Pasztell
Anyaga: pigmentporból és kötőanyagból áll; mint a többi festék.
A pasztellt először a francia grafikában alkalmazták a 18. század elején. Kezdetben a krétához hasonlóan használták, aprólékosan kidolgozva a rajz felületét. Ezt váltotta föl a szénrajz technikája, de még ekkor is a tónus maradt a kép uralkodó eleme. A 19. század második felében aztán a hangsúly eltolódott a színekre, és festői hatású pasztellképek születtek. Az így kezelt pasztell puha, lágyan egymásra mosódó, hamvas színfoltjaival valóban átmenetet jelent a grafika és a festészet között. A pasztellrudacskákat festékporból állítják elő minimális kötoanyag hozzáadásával. A tónusfokozatokat fekete és fehér festékpor adagolásával érik el. A pasztellkészlet sok darabból áll, mert a színeket nem szoktuk átfedéssel keverni, hanem valamennyi színfoltot a megfelelő árnyalatú kréta használatával rakunk föl. E technika művészi hatása durvább felületű papíron mutatkozik meg igazán. A pasztellképeket is rögzítenünk kell, de az erre szolgáló rögzítőszerek többé-kevésbé sötétítik a rajzot, vagy megváltoztatják felülethatását.
A pasztell újabb változatait: a viaszpasztellt és az olajpasztellt nem kell fixálni, de az ezekkel készült képek színei már nem bársonyosak hanem tüzesebbek. Ha az olajpasztellal készült rajzunkat terpentinbe mártott ecsettel utólag “átdolgozzuk”, a színek feloldódva egymásba moshatók, s az olajfestményhez hasonló művet kapunk.
A pasztellt igen sok színárnyalatban gyártják, a színeknek előre kikevert tónusait használják. A legfiatalabb festőtechnikák közé tartozik. A XVIII. században Rosalba Carriera használta először, később az impresszionisták Degas, Van Gogh stb. Nálunk Brocky, Barabás, Rippl-Rónai, Nagy István, Egry a legjelesebb művelői. Van, aki keverés nélkül, keményen, rajzosan használja (mint pl. Nagy István), mások viszont a színek átdörzsölésével érnek el finom színátmeneteket (pl. Rippl-Rónai).