Szimbolizmus
A görög szümbolon: ismertetőjegy szóból származik. 19. század végén, alakult ki, hívei szerint az ábrázolt tárgy nem önmagáért, hanem valami általa hordozott tartalom sejtetőjeként fontos. Annak hátterében, hogy a múlt század utolsó harmadában egy életérzés önálló művészeti irányzatként, a szimbólumok nyelvén szólaljon meg, már mélyreható társadalmi változásokat kell feltételeznünk. Lezárult a nemzeti felszabadító mozgalmak nagy korszaka, a polgárság kiábrándultnak érezte magát, vezető rétege pedig már világrészméretű imperialista vállalkozásokat készített elő, hatalmas lendületet vett a technikai és az ipari fejlődés, kialakultak a világ nagy metropoliszai, az egyes társadalmi rétegek közötti különbség ijesztő méretéket öltött, a társadalomtudomány pedig egy új fogalom, az elidegenedés köré csoportosította a jelenségek leírását. A szimbolista költészet (Baudelaire, Verlaine, Mallarmé) és művészet (már Gauguin is) homályosan többértelmű, kifinomultan dekadens nyelvezetet dolgoz ki magának, hogy a társadalmi valóság elől az irracionalitás világába menekülhessen. Mi ez a dekadencia? Szini Gyula írja 1903-ban: Örökzöldben járunk, amely kövéren és dúsan tenyész elmúlt emberek elviharzott szenvedéseinek termőtalajából. Valami különös fűszeres illat szállong a levegőben. Nagy, egzotikus szemű virágok nyílnak mindenfelé, és becéző nevüket suttogják: mi vagyunk a thuják, orchisok, ranunculusok, heliotrópok, dháliák, cyclamenek, hysópok. Ó, hogy szerették e különös virágokat különös nevükön a dekadensek! Mámorosan jártak a misztikus illatárban, és bonyolult érzékkel a szagokban színeket, a színekben hangokat, a hangokban színeket láttak... Az utóbbi jelenség a szimbolistáknak oly kedves szinesztézia, amit szin-hallásnak vagy hang-látásnak nevezhetünk, s ez kapcsolja össze a különböző Gesamtkunstwerk (összmuvészeti alkotás) törekvéseket, melyek egyik meghirdetője az operaszerző Richard Wagner volt. A szimbolikus művész az új élmények keresése során szívesen téved a tilosba: a mámor, az erotika, a halálvágy, az egzotikum, a vér és arany, a misztika, az okkultizmus stb. területére. Hasonlók a szecesszió témái is - a két irányzat között a határvonalat nehéz meghúzni. A szimbolista elvek szerint a művésznek a dolgok mögött meghúzódó eszmei valóságot is érzékeltetnie kell. A szimbolista festmény eszmei, szimbolikus, szintetikus, szubjektív és dekoratív egyszerre. Mesterei vonzódtak az idealista, a misztikus és a morbid iránt. A legjelentősebb szimbolista festők: Paul Gauguin, G. Moreau, O. Redon, P. Puvis de Chavannes, A. Böcklin, Edvard Munch, J. Ensor. Csontváry néhány képe szintén szimbolista. |