Tiziano Vecellio (1485k-1576)

Az itáliai alpok egy kis városában született. Szülei õt és testvérét Velencébe küldték nagybátyjukhoz, hogy kitanuljanak egy mesterséget. Tiziano elõször egy mozaikkészítõnél (Sebastiano Zuccatinál) tanult, majd Gentile Bellini festõnél, késõbb átment Giovannihoz (az elõbbi testvére). Tiziano csatlakozott a fiatal festõhöz Giorgionéhoz, együtt festettek ki egy hatalmas raktárt. Az idõsebb Giorgione vezetése mellett az olajfestés újabb és újabb technikáit fedezték fel azáltal, hogy a sûrû, hígítatlan anyagot közvetlenül a durva vászonra vitték fel. A köztársaság kancellárja felkérte az Égi és földi szerelem megfestésére. 1516-ban Bellini halála után õ lett a köztársaság hivatalos festõje. Elsõ nagyszabású munkája a Mária mennybemenetele címû oltárképe.

Tiziano továbbra is velencei templomok számára festett képeket, de jobban érdekelték õt hercegi patrónusai. Ferrarában elkezdett egy mitológiai sorozatot festeni, ezek között találjuk a Bakkhosz és Ariadné valamint Az andriaiak címû képeket. Nem csak szakmai sikereinek segítségével sikerült áthidalnia a társadalmi különbségeket, mely festõ és herceg között létezett. Elbuvölõ, jó modorú, vonzó férfi és jó társalgó volt.

V. Károly udvari festõje lett, késõbb kizárólagos portréfestõje. Utódja II. Fülöp is támogatta Tizianot.

Élete utolsó éveiben látása egyre romlott. Mûhelyében kapott munkákon csak az utolsó simításokat végezte el õ, a többit fia.

1576. aug. 27. egy pestis járvány miatt halt meg.

Tiziano technikája: széles határozott mozdulatokkal és ecsetvonásokkal festett, így közelrõl szinte semmi sem látszik, távolról azonban tökéletesnek tûnnek. Festményeit nagyon sokszor korrigálta, jellegzetes színeivel számtalanszor átfestette.

Munkamódszere: rengeteg színnel, nagyvonalakban vázolta fel a témát, mely a kép kompozíciójának alapját képezte. Azután a képeket befordította a fal felé, és gyakran hónapokig is úgy hagyta õket, anélkül hogy egyetlen pillantást is vetett volna rájuk. Hosszú szünet után visszatérve hozzájuk, megfestette az alakokat, javítgatta, módosította õket, valahányszor szükségesnek érezte. Végül még egyszer korrigálta, a világos részeket ujjával eldörzsölte, hogy a színek és a tónusok harmonizáljanak. Néha ujjával sötét vonalakat vagy élénkvörös pettyeket tett rá, hogy felélénkítse a kompozíciót. Ezekben az utolsó simításokban többet festett ujjával, mint az ecsettel.

Tiziano képei az egész látható világot vászonra vitték. A nõalak finomsága, bõrének lágysága, Bûnbánó Magdolna vagy Lucretia könnyes szeme Tiziano mûvészetének olyan jellegzetességei.

Korai mûvein a hangulatok egészét adja át, a festményeket csak az egységes benyomás alapján lehet értékelni, nem pedig egy kiragadott részlet alapján.

Tiziano késõi stílusában a látogatóknak bizonyos távolságból kell nézniük, hogy a kompozíció egészét be tudják fogadni. Közelrõl pacákra olvad szét.