Botticeli: Krisztus sírba tétele
Krisztus ábrázolások a képzőművészetben:
A 13. századig a kereszten nem a szenvedő, hanem a győzelmes Krisztus látható.
A 14. századtól jelenik meg a halál (csontváz, múmia) ábrázolása és szimbólumai.
A 12-13. században az itáliai és a spanyol művészetben gyakori a levétel a
keresztről, itt Krisztus teste egy halott ember teste.
Krisztus sírba tételének bizánci ábrázolásából fejlődött ki a Krisztus
siratása téma, Itáliában a 13. században veszik át.
A 13. Században elterjedt téma: Mária búcsúja fiától (átölelve tartja
a testet)
A 14. században gyakori ábrázolás: Krisztus Mária ölében.
A 14-15. századbab kap Mária és a többiek gyásza kifejezést.
15. század passió ábrázolás.
1305-7. Giotto: Krisztus sírbatétele – nagyon megrázó kép
1498-1500. Michelangelo: Pieta
Botticeli képei:
Racionális szerkezetű, de a képfelület minden kis részletét
átszellemítő, már-már természetfeletti szépségű képeket fest, eszményi, nem
nélküli lényeket.
Később figurái elvesztik belső öntudatukat, természetellenes nyugalmukat, szinte
hisztérikussá válnak, ideges feszültséggel telítettek, gesztikulálnak.
Botticelli személytelenné válik, kívül van az ábrázolt eseményeken.
Hajlamos volt a melankóliára. A kor magai is egyre inkább azzá válik.
Krisztus sírba tétele:
A képen emberek vannak, szinte környezet nélkül. A háttér a sírbarlang. A kompozíció szimmetrikus. Középen Mária, térdén a halott testtel. Egyik oldalán Péter áll felemelt tenyerével, mutatóujjával az ég felé (kézfejét egyenes vonal köti össze a kompozícióban a halott földre hanyatlott karjával, befelé forduló tenyerével). A másik oldalon ketten tartják egyensúlyban Jézus alakját. Pál és Jeromos.
Az arcok rángásai, a nyugtalan kézfejek és a hullámzó ruharedők tapinthatóvá teszik a test és lélek feszültségeit.
Jézus úgy fekszik anyja ölében, csaknem a földre hullva, hogy semmi sem jelzi: halál része a messiási küldetésnek.
Mária Magdolna hajol alázatosan a halott lába fölé, mindkét kezével érintve, a másik oldalon betániai Mária szorítja arcát a halott fejéhez.
Mária fejét János öleli magához. János ellenpárja Mária Salome.
A köpenyek és köntösök kékjei, vörösei egymásnak felelgetnek. A színritmus erősíti a hangsúlyos vonalritmust. A halott test hajlított vonala mindkét oldala a térdeplő asszonyok hátán folytatódik, és töretlenül ível a kép egyik szélétől a másikig. Ennek felel mintegy visszhangként az a zárt körvonalú belső ív, amit János, Mária és Mária testvére alkot. A bal oldaliak, Jeromos és Pál hasonlítanak egymáshoz, mozdulataik ismétlődnek. Mária és János feje szorosan egymáshoz kapcsolódik. Krisztus halott arcához simul a jobb oldali térdeplő. A karok íve, a kézfejek egymásnak felelgetése, a lábfejek íve szigorúan bezárt térben láthatók.