Velencében a reneszánsz nem olyan egyértelmű, mint azt Firenzében láthattuk. A bizáncias, mór, arabos és keleties hatások dekoratívabbá teszik. Itt találták ki az érett reneszánsz Vénuszát is. Már Bellini Hölgy tükörrel című képén megmutatkoznak azok a dús formák, amelyek a velencei művészet következő szakaszára jellemzőek lesznek. De a klasszikus velencei akt Giorgone találmánya, ő volt a valódi újító. Elveszett remekművének rézmetszetei, a Fondaco dei Tedeschi freskói olyan női aktokat mutatnak, amilyeneket csaknem először alkalmaztak egy dekoratív rendszer egységeiként. Meztelen nő a tárgya Alvó Vénusza című képének, amely a leginkább nyilvánvalóvá teszi Giorgione különleges gráciáját. Testtartása olyan tökéletes, hogy négyszáz éven át a legnagyobb aktfestők egyre-másra komponálták a változatokat erre a témára. Giorgone Vénusza nem antik. Meztelen nő heverő alakja egyetlen ismert ókori műalkotásnak sem volt tárgya, csak bacchikus szarkofágok szögleteiben található meg olykor. De hiányzik belőle az a súlyos, megereszkedő ritmus is, amellyel az antik világ egyformán adózott a növekedésnek és a nehézkedésnek. A mozdulatban van még valami gótikus, de egyáltalán nem gótikus tagjainak hengeres simasága. Szépsége az antikvitás aktjaiéval vetekszik.

Giorgione stílusa tetőpontjának tekinthetjük a Koncert a szabadban című képet. Itt már eltűnik a testekből minden gótikus szűziesség. Kivirult bennük ez táliai nyár érettsége. Ezek az alakok már vitathatatlanul a Venus Naturalis szép példái. A kép hangulatot igyekszik teremteni szín, forma és képzettársítás útján. Részvételünk közvetlennek hat. A kép témája a piknik, amely nem új a festészet történelmében, de itt a hölgyek nem viselnek ruhát. Erre magyarázatul nem igazán tudnak az ikonológusok sem szolgálni. Csupán Ovidius képzeleti hagyatéka lehet a magyarázat, miszerint a tájképben el lehet helyezni meztelen alakokat, részint, mert úgy is fel lehet őket fogni, mint a táj valamelyik elemének megtestesüléseit, részint pedig, mert a világ ifjúkorában az emberi lényeknek nem volt szükségük rá, hogy a ruha mesterséges burkába zárkózzanak a természet elől. Tehát e meztelen alakok, melyek elmondva mesterkéltnek tűnnek, mihelyt szemünkkel látjuk őket, megtestesítik a körülöttük lévő természet minden gyümölcsöző elemét. A két nő alakja vélhetőleg egyazon modellről készült, az alakok koncepciója mégis különbözik egymástól. A földön ülő nő elfogulatlan érzékiséggel van megfestve. Az álló nő szorosabban kötődik korának stílusához. Leplei tudtunkra adják, hogy művészi ábrázolással van dolgunk. Az antikvitást idézi bonyolult testtartása de méretei dúsabbak az ott megszokottnál. A női aktnak ez a típusa uralja ezután a velencei művészetet a következő száz évben.