KURZUS: Oktatástechnológia
MODUL: TANESZKÖZÖK RENDSZERE, FUNKCIONÁLIS JELLEMZŐIK

Információs közeg

Tanulási útmutató
  Ebben a leckében az információs közegről és annak főbb részeiről lesz szó.
A lecke eredményes feldolgozásához és a megadott követelmények teljesítéséhez javasoljuk, hogy figyelmesen olvassal el az írott anyagot.
Tanulmányozza és ismerje meg a leckében szereplő tényeket, fogalmakat és összefüggéseket, valamint ezek könnyebb megértésére szolgáló magyarázatokat, ábrákat.

A lecke végén önellenőrző teszt található, melynek segítségével informálódhat a hallgató, hogy milyen mértékben sikerült elsajátítani a közölt tananyagot.
A teszt kitöltése után rögtön látható a helyes válasz.

Minden modulhoz tartozik felhasznált irodalomjegyzék, amely összegyűjti az adott témához tartozó irodalmakat. A hallgató a lecke tananyagtartalmán kívül, az ajánlott irodalmak áttanulmányozásával mélyítheti ismereteit.
1. Célok és követelmények:
  A lecke tanulása során törekedjen arra, hogy a tanulási célok és az elvárt követelmények teljesítéséhez az alábbi kérdésekre/feladatokra kell Önnek majd egyértelmű és szakszerű választ adni:

-Példa alapján ismerje fel a tanulás színterének (tárgyi környezet) jellemző tulajdonságait, jellegük és funkciójuk szerint.

-A tanítási-tanulási folyamatot befolyásoló orientációkra /eseményre-eredményre-folyamatra/ jellemző példákat tudjon mondani.

-Bemutatott szituációk (példák) alapján jellemezze/értékelje az irányítás hatékonyságát, az érvényesülő dominancia szerint.

-Egy tantárgyi témakörhöz - tananyaghoz tudjon legalább 3-3 információs forrás-példát mondani, az implicit és az explicit kifejtettségre. Döntését tudja indokolni is.
2. Összefoglalás:
  A lecke tartalmi anyaga az alábbi lényeges részeket dolgozza fel:
  >>Információs közeg
>>Tárgyi környezet meghatározottsága
>>Személyek meghatározottsága
>>Információs források meghatározottsága

>>A Tanítási-Tanulási folyamat irányítása
A tananyag tartalma
1.Információs közeg
  A taneszköz oktatástechnológiai alkalmazása során mindig valamilyen információt közvetít azzal a céllal, hogy a tanuló a tananyag-feldolgozás során a kitűzött célokat elérje, és a meghatározott követelményszintet teljesíteni tudja. A tanítás-tanulás folyamata, mint már erről volt szó akkor hatékony a tanuló számára, ha minél többször bevonjuk a tananyag-feldolgozás során. Leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy tanóra hatékonysága fordított arányban van a tanár órai direkt tevékenységével. Ez pedig csak akkor valósul meg, ha a tanórán, -mint információs közegben- minél több és célszerűbb taneszközöket, információhordozókat alkalmazunk, amelyek valóban eszközei a célelérésnek.

Mielőtt csoportosítjuk, és részletesen elemezzük pedagógiai szempontból a taneszközök rendszerét, szükséges feltárni az információs közeg és az információhordozók [1] alkotóelemeit, kapcsolatát, jellemzőit.
  A tanulás mint sajátos információ-felvétel

Csak azt ismerheti meg az ember, ami "benne van" a végtelen és örökösen változó valóságban. Informálódásunk elsődleges forrásai a valóságos, természetes és ember által alkotott objektumok. Ezek természetüknél fogva: forrásai, implicit hordozói az információnak.

A tanulás-tanítás folyamatában kell kifejteni ezeket az információkat. A tanítás céljaira olyan információhordozók készülnek, amelyek egyrészt leképezik a megismerés tárgyát, másrészt különféle jelrendszerekkel fejtik ki az ismereteket.

Az információs folyamat sajátos közegben megy végbe.
Közegen értjük itt mindazon tényezők: terek, tárgyak, személyek együttesét, amelyek között megvalósul a folyamat.

