Az egyiptomiak a mûvészet minden ágát a halál legyõzésének szolgálatába állították.

A legjelentõsebb építmények a templomok és sírépítmények. A legõsibb sírtípus a masztaba (arabul: pad; nyújtott négyszögû, lefelé enyhén szélesedõ, döntött oldalsíkú építmény).

A másik sírtípus a piramis (négyzet alaprajzú, gúla alakú, tömör kõépítmény). Korai formája a lépcsõs piramis, ami úgy keletkezett, hogy a fáraó sírhelyét lépcsõzetesen egymásra épített masztabák sorával emelték ki. Késõbb a lépcsõk visszaugrásait kiegyenlítették. A gúla térfogatához képest a sírkamra elenyészõen kicsi, a hozzá vezetõ folyosó nyílását befalazