Krisztus
keresztrefeszítését, a húsvéti ünnepkör fő eseményét
sokan sokféleképpen próbálták ábrázolni. Minden korban másként
ábrázolták ezt.
A keresztrefeszítés korai ábrázolásai
általában sematikusak. Elsősorban a kivégzés módjának
gyalázatossága kötötte le az alkotók figyelmét. A korai
keresztény művésztetben nemigen hangsúlyozták Krisztus
testi szenvedését.
A körmeneteken használt kereszteken (pl.
Matild apátnő esseni keresztjén) az arany és a zománcdíszek
ragyogásában szinte elvész a test.
Vannak díszítetlen
szigorúan geometrikus vagy a kelta kézíratok "szőnyegszerű"
lapjaihoz hasonló gazdagsággal kidolgozott keresztek, melyek
Krisztus alakját már nem is ábrázolják, a hit jelképe maga
a kereszt.
A középkorban egyre valószerűbbek
lettek a passióábrázolások. Az 1304-es kölni pestiskereszt
rémísztő alakja a kontinensen dúló járvány szörnyőségét
idézi. A kersztrefeszítés kínjainak legmegrázóbb ábrázolása
1515. körül született: Grünewald híres isenheimi oltára. A
fájdalomtól eltorzult színek és formák zsinte
elviselhetetlen erővel emelik ki a haldokló Krisztus szenvedését.
Raffaello korai Keresztre feszítése
klasszikusan nyugodt kompozíció. Raffaello megoldása olyan
ideált állít elénk, amely messze eltávolodott a kereszt valóságától,
és a szellemi tökélyt a testi szépséggel fejezi ki.
Egy évszázaddal később El
Greco képén a kereszten függő Krisztus testi fájdalma
szinte szellemi tűzzé lényegül át.
Gauguin 1889-es Sárga Krisztusán a
breton parasztok tradicionális áhítatának megörökítésére
használta fel forradalmian új szimbolizmusának formai elemeit.
Archivum |