Raffai Mária dr:

Visszatekintés az ezredfordulóról a dicső múltra
avagy
Ahogyan én láttam a hazai számítástechnika fejlődését
Részlet az InForum 2000 évi hazai informatikatörténeti kiadványából a szerző visszaemlékezéseként

Sajnos sok minden kimaradt a történeti anyagból, és sokan, akik úttörői és élharcosai voltak a szakmának nem tudtak megjelenni az összeállításban. És abban is biztos vagyok, hogy mások másképp éltek át eseményeket, és másképp minősítettek eredményeket. Bár az összeállítást megpróbáltam a kortársak anyagainak objektív összevetésével elkészíteni előfordulhatnak benne aránytalanságok, mások véleményétől eltérő  hangsúlyozások. Álljon itt példaként a saját megközelítésem, az az élményháttér, amely számomra a hivatást jelenti, egy olyan izgalmas világot, amelyben én sohasem a munkát láttam, hanem mindig a kihívások izgalmát kerestem.
Az úttörők egy orrhosszal megelőztek!
A történet számomra egy havas téli reggelen kezdődött, amikor berobbantam a III. A-ba, ahol, mint a méhkas, úgy zúgott az osztály. Mindenki egy furcsa szót emlegetett, kibernetika… Mi az? Hol hallottad? Pontosan mit hallottál? Matematika? Logika? Számoló gépek? És már nálunk is dolgoznak velük? Akkor 1963-at írtunk.

Az izgalom és a kíváncsiság erősebb volt mindennél, és hamar rengeteg információt gyűjtöttünk össze különböző szakfolyóiratokból, tanárainktól, akik maguk is lázasan vettek részt velünk együtt a „kutatásban”. Sok matematika órát szenteltünk a témának, sőt, a matematika szakkörökön matematikai logikával, Boole algebrával kezdtünk foglalkozni, és a számítógépek működési elvét tanulmányoztuk. És nagyon izgalmas órákat töltöttünk együtt egy új világgal ismerkedve. Aztán jött a továbbtanulás, a pályaválasztás nehéz feladata. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen terv-matematika szakra lehet jelentkezni, tudtam meg, de nem a hivatalos tájékoztatóból, mert a szak még annyira új volt, hogy hivatalosan még nem hirdették meg. A felvételi elbeszélgető bizottság választotta ki azokat a jelentkezőket, akikről úgy gondolta, hogy érdeklődésük és képességeik alapján megállják majd a helyüket az új szakon.
 
 

Mágnesdob-tároló egység

Szemben ülve a Bizottság szigorú tagjaival izgatottan próbáltam válaszolni a kérdésekre. A matematika felvételi során a táblánál levezetett bizonyításom megtetszett Krekó Bélának, aki meg is kérdezte, hogy nincs-e kedvem a terv-matematika szakra menni. Nekem volt, és felvételt is nyertem. Az öt csodálatos egyetemi év aktív vitákkal és a számítástechnika rejtelmeivel való ismerkedéssel telt. A földszinten elhelyezett Ural-2 számítógép volt talán a legizgalmasabb. Abba a hatalmas terembe, ahol a „monstrum” állt csak néhányan mehettünk be, az egyetem többi szakának hallgatói pedig irigykedve néztek bennünket. A gépet nyolcas számrendszerben, gépi kódban programoztuk, és a 8-as formában végtelenített film-lyukszalagra lyukasztottuk az utasításokat. Az eredményt keskeny kis papírszalagon kaptuk meg. Tanulmányaim utolsó éveiben már komolyabb alkalmazásokon dolgoztunk. A csoportból néhányan Kornai János irányításával részt vettünk az ÁKM optimalizáló modell és program kidolgozásában, és én magam az Alutröszt részére készített dinamikus termelésirányítási rendszer kifejlesztésében és megoldásában is. Izgalmas kutatómunka volt a termelésoptimalizálás dinamikus modelljének kidolgozása, életképességének, alkalmazhatóságának a bizonyítása. Ez a kutatás egyben a diplomatémám is lett. Egyetemi éveim alatt 1967-ben érdekes és tanulságos tanulmányúton vehettem részt Moszkvában, ahol megismerhettem a Statisztikai Hivatal számítógéprendszerét és feldolgozásait.

