PITTURA COLTA

A pittura colta kifejezést magyarra "művelt" vagy "tanult festészetnek" lehet fordítani, és a nyolcvanas évek művészetének egyik jellegzetes vonulatát jelöli. Ezzel a címmel rendezett Italo Mussa olasz művészettörténész 1982ben a római Pio Monti Galériában csoportos kiállítást, amelyen Alberto Abate, Roberto Barni, Ubaldo Bartolini és Carlo Marfia Marfani vett részt. A kiállító művészek közös vonása az volt, hogy az újat valamelyik régi művészetben keresték, mindenekelőtt a klasszicista és a manierista örökségben, amihez a dolog természeténél fogva hagyományos festészeti műveltség szükségeltetik. Innen ered Mussa terminusa, de más nézőpontú művészettörténészek többé-kevésbé ugyanazokra a művészekre és művekre más elnevezéseket is használnak. Gyakran beszélnek a memória festészetéről, hipermanierizmusról és anakronista festészetről. Az elnevezések már részben sejtetik az irányzat jellemzőit is.

A pittura colta fogalomkörébe tartozó művek úgy hatnak, mintha valamelyik múzeum raktárából kerültek volna elő: a művész átvesz és megtanul egy holt vizuális nyelvet (mintha egy modern költő elkezdene latinul vagy ógörögül verselni), képzeletben visszautazik a távoli, mitikus múltba, hogy újraálmodjon valamit abból, ami a nyugati kultúrában már régóta időszerűtlennek számít. 1983-ban megjelent könyvében Mussa is e festészet álomszerűségét emeli ki, hangsúlyozza viszont, hogy nem a szürrealizmusból ismert álmokról van szó. A művelt festészetben nincs helye a szubjektív, intim pszichologizálásnak: a művész álmaiban sem saját bensőjét tárja fel, hanem inkább egy maszkot helyez önmaga és a néző közé. Célja nem az önfeltárulkozás, hanem inkább a rejtőzködés. Éppúgy elveti azonban a modern festészet személytelen technikáit, mint az új médiumokat. Ragaszkodik a manuális festészethez, de lelkiállapotát és a kép nyelvi-kifejezésbeli kérdéseit a régi mesterek módjára maga is gondosan eltitkolja. Figyelmünket magáról a festményről inkább a festmény tárgyára tereli, még ha e képek stílusa és tematikája egyaránt átvett, kölcsönzött vagy mint az elnevezés sugallja, megtanult formákból áll is.

A pittura colta fogalomkörébe tartozó alkotók leggyakoribb hivatkozási alapja Balthus, Carrá és De Chirico "metafizikus festészete". Különösen De Chirico számít az irányzat szellemi előfutárának, mivel a futurista művészeti forradalom idején éppúgy az örök, változatlan és időszerűtlen minőségeket kereste, mint most a művelt festészet a sokkal dinamikusabb TRANSZAVANTGARD korában.

A már említett 1982. évi római kiállítás óta az irányzathoz csatlakozott még Carlo Bertocci, Lorenzo Bonecchi és Gerard Garouste.

Forrás: Sebők Zoltán: Az új művészet fogalomtára, Orpheusz Kiadó, 1996