[Kaktusz] MKOE győri csoportjának 2014. szeptemberi összejövetele
Kádár I. Csaba
csaba.kadar at kadartech.hu
2014. Sze. 8., H, 08:45:14 CEST
Kedves Gyűjtőtárs!
Emlékeztetni szeretném, hogy csütörtökön, 2014. szeptember 11.-én 18 órakor
a Gyermekek Házában (Győr, Aradi vértanúk útja 23.) a következő előadás
lesz:
Jokhel Csaba: Kaktuszos élet Magyarországon - Kern Péter kaktuszkör, Érd
Az első kaktuszait 10 éves korában kapta a Fővárosi Állat- és Növénykertből.
Gyerekként 20 darabos gyűjteményre tett szert, ami ugyan nem volt több egy
ablakpárkány gyűjteménynél, ám Ő mégis büszke volt rájuk. Egy darabig gond
nélkül növekedtek, de gyorsan támadásba lendültek az akkor még számára
ismeretlen kártevők, a gyapjas tetvek. Épségük védelmére semmilyen hatásos
szert nem tudott felkutatni. Egyesével búcsút inthetett minden kaktuszának.
A növények szeretete azonban továbbra is megmaradt és mindent, ami zöld volt
gyűjtött. Kedvencei lettek a broméliák, páfrányok és minden egyéb, ami egy
kicsit is másabb volt a megszokottnál. Rendszeresen látogatta a
Füvészkertet, az állatkert pálmaházát, míg el nem jutott a felszámolás alatt
lévő Sasad kertészethez is. Az eladó, akinek élete munkáját kellett
fillérekért eladni, rábeszélte egy Echinopsis-ra. Csodát nem várt tőle, mert
volt már "tapasztalata" a kaktuszokkal. Az évek teltek és ekkor már
feleségével elköltöztek a szülői panelházból egy napos, világos lakásba. Egy
este pedig megtörtént a csoda. Hatalmas fehér virágok tündököltek az ablakok
közé tett kaktuszon. Talán még kellette is magát, mert jó néhány napon
keresztül nem veszített semmit a szépségéből. Ez új lendületet adott és
ettől kezdve bátrabban vásárolt kaktuszokat, sajnos, azonban továbbra sem
tudta őket virágzásra bírni. 2004 nyarán Érdre költöztek családjával.
Növényei jobban érezték magukat, nagyobb teret kaptak, több fényt, és
hálájuk jeléül virágozni kezdtek. Ez volt az utolsó lökés, ami elvezetett
"kaktuszmániájához". Segítséget mindenkitől elfogad, és akinek tud, segít.
Csaba 2008 tavaszán találkozott először kaktuszgyűjtőkkel, egy Érden
megrendezett kiállításon. Ugyan már előtte is voltak kaktuszai, de a helyi
gyűjtőkkel kötött ismeretsége, baráti kapcsolata segített abban, hogy ez a
hobbi mára már szenvedéllyé alakuljon át. Még ebben az évben belépett az
MKOE <http://www.kaktuszgyujtok.hu/> -be amelyben hamarosan az érdi csoport
vezetését bízták rá. 2010-ben elindította a kaktuszkör honlapját
www.erdikaktusz.eoldal.hu <http://www.erdikaktusz.eoldal.hu> , amelyet
azóta is szerkesztő társaival üzemeltetnek. Gyűjteménye különböző
nemzetségekből állnak, amelynek nagyobbik része saját magvetésből származik.
Időnként kisebb kaktuszos történek megírására adta fejét, amelyek közül
talán a legismertebbek: Az utolsó kaktuszkert
<http://www.erdikaktusz.eoldal.hu/cikkek/az-utolso-kaktuszkert.html> , a
Túlélés <http://www.erdikaktusz.eoldal.hu/cikkek/tuleles.html> , vagy a
Simon Péter kaktuszkertje
<http://www.erdikaktusz.eoldal.hu/cikkek/simon-peter-kaktuszkertje.html> .
Ez az előadás is kitér a kaktuszok és pozsgások szakszerű tartására és
gondozására is, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Itt is alkalom adódik, hogy megbeszélhessük, hogy mi a teendő az ősz során,
hogy kedvenceinkbe örömünket leljük.
Mindenkit szeretettel várunk.
Kérném, programunkról tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket, bárkit aki
szívesen hallana újdonságokat a kaktuszokról, pozsgásokról, azok tartásával
kapcsolatos kérdésekről.
Üdvözlettel,
Kádár I. Csaba
+36 30 9270432
<mailto:csaba.kadar at kadartech.hu> csaba.kadar at kadartech.hu
További programjaink:
2014. október 9 .
Fábián László
Gyakorlati teendők a teleltetésre való felkészülés során
2014. november 13.
Kajdacsi János
Kaktuszok élőhelyi környezetben St. Maarten szigetén
2014. december 11.
Évzáró
2015. január 8.
Lukoczki Zoltán
Virágzás kaktuszos gyűjteményben
2015. február 12.
Lojek Géza
Kaktuszok szakszerű fotózása
2015. március 12.
Fábián László
Gyakorlati teendők a tavaszi indításnál
2015. április 9.
Havas László
Thelocactusok a kaktuszos gyűjteményekben
2015. május 14.
Holló László
Gymnocalyciumok a kaktuszos gyűjteményekben
2015. június 11.
Dr. Nemes Lajos
Kaktuszok és társnövények szakszerű tartása - párbeszéd
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20140908/00c3ecfe/attachment-0001.html
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 33357 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20140908/00c3ecfe/attachment-0002.jpe
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 6866 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20140908/00c3ecfe/attachment-0003.jpe
További információk a(z) Kaktusz levelezőlistáról