ABSZTRAKT EXPRESSZlONIZMUS

A kései negyvenes évektől az ötvenes évek végéig uralkodó nemzetközi festészeti irányzat, melynek lényege a művész lelki- és hangulati állapotának, tudat alatti képzeteinek közvetlen, drámai kifejezése. Mindezt a hagyományos kompozíció feloldásával és az ábrázolás száműzésével kívánták elérni. Az absztrakt expresszionizmus (abstrakt expressionism) kifejezést már a tízes-húszas években használták, de csak az ötvenes években terjedt el - előbb Robert Coates újságíró, majd Clement Greenberg amerikai kritikus javaslatára. Greenberg ezzel a megjelöléssel kívánta hangsúlyozni e festészet történelmi kapcsolatát a század eleji expresszionizmussal (etimológiailag az ex-pressio ki-préselést, ki-sajtolást jelent), különösen Vaszilij Kandinszkij tízes évekből származó expresszív absztrakt periódusával (annál is inkább, mert a kifejezést először Kandinszkij művészetére vonatkozóan használták). Az absztrakt expresszionizmus előzményeként ezenkívül a szürrealista AUTOMATIKUS ÍRÁST (ECRITURE AUTOMATIQUE) és a távol-keleti kalligráfiát érdemes kiemelni.

A tudatkontroll nélküli festői jelírás másik gyakori elnevezése Harold Rosenberg terminusa, az AKCIÓFESTÉSZET (action painting) 1952-ből. Az amerikai kritikus ezzel a hangsúlyt inkább a festési folyamat spontán akciójellegére helyezte, arra a látványosság számba menő rituális gesztikulációra, amit a festő a vászon előtt vagy a földre terített vásznon hajt végre, s amelynek a keletkező kép közvetlen, tárgyi vonatkozásoktól mentes "lenyomata", mintegy "mellékterméke". Rosenberg tehát a kész művel szemben a kép elkészítésének folyamatát emelte ki.

Még egy megjelölés használatos az absztrakt expresszionistákra vonatkozóan, a DRIP PAINTING (csurgatásos festészet), vagy egyszerűen dripping. Ez azt a sajátos festéstechnikát jelenti, melyet Pollock és még néhány társa alkalmazott. Az automatikus írás, a tudatkontroll nélküli festői jelteremtés érdekében a művész nem ecsettel fogalmazza meg formáit, hanem a vászonra csurgatja a festéket, ebbe különféle törmelékanyagokat kever bele, s így a felület az egymásra csurgatott anyagrétegek textúrájaként alakul ki.

Az absztrakt expresszionizmus (szinonimájaként a GESZTUSFESTESZET kifejezést is szokták használni) legjelentősebb képviselői Jackson Pollock, Robert Motherwell, Willem de Koonig és Franz Kline. Egyes szerzők ide sorolják az absztrakt expresszionizmussal egy időben párhuzamos európai irányzat, az INFORMEL egyes képviselőit is (és fordítva), ugyanakkor magát az amerikai absztrakt expresszionizmust sem lehet egységes mozgalomnak tekinteni. Az irányzatra jellemző széles gesztusú, drámai festésmód mellett még legalább két eltérő áramlat mutatható ki: egyrészt a keleti kalligráfiával szimpatizáló "meditatív" irány (legjelentősebb képviselője Adolph Gottlieb és Mark Tobey), másrészt az ügynevezett "hűvös" irány (Mark Rothko, Clyfford Still, Barnet Newmann), mely a későbbi POST-PAINTERLY ABSTRACTION fogalomkörébe tartozó COLOURFIELD PAINTING (színesmező festészet) vagy CHROMATIC ABSTRACTION (kromatikus absztrakció) közvetlen előzményének tekinthető.

Az absztrakt expresszionizmus, különösen annak kalligrafikus iránya a magyar művészetre is felszabadító erővel hatott. Gondolunk csak Korniss Dezső, Szabó Lajos, Frey Krisztián, Tót Endre vagy például Konkoly Gyula egy-egy alkotói periódusára, Veszelszky Béla pedig az irányzattól függetlenül, azt megelőzve épített ki sok tekintetben hasonló képi világot, mint az absztrakt expresszionisták.

Forrás: Sebők Zoltán: Az új művészet fogalomtára, Orpheusz Kiadó, 1996