A következőkben bemutatjuk az információs közeg három fő alkotóelemét: a tárgyi környezetet, a személyeket és az információs forrásokat.
1.1.Tárgyi környezet
  A tárgyi környezetet általában a tanításra szolgáló épületek, termek, gyakorlóterületek, műhelyek stb., valamint a regenerálódást biztosító terek: udvar, park, folyosók, zsibongók alkotják. Szűkebb tárgyi környezeten a tanítás helyiségét, a tantermet értjük. A tantermek funkcióit tekintve univerzálisak azok, amelyek mindenféle tartalmú tanítási munka közös színterei. Speciális termek azok a helyiségek, amelyeket egy-egy tantárgy tanításához építészetileg sajátosan képeznek ki, és különlegesen szerelnek fel.

A termeket berendezésük alapján tekintjük hagyományosaknak vagy korszerűnek. A korszerűség értelmezésében nem teljes az egyöntetűség. Vannak, akik csak a korszerű technikai eszközökkel felszereltet tekintik modernek, mások minden termet korszerűnek mondanak, amely alkalmas a tanulók csoportos és egyéni foglalkoztatására.

Mind a hagyományos, mind a korszerű termeknek vannak standard, állandó berendezései, tárgyai és információhordozói. Ezeknek hallatlanul nagy a jelentőségük, s kár, hogy a szükségesnél jóval kevesebbet törődünk velük általában. Ugyanis a környezetből érkező ingerek sokirányú látens tanulást eredményeznek: a kognitív tartalmaktól az esztétikumon át a viselkedés-tanulásig, ezért e környezet céltudatos kialakítására és tervszerű, időnkénti átalakítására nagy gondot kell fordítanunk.

A tananyag tartalom összeállításának során készítettünk egy videot, amely bemutat egy jól felszerelt szaktantermet. A tanulók ebben a környezetben modern eszközöket használva tanulnak. Lehetőségük nyílik az adott taneszközök működtetésére, tehát bármikor kipróbálhatják szaktanári felügyelettel.
videó
Hálózati szaktanterem
7139 kByte
1.2.Személyek
  Az orientációnak, mint a tanítást-tanulást jelentősen befolyásoló tényezőnek, a pedagógia elmélete sokáig nem nagy figyelmet szentelt. Nagy József; Köznevelés és rendszerszemlélet c. munkájában hívta rá a figyelmet. Az eredményt célzó irányítás jellemzője, hogy az egész folyamatban összeveti a célokat és a kritériumokat, minden törekvése a követelményeknek megfelelő kibocsátó szint minél magasabbra emelése, s ennek ismeretében igyekszik a fogyatékosságokat kiküszöbölni. (kompenzálás, felzárkóztatás.).

Ennek jegyében igen jó eredményeket lehet elérni. De a kiélezett felvételi versengés, a "beiskolázási versenyfutás" közepette torzulásokat is eredményezhet: eluralkodik a pedagógus -számonkérő- hibakereső beállítódása, "az engem nem érdekel, hogy a gyerek mikor, hol és hogyan tanul, csak tudjon, ne hozzon szégyent rám" szemlélet.

Ennek eredménye gyakorta - a jó felvételi arányok mellett- a gyerekkori neurózisok szaporodása. Az eseményt célzó irányítás a kellő áttekintéssel nem rendelkező pedagógus jellemzője: nem képes az egész folyamatot vagy a folyamatok nagyobb egységeit átfogni, hanem minden energiáját lekötik a szituációk. Ennek oka vagy a személyiség jellemzőiben, vagy a gyakorlatlanságban, vagy a készületlenségben keresendők.


Ehhez szükséges, hogy a folyamatot programszerűen tervezze:

>> vegye számba a tananyag szerkezetét,

>> állapítsa meg a tanulók feltehető előzetes tudását vagy méréssel a tényleges tudását,

>> a tanulóközösség fejlettségi szintjét, a rendelkezésre álló információs forrásokat stb.

>> és ezek alapján tervezze a tanítási folyamat szituációit. Tárja fel a döntési alternatívákat és ezek várható következményeit, a módosító információkat, tervezzen minél hiánytalanabb visszajelzéseket. Végül de nem utolsó sorban: szükséges a pedagógus cselekvőképessége a "kiművelt ösztönösség" szintjén.

Az irányítás dominanciáján az értendő, hogy az egyes szituációkban, illetve a folyamat egyes szituáció láncolataiban kinek a döntései dominálnak. Itt nagyjából azon tényezőkről van szó, amelyeket más szempontból a pedagógus vezetési stílusa fogalomkörében szokás tárgyalni.

