Van Gogh: Az auvers-i templom
Van Gogh
posztimpresszionista festő volt. Így a kép jellemzőit is ez határozza meg.
Vonalakból állnak össze a formák. Jellemzőek a komplemeter színek: sárga-lila,
kék-narancs.
Kompozíció: talaj 1/3; többi 2/3.
A forma szinte mozog, de felismerhető.
A kép egyike a muűész legutolsó alkotásainak.
Nyugtalanságot és csodálatot ébreszt. De a kavargásnak a művész parancsol. Műfaja: tájkép. Témája sem rendkívüli: egy falusi templomot ábrázol. Megindultságunk éppen abból fakad, hogy felfedezzük a szerény falusi templom leple alatt megbújó fantasztikus világot.
A táj anélkül, hogy elszakadna a valóságtól, egészen nyilvánvalóan kiszabadul a valóság börtönéből. A legegyszerűbb, leghétköznapibb látvány telik meg rejtelemmel.
A festmény híven tükrözi az épület szerkezeti elemeit. Nagyjából pontosnak tekinthető. A különös érzete tehát abból fakad, hogy miközben határozottan felismerjük a modellül szolgáló helyszínt egy ismeretlen világba jutunk.
Az égbolt teljes súlyával a templomra nehezedik. Nem kelti levegő hatását.
A távolodó utak harapófogóként szorítják a templomot. A váratlanul megrövidülő perspektíva fokozza a szorítás erejét.
A festményen az ég kétdimenziós, merev síkká változik. A testeknek a mélység felé nincs kiterjedésük, a templom sűrített térben fuldoklik.
Van Gogh elhagyja a hagyományos árnyékokat. Az árnyékok eltűnésével a síkok nem sugallnak többé teret.
A festő emberi természetet adott a templomnak. A templom szenvedése felkelti részvétünket.
A valóságban egyenes vonalak a festményen meggörbülnek, egyenlőtlen hosszú, széles és vastag szakaszokból tevődnek össze, amelyek sokszor még különböző irányba is mutatnak.
Színeinek legszembetűnőbb tulajdonsága az egyneműség. A színek nem alkalmazkodnak az ábrázolt tárgyakhoz, hanem önnön lényegükkel ruházzák fel. A festő megőrzi a tárgyak színét, de néhány uralkodó színre redukálja őket: kékre, pirosra, zöldre.
Szerkezete: függőlegesen tagolva a vászon egyharmadát a föld, kétharmadát pedig a templom foglalja el.
Az asszony megy fölfelé, de mégis ő tűnik mozdulatlannak. A lépték rögzítésére szolgál. Közömbös a tragédiával szemben, a templom magánya még nagyobb lesz.