ÁLARC: tárgy, amely arra szolgál,
hogy hordozójának külsejét átalakítsa, egyéniségét megváltoztassa,
segítségével az álarcot hordozó idegen lényt testesítsen meg. Eltakarhatja az arc
egy részét, az egész arcot vagy az egész fejet is, sőt járulékos viselettel a
testet is. Készülhet fémből, bőrből, fából, textíliából, növényi anyagokból,
tollakból, papírból stb. Álarcot használnak a vadászatnál az állatok
félrevezetésére, a halottkultusznál, mindenféle mágikus-vallásos, szertartásokban.
A világ csaknem minden népe használ álarcot, maszkot, ahol nincs álarc, ott az arc
festése helyettesíti.
A magyar népi kultúrában az Európa nagy részében ismert faálarcok csak kis szerepet
játszanak, helyette bőrből, továbbá nem maradandó anyagokból készült improvizált
álarcokat találunk. Faálarcot használtak a hétfalusi csángók boricatáncában, bőr
álarcot hordtak néha a székelyek betlehemes játékának pásztorai. Úgy tűnik, hogy
a honfoglaló magyaroknál a temetési álarcoknak volt szerepe. Egy honfoglalás kori
sírban a csontváz koponyáján bőrlepel nyomai voltak, a szem és a száj helyén
négyszögletes ezüstlemezek. Hasonló halotti álarcokat az obiugorok szinte napjainkig
használtak. Ma hazánk területén a mohácsi délszlávok (sokácok) farsangi álarcai
faálarcok, melyeket a busójárás alkalmából használnak.
Az álarcviselés legfontosabb alkalmai a farsangon kívül a Mikulás napja és a Luca
napja.
/Révai Nagy Lexikona/ |