A nagyhét

A húsvétot megelőző nagyböjt utolsó hete a nagyhét, mely virágvasárnappal kezdődik és húsvétvasárnappal ér véget. Virágvasárnappal indul a húsvéti ünnepkör. Ezen a napon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére az emberek barkaággal mentek a templomba. Az egyházban a nagyhét rendeltetése, hogy megemlékezzünk Krisztus szenvedéseiről. Ezen a héten ér véget a 40 napos böjt, és újjászületik a természet. A nagyhét csütörtökén - nagycsütörtökön - megszűnik a harangozás: - "a harangok Rómába mennek" - közismert szólás szerint, legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. Ez a nap egyben Jézus szenvedésének kezdete is.

Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték. Ilyenkor tiltották az állattartással és földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem szítottak tüzet és nem sütöttek kenyeret sem.

Nagypénteken hajnalban volt szokás a patakra menni és abban megmártózni. Aki ezen a napon folyóvízben megmosakodott az egész évben szerencsésnek mondható volt - tartotta róla a hiedelem.

Húsvét megünneplése már nagyszombat délutánján megkezdődik. Ismét megszólalnak a harangok, ekkor ér véget a nagyvennapos böjt, a hústól való tartózkodás - innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

A nap legfontosabb eseménye a templom keresztelővizének megszentelése volt. Azt tartották erről a vízről, hogy akit először ezzel az "új vízzel" megkereszteltek, egész életében szerencsés lesz.

Húsvét vasárnapján is fontos szerepe volt a víznek. Úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Szokás volt még piros tojást tenni mosdóvízbe és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. A régi húsvét legszebb eseménye volt az ételszentelés.

A délelőtti misére gondosan előkészített, kendővel letakart kosárral mentek a hívők, húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, tojást, sőt még bort is vittek megszenteltetni a templomba. A pap megáldotta az ételeket. A hosszú böjtölés után ezeknek az ételeknek az elfogyasztásával kezdődött újra a húsfogyasztás, a "hús vétele". A húsvéti ételszentelés egyes falvakban még máig is élő hagyomány. A megszentelt ételek maradékához is sokféle képzet kapcsolódott: pl. a szentelt kalács maradékát a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. Szokás volt az is, hogy a megszentelt tojást a család közösen fogyasztotta el, azért, hogy ha eltévednének jusson eszükbe, hogy kivel ették a húsvéti tojást és hazataláljanak.

Az ünnep egyik dísze és egyben "kenyere" a cifrára fonott nagy kalács. Alapja szinte egyugyanazon kelt tészta, amit a különböző népek eltérő hagyományaik és vérmérsékletük szerint ízesítenek, fűszereznek, díszítenek.

Az ünnep szinte áldozati eledele a húsvéti bárány, amely Krisztust jelképezi. Végül a legrégebbi eledelek közé tartozik a tojás, ami az élet és újjászületés jelképe. Ahogyan a tojásból új élet kel ki, úgy támad fel Krisztus is a sírjából, az emberek megváltására. A sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált már igen régen jellegzetes húsvéti eledellé.