Az első munkahelyemen a RÁBA Magyar Vagon és Gépgyárban rendszerszervezői és programozói munkakörben helyezkedtem el, ahol az adatfeldolgozás lyukkártyagépekkel és táblázógépekkel történt. Akkoriban már folytak a tárgyalások egy IBM S-360/40 típusú rendszer beszerzéséről, és 1971-ben az IBM már telepítette is a számítógépet. Bennünket az IBM Magyarország munkatársai képeztek ki, megtanították a COBOL és a PL/I programnyelveket (az egyetemen Algolt és Fortrant tanultam), és néhány kollégával megismertették a jelentéskészítésre alkalmas RPG nyelvet. A DOS operációs rendszert és annak működését az IBM Roece-nél Bécsben ismertük meg. Az első hónapok után a Számítóközpontba többnyire villamosmérnök végzettségű újabb és újabb munkatársakat vettünk fel, akiknek a számítástechnikai képzését már a SZÁMOK képzési programjában végeztük. A kollégák programozói és rendszerszervezői oklevelet kaptak. Akkoriban az egyetlen számítástechnikai szakképzést a SZÁMOK nyújtotta, az egyetemek alapvetően elméleti szakembereket, többnyire programozó matematikusokat, illetve villamosmérnököket képeztek.

A gyárban részben az IBM PICS termelésirányítási programcsomagot, részben pedig saját fejlesztésű alrendszereket futtattunk. A munka jól haladt, komoly problémát jelentett azonban a számítógépen tárolt adatok ellenőrzése és főleg javítása. A tételtörzsállomány mintegy 130 000 tételének adatai között még 5 év után is voltak hibák! Megpróbáltuk a legkorszerűbb technikát alkalmazni, 1973-ban a dolgozók munkaidőadatait már optikai kártyákon vittük be a rendszerbe. Ezzel kiküszöböltük ugyan az adatrögzítésből eredő hibákat, de meglehet?sen sok munkát jelentett a heti kártyák elkészítése a 20 000 dolgozóra, ezek kiszállítása a munkahelyekre, majd a kitöltött kártyák visszaszállítása. Az IBM rendszer nagyon megbízhatóan működött, leállás csak nagyon ritkán és akkor is csak rövid időre volt, mert a bécsi IBM Központból néhány órán belül szállították a szükséges alkatrészeket.

A 64 Kbyte-os memóriával (nem tévedés: 64*1024 Byte! ami a mai kapacitásadatokat ismerve szinte hihetetlen!) 3 partícióban, multiprogramozott üzemmódban dolgoztunk, a rendszer a vállalat teljes, minden alrendszerre kiterjedő komplex termelésirányítási feladatait elvégezte. A fejlesztés 4 évig tartott. Érdekes volt a gyár dolgozóinak a Számítóközponthoz való viszonya. Valami földönkívüli, érthetetlen dolognak tartották, és a bizonylatokat hozó, vagy az eredménylistákért jövő munkatársak mindig csak tartózkodóan álltak a Számítóközpont üvegajtajánál, és nézték a villogó lámpácskákat. Nem igazán értették mi folyik bent. Pár évvel később azonban, amikor az első terminálokat felszereltük, és a dolgozók közvetlenül kerültek kapcsolatba a számítógéppel, megváltozott a viszonyuk a rendszerhez. A RÁBA vezetői mindig nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a számítógéprendszerrel, az alkalmazásokkal közvetlen kapcsolatban lévő munkatársakat folyamatosan képezzék, és megtanítsák nekik a gép és a rendszer használatát. Ezt a munkát többnyire mi végeztük, mindegyik rendszerszervező a saját rendszeréhez tartozó felhasználókat képezte ki.
A Neumann Társaság tevékenységébe 1971-ben kapcsolódtam be, mert úgy éreztem szükségem van arra a szakmai közösségre, arra a háttérre, amit a Társaság az érdeklődésemhez és ismereteimhez nyújtani tud. Bár az NJSZT már akkoriban is sok érdekes szakmai programot szervezett, mégis nehezen tudtunk csak részt venni rajtuk, hiszen a vállalatnál nem nézték jó szemmel, ha külső kapcsolataink voltak. Így ritkán találkoztunk a szakmai kollégákkal, és sok ötlet, gondolat ismertetés és megvitatás nélkül maradt.