A szervezet problematikájával itt nem foglalkozunk, csupán megjegyezzük, hogy kötött szervezeti formán az erősen pedagógus-irányította munkaszervezeteket értjük, kötetlenen pedig azokat, ahol szabadabb mozgásteret kapnak a tanulók, effektív tevékenységet végeznek akár csoportosan, akár egyénileg, ahol tehát nem olyan közvetlen a pedagógus irányító szerepe, ahol többféle úton és a tanulók által választott módon járhatnak el.
1.3.Információs források
  Alaposabban szemügyre kell vennünk az információs forrásokat, amelynek elemeit a 8.számú ábra mutatja:
  Az explicit források egyrészt "hordozzák" a megismerés tárgyát: hűen és/vagy különféle absztrakciós szinteken leképezik a valóságos objektumokat, és a megismerés tárgyával együtt tartalmazzák a megismerés fázisait, segítenek végigjárni a megismerési folyamat válogatott lépéseit, vagy egészét, azaz előmozdítják az implicit információk explikálását.

A kifejtés különféle jelrendszerekkel történik. Minél kevésbé van jelen a hordozón maga az ábrázolandó objektum, valóságelem, azaz minél nagyobb szerepet kapnak a jelrendszerek az információközlésben, annál absztraktabb a közlés, annál erősebben kódolt az információ.

A kódolásnak sok előnye és néhány hátránya van. Előnye például, hogy információ adható jelen nem lévő vagy közvetlenül nem észlelhető, csak kölcsönhatásaik alapján felfogható valóságos objektumokról; viszonylag kevés jellel sok információ közvetíthető; kódolással lehetővé válik az egyre absztraktabb szinteken történő informálás s így tovább. Szokták mondani, hogy a jeleket megfejteni, értelmezni, dekódolni csak az tudja, aki megfelelő előzetes tudás birtokában van. Hátrány továbbá, hogy a kódolt információ nem tudja visszaadni a valóságot.
"Valahol fizetnünk kell az izolált és eltávolított tárgyak, illetve jelenségek helyettesítőinek használatából fakadó kényelemért."[2]
1.3.1.Jelek, jelrendszerek
  Pedagógiai szempontból nagyon nehéz elkülönítve szólni a jelrendszerekről, az információs forrásokról és az információhordozókról.

Az információs jeleknek két válfaját, jeltípusát szokás megkülönböztetni:
az ikonikus jelek és a digitális jelek csoportját.

Az ikonikus jelek csak vizuálisak lehetnek (ikon= kép), s jellemzőjük, hogy valamiféle, valamilyen mértékű hasonlatosságot mutatnak az ábrázolttal, és ezek folytonosságot érzékeltető jelek.
Itt a jel és a jelentés észlelhető kapcsolatban van egymással. A digitális jelek és az ábrázolt között nincs hasonlóság.
Ezek a jelek egyaránt lehetnek vizuálisak és akusztikusak. Az elnevezés (köztudottan) a digit= számjegy szóból származik, de ma már jelent betűket, szavakat, szimbólumokat. Általában az elkülöníthető, nem analóg és nem folytonos (diszkrét) jelek tartoznak ide. A jeltípusokból jelrendszerek épülnek fel.

Az explicit információhordozókon sokféle jelrendszer alkalmazható: a beszélt vagy írott nyelv, a nyelven túli (metanyelvi) jelrendszerek és technikai jelrendszerek.

A tanítás és tanulás szempontjából szükséges megkülönböztetnünk a beszélt és az írott nyelvet.

A beszélt szónyelv a közvetlen emberi kommunikációban - külön hordozó nélküli- explicit információs forrás. A beszélt nyelv pedagógiai jellemzőiről elsősorban a szóbeli közlő módszerek kapcsán szükséges szólni: itt nem foglalkozunk vele.

Az írott szónyelv jelrendszerét a kezdetektől fogva alkalmazza a pedagógia, és a technikai információhordozók sem nélkülözhetik. Technikalizált világunkban, a képi kultúra és a számítástechnika terjedésének időszakában is a legalapvetőbb információs forrása a szónyelvi szöveg marad.

A pedagógiai szakirodalom kevés figyelmet szentel a nyelven túli vagy a metanyelvi jelrendszereknek. Ezeket célszerű három csoportba sorolni: a mindennapi, a művészi és a tudományos jelrendszerek csoportjába.

