Gulácsy Lajos
(1882, Budapest - 1932, Budapest)

Festő. A budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni, lényegében azonban autodidakta volt. 1902-ben Rómában, majd Firenzében és Párizsban járt tanulmányúton. Olaszországot később több ízben is felkereste, s számos képén festette meg az olasz városok középkori, reneszánsz hangulatát. 1907-ben volt első gyűjteményes kiállítása Budapesten, az Uránia műkereskedésben, 1911-ben Nagyváradon és Temesvárott, 1912-ben Szegeden állította ki műveit, amelyek egy sajátos álomvilág költői megnyilvánulásai (Dal a rózsatőről, Flórenzi tragédia stb.). 1908-ban elnyerte a Ferenc József jubileumi díjat.

A háború kitörésekor Velencében idegrendszere összeroppant, s ettől kezdve rövid megszakításokkal az idegszanatóriumok, 1917-től kezdve pedig haláláig elmegyógyintézet lakója volt. E korszakban álombirodalmának, Naconxipannak tájait, embereit ábrázolja gyöngéd színű, lágy tónusú szürrealisztikus képekben (Ópiumszívó álma; Rózsalovag). 1918-ban csatalozott a nyolcakhoz. Festészetének azonban véget vetett 1924-ben bekövetkezett vaksága. 1922-ben az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. Ekkor írta hozzá barátja, Juhász Gyula megrázó versét (Gulácsy Lajosnak).

Művei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában és magángyűjteményekben vannak. Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, bár víziói már néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét.

Alig tanult valamit, de utazásai során fürdött a különféle hatásokban. Képeinek méretei általában kicsinyek. Technikájuk sima, bársonyos. színezése hangolt, számított, s egységesen barnás-arany vagy ezüstszürke tónussal egybefogott. Alakjai néha, különösen kezdetben, stilizáltak, az angol preraffaelitákat követik, később torzultak, de a valóságtól a testetlenné eszményesítés légkörébe emelkedők.