[Kaktusz] MKOE győri csoportjának 2015. októberi összejövetele
Kádár I. Csaba
csaba.kadar at kadartech.hu
2015. Okt. 6., K, 07:09:13 CEST
Kedves Gyűjtőtárs!
Emlékeztetni szeretném, hogy 2015. október 8.-án, csütörtökön 18 órakor a
Gyermekek Házában (Győr, Aradi vértanúk útja 23.) a következő előadás lesz:
Fábián László: Gyakorlati tanácsok kaktuszok teleltetésére - előadás és
párbeszéd.
Fábián László érsekújvári gyűjtő 8 éves korában, 1960-ban kezdett
kaktuszokat gyűjteni. Első komoly irodalmat a Szűcs Lajos kaktuszos
könyvében lelte meg, innen ered a tudományos és taxonómiai ismeretei alapja.
A Csehszlovákiai kaktuszos életnek köszönhetően gyorsan gyarapította
gyűjteményét, ami nagy kárt szenvedett katonáskodása során. Nehéz újrakezdés
után a kaktuszokkal kapcsolatos minden negatív és pozitív tapasztalatot
megszerzett, szakmai nézete pedig tanulásra serkentette a kedvenc hobbiját
illetően, ezáltal lett messze tájakon neves kaktuszgyűjtő. Hosszú évek óta
vezeti az érjsekújvári kaktuszkört, de a neves Kaktusy cseh folyóiratnak is
szerkesztőségi tagja. Rengeteg cikke jelent meg különböző nemzetközi
szaksajtóban. Jelenleg már nyugdíjas, úgyhogy teljes erő- és idő bevetéssel
foglalkozhat élete kitűzött céljával. Gyűjteni, szaporítani, terjeszteni és
átadni az összes általa szerzett tapasztalatot és információt e nem
mindennapi nővény-családokról, mint amilyenek a szukkulens növények.
Ez az előadás is kitér a kaktuszok és pozsgások szakszerű tartására és
gondozására is, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Itt is alkalom adódik, hogy megbeszélhessük, hogy mi a teendő a nyár során,
hogy kedvenceinkbe örömünket lelhessük.
Mindenkit szeretettel várunk.
Kérném, programunkról tájékoztassák barátaikat, ismerőseiket, bárkit aki
szívesen hallana újdonságokat a kaktuszokról, pozsgásokról, azok tartásával
kapcsolatos kérdésekről.
Későbbi programjaink:
2015 november 12 Kajdacsi János
Kaktuszos kiállítások, börzék - Magyarországon, külföldön
2015 december 10 Évzáró kaktuszos összejövetel
Üdvözlettel,
Kádár I.
Csaba_______________________________________________________________________
____
Kádár I. Csaba
+36 30 9270432
csaba.kadar at kadartech.hu <mailto:csaba.kadar at kadartech.hu>
www.solar360.hu <http://www.solar360.hu>
Lehetséges, hogy ez az e-mail bizalmas, illetve csak a címzettnek szóló
információkat tartalmaz. Amennyiben ez az e-mail véletlenül jutott el Önhöz,
kérem, jelezze ezt válaszlevélben. Kérem, hogy ezt az üzenetet másnak ne
továbbítsa, illetve törölje annak minden másolatát és csatolmányát.
---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20151006/455bca8e/attachment-0001.html
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 10264 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20151006/455bca8e/attachment-0002.jpe
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/png
Méret: 765457 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20151006/455bca8e/attachment-0001.png
--------- következő rész ---------
Egy nem text típusú csatolt állomány át lett konvertálva...
Név: nem elérhető
Típus: image/jpeg
Méret: 8764 bytes
Leírás: nem elérhető
Url : http://www.sze.hu/pipermail/kaktusz/attachments/20151006/455bca8e/attachment-0003.jpe
További információk a(z) Kaktusz levelezőlistáról