A mindennapi metanyelvi jelrendszer általában az élőbeszéd kísérője, az élőbeszéd hatásának fokozója, illetőleg a nem adekvát jel a beszédhatás csökkentője, közömbösítője lehet. A metanyelvi jelek segítik a beszélő és a hallgató közötti kommunikatív kapcsolat kialakítását és fenntartását. Közülük jelentős szerep jut a pedagógiában is a tekintetnek (tekintetkód), az arcjátéknak (mimika), a testtartásnak, a kéz mozgásának (gesztusok), a távolságtartásnak és a helyváltoztatásnak. E jelrendszerekkel az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak a szakirodalomban; rendszerek kidolgozásával és leírásával azonban adós az elmélet. Egyértelmű leírásuk talán nem is lehetséges, hiszen e jelek jelentése társadalmi közegtől, népi-nemzeti hagyományoktól, kialakult szokásoktól, korosztálytól és egyénektől függően meglehetősen nagy eltéréseket mutat.

Közismert példa erre a fej vízszintes és függőleges mozgása: vannak népek, amelyeknél a függőleges fejmozgatás (bólintás) "igen"-t jelent más népeknél tagadást. Vannak szerencsére egyértelműbb, általánosabb metanyelvi jelek, mint például a tekintet, az arcjáték. Mindkettő kifejezhet biztatást, elutasítást, közömbösséget, oldottságot, fegyelmezetlenséget s így tovább. Ugyancsak eléggé egyértelmű az úgynevezett vokális kód: a hangszín, a hanglejtés, a hanghordozás, a beszédtempó. Ezeknek olyan fiziológiai alapjuk lehet, amelyek rezonanciát: a beszélővel-együtt rezdülő- érzelmi-hangulati hatást váltanak ki a kommunikatív partnerben. Közvetett bizonyítéknak tekinthetjük erre, hogy a vokális kód, a mimika és a gesztusok egy részére az ember környezetében élő állatok is azonosan reagálnak már kezdettől fogva, anélkül, hogy tanulnák.

A metanyelvi jelek közös jellemzője, hogy nem kognitív tartalmakat fejeznek ki, hanem a verbális közlésen túli- mögötte meghúzódó- viszonyulásokat, beállítódásokat, attitűdöket. Jelentőségük a pedagógiai folyamatban azért nagy, mert a gyermek szinte törvényszerűen ezekre reagál először, anélkül, hogy ez tudatosulna benne.

A pszichikus folyamatok irányításában éppen ezért rendkívüli e jelrendszerek jelentősége: a kontaktus-teremtés és -fenntartás, a figyelemkeltés és ébrentartása, a témára való ráhangolás, a meggyőzés fontos eszközei. De csak akkor, ha őszinték, ha természetesek, ha összhangban vannak a kommunikáló pedagógus személyiségével. Gyakorlással tanulható is ezek jó része. De vigyázni kell, mert túljátszásuk paradox hatást vált ki.

E jelrendszereknek a technikai információhordozókon is jelentőségük van mindannyiszor, valahányszor megjelenített, ábrázolt ember közvetít információt.

A metanyelvi jelrendszerek az előadóművészet fő eszközei: a személynek személyre hatásában fő közvetítők. Leírásuk nagyon nehéz: másodlagos jelekkel- a jelek jeleivel- igencsak szegényesen adhatók vissza.

A többi művészet sajátos jelrendszerrel él. E jelrendszerek megismertetése speciális pedagógiai feladat. Speciális, mert e téren a jel-jelentés viszony a legkevésbé direkt (ld. szimbólumképzés), így az egyéni értelmezésnek nagy szerep jut.

A tudományos jelrendszerek: szimbólumok, grafikus jelek, képletek, gráfok stb. az absztrakció magas szintjét képviselik általában. Tudományonként szigorúan egyezményesek, így a jel-jelentés viszony egyértelmű, szoros, állandó. A meghatározott konvencionális jelekhez kötött meghatározott jelentések a természetes nyelvektől való függetlenedésének, a tudományos jelrendszer internacionalizmusának a biztosítékai.

