[Kaktusz] MKOE győri csoportjának decemberi összejövetele
Kádár I. Csaba
csaba.kadar at kadartech.hu
2011. Dec. 4., V, 08:12:56 CET
Kedves Gyűjtőtárs!
Emlékeztetni szeretném, hogy csütörtökön, 2011. december 8.-án 18 órakor a
Gyermekek Házában (Győr, Aradi vértanúk útja 23.) programváltozással a
következő előadás lesz:
Kádár I. Csaba: Notocactus nemzetség különlegességei
1984 óta foglalkozok kaktuszokkal, már az elejétől kezdve a Notocactus
nemzetség lett számomra a kedvenc. Már az elején a nemzetség hivatalos
nemzetközi egyesületének, az <http://www.internoto.de/> Internoto -nak a
tagja lettem, ezáltal a nemzetséget kedvelőkkel szorosabb kapcsolatba is
kerülhettem. Gyűjteményem majdnem csak ebből a nemzetségből tevődik, ami nem
ide tartozik az jellemzően érzelmi kötődésű, barátoktól kapott növény.
2008-ban szerencsém volt egy hónapig a Notocactus nemzetség élőhelyének nagy
részét körbejárni, Brazíliában a Rio Grande do Sul államban illetve
Észak-Uruguay-ban. Célom, hogy egy teljes Notocactus nemzetséget bemutató
gyűjteményt állítsak össze.
Ez az előadás is kitér a kaktuszok és pozsgások szakszerű tartására és
gondozására is, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Itt is alkalom adódik, hogy megbeszélhessük, hogy mi a teendő a tél során,
hogy kedvenceinkbe ismét örömünket leljük majd tavasszal.
Mindenkit szeretettel várunk.
Kérném, programunkról tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket, bárkit aki
szívesen hallana újdonságokat a kaktuszokról, pozsgásokról, azok tartásával
kapcsolatos kérdésekről.
Üdvözlettel,
Kádár I. Csaba
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20111204/1d4bf41e/attachment.html
További információk a(z) Kaktusz levelezőlistáról