ÚJREALIZMUS

Az Nouveau realisme elnevezésű művészeti csoportot, s egyúttal irányzatot Pierre Restany, neves művészeti kritikus alapította 1960-ban. A POP-ART szellemiségével rokon, de rendkívül szerteágazó mozgalom a festészeti szubjektivizmussal és a közvetlen önkifejezés programjával szemben az alkotói tevékenység értelmét a művészeten kívüli tartományok kritikus feldolgozásában látta: a mindennapi élet banalitásainak hűvös, gyakran romboló értelmezésében, az elidegenedett tárgyias viszonyok ironikus bírálatában és a haszonelvű gépies civilizáció kigúnyolásában. Elvetette a romantikus zsenikultuszt és a század eleji dadaizmushoz hasonlóan hirdette, hogy "mindenki művész, minden lehet művészet". Az újrealizmust egyes szerzők NEODADAIZMUS-nak is nevezik, noha a dada szellemes, polgárpukkasztó radikalizmusát Restany irányzata nemegyszer édeskés, felszíni esztetizálással váltotta fel.

A szűkebb értelemben vett újrealisták közül több művész tevékenységéhez tapadt hozzá egy-egy jellegzetes fogalom, amelyből nem föltétlenül lett ugyan külön irányzat, de bizonyos alkotói alapállás vagy technika megjelölésére azóta is használatos. Egyike ezeknek az AKKUMULÁCIO (felhalmozás). Arman és Cézár jellegzetes tárgyértelmezésére használatos kifejezésről van szó: ezek a művészek úgy lépték át az esztétikum határait a banális és az abszurd irányba, hogy különféle elhasznált tárgyakat (autók, kannák, csavarok) halmoztak fel a kiállítási teremben. Domborműszerűvé alakítva, plexidobozba gyűjtve vagy valamilyen szilárd alapzatra állítva ruházták fel őket ironikus vagy nosztalgikus jelleggel.

A tárgyi világ értelmezésének másik jellegzetes módja, a csomagolás (EMPAQUETAGE) a bolgár származású Christo tevékenységében állandósult, aki kezdetben apró használati tárgyakat burkolt be a görög szobrászatot idéző drapériával, majd autókat, kiállítótermeket, hatalmas felhőkarcolókat és hegyeket is. Azon kívül, hogy a csomagnak és a becsomagolt dolog emlékképének feszültsége működésbe hozza a néző képzelőerejét, Christo tevékeny

ségének politikai vonatkozásai is lettek, különösen akkor, amikor a Reichstag épületének becsomagolásához kért (és hosszú huzavona után kapott) engedélyt a hatóságoktól.

Ugyancsak az újrealisták feltűnésével vált elterjedtté az ASSEMBLAGE fogalma (először Jean Dubuffet használta saját munkáinak leírására), ami a sík táblakép háromdimenzióssá való kibővítését jelenti. Többé-kevésbé szinonim tehát a COMBINE PAINTING, vagyis a kombinált festmény fogalmával, azzal, hogy általában több rajta az applikált elem: a művész különféle anyagok és használati tárgyak együtteséből formál plasztikus képet.

A mozgalom egyik legjelentősebb tagja Yves Klein, akinek nevéhez többek között a MONOKRÓMIA (egyszínűség) fogalmát kapcsoljuk: egyetlen színnel festett úgy, hogy a festéket teljesen személytelenül vitte fel a vászonra, s így a kép egyfajta "anyagtalan végtelenség" színtere lett. Jean Tinguely bonyolult, de funkciótlanul működő szerkezetét a szakirodalom META-GÉPEKnek (önmagáról valló gép) nevezi, Daniel Spoerri ételmaradékokból komponált domborműveit pedig EAT ARTnak, vagyis "ehető művészetnek".

Az Újrealista csoport jelentősebb tagjai voltak még a következő művészek: Mimmo Rotella, Niki de Saint-Phalle, Raymond Hains és Martfal Raysse.

Forrás: Sebők Zoltán: Az új művészet fogalomtára, Orpheusz Kiadó, 1996