Tulajdonképpen sajátos jelrendszernek tekinthető bármely nyelv tudományokban használt nyelvi rétege, a szaknyelv, amely elsősorban szókészletében, terminológiájában tér el a köznyelvtől, és a nagyon változó élőnyelvek fejlettségét az segíti, hogy a legfontosabb terminus technikusokat valamely holt nyelv (latin, görög) nem változó szókészletéből kölcsönzi.
1.3.2.A technikai információforrások
  Előállításuk valamiféle technikai eszközzel (nyomdagép, kép,-hang,- kép-hang felvevő berendezés stb.), meghatározott technológiával történik.

Az információ rögzítésére és közvetítésére vagy külön-külön berendezés szolgál, vagy a felvételre alkalmazott eszközzel lehetséges a közvetítés is. Közismert példákat említhetünk itt: a vizuális információhordozók készítésénél és az információ közvetítésénél külön-külön felvevő és vetítőgép szükséges, és létezik egy közbülső technológia (laborálás, editálás) a maga saját technikai eszközeivel (előhívó, fixáló, nagyító, vágó, szárító készülék stb.).

Vannak olyanok is, ahol a felvétel és a lejátszás egyazon készülékkel történik, mint a mágneses hangszalag esetében. A videofelvételnél használt kamerák ma már alkalmasak a professzionális felvételek készítésére, azonnali visszajátszásra, programozhatók, szerkeszthetők. A videofelvétel, a számítógépprogram nem igényel közbülső eljárást, laborálást, viszont a videofelvételen rögzített információk utólag is csoportosíthatók, újraszerkeszthetők vágással, montírozással, editálással, s eközben belekomponálhatók az eredeti felvételen nem szerepelt olyan szövegek és képek, amelyek a tanulás fázisait tartalmazzák, vagyis az egyéni tanuláshoz programozható a videofelvétel.

Mindezt csupán azért szükséges feleleveníteni, hogy a pedagógiai alkalmazás technikai feltételeit se feledjük, ezeket a lehetőségeket súlyuknak megfelelően kell figyelembe venni, pl. a tervezés fázisában.

Célszerű néhány egyéb, a technikai eszközök alkalmazásával kapcsolatos további fogalomra is kitérnünk.

Az információhordozókat előállító és közvetítő berendezéseket együttesen technikai eszközöknek nevezzük. Közismert angol nevük (már előző fejezetekben is használtuk, magyar átírásban) a hardver. Az információt megjelenítő anyagokat információhordozónak- szoftver- hívjuk.

A "médium" jelentése: közbülső, közvetítő. A hordozók objektivált információkat rögzítenek valamilyen tárolóanyagon (papír, celluloid szalag, lemez, stb.) valamely jelanyag (festék, fényérzékeny vegyszer, mágneses anyagrészecskék stb.) segítségével.

Csak felvillantani is elég e tényezőket, hogy kitessék: a technikai információhordozók előállítása, tervezése, közvetítése, tanítási alkalmazása olyan bonyolult tevékenység, amely különleges szakmai felkészültséget kíván. Nagyon leegyszerűsítve: az oktatástechnikusok a hardverek működtetésével, karbantartásával, a tárgyi környezet működőképessége biztosításával foglalkoznak, az oktatástechnológusok a szoftverek biztosításával: tervezésével, fejlesztésével járulnak hozzá a pedagógiai folyamatok tökéletesítéséhez.

Közismert, hogy a technikai információhordozóknak elsődleges szerepük az érzéki megismerésből kiindulva az absztrakciós út bejárásának segítésében van. Ennélfogva szokás őket szenzoros hatásuk és dinamikájuk szerint is csoportosítani. A szenzoros hatás szerinti megközelítésben kettős alapot veszünk figyelembe, azt, hogy melyik érzékszervre, és egyidejűleg hány érzékszervre képesek hatni. A több érzékszervre ható, poliszenzoros hordozó még a jövő lehetősége.

A dinamika szerinti felosztásban statikus az a hordozó, amely a valóság valamely objektumának, jelenségének pillanatnyi állapotát, metszetét, a dinamikus pedig mozgását, időbeli változását képezi le.