NJSZT Számítástechnikai Verseny a MTESZ-ben 

Sándor Ferenccel, aki a KKCS Matematikai Osztályának vezetője volt 1973-ban találkoztam Svájcban. Ő akkor a Cyba-Geigy Gyógyszergyár Számítóközpontjának vezetője volt. Mélyen érdeklődött a hazai számítástechnika helyzete iránt, és izgatottan hallgatta azokat a híreket, amelyeket meséltem neki a fejlődésünkről. Bár érzékelte, hogy távozása óta sajnos nem csökkent a rés a nyugati országok számítástechnikai fejlettsége és hazánk lehetőségei között, mégis örömmel fogadta az információkat a hazai eredményekről. Később többször találkoztunk, és 1998-ban bekövetkezett haláláig sok izgalmas beszélgetésünk volt a közös szakmáról.

Érezve a számítástechnikai szakemberek képzésének, a kész szakemberek továbbképzésének szükségességét a Közgazdaságtudományi Egyetem számítástechnikai kutatási témákat írt ki. Többéves kutatómunka, rendszerfejlesztési és programozási feladatok elvégzése után 1975-ben védtem meg doktori értekezésemet, amelyet a számítógéppel támogatott termelésirányítási rendszer kifejlesztése témakörben készítettem. Bírálóim, Kiss Imre és Nagy József a disszertáció legnagyobb értékének a módszer kidolgozását tartották, és kiemelték, hogy előremutató abban a tekintetben, hogy a számítógépet a döntési tevékenység támogatásához javasolom használni.
 
A KTMF Számítógépterme1985-ben
A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Győrbe településekor elnyertem egy kutatói állást a Matematikai és Számítástechnikai Intézetben. Ekkor a RÁBA Számítóközpontból többen is az oktatási-kutatási területre váltottunk. A főiskolán egy az ESZR program keretében gyártott, az IBM S-360/40 rendszerrel kompatibilis számítógépet szereltünk fel, az R-20-at. Mivel ennek a saját operációs rendszere nagyon megbízhatatlan volt, ezért az eredeti IBM rendszerrel dolgoztunk. A két gépet azonban, bár alapvetően architektúra szempontjából és a technikai megoldásokat tekintve is azonosak voltak, nem lehetett összehasonlítani. A 66 millió forintba kerülő R-20 nem működött megbízhatóan, nagyon sok volt a leállás, nehéz volt a hibák diagnosztizálása és javítása, nem tudtuk beszerezni a megfelelő alkatrészeket.
A számítógépen alapvetően a főiskolai információfeldolgozási feladatokat végeztük, amelyeknek a kifejlesztése az Intézet munkatársainak a feladata volt. A határidős munkák futtatása a géphibák miatt sokszor problémát jelentett, nemegyszer kellett rendszer- és adatlemezekkel az ÉDÁSZ vállalathoz menni, hogy az ő gépükön végezzük el a futtatásokat. A munkák másik csoportját azoknak a kutatási megbízásoknak a teljesítése jelentette, amelyeket különböző iparvállalatokkal közös megállapodás alapján végeztünk. Mivel ezek a KK munkák is határidősek voltak, többször kerültünk ezekkel is kínos helyzetekbe, és kellett más központokban megoldást keresni. 1982-ben 7 darab Videoton terminállal kiépítettük a főiskolai hálózatot. A rendszer használói azonban nem merték adataikat a terminálon keresztül elküldeni, mindig valamilyen kifogást találtak. Egy alkalommal az egyik, Munkaügyi Osztályon dolgozó kolléganő bevallotta, hogy „félnek attól, hogy útközben az adatok elvesznek”. Szóval a szemléletváltás nem ment könnyen, sok türelemre, megértésre és értelmes, segítőkész hozzáállásra, képzésre volt szükség.
A Főiskola plotterrel, rajzológéppel és Videoton VT-340 
konzollal felszerelt R-20 típusú számítógépe

