A trecento szobrászata
Szinte áttekinthetetlen a szobrászati munkák tömege, mely ez időben
Olaszországban
készült;
vezető művészek: Giovanni Pisano, Arnolfo da Cambio, Andrea Pisano, Orcagna. De a
szobrászatnak még sincs uralkodó szerepe. Olaszországban ez időben aránylag kevés a
teljes szobor; a plasztikai művek túlnyomó része relief; már ez a tény is a
festészeti felfogás uralmára vall. E domborművek előfordulnak templomhomlokzatokon
is; de leginkább mégis oltárokon, szószékeken, síremlékeken, kapukon találkozunk
velük. A szobrászat a járulékok díszítésére szolgál.
Andrea
di Ugolino Pisano: Giotto művészeti elveit valósítja meg a
plasztikában. Leghíresebb műve a firenzei baptistérium déli érckapuja. Keresztelő
Szent János történetét beszéli el. Elbeszélő ereje egyenrangú Giottóéval; csak
eredetisége kevesebb; egyes jelenetei hatnak, mintha giotto-rajzok áttételei volnának.
Ha Andre a trecento első nemzedékének, Giotto és társai komoly férfias művészetének képviselője, Nino a második nemzedék érzelmes, poétikus irányának kifejezője a szobrászatban. Egyénisége leginkább kedves, gyengéd Madonnáiban tükrözodik.
A trecento e dekoratív tendenciájú második nemzedékének legkitűnőbb képviselője Andrea di Cione, művész nevén Orcagna. Szobraiban sok érzés, lágyság van. A firenzei Orsanmichele tabernaculumát ő díszítette domborművekkel.
E dekoratív iránynak folytatói egyrészt, másrészt egy új realisztikus érzés hírnökei: Giaconello és Pierpaolo delle Massegne velencei szobrászok kiknek működése már a trecento végére esik. Fő művük a bolognai San Francesco nagy marványoltára. E gyakran meglepően valóhű, egészen reneszánsz jellemű szobrokkal díszített alkotás méltóan zárja be a trecento szoborműveinek hosszú sorát.