Masaccio: A szentháromság (1428)

Noha Masaccio 27 éves korában meghalt, és viszonylag kevés mûvet hagyott hátra, õt tekinthetjük az építész Brunelleschi és a szobrász Donatello mellett a reneszánsz festészet úttörõjének. A szentháromság címû freskó a kora reneszánsz alapelveinek páratlan megnyilatkozása.
Masaccio volt az elsõ, aki esztétikai jelentéssel ruházta fel a perspektívát, aki a térábrázolást és ezen belül még inkább az emberalak reális tömegének elhelyezését térben rövidülés segítségével oldotta meg. A fény irányítását is tökéletesen megoldotta.
Érezzük, hogy az álló alakok szilárdan állnak, a térdeplõk szilárdan térdelnek a talajon.
A térábrázolás virtuozitása itt elsõsorban a látszat architektúra megszerkesztésében mutatkozik. A mennyezet vonalait (dongaboltozat) meghosszabbítva látjuk, hogy az enyészpont jóval a kép alá esik, mivel a kép magasan van ezért jó a megkomponálás, mivel alulnézet.
Az isteni hármas pompás reneszánsz diadalívben van.
A szemlélõ is részese a jelenetnek az oltár alatti csontváz közvetítésével. Krisztus ugyan föltámad, de a mi testünk mulandóságra van ítélve. Szûz Mária a nézõ felé néz és hívogató mozdulatot tesz, ezáltal teszi a nézõt a jelenet részesévé.
A lineáris perspektíva szabályai érvényesülnek, mivel azt a benyomást kelti, mintha nagyszabású reneszánsz épületben lennénk.

A kompozíciót a kép elõtt álló nézõ feltételezett szemmagasságából bontja ki. Szemünkhöz legközelebb a fülkében fekvõ csontváz van, felírata: Voltam, aki vagy, leszel, aki vagyok. Valamivel feljebb és beljebb két imádkozó adományozó térdel, még beljebb a kereszt két oldalán Szûz Mária és Keresztelõ Szent János alakja látható. Krisztust az Atya tartja. Az Atya és Fiú feje közt a Szentlélek lebeg.