 
PL/I deklarációs utasítást tartalmazó Hollerith lyukkártya
A számítógépet oktatási célokra is használtuk, hiszen korán bevezettük a programozási ismeretek oktatását. Először a közlekedési szakos hallgatók tanultak számítástechnikát. Kezdetben Fortrant, és PL/I-et, majd később Pascalt is tanítottunk. A képzés beindítása rengeteg munkát jelentettek, hiszen jegyzetek, szakkönyvek nem voltak, az oktatási anyagok elkészítése mellett tehát meg kellett írnunk a tankönyveket is. A hallgatói programok kezelése az R-20-on nagy gondot jelentett, hiszen a sok hallgató szerette volna minél hamarabb megkapni megírt programjának fordítási listáját, de bizony hosszú volt a várakozás, a Job-ok csak egymás után, az adminisztratív rendszerek futtatási munkáinak elvégzésével kerülhettek be a rendszerbe, így gyakran előfordult, hogy egy fordítási lista csak egy hét után készült el! Ekkor általában kiderült, hogy szintaktikai hiba volt valamelyik utasításban, javítani kellett a kártyákat, és ismét várakozni a futtatásra. 

A 80-as években változott a helyzet, lehetőségünk volt személyi számítógépek beszerzésére. Laboratóriumokat tudtunk felszerelni a Híradástechnika Szövetkezet HT számítógépeivel és áttértünk a BASIC nyelv oktatására. A hallgatók közvetlenül a számítógépeken készítették és próbálták ki a programjaikat, és szívesen tesztelték az általuk készített utasítások végrehajtását.
1977-ben BAKÓ ANDRÁS vezetésével megalakítottuk az NJSZT Győr-Sopron m-i Szervezetét. A szervezet, amelynek 1982-ben elnöke lettem aktív ismeretterjesztő szerepet töltött be a megyében. Számos előadást tartottunk különböző számítástechnikai, informatikai témában, gépbemutatókat szerveztünk, vezettük a Kis Programozók Baráti körét, középiskolai tanárokat képeztünk, egyszóval sokat tettünk a számítástechnikai kultúra terjesztésében. Különösen nagy érdeklődés kísérte a ’80-as évek elején azokat a programjainkat, amelyeken bemutattuk az első személyi számítógépeket, az ABC 80-at, a HT 1001Z iskolaszámítógépet és a Commodore-t, és még jó néhány rendezvényünk volt az első IBM kompatíbilis személyi számítógépek bemutatásával is. Jó érzés volt látni azt a sok érdeklődőt, fiatalt, felnőttet, akik nagy izgalommal vizsgálgatták az immár testközelségbe került számítógépeket, és próbálgatták, mire is képesek.

Az  ABC 80 Home Computer

A ’80-as évek elején már érezhetők voltak a liberalizációs törekvések, egyre több lehetőséget és támogatást kaptunk eszközbeszerzésre és nemzetközi projektekben való együttműködésre egyaránt. 1983-ban a kutatási programokhoz egy ENSZ-UNIDO projekt keretében a KFKI-tól beszereztünk egy TPA 1140 típusú számítógépet, amelyet Tektronix grafikus munkahellyel is felszereltünk. Ez persze nem ment minden probléma nélkül, hiszen a display embargós volt, de mégis sikerült kiépíteni egy korszerű, digitalizálóval is felszerelt grafikus munkahelyet. A DOS-tól eltérő Unix rendszer és a magyar származású Kemény János által kifejlesztett C nyelv új lehetőségeket nyitott a szoftverfejlesztésben, és a gép megbízhatósága is lényegesen jobb volt, mint az R-20-é.

