 |  | |
| Ebben a részben a pedagógiai diszciplínák között keressük meg az oktatástechnológia helyét. Ezt csak akkor tudjuk pontosan megtenni, ha rendszerben gondolkodunk. Az oktatást, mint rendszert tanulmányozzuk.
A rendszerben való gondolkodás nem más, mint lényeglátásra való törekvés. A vizsgált rendszert mindig a maga valóságos környezetébe helyezve, a környezeti hatásaival, elemeivel, kapcsolataival, folyamataival, irányíthatóságával együtt kell elemezni. Az ilyen vizsgálati módot hívjuk rendszerszemléletű megközelítésnek. Szükségesnek tartjuk, hogy a hallgatók e szemlélettel felvértezve vegyenek majd részt a pedagógia mindennapi gyakorlatában, a hospitálások során éppúgy, mint a tanórákra való felkészülésben.
Az oktatástechnológia és a folyamatirányítás fogalmai elválaszthatatlanok egymástól. A hallgatók megismerkedhetnek itt a tanítás korszerű felfogásának - a tanítás a tanulás irányítása- elméleti és gyakorlati hátterével, módjaival.
A napjainkban alakuló és rohamos léptekkel fejlődő oktatástechnológia (vannak szerzők, akik alkalmazott didaktikának aposztrofálják) a pedagógiai technológia szerves részét képezi, ahogy ezt az előző ábrán is érzékeltettük. Ahhoz, hogy pontosabban behatároljuk a helyét neveléstudomány rendszerében, tekintsük át, pontosabban idézzük fel tanulmányaink alapján a neveléselmélet, a didaktika és a tantárgy-pedagógia diszciplínák jellemzőit.[4]
A neveléselmélet által vizsgált folyamat tényezői: a nevelés célrendszere, az elsajátítandó kultúrjavak, a nevelés módszerei, a nevelés eszközrendszere, szervezeti formái és a tanár-diák interakciója.
A neveléselmélet szubsztantív problémákkal foglalkozik, leíró-magyarázó-normatív tudomány. Ismeretrendszerében egyaránt találhatók empirikus, teoretikus és axiológiai ismeretek.
A didaktika tárgya a személyiség intézményes keretek közötti tanulásának és tanításának folyamata, amelynek tényezői: az oktatás célrendszere, a tananyag, az oktatás módszerei, taneszközei, szervezeti és munkaformái, a tanár-diák interakciója. A didaktika tárgya tehát szűkebb a neveléselméleténél, ugyanakkor természeténél fogva konkrétabb is annál. A didaktika is szubsztantív problémákat old meg, s leíró-magyarázó-normatív tudomány.
A tantárgy-pedagógiák (szakmódszertanok) alakuló, de professzionálisan fejlődő tudományok. Elméleti közelítésben a tárgyát: a nevelési célrendszerből levezetett, a tantárgy jellege által meghatározott sajátos célrendszer, célszerűen strukturált tananyag, speciális nevelési-oktatási folyamat, sajátos szervezeti és munkaformái, módszerei, eszközei és tanár-tanuló interakciók jellemzik.
Mivel ma még elsősorban a speciális tanítási-tanulási folyamatra vonatkozó ismeretek vannak kellően kidolgozva, a speciális nevelésre vonatkozóak kevésbé, ezért a gyakorlatban ezek inkább tantárgyi módszertanok, mintsem tantárgy-pedagógiák. Ezért inkább stratégiai, mint leíró- magyarázó- normatív jellegű minden tantárgy-pedagógia.
A továbbiakban foglalkoznunk kell olyan kérdésekkel, amelyek révén az oktatástechnológiai szemléletnek, az oktatástechnológia funkciójának átfogó didaktikai koncepció keretébe való behelyezése és értelmezése jobban áttekinthetővé válik. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, néhány alapvető kérdést szükséges érintenünk, vázlatosan kifejtenünk.[5]
>>Mit jelent az oktatási folyamat, mint rendszer, s ezen belül milyen kölcsönhatási viszonylatokban helyezkednek el a technikai eszközök, illetve átfogóbban értelmezve a taneszközök?
>>Mit jelent az oktatási folyamat irányítása, s e folyamatirányítás teljesen hétköznapi módon megfogalmazott mibenlétéből milyen következtetéseket lehet levonni a taneszközök és taneszközrendszerek funkciójára nézve? |
|
|