Ferenczy Noémi

Ferenczy Noémi 1890-ben születtet Szentendrén, eredetileg festőnek tanult. Őt tekinthetjük a magyar gobelinművészet megteremtőjének. Első munkáit Nagybányán tervezte és szőtte, melyeket 1916-ban az Ernst múzeum állított ki. (Teremtés, 1913, stb.) 1920 után szerkesztési módja egyszerűbbé, és a felületekhez viszonyítva nagyobbá vált. Ez a folyamat a monumentalitásra és az összhangra törekvés erősödésével élete végéig tartott. Műveinek legnagyobb érdekessége, hogy híres művészként is maga készítette alkotásait, a vázlatrajzokkal, tervekkel, előtanulmányokkal, festményekkel egyetemben. Terveit maga festette kartonra, saját kezűleg festette növényi festékekkel gyapjúfonalait. Művészetének lírai színvilága a posztnagybányai festészethez hasonítja műveit, melyben apjának életművére ismerhetünk. Több művének vízfestmény (olykor gouache) alapja együtt nyert helyet a végül elkészült gobelinnel. Egész élete alatt foglalkoztatta az ember munkához és természethez való viszonya. Kárpitjaiban megjelennek a természet organikus formái. Kezdetben ezt  szembeállítja az ember kicsi, esendő voltával, majd ez a gondolatmenet folyamatosan átalakul. Későbbi műveiben egyre nagyobb szerepet kap az ember nehézségeket meghaladó  formája. Ennek a gondolatnak a megjelenése mind szimbólumrendszerében, mind ideológiájában (politikai ideológiájában is) folyamatos erősödést mutat. A munka és azt végző ember megjelenítésén túl nagyon fontosak bibliai témájú művei is. (pl.: Menekülés Egyiptomba) Egyedülállóan ötvözi ezeken a munkáin a modern szecessziós (később már-már szocialista realista) formakultúrát a kép eredeti mondanivalójával, ezzel is újraértelmezve azt.