Az R-20-as rendszert 1989-ben szereltük le, és eladtuk a TPA gépet is. Az akkor már megbízhatóan működő személyi számítógépes rendszer mellett döntöttünk. Első lépésként helyi Novell hálózatokat alakítottunk ki, majd később ezeket egy Világbanki Pályázat pénzügyi segítségével egy IBM RISC 6000/530H, két RISC 6000/320H, két RISC 6000/350H típusú AIX rendszerrel és két DEC Digital 3000 típusú OSF/1 Unix rendszerrel 1993-ban egységes főiskolai hálózattá építettük. Az Internet összeköttetést az NIIFP  program támogatásával teremtettük meg, amelyet 1995-ben egy új CISCO routerű HBONE csomóponttá fejlesztettünk. Az országos gerinchálózatra a SZTAKI-n keresztül bérelt vonalon csatlakozunk. Jelenleg a számítástechnikai laboratóriumokban többszáz, többnyire jól felszerelt IBM kompatíbilis PC-kel dolgoznak a hallgatók, csaknem minden munkahelyen az oktatók és a nem oktató kollégák is személyi számítógépekkel végzik a munkájukat, egymással és külső kapcsolataikban egyaránt számítógépet használnak kommunikációs eszközként. A hivatalos információkat, a különböző dokumentum anyagokat, ülések jegyzőkönyveit hálózaton továbbítjuk egymásnak.

A rendszerváltás fordulatot hozott az NJSZT életében is. A 90-es évek első évei megtorpanást jelentettek a mozgalmi, szakmai közösségi élet területén, az emberek egészen más problémákkal küszködtek. A feltörekvő informatikai cégek komoly szakmai bemutatókat szerveztek, az általuk teremtett körülményekkel a kevés pénzzel gazdálkodó szakmai szervezetek nem tudták felvenni a versenyt. A megváltozott helyzet komoly kihívást jelentett, és jelent még mai is megyei szervezetünk számára, új célokat kellett kitűzni, arculatot váltani, megtalálni helyünket a bimbózó információs társadalomban. 1995-ben újjáalakult a szervezetünk, témákban, formában nyitottá váltunk, legfontosabbnak az információtechnológia újdonságainak bemutatását, és a hatékony megoldások megvitatását tartottuk. Megszerveztük az Internet-Klubot, amelynek találkozóin vitaköröket tartottunk, a Széchenyi István Főiskolával közösen szervezett klubfoglalkozásokon pedig az Internet hálózat szolgáltatásaival és lehetőségeivel ismerkedtek a résztvevők. Új filozófiánk annak hangsúlyozása, és ismertté tétele, hogy az IT áthatja a szervezeti és az üzleti élet minden területét, a Cybercorp típusú szervezetek a kibernetikai-informatikai alapokra épülnek. Ennek szellemében létrehoztunk a városban három ECDL vizsgaközpontot, és klubot szerveztünk a sikeres üzleti megoldások, az üzletmenet-folytonossággal, az informatikai rendszerek biztonságával kapcsolatos kérdések megvitatására is.

Az Internet hálózat forradalmi változást jelentett a kutatási munkában, és az önfejlődésben is. Ma a hálózaton keresztül közvetlenül, szinte azonnal tudomást szerzünk a legújabb kutatási eredményekről, és közvetlenül tudunk már kapcsolatot felvenni és tartani a világ legkiválóbb szakembereivel. A kutatásban így a már megszületett eredményekre alapozhatunk, és a párhuzamosan végzett munkák jelentős csökkentésével egyre több új eredmény születhet.

De ez már egy következő történet …

vissza a honlapra