Ugyan ennek a kornak a művésze Raffaello is. Az eszményit az érzékeken keresztül tudta megragadni. A harmónia, amelynek révén az emberi fajt szeretetre méltó tökéletességgel ruházta fel, sohasem volt tudatos számítás eredménye. Ő így érzékelte az emberi testet. Arra született, hogy ő legyen Vénusz legfőbb mestere. De ezt csak rajzaiból tud-hatjuk, mivel megbízóit oly hűségesen szolgálta, hogy sohasem festette meg a tökéletes Vénuszt. Egyetlen, igen korai képén mutatkozik meg az igazi raffaellói akt, ez pedig A három grácia. Ezek a gömbölyded testek érzékiek, képesek gyönyörködtetni a nézőt. Raffaello művészetében magától jött a takarékos díszítés, a megszakítatlan körvonal és a lényegre törés, amely itt is megmutatkozik. A pápai lakosztály dekorálásakor a Megkísértés jelenet ábrázolása mutat aktot. Itt Leonardo Léda-tanulmányiból meríti a mintát Éva alakjához. Ám, ahol nem tudja teljesen átvenni a leonardói testtartást, mint pl. a bal kéz mozdulata vagy a fej elhelyezése a vállakon, az alak ritmusa megtörik. Ez bizonytalanságot mutat, amely abból ered, hogy igen kevés alkalma volt Raffaellonak a női testet tanulmányozni. A Galatea Raffaello legtudatosabb és legválasztékosabb kompozíciója. A klasszikus legenda szerint alakította a képet: kellően szép modellt nem találván sokaknak a legszebb részét használta fel. Valójában nem a természet ihlette, hanem más műalkotások. A felső része megtalálható egy siennai Néreida-szarkofágon, de az egész alak valójában egy Capuai Vénusz-típusból ered, amelyhez Raffaello hozzátette egyik szentjének fejét, amely itt fölnéz az égbe azzal a fejtartással, ahogy Pisano egyik Vénusza. E mű csupán része egy térkitöltő dekorációnak, annak térkitöltő szimmetriája határozza meg. Ahogy a reneszánsz művészek áltakában, Raffaello sem vonta ki magát az antik hatás alól. Rajzokat készített az akkor előkerült Belvederei Apollónról, melynek ritmusa, a mozdulat kecsessége felismerhető legnemesebb alkotásai némelyikén. De ahogy sohasem utánzott egy formát közvetlenül, a Stanza della Segnatura három Apollónja is a saját teremtménye, és az Athéni iskolának az az alakja, amelyiket egy falmélyedésben álló antik szobor ábrázolásának szánt is szerkezetileg különbözik az antik művészettől.   A vállak síkjában a quattrocento egyfajta energiajelképet fedezett föl. Van ebben a formában valami nagy, kérlelhetetlen szögletesség, ami eredendően firenzeinek látszik, legnagyobb képviselője azonban az umbriai határvidékről származó Signorelli, aki az emberi test új architektúráját fedezte fel. Ellentétes tömegek, úgymint váll és tompor, mellkas és has leegyszerűsítése meghökkentő  plasztikai erőt ad aktjainak. Nem igyekszik őket a szépség hordozóivá tenni, az izmok és az inak hangsúlyosak.