A szürrealisták ötletadó ősének szokták tekinteni Hieronymus Bosch-t. Mások azért hálásak neki, mert gazdag asszociatív kombinációkat sugalló képei számos freudi típusú vizsgálat elvégzéséhez szállítanak nyersanyagot. Pedig művészete elég jelentős ahhoz, hogy képeit önmagukért is érdemes műalkotásnak tekinteni. Középkori művésznek csak abban az értelemben tekinthetjük, hogy erkölcsnemesítő célzattal kigúnyolja, megszégyeníti az embereket, sőt, rá is ijeszt a nézőre. Ám fantasztikus figurácskái, amelyeket e cél érdekében megmintáz képein, túlmutatnak ezen a koron. Nem a hagyományos utat követi, nem az áhítatos hangulat keltésére, illetve ébren tartására törekedett. A XV. sz. állandó félelmei keltette bizonytalanságérzet fokozódik démonikussá képein, ahol korának ellentmondásait leplezi le.

A földi gyönyörök kertje című tábla egy triptychon közepe. A bal szárnyon a Paradicsom látható az első emberpár teremtéséve, a jobb oldalon pedig a Pokol. A két véglet közti átmenetet, az emberiség életútját, a bűnök bűnre halmozását öntötte képbe itt a művész. A kép jelentésének az egész világra kiterjedő érvényét akarta hangsúlyozni azzal, hogy négereket is szerepeltetett. Mégsem tűnik visszataszítónak a jelenet, mert Bosch olyan álomlégkört teremt, ahol a szereplők az alvajárók bizonytalanságával és öntudatlanságával mozognak. A testek kicsinysége, meztelenségük gyöngyházszerű ragyogása ugyancsak ezt a benyomást erősíti. A hatást a meztelen testek megsokszorozásával, azok változatos elrendezésével valamint a szexualitásra utaló késő középkori szimbólumok alkalmazásával érte el.