HAPPENING

A szó szerint történést jelentő happening az ötvenes évek végén kialakuló nyitott műfaj. Olyan időben zajló, összefüggő cselekmény nélküli eseménysor, amely magába foglalja a véletlen és a megtervezett mozzanatokat, a művészeti aktivitást és általában a közönség bevonását is. Előzményeként elsősorban a dadaista manifesztációkra szokás hivatkozni, igazi kibontakozása pedig a POP ART-hoz és az ENVIRONMENT műfajhoz kötődik. Wolf Vostell szerint a happening egyrészt a pop art cselekvéssel való feltöltése, másrészt az environment ("környezetszobrászat") aktív vetülete. A happening első jelentősebb művelői között olyan kiváló pop art-művészeket találunk, mint pl. Robert Rauschenberg, Jim Dine és Claes Oldenburg, de zenészek, színészek és irodalmárok is csatlakoztak a mozgalomhoz.

A szakirodalom általában három válfaját különbözteti meg: az amerikait, a németet és a franciát. Az amerikai, melynek vezéregyénisége Allan Kaprow, kötődik legszorosabban a pop arthoz. Játékos, többnyire kritikátlan szemlélet jellemzi, miközben ez a változat törekszik leginkább a néző aktivizálására, társalkodóvá való előléptetésére. A német Wolf Vostell és köre a berlini dadaisták agresszivitását, destruktivitását és társadalombírálatát folytatja, s a happeninget leginkább a politikai provokáció eszközének tekinti. A francia happening, Jean-Jacques Lebel vezetésével, rituális és szürreális jellegű, s nem kisebb célt hirdet, mint az élet totális megváltoztatását, ami természetesen az uralkodó ideológiák kíméletlen bírálatától sem Lehet teljesen mentes.

A három változatban közös, hogy a művész által rendezett improvizált "történés" a mindennapi élet banális tárgyaitól kezdve a legközönségesebb szituációkig mindent a tudattágító vagy tudatromboló aktivitás lehetséges eszközeként kezel. Ezzel is, és a művészeti professzionalizmus elleni tiltakozásával is a művészet és a művészetből hagyományosan kirekesztett területek közötti határ eltörlésére törekszik, vagyis hirdeti, hogy váljék azonossá a művészet az élettel (Jean-Jacques Lebel például az 1968. évi párizsi diáklázadást totális happeningnek tekinti).

A happening művelőinek többsége erős vonzalmat tanúsít a rendetlenség és a véletlen iránt, mert ezekben a totalitárius rendszerek magas szervezettségének ellenpólusát látja. Részben ezzel függ össze a happening egzakt meghatározásának lehetetlensége és Allan Kaprow javaslata is: "A happeninget sohasem kellene előre próbálni, jó lenne, ha lefolyását laikusok vezetnék, és ha sohasem ismétlődne meg ugyanaz a műsor." Ellentétben a színházi előadással, mely mindig fikció, a happening egyszeri és megismételhetetlen realitást kíván nyújtani, ami azt is jelenti, hogy a résztvevőknek kerülniük kell a színészkedést: nem szerepeket kell eljátszaniuk, hanem szituációkba kell beilleszkedniük, utasításokat végrehajtaniuk és az adott kereteket új tartalmakkal feltölteniük.

A happening egyik alfajának tekinthető a George Brecht által kidolgozott EVENT (esemény) műfaja. Brecht szerint ez semmivel sem jelent többet a szó szótári meghatározásánál, vagyis úgyszólván bármilyen esemény a fogalomkörébe tartozhat. Az eventek a maguk minimalizmusával a happeningnél általában erősebben hangsúlyozzák az esemény reális voltát, egyszerűségükkel pedig igen provokatívak lehetnek. Brecht példája a "csurgatott eseményre: "csöpögő víz és üres edény úgy elrendezve, hogy a víz az edénybe essék."

Forrás: Sebők Zoltán: Az új művészet fogalomtára, Orpheusz Kiadó, 1996