PATTERN PAINTING

A pattern painting ("minta-festés") a hetvenes évek közepe táján kialakuló amerikai irányzat (az elnevezést Mario Yrrisarry használta először 1975-ben), mely szakítva a korábbi önelemző művészetszemlélettel, újra visszatér az érzéki felületalakításhoz és a színes, dekoratív festőiséghez. Motívumvilágában megtalálhatók a népművészeti elemek, fülledt hangulatot árasztó század eleji ornamensek, túlmintázott tapéták, díszes szövetek, és Matisse, Derain, Dufy vagy például Bonnard festészetének egyes elemei is gyakran felbukkannak. A DEKORATÍV FESTÉSZET-nek is nevezett pattern painting újra rehabilitálta a hagyományos manuális festőiséget, színhasználata érzéki és anyagszerű lett, kompozícióiban pedig leginkább a statikus elemek dominálnak. Ezek alapján nem alaptalan John Perreault paradox kijelentése: "A dekoratív művészet a legrégibb új művészet, ami létezik."

Az benne az új, hogy meri vállalni a régit: a művész visszanyúl a dekoratív festészet legkülönfélébb hagyományaihoz, s attól sem riad vissza, hogy ezeket a modern giccsel vagy a látványos felszínű, gazdag mintázatú tömegtermékekkel hozza közös nevezőre. Felületi hatásokból merít, s maga is látszólag csupán játékos felületi hatásokat teremt; nem lehet azonban nem észrevenni, hogy mindezt általában ironikus távolságtartással teszi: gátlástalan eklektikájából a rezignált intellektus szerepjátszása érződik. Az új dekorativitás egyrészt felidézi a régi "nagy művészet" felszabadult, üde ornamentikáját, ám maga nem hisz többé ennek lehetőségében. A színes minták és nagy, dekoratív felületek mögül egyfajta kiábrándult dekadencia és abszurditás sugárzik, különösen azoknál a művészeknél, akik a dekoratív elemeket elbeszélő vagy naiv-realista mozzanatokkal keverik.

A pattern paintingben igen erősen érződik a triviális, a mindennapi és az abszurd iránt lelkesedő POP-ART öröksége. Tény azonban, hogy az új dekorativitás festészete általában elveti a klasszikus pop-art gépiességét, és az iparilag sokszorosított díszítő elemeket is emotív átírásban látjuk viszont a képeken. Ha megjelenik is a fogyasztói társadalom egy-egy jellegzetes mai motívuma, nem emblematikusan kerül a vászonra, mint a pop-arcban, hanem gyermeteg, mégis rafinált ornamentális értelmezésben.

A pattern painting központja New York, jelentősebb képviselői pedig: Robert Zakanitch, Tina Girouard, Kim McConnel, Miriam Schapiro, Robert Kushner és Ned Smyth.

Forrás: Sebők Zoltán: Az új művészet fogalomtára, Orpheusz Kiadó, 1996