Stanza della Segnatura

1508-ban érkezett Rómába, és II. Gyula pápától, a vatikáni teremsor, a Stanzák kifestésére kapott megbizatást, amelyben a világ egyik legtöbbet csodált, legnagyobb hatású freskósorozatát hozta létre.
A pápa megtisztelő címeket adományozott neki (pl. pápai írnok lett), és tanítványaival együtt bőkezű ellátást és kellő honoráriumot kaptak. A nagy munka sok segítséget igényelt, nemritkán 15-20 fő is dolgozott  a Stanzákon.

A Stanza della Segnatura-t könyvtárnak építették, de ez volt az a hely ahol aláírta az egyházi udvar rendeleteit. Innen ered a neve is.

A Stanza della Segnatura mint hatalmas nyitány a Teológia, a Bölcselet, a Jog és a Költészet egy-egy falat elfoglaló allegóriájával vezet a második és a harmadik teremnek a kereszténység csodáit ábrázoló falképeihez.

Az első terem, a Stanza della Segnatura két óriási és két kisebb falfestménye (a Parnasszus és az Erények), a mennyezet képei és a lábazat egyszínű képei 1508-1511 között készültek. A téma fő motívuma a mennyezeten kezdődik. Négy gyönyörű nőalak személyesíti meg a teológiát, filozófiát, költészetet és jogtudományt. Ez a téma aztán kiteljesedik, és részletesen is megtalálható a négy falon.

Az oldalfalak óriási freskói közül az egyik az Athéni iskola a másik az ún. Disputa – tulajdonképpen a keresztény vallás diadala. Az egyik az antik filozófiát, a másik a teológiát mint világot mozgató szellemi erőket állítja elénk. Mind a kettőnek lelkes és ünnepélyes képviselői vitákban, eszmecserékben mélyednek el: tömegeik jobbra-balra egyenletesen elosztva, szimmetrikus rendben csoportosítva, nyugodt egyensúlyban helyezkednek el, mint a mérleg két serpenyője.

Disputa

A terem talán elsőnek elkészült freskója a Disputa volt. A kép címét félrefordítás eredményezete. Vasari "disputa" szavát fejtegetésnek kellett volna fordítani, helyette a vita értelemben terjedt el a cím. Ha figyelmesen megnézzük, azt látjuk, hogy semmilyen vitáról sincs szó. Éppen a kompozícióban válik érthetővé, hogy az összetartozás, a kapcsolat a lényeg, és ezt az oltárasztalon álló oltáriszentség testesíti meg. Az oltáriszentség titka a kép magva. S ez ét szempontból van megvilágítva: fönn viziószerűen, az égi Szentháromság képviselőivel, lent a gondolat földi harcosaival, akik elmélyedve vitatkoznak ama vizió lényegéről.
A kettős ívből alakuló égi szférában a diadalmas ünnepélyesség, az ezzel szembeforduló ívben rendezett földi szférában szenvedélyesebb előadásmód uralkodik. A szentháromság és az oltáriszentség adják azt a tengelyt, amely felfűzi ezeket az íveket, és úgy teremt közöttük kapcsolatot, hogy egyszersmind ellentmondásosságuk is megmarad.
A legfelső ívben a négy arkangyal, kerubok és az Atyaisten vannak. Ezt az ívet az alatta lévővel egy Deézisz kapcsolja össze: Krisztus, Mária és Keresztelő János között.
Az alsó égi ív balról Szent Péter, Ádám, Szent János evangélista, Dávid, Szent István vértanú és Jeremiás próféta. A jobb oldalon balról Judás Makkabeus, Szent Lőrinc, Mózes, Szent Máté, Ábrahám és Szent Pál.
Az alsó földi ív szereplői egyházatyák, pápák. Valamennyien akkor élők arcvonásait viselik, mind portré.
A diadalmas egyház himnusza ez a szinte életnagyságú alakokkal teli kép. A vázlat jól mutatja, hogy az ilyen munka igen komoly előkészületet igényel. A festő Raffaello a rajzi részek, a vonalak mellett azonnnal tisztázza a fő fény-árnyék alkotta egységeket is.
A kép közepén, a legvilágosabb háttérben, hatalmas, egyszerű vonalú oltáron van a monstrancia (úrmutató), amelyre az egész vita vonatkozik.
A kép alsó szegletében látható ajtókivágás is megkapja szimmetrikus párját a bal oldali hasonló alakú korlátban.
A tér monumentális megoldása, a vonalak ünnepélyes harmóniája, az egyes alakok kifejező szépsége, amint az egészbe illeszkednek, volt korában az újszerű, ami a későbbiekben mintaképül szolgált.

Athéni iskola

A másik nagy freskó az Athéni iskola, melynek tárgya a világi tudomány. A némileg félrevezető címet egy XVII. századi útikönyv adta. A kép valódi jelentését csak a mennyezeti freskóból érthetjük meg, azon belül is a bájos allegorikus alakból, mely pontosan a festmény fölött található. Két oldalán a filozófia definíciója látható, mely nem más mint: "a dolgok ismerete a legfőbb lényegünkön keresztül". Kezében egy-egy könyvet tart, melyeken "Moralis" és "Naturalis" feliratok olvashatók. Ezek a filozófia fő ágai, melyeket a képen Platón és Arisztotelész képvisel.
A kép hatalmas reneszánsz csarnok ívei alá csoportosítja a bölcselet régi képviselőit. A kompozíció itt is centrális: a kép közepébe kerül Platón és Arisztotelész alakja, az idealista és realista bölcsészet képviselői. A tudósok nagy serege éppoly szimmetrikusan sorakozik e kettő mellé a jobb és bal oldalon, mint a Dispután. A kompozíció szervessége, egyensúlya s ezzel nyugodalmas ünnepélyessége szintén hasonló.
Bár roppant mozgalmasság élinkíti a kompozíciót, a rengeteg figura mégis áttekinthetően tagolt, a kompozíciót biztos, megalapozott rend hatja át.
A kompozíció különböző alakjai által alkotott csoportok valószínűleg a hét szabad művészetet szimbolizálják. A csillagászat és a geometria egyértelműen felismerhetők.
Raffaello filozófusai szabadon mozognak egy matematikai precizitással megalkotott belső térben, melyet egy középső, fokozatosan eltűnő pont köré rendezett.
A quattrocento hasonló tárgyú ábrázalplásaitól egy világ választja el Raffaello képeit, ő nem szimbolikus alakokban, hanem történeti személyek képviseletében állítja elénk a szabad művészeteket.
Palatón, a lelkesült öreg, kezével fölfelé mutat, a földfeletti régiókra utalva, míg Aristoteles a józan férfi, kinek ujja lefelé, a valóság talajára látszik mutatni. Itt van még Diogenes, Szókratész, Euklides, Archimedes, Pythagoras, zoroaster, Ptolemaios.

Parnasszus

Az egyik ablak fölött helyezkedik el a Parnassus, ami a képzelet uralmát dicsőíti, melyben szabadban babérfák alatt állnak és ülnek szabad szimmetriában a múzsák és költők a hegedülő Apolló körül. Raffaello az alakokat mesteri módon rendezete el. A hatalmas abalk köré festett képen természetesnek látszik az ókori és kortárs írókból, valamint költőkből álló csoport elhelyezése. A mítosz alakjaihoz és az ókor költőihez a művész odasorolta Dantét, Petrarcát, Boccacciót és Ariostót. Apollónak ahagyományos lant helyett a renaissancenak ismerősebb hegedűt adta a kezébe.
Amit talán leginkább csodálhatunk ebben a képben az az a mód, ahogy az adott falterületet felhasználni tudta. A falterület  meg van szakítva egy ablakkal, ő úgy építette fel a képet, hogy azt más formában nem is tuddnánk elképzeln.

Jog, erény

A jogtudomány ábrázolása 3 freskóra szorult: az ablak fölötti lunettában, az Erő, Bölcsesség és Mértékletesség jelképes szép nőalakjaira és az ablak két oldalára a Világi és egyházi törvénykönyv átadására.

Mennyezet:

Mint ahogy madonnáiban a fiatal istenanya eszményét teremtette meg századok számára, úgy alkotta itt meg ezeknek ihletes világi párját a Költészetben, egy allegorikus női alakban, amely a mennyezet egy medalionjában van mesteri módon komponálva.
Az Athéni iskola felett lévő  már említett allegorikus alakról itt szót kell ejteni. Az alak díszruhájának szegélyét virágok, szoknyáját halak, mellényét pedig  szintén virágok díszítik. Ezek a filozófia három ágát, az erkölcsi, természeti és elmélkedő filozófiát jelképezik.

Források: A reneszánsz művészete (szerkesztő: Beöthy Zsolt, Laude Kiadó); Híres festők színes arcképcsarnoka; Herendi MIklós: Művészettörténet; Művészetek albuma; Lyka Károly: Művészettörténet