Az ábrázolás, megjelenítés szempontjából a technikai információhordozók között különféle rangsort állapítanak meg. Ezek a rangsorok -kimondva vagy kimondatlanul- valamilyen kritérium szerinti páronkénti összehasonlításokon alapulnak. Így például a valósághűség szempontjából a realisztikus rajzok közül a színes tökéletesebb a fekete-fehérnél; a fekete-fehér fénykép tökéletesebben jeleníti meg a valóságot a realisztikus rajznál stb. De már ilyen primitív összevetéseknél is elbizonytalanodunk, mint a színes realisztikus rajz és a fekete-fehér fotó, a fekete- fehér mozgókép és a színes diasorozat, s így tovább. Ezek a latolgatások olyanok, mintha az összemérendő hordozók csupán implicit információs források volnának, holott lényegük és pedagógiai jelentőségük éppen a szelektív ábrázolás lehetősége által történő lépcsőzetes, szintenkénti ismeretkifejtés.

"... amit valamiről meg kell tanulni, az sohasem a dolog maga, hanem csupán válogatott, absztrakt jellemző sajátosságok rendszerezett egésze. Éppen... a médiumok feladata, hogy evidenssé tegyék ezeket a sajátosságokat" (Arnheim)

A rangsorok helyett mi a relevanciát emeljük ki. A médium jelentés alapján akkor releváns a közvetített információ, ha megfelel mindkét tényezőnek, amelyek között közvetít: a megismerő embernek és a megismerendő valóságnak. A médiumok relevanciájának van tehát egy objektív, a valóságban gyökerező és egy szubjektív: a megismerő emberhez igazodó oldala.

Természetesen ez a két oldal nem válik el mereven, de például a vizuális hordozók esetében az objektív oldalhoz tartoznak olyan jellemzők, mint az ábrázolt dolog formája, mérete, helyzete, szerkezete; a szubjektum felé vezető átmeneti jellemzők :a megvilágítás, a nézőpont vagy nézőpontok sora, a forgatás, a változás érzékeltetése, és kimondottan a szubjektumnak szóló elemek a figyelemkeltő tényezők, a manipulálhatóság, a nyilvánvaló dolgok rejtvényesítése, a problémásítás, a szellemi erőkifejtést kiváltó megjelenítés.

Természetesen az objektív és szubjektív tényezők is bizonyos mértékig viszonylagosak. Az objektumok észlelését mindig befolyásolják olyan szubjektív tényezők, mint az egyén érzékszerveinek fejlettsége, aktuális állapota, előzetes érzéki tapasztalatai. Emiatt ugyanazon objektumot vagy ábráját a különböző személyek egyazon időben eltérő módon észlelik, illetőleg egyazon személy ugyanazon objektumot különböző időpontokban eltérő módon észlelheti.

Éppen ezért azok tekinthetők tökéletesebb információhordozóknak, amelyek az észlelnivalót és az észlelést irányító információkat együttesen tartalmazzák.

A fentiekből következik, hogy aki információhordozókat tervez, készít, annak sokoldalú - interdiszciplináris - felkészültséggel kell rendelkeznie.
2.A Tanítási-Tanulási folyamat irányítása

  A Tanítási-Tanulási folyamatot a tanárnak pontosan meg kell terveznie. A következőket kell figyelembe vennie:

>>tananyag szerkezetének figyelembe vétele

>>tanulók előzetes ismereteinek felmérése

>>tanulók tényleges tudásának felmérése

>>tanulóközösség fejlettségi szintjének vizsgálata

>>rendelkezésre álló információs források
3.Feladatok

1.Válassza ki a következő felsorolásból azt, amelyik a tanteremre, mint tárgyi környezetre igaz.

A tantermeket berendezésük és jellegük alapján tekinthetjük:
 
speciális + univerzális
 
speciális + hagyományos
 
hagyományos + korszerű
 
univerzális + hagyományos
 

2.Töltse ki az alábbi meghatározás hiányzó részeit!
 
  Az információs közegen belül megjelenő tárgyi környezetet csoportosíthatjuk és szerint.  
 

3.Válassza ki a T-T folyamatot befolyásoló orientációkat!
 
pedagógus
  
kötetlen szervezet
  
események
  
tanulók
  
eredmény
  
intézmény
  
folyamat
 

4.Válassza ki, hogy személyek, - mint az információs közeg meghatározó része - melyik csoportjába sorolhatók az alábbi fogalmak!

>>pedagógus
>>tanulók
>>kooperatív
 
orientáció
 
szervezet
 
dominancia
 

5.Jelölje meg melyik(ek) az explicit információs forrás(ok)!
 
metanyelvi
  
dinamikus
  
monoszenzoros
  
digitális
  
természetes
  
mesterséges