A XX. század első felének építészete

Vörös ház

A modern építészet legfőbb jellemzője a rendeltetés gondos elemzésén alapuló, az anyag tulajdonságainak és a szerkezet követelményeinek megfelelő funkcionális alakítás.
Már az XIX. század húszas éveiben megjelent ez az elv. Schinkel figyelt fel arra, hogy bizonyos szempontból az ipartelepek, a sivár gyárépületek sem visszataszítóak. Megvan bennük a rendeltetésnek ésszerűen megfelelő forma szépsége. Ebben a szellemben később ő is tervezett (pl. egy berlini áruház-nem valósult meg).
A romantikában is voltak hasonló kezdeményezések, legjelentősebb a Philipp Webb által tervezett ház London központjában - a Vörös ház (1859) - ez az épület a modern építészet előhirnöke.
A modern építészet felé vezető úton a következő lépést a szecesszió tette meg. A forma-szabályok kötelékétől szabadította meg az építészetet. Ezen a téren az amerikai szecesszió jutott legmeszebbre. Ott alakult ki a Chicagói iskolának nevezett építészcsoport, amelynek tagjai a fém vázszerkezet alkalmazásában értek el kimagasló eredményeket.

A Chicagói iskola legjelentősebb mestere Louis Sullivan (1856-1924) már eljutott odáig, hogy a szerkezetből kiadódó formát mutatta meg. Egyik főműve a chicagói Carson, Pirie és Scott áruház acélvázas, 12 szintes épület. Homlokzatain alig található diszítő többlet-forma. A sík felületeket a mellvéddel megemelt födémsávok és a pillérek világosan kirajzolódó derékszögű hálózata osztja. A szecesziós formák annyira visszafogottan jelentkeznek, hogy az összképben a szerepük szinte elhanyagolhatóan csekély.
Sullivan alapelve szerint "a forma követi a funkciót", ezen a korai modern épületen példamutató teljességgel valósul meg.

Auguste Perret (1874-1954) nevéhez fűződik a XX. század egyik legfontosabb építőanyagának, a vasbetonnak első építészeti alkalmazása. 1903-ban vasbeton vázzal épített Párizsban egy hatemeletes lakóházat.

1907-ben a gyárosokat, kereskedőket, művészeket, építészeket és iparművészeket egyesítő Deutscher Werkbund szövetkezés fő célja az volt, hogy az új művészet formatörekvéseit és az ipar, a korszerű technika lehetőségeit egyesítve jó minőségű, az egyedi formálás művészi szintjén alakított, de gépi munkával sorozatban termelt hazsnálati tárgyak előállítását segítse.
Hermann Muthesius szerint csak az lehet modern ami célszerű, tárgyilagos, a használat követelményeinek pontosan megfelel, s formája az anyag sajátosságait tiszteletben tartó szerkezet ésszerű rendjéből következik.

Az új felfogás egyik képviselője Peter Behrens, ő építette 1909-ben a berlini Turbinagyár szerelőcsarnokát. Ez az első művészi igényességgel megtervezett ipari épület. Az acélpillérek a hosszoldalon jelennek meg. Az acél mellett a másik, az épület jellegét döntően meghatározó anyag az üveg. A pillérközöket a lábazati sáv fölött teljes felületen üvegfal tölti ki.

Walter Gropius a modern építészet fejlődésében új szakaszt nyitott. Műve a Fagus Művek háromszintes műhelyépülete. Különválaszotta egymástól a teherhordó és a térhatároló szerkezetet. A vasbeton váz pilléreire kivülről rögzítette rá az üvegfalat úgy hogy a sarkokon csak az üvegfelületek találkoznak.

Dessau: Bauhaus iskola

Walter Gropius (1883-1969): 1911-ben tervezte a Fagus Művek gyárépületét. Későbbi munkái közül a legjelentősebb a dessaui Bauhaus. "Pedagógiai" főműve a Bauhaus életre hívása, évekig ő igazgatta. A tanári karba Gropius a haladó művészet nagy mestereit hívta meg. (pl. Klee, Kandinsky, Moholy-Nagy László...). A Bauhaus nem művészeti iskola volt, hanem alkotóműhely.
Dessaui Bauhaus: a szabadon kibontakozó alaprajz, a geometrikussá letisztult forma a funkcióból és a szerkezet rendjéből következik. A három emeletet egységes raszterben osztott, a vasbeton pillérek konzolaira függesztett fém-üveg függönyfal határolja.

Ludwig Mies van der Rohe (1886-1969): a korszerű térszervezés, a nagyipari gyártás lehetőségeit hasznosító acélszerkezetek, a mérnökien pontos racionális formálás felülmúlhatatlan mestere. Legjelentősebb munkái a barcelonai Világkiállítás német pavilonja (az alaprajzból nem lehet megállapítani, hogy hol végződik a külső és hol kezdődik a belslő tér, a kettő folytonosan vált egymásba át. Görögkezreszt metszetű, krómozott acélpillérek hordják a tetőlemezt. A falak márványból, ónixból és travertinból készültek), a Michigen tó partján épült chicagói magasházak (két acélvázas, 26 emeletes lakóház, az alaprajz befoglaló formája mindkettőnél szabályos négyszög és azon belül négyzetes raszterben 4x6 acélpillér áll) a chicagói Műszaki Egyetem építészcsarnoka (osztatlan brldő terű, acélvázas épület, az egyterű belsőt az acélbordák közé helyezett nagyfelületű pvegtáblák határolják, Vizuálisan ez nem választja el a külsőt a belsőtől. Az épület semleges keretét a funkciónak megfelelő térré a benne tevékenykedő ember alakítja.) és a New York-i Seagram irodaház.
Mies van der Rohe fogalmazta meg a modern építészet alapelvét, amely szerint "a kevesebb több"; vagyis az építészet annál közelebb kerül a saját műfajához, minél kevesebb építészeten kívüli, járulékos formai eszközhöz folyamodik. A Michigen tó partján álló két ház erre tökéletes példa.

Frank Lloyd Wright (1869-1959) a modern építészet organikus irányzatának kiemelkedő mestere. Szemléletét meghatározó egyik élménye távolkeleti utazása volt. Itt fedezte fel azt a mire maga is törekedett: az őszinte anyaghasználatból, a szerkezet műves egyszerűségéből és a funkció természetességéből fakadó közvetlen emberséget. A japán építészetben a szerkezet kizárólagos anyaga a fa volt. Díszítést nem használtak. Az alaprajz szabályos derégszögű rendszerbe szerveződött. A térelválasztást s többnyire a külső elhatárolást is eltolható, könnyű falelemek adták. Wright legfontosabb alkotásai a chicagói Robbie ház, Bear Run: Vízesés-ház, Taliesin West, Racine, Bartlesville, New York: Guggenheim Múzeum.

Alvar Aalto (1898-1976): Paimió: Tüdőszanatórium, Mairea villa, Helsinki: kultúra háza

La Corbusier (1887-1965): a plasztikus formálás mestere. elképzeléseit legteljesebben a vasbeton jól alakítható anyagával tudta valóra váltani. Az új építészettel szemben támasztott alapkövetelményeket híres "öt pont"-jában fogalmazta meg: 1. a lábakraállítás, hogy az épület ne foglaljon el a természetből szabad területet; 2. a terőkert kialakítására lehetőséget adó lapostető, mert így az építés - ahelyett, hogy csökkentené - megnöveli a természetet; 3. a pillérvázzal biztosítható szabad alaprajz, hogy a tartószerkezettől független térosztás hajlékonyan igazodhasson a funkcióhoz; 4. a teherviselés kényszerektől mentesült homlokzat szabad alakítása végigfutó ablaksávokkal s a tartóvázra függesztett határoló szerkezetekkel; 5. az előbbi következményeként a belsőkben faltól-falig nyúló szalagablak, a minél teljesebb megnyitás a külső tér felé.
Fő művei: Savoye villa, Párizs egyetemi városrészében a Svájci diákok pavilonja, a Marseille-i Unité d'habitation, a Chandigarh-i Igazságügyi palota és a Ronchamp-i zarándokkápolna.