Klasszicizmus Magyarországon

Klasszicizmus: a klasszikus példaképek követése, különösen a 18. század második harmadától a 19. század közepéig terjedő időszak. A barokk szertelenségeivel szembeni ellenérzés az ókori, elsősorban a római művészethez való minél szorosabb kapcsolódás igényét eredményezte. Az ünnepélyes, emelkedett összhatású, finom ritmus, egyszerő geometrikusan meghatározott formák és nemes arányok utáni vágy az ókori formák újjáéledését hozta.

A klasszicizmus a XVIII. század végének stílusa. A művészet értelmi oldalát hangsúlyozva kereste a szép megjelenítésének törvényeit.

A rend, a fegyelem, a szimmetria uralmát hirdette az ilyen törekvéseket képviselő hagyományok tiszteletével.

Az esetleges és szabálytalan kerülése, az emelkedett magatartás és témaválasztás igénylése jellemzi. Ezáltal vált alkalmassá a francia forradalom után kialakult polgárság eszméinek kifejezésére.

Az antik művészet tudatos követésének, az antik mintaképek tanulmányozásának első és történelmi szempontokat is követő nagy hatású kifejtője J.J. Winckelmann volt, aki a szépet, a természetest, az embert azonosította az antik művészettel, és ennek követését tartotta a művészet egyetlen lehetséges útjának.

Különösen az építészet terén alkotott a klasszicizmus sok maradandót. Kialakította a tiszta építészeti új tér- és tömegformálási elveit; jellemzői a világos szerkezet, a nemes arányok, a finom ritmus. A nagyobb épületegyütteseken a társművészetek alkalmazását általában mellőzték.

A klasszicizmus uralmát az biztosította, hogy a század első felében a vezető szerepet az építészet játszotta. A meginduló kapitalista gazdasági fejlődés új feladatokat támasztott.

Egyre több volt a polgári megrendelő vagy a nem túl pénzes közintézmény, szükség volt tehát a gazdaságos építkezésre. E célnak kiválóan megfelelt a klasszicizmus puritánsága, könnyen áttekinthető alaprajzi rendje, térosztása.

Bár épültek templomok is, de nem azokon volt a fő hangsúly. Jelentősebb építészek: Pollack Mihály, Hild József.

Szobrászat:

A klasszicista stílusú épület általában megkívánta a szobrászati díszítést.

A klasszikus ornamentika, oszlopfejezetek mellett kariatidák, az oromzatok szobor alakjai adtak lehetőséget a díszítő jellegű, klasszicista stílusú szobrászati tevékenységre.

A magyar klasszicizmus jellegzetességei közé tartozott azonban a puritanizmus.

A megrendelők anyagi helyzetük miatt az egyszerű megoldásokat pártolták. Ezért a magyar klasszicista építészet nem járt együtt monumentális díszítőszobrászattal.

A magyar klasszicista épületplasztika a nemzetközi normákhoz igazodott.

A XIX. században kevés alkalom nyílt szobrok készítésére, az építészet nem adott sok alkalmat . Néhány díszítő részlet, oszlop és pillérfő jutott csak a szobrászoknak. Alakos feladatok, csoportkompozíciók ritkán merültek fel. Akik a szobrászatban ki akartak emelkedni azoknak külföldön kellett tanulniuk.

Két jelentős klasszicista szobrász: Huber József és Dunaiszky Lőrinc. Huber legjelentősebb munkája a Heinrich- és Wurm-házak plasztikai díszítése.

Dunaiszky Lőrinc volt jó néhány évig az uralkodó szobrász. Még a XVIII. században kezdett alkotni, de már a klasszicista eszmék szerint. Az ókor művészetének hódolt tárgyban és formálásban egyaránt. (Művei: Deák téri evangélikus templom belső szobordísze, reilef sorozatok, Török-patika szobordíszei)

Az a művész, aki klasszicizmus általános stílusát egyesíteni próbálta a nemzeti vonatkozásokkal, a sajátos magyar ízlés követeléseit megkísérelte összehangolni a klasszikus formákkal, Ferenczy István volt (1792-1856).

Művei: Csokonai arcképe, Pásztorlányka, Fekvő Venus.

Élete legszebb alkotása az Eurydike. Pályájának kezdetén a puritán klasszicizmus híve volt. Idehaza hatott rá a nemzeti szellem.

Főműve: A Szép Mesterségek kezdete (Pásztorlányka): A klasszikus szobrászat nemes hagyományát követő, szépen mintázott szobor, amelynek allegorikus jelentése is megfelelt a szobrászattal szemben támasztott igényeknek. Legutolsó nagyobb hatású műve a Kölcsey emlékszobor.

Festészet:

A magyar klasszicizmusnak volt rangos építészete, Ferenczy személyében értékes szobrászata, festészete azonban jelentéktelen, id. Markó Károly ugyan kiváló festő volt, tevékenysége azonban kiszakadt a magyar fejlődésből, a nemzetközi klasszicizmus színvonalas terméke.

A festők sem tanulhattak Magyarországon, külföldre kellett menniük.

Markó Károly: Itáliában tanult és ott is élt. Hazalátogatva festette a Visegrád című képét. A klasszikus szabályoknak megfelelően három térrészre tagolt. A sötét előtér, világosabb középtér és a nagyon világos háttér. (Nem volt kikötve, hogy melyik rész legyen világos és melyik ne).

A 19. század elején a festészetre is a mesteremberi, képíró szint volta jellemző. Ezt kívánták meg a feladatok hiszen a dokumentatív portré iránt jelentkezett a legnagyobb igény. Ilyen feladatokat teljesített pl. Donát János, Wándza Mihály, Spíró Ede.

A reformkor igazi nagy festője Barabás Miklós volt. Festett tájakat, portrékat, életképeket. A nemzeti festészet szempontjából különösen ez utóbbiak voltak fontosak, hiszen a 40-es évektol kezdve fokozatosan erosödött a történelemi téma és a népéletkép iránti érdeklodés.

Életképei a polgári ízlés világához tartoztak, némiképp szentimentálisak. Pl. Galambposta, Egy utazó család Erdélyben, Vásárra induló román család.

Inkább jellemzi a nemzetközi életképfestés idealizáló sablonja, mint a szabatos valóság megfigyelés.