Paul Cézanne (1839-1906)

1839-ben született Aix-en-Provenceban. 1861-ben Párizsba ment festészetet tanulni, de próbálkozása kudarcba fulladt. Siralmas állapotban tért haza. 1862-ben tett újabb kísérlete viszont sikeresnek bizonyult. A Svájci akadémiára jelentkezett, és közeli barátságba került Pissaróval, Monet-vel, Renoirral, Sisley-vel. Két év múlva visszatér Aixba.

Az impresszionistákhoz tartozott, de nem értett teljesen egyet velük. Az apró festékfoltok alkalmazása a suhanó benyomások és fényhatások érzékeltetésére számára nem volt elég világos módszer. Maradandó és összefogott mûvészetet akart teremteni. Ötvözni szerette volna a klasszikus hagyományt a kortársi realizmussal. Így jutott el a formák tüzes tanulmányozásáig.

Párizsi tanulmányai alatt még romantikus stílusban, dicsfénnyel körülvett drámai hõsöket festett.

1870. után kezdett a szabadban festeni. Auvers-sur-Oise-ba költözött, ahol Pissarro hatására képei világosabbak, fegyelmezettebbek lesznek. Témát vált és ettõl kezdve igyekszik létrehozni a klasszicizmus nagy léptékû, határozott formáinak és modern szín- és modellkísérleteinek a kombinációját.

Csendéleteket, provence-i tájakat fest.

Forradalmi felismerésének lényege, hogy a színek nemcsak a forma körbehatárolására, hanem annak kifejezésére is alkalmasak. Elveti a távlati szerkesztést, hogy másféle térhatásokat is érzékeltetni tudjon, kizárólagosan a színek használata révén.

1895-ben Ambroise Vollard kiállítást rendezett képeibõl. Festményein a tárgyak egyre inkább geometriai alakzatokká válnak, s a téma egyre jelentéktelenebb lesz.

KÉPEI: Sziklás vadon, Mont Sainte-Victorie, A marseille-i öböl a L’Esteque felõl, A Le Chateau Noir parkja, portré: Ambroise Vollard, csendélet: Csendélet Cupidóval

Cézanne: A Mont Sainte-Victoire

Élete makacs küzdelem volt mûvészetével. Küzdelem, hogy az elõtte lévõ háromdimenziós világot összebékítse vászna kétdimenziós korlátaival.

Késõi éveiben csendéleteke, figurális festményeket és tájképeket festett.

Festés közben eltorzította a hagyományos perspektívát és a formákat, ekképpen teremtve harmóniát, stabilitást.

Szívesen festett aktot vagy fürdozõ nõalakot tájban elhelyezve. A téma még impresszionista, de Cézanne már továbblépett, nemcsak azért, mert merészebben bánt a formákkal, hanem azért is, mert valami maradandót akart alkotni.

Utolsó éveiben szinte kizárólag tájképeket festett; mert rajtuk érlelhette ki leginkább stílusát, s természet után, a szabad ég alatt dolgozhatott. Számos helyszínre ért szívesen vissza, de a Mont Sainte-Victorie vonzotta leginkább.

Technikája melynek lényege hogy a kép struktúráját nagyrészt vékony, rövid színnégyszögeket alkotó ecsetvonásokból építette fel.

A Mont Sainte-Victorie-ról készült utolsó festményien még nagyobb szigorral alkalmazta ugyanezt a módszert, tömeget és formát mindinkább elvonatkoztatta a valóságos látványtól.

Cézanne geometriai formákból állította össze a képeit: téglaest, kúp, gömb.

A képen alkalmazza a komplementer színeket, ahogy más posztimpresszionisták is(kék-narancs, vörös-zöld, sárga-lila).

A kép három térrészre osztható: sötét – zöldesbarna; élénk és világos – sárga, piros; világos – kék

Ugyanazok a színek ismétlõdnek hegy szinte beleolvad az égbe.

Cézanne azt vallotta, hogy a világ az övé, és úgy fordítja le a maga nyelvére, ahogyan akarja – ez a mûvész igazi szabadsága.