinek keretszáma az EP-ben, a külügyminiszter kinevezése. Az Európai Tanácsnak nincs parlamenti kontrollja, vezetõje nem felelõs az EP-nek és nincs alávetve az EuB-nek, minek következtében se politikai, se jogi kontrollja nincs hatalmának.

Hatáskörök
A hatáskörök terén megszûnik az EKSZ 308. cikk "gyûjtõhatásköre" adta mozgástér. A hatáskörök megállapításának anyagi és eljárási változata is létezik. Az anyagi megoldás hatásköri katalógust, pontosabb hatásköri szabályokat, az alapelvekre hivatkozás, mint hatáskörteremtés korlátozását és a kizárt hatáskörök szabályozását jelenti. Az eljárási megoldás új, hatáskört és a szubszidiaritás megtartását vizsgáló szervek létrehozását, akár nemzeti parlamentek delegáltjaiból álló bizottság képében, akár az EuB szakbíróságaként, akár külön bíróságként. A I. rész szabályozza a korlátozott felhatalmazást, a szubszidiaritást, az arányosságot és az Uniós jog elsõbbségét. Ezentúl 3 katalógust is tartalmaz: a kizárólagos, a megosztott és a támogató, összehangoló, kiegészítõ intézkedésekre való hatásköröket. Kizárólagos hatáskör az euró-zóna tagjainak monetáris politikája, a közös kereskedelempolitika, a vámunió, a halászat, a versenyjog és a külügyi hatáskör, ami a nemzetközi szerzõdések megkötését jelenti, amennyiben Uniós törvényalkotási aktus írja elõ, vagy belsõ hatáskör gyakorlásához szükséges vagy (Unió szempontjából) belsõ jogszabályt érint . A támogató, koordináló, kiegészítõ intézkedésekre való hatáskör az ipar, egészségügy, szakképzés, kultúra, sport és ifjúságpolitika stb. területére terjed ki . Ezekre a területekre harmonizációs tilalom van. Minden más terület megosztott hatáskörbe tarozik. Ilyen például belsõ piac, környezet, közlekedés, transzeurópai hálózatok, energiaügy, fogyasztóvédelem, mezõgazdaság stb.

Megalkotás
Megalkotás folyamata tekintetében a Konvent - bár nem tekinthetõ alkotmányozó hatalomnak - több elõnnyel bír. Egyrészt a megkövetelt konszenzus révén politikai alkudozás helyett valóban tanácskozás folyt. Természetesen egy ilyen alkotási folyamatban megnõtt az elnök Valery Giscard d'Estaing hatalma is, ami negatívum. Másrészt a nemzeti parlamenti képviselõk bevonása akkor is növelte demokratikus legitimációt, ha az eljárás végén például Németország, külügyminisztere útján lecserélte képviselõit. A nyitottsága és átláthatósága mindenképp a Konvent mellett szól, azonban még nem alkalmas a kormányközi konferencia felcserélésére. A ratifikációval kapcsolatban érdemes arra tekintettel lenni, hogy nincs értelme tagállami szinten népszavazást tartani. Még az egységes európai népszavazással szemben is felhozható, hogy egy ilyen komplex kérdés feldolgozására alkalmatlan. Arról nem is beszélve, hogy a napi nemzeti politikai kérdésektõl nem lehetne elszakítani.

Zárógondolat
Az állammá válás kérdése sui generis forma elfogadása révén irreleváns, ugyanakkor fontos, hogy az ahhoz közelítõ szupranacionális integráció tûnik a globalizáció kihívásainak leküzdésére legalkalmasabb eszköznek. Az Alkotmány legnagyobb újítási célja mégsem elsõsorban ez, hanem hogy a napi politikai csatározások szereplõinek kezébõl kikerüljön az Unió jogának alakulása és fejlõdése (mintegy önfejlõdésre álljon át).

Forrás: Ruffert, Matthias: Schlüsselfragen der EuropäischenVerfassung der Zukunft, Grundrechte - Institutionen - Kompetenzen - Ratifizierung, Europarecht 2004/2

(A fenti írás a 2005. május 29-én Franciaországban rendezendõ népszavazás esetleges elutasító kimenetele esetén sem tekinthetõ majd aktualitását vesztettnek, mivel az uniós jog fejlõdésének az ASz hatályosulás elmaradása esetén is alapját képezheti.)