[Kaktusz] MKOE győri csoportjának 2014. októberi összejövetele
Kádár I. Csaba
csaba.kadar at kadartech.hu
2014. Okt. 5., V, 11:25:37 CEST
Kedves Gyűjtőtárs!
Emlékeztetni szeretném, hogy csütörtökön, 2014. október 9.-én 18 órakor a
Gyermekek Házában (Győr, Aradi vértanúk útja 23.) a következő előadás lesz:
Fábián László: Gyakorlati teendők a teleltetésre való felkészülés során
Fábián László érsekújvári gyűjtő 8 éves korában, 1960-ban kezdett
kaktuszokat gyűjteni. Első komoly irodalmat a Szűcs Lajos kaktuszos
könyvében lelte meg, innen ered a tudományos és taxonómiai ismeretei alapja.
A Csehszlovákiai kaktuszos életnek köszönhetően gyorsan gyarapította
gyűjteményét, ami nagy kárt szenvedett katonáskodása során. Nehéz újrakezdés
után a kaktuszokkal kapcsolatos minden negatív és pozitív tapasztalatot
megszerzett, szakmai nézete pedig tanulásra serkentette a kedvenc hobbiját
illetően, ezáltal lett messze tájakon neves kaktuszgyűjtő. Hosszú évek óta
vezeti az érjsekújvári kaktuszkört, de a neves Kaktusy cseh folyóiratnak is
szerkesztőségi tagja. Rengeteg cikke jelent meg különböző nemzetközi
szaksajtóban. Jelenleg már nyugdíjas, úgyhogy teljes erő- és idő bevetéssel
foglalkozhat élete kitűzött céljával. Gyűjteni, szaporítani, terjeszteni és
átadni az összes általa szerzett tapasztalatot és információt e nem
mindennapi nővény-családokról, mint amilyenek a szukkulens növények.
Ez az előadás kifejezetten kitér a kaktuszok és pozsgások szakszerű
tartására és gondozására is, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Itt is alkalom adódik, hogy megbeszélhessük, hogy mi a teendő a télre való
felkészülés során, hogy kedvenceinkbe örömünket leljük.
Mindenkit szeretettel várunk.
Kérném, programunkról tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket, bárkit aki
szívesen hallana újdonságokat a kaktuszokról, pozsgásokról, azok tartásával
kapcsolatos kérdésekről.
Üdvözlettel,
Kádár I. Csaba
+36 30 9270432
csaba.kadar at kadartech.hu <mailto:csaba.kadar at kadartech.hu>
További programjaink:
2014. november 13.
Kajdacsi János
Kaktuszok élőhelyi környezetben St. Maarten szigetén
2014. december 11.
Évzáró
2015. január 8.
Lukoczki Zoltán
Virágzás kaktuszos gyűjteményben
2015. február 12.
Lojek Géza
Kaktuszok szakszerű fotózása
2015. március 12.
Fábián László
Gyakorlati teendők a tavaszi indításnál
2015. április 9.
Havas László
Thelocactusok a kaktuszos gyűjteményekben
2015. május 14.
Holló László
Gymnocalyciumok a kaktuszos gyűjteményekben
2015. június 11.
Dr. Nemes Lajos
Kaktuszok és társnövények szakszerű tartása - párbeszéd
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20141005/de6c3d1a/attachment.html
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 9262 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20141005/de6c3d1a/attachment.jpe
További információk a(z) Kaktusz levelezőlistáról