[Kaktusz] MKOE győri csoportjának márciusi összejövetele
Kádár I. Csaba
csaba.kadar at kadartech.hu
2013. Már. 10., V, 17:54:36 CET
Kedves Gyűjtőtárs!
Emlékeztetni szeretném, hogy csütörtökön, 2013. március 14.-én, csütörtökön
18 órakor a Gyermekek Házában (Győr, Aradi vértanúk útja 23.) a következő
előadás lesz:
Rigerszki Zoltán: Kuba kaktuszai
Rigerszki Zoltán gyermekkora óta vonzódik a természethez, szorosabb kötődése
a kaktuszokhoz 12-13 éves korában kezdődött. A "szervezett kaktuszozással"
először a debreceni Molnár Imrével kialakított ismeretsége révén került
kapcsolatba, tagja lett az újraszerveződött Debreceni Kaktuszgyűjtők
Egyesületének (mai MKPT), majd 1999-től a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos
Egyesületének. 2004 és 2011 között az MKOE lapjának, a Kaktusz-Világ
magazinnak volt a főszerkesztője, ma szerkesztői és kiadványterjesztői
munkájával segíti az egyesületet. Kaktusz és pozsgásgyűjteménye vegyes, de
leginkább a Melocactus, Thelocactus, Matucana és Ferocactus nemzetségek
állnak érdeklődése középpontjában. Kaktuszos élőhelyeket eddig két
alkalommal volt szerencséje felkeresni Kubában, s az ott szerzett
tapasztalatai adják győri előadásának témáját is.
Ez az előadás is kitér a kaktuszok és pozsgások szakszerű tartására és
gondozására is, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Itt is alkalom adódik, hogy megbeszélhessük, hogy mi a teendő az ősz során,
hogy kedvenceinkbe tavasszal majd ismét örömünket lelhessük.
Mindenkit szeretettel várunk.
Kérném, programunkról tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket, bárkit aki
szívesen hallana újdonságokat a kaktuszokról, pozsgásokról, azok tartásával
kapcsolatos kérdésekről.
Üdvözlettel,
Kádár I. Csaba
Későbbi programjaink:
2013.április 11.
Izsay Tamás: Az Oreocereus nemzetség bemutatása
2013. május 9.
Fábián László: Kaktuszok szakszerű tartása és szaporítása
2013. június 13.
Dr. Nemes Lajos: Kaktuszok társnövényei az Orchideák
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20130310/e73cc71c/attachment-0001.html
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 237845 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20130310/e73cc71c/attachment-0002.jpe
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 26478 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20130310/e73cc71c/attachment-0003.jpe
További információk a(z) Kaktusz levelezőlistáról