A képekre kattintva megjelennek nagyobban.

4. Bűnbánó Magdolna

(157X121 cm. Olaj, vászon technikával készült 1590 körül. A budapesti Szépművészeti múzeum tulajdona.)

Magdolna alakja Máriával együtt El Greco kedvelt alakjai közé tartozik. Elmondások szerint arcvonásaiban Jerónimia de las Cuevast örökítette meg. A téma több variációja található meg a világ múzeumaiban. A Szépművészeti múzeumban található kép korai, ám már expresszív hatású alkotásai közül való. Magán őrzi a velencei és római hagyományokat. A virágzó szépség  megjelenítését, a háttér hegyes tájait, a meleg aranyszínű napsugarat, a kép részleteinek miniatúrafestői pontossággal és gondossággal megfestett részleteit. Tovább hangsúlyozza munkájának alaposságát a színek finom összhangja, az árnyalatok finom kezelése, a lazúrfestés technikáját maximálisan kihasználó árnyalati átfolyások, mellyel sejtelmessé teszi képének fény-árnyék játékát.

El Greco festészetére jellemző, hogy korát meghaladva elvetette a reneszánsz pontos ábrázolásának elveit. Alkotómunkájában nagy szerepet kap a látomásosság, képeinek alkotóelemeit, úgy a tárgyakat, az emberalakok megformálását, a fényeket, inkább szimbólumokként használja, mint hogy tárgyi valóságukban ábrázolja. Valószínűleg ez lehetett az oka többek között, hogy elhagyta Olaszországot, és a mélyen katolikus, középkori művészeti hagyományokat őrző Spanyolországban találta meg helyét. Ez a közeg sokkal inkább befogadta az ikonfestészet szemléletmódját tükröző művészetét, mint a pontos alakábrázolást számonkérő olasz iskola. Mindezzel együtt egyértelműen Tintorettonak köszönheti az aszimmetrikus ábrázolás hagyományromboló eszközét. Bár munkái mai szemmel is hihetetlenül modernnek tetszenek, mégsem emeltek kifogást spanyol kortársai ellene. Arcképei nyugodtan Tintoretto képei mellé helyezhetők. Jó egy generációval később kezdték el aránytalan alakjait és színvilágát kritizálni, mígnem az első világháború után a modern festők mutattak rá, nem lehet minden alkotást a természetszerűség mércéjével mérni. Képeinek átütő érzelmi erejét hangsúlyozza a menieristáktól átvett módszer az emberalakok torzítására, megnyújtására, valamint, hogy képein a fényt, mint pálcát használja a jó előadó, rámutatva a képen lényeges alakokra, szimbólumokra, kiemelve a kép irodalmi tartalmát. El Greco, Tintorettoval egyetemben olyan eróziót indított meg az akkorra zsákutcába futott manierizmus keretein belül, mely sokkal bonyolultabb képek születését segítette elő, hatása az egész XVII. században érezhető volt. A fényhatások és színek újszerű értelmezése, az egyszerű kompozíciók mellőzése, a látomások fontossága, mind szerepet játszott a művészet átalakulásában, valamint abban, hogy a XVII. században megindultak az addig ismeretlen művészetkritikák, az összehasonlítások a régi korok mestereivel, a művészeti viták.

A kép kompozíciója egyalakos. A háttér sziklája és Magdolna kezei egy csaknem szimmetrikus átlós szerkezetet rajzolnak ki, melynek kiemelt pontja Magdolna arca. A középső háromszög felső sarokpontja az arc, a két talppontja a kép jobb és bal oldalán a koponya a könyvvel és a kenetesedény, melyek Magdolna jellemző attributumai. El Greco korai időszakára jellemzően a fényeket még korántsem használja olyan elidegenítően, mint későbbi, merészebb képein. A kép tartalmi mondanivalóját azonban már itt is fénnyel emeli ki. A kép bal felső sarkából érkező főfény, mely az Isteni megvilágosulás és kegyelem szimbóluma balról jobbra, felülről lefelé sorrendben világítja meg az alak arcát, mely áhítatot és magábaszállást tükröz, kebleit, amit csak kezével takar el a feleszmélés hatására, valamint a vezeklés szimbólumait, a koponyát és az Isteni tudást megtestesítő könyvet. El Greco műveire jellemzően kiemeli az irodalmi mondanivalót, azzal, hogy "megvezeti" a néző szemét, mintegy elmeséli a kép kerettörténetét, valamint a hátteret nem dolgozza ki mélyebben, inkább csak jelzi, hogy mindez egy valós helyen, időben történik.

A kép ikonográfiájának elemei: a szikla, a futónövény (mely feltehetően borostyán), a kenetesedény, a koponya, a könyv, illetve Magdolna alakjának ruházata, hosszú haja, valamint fedetlen keble. A szikla az újszövetségi szimbolikában Jézust jelképezi (1Pét. 2,4), Ő maga szegletkőnek nevezi magát, amit a zsidók elvetettek, de az Úr szegletkővé tette. Valamint a biztos álhatatosság jelképe (Péter -petrosz = kő- lesz az egyházalapító). Borostyán, mint futónövény szorosan kapcsolódik hordozójához, ezért a hűséget testesíti meg, mint örökzöld növény pedig az örök életet jelenti. A kentesedény Magdolna saját jelképe, utalás a bibliai felkenés jelenetre. Ezzel a tégellyel közeledik a három Mária a sírhoz, hogy Jézus testét megkenje, de az addigra feltámadt. A megkenés több szentséget kiszolgáltató szertartás része. A koponya az egyik legszemléletesebb bemutatása a földi dolgok hiábavalóságának, a mulandóságnak, ezért a vezeklők és remeték attributuma. A könyv a bölcsesség általános szimbóluma. Azoké, akik megtalálták az igaz utat. A kereszténység történek korai idejében is több szent alkot szakrális iratot. Fontos szerepe van az Apokalipszisban, az élet könyve, melyet az utolsó napon nyitnak ki. A rendalapítóknál az általuk alkotott regulákra utal. Magdolna kibontott, hosszú haja egyéb ábrázolásokon ruháját helyettesíti, utalás vezeklésére és örömlányságára, ám itt érdekes módon szerepét nem tölti be, csak az alak azonosítására szolgál. Köpenyének eséséből látható, hogy durva posztó, mely szintén a vezeklők öltözete, színe azonban jégkék. A jégkék festék egy gyönyörű mély árnyalata a kéknek és a zöldnek, El Greco színhasználatának finomságára jellemző, hogy a fény-árnyék hatástól függően adott helyeken az egyik, máshol a másik összetevő a hangsúlyosabb. A kék a vizet, a tisztaságot, az igazságot jelképezi, általában akik viselik, már az éghez tartoznak. A zöld a tavasznak, a feltámadásnak és a halhatatlanságnak a reménye, a Paradicsom színe.

Magdolna arcán egyszerre tükröződik a vezeklés szenvedése, az üdvözülésbe és az Úr kegyelmébe vetett hit, és a megvilágosodás. Mintha azt a pillanatot kapta volta el a festő, mikor hirtelen megvilágosodik előtte élete, mintha éppen csak abban a pillanatban kapná keblei elé kezét, amiken nem is tud hirtelen elfedni. Érdekes megfigyelni a jobb kéz tartását, mely nem egyedi, El Greco más művein is visszaköszön (ld.: Nemesember képmása). Ecsetkezelése egyedülálló. A kenetesedény pontos megformálásából történészek bizonyították El Greco velencei előtanulmányait, lévén megegyezik a XVI sz.-i velencei üvegművesek munkáival. A szikla és az arc, valamint a köpeny alól kilátszó alsónemű megfestésének finomsága miniatúrafestői gyakorlatát bizonyítják. A lebukó nap aranykorongja pedig mindig felidézi a spanyol mediterrán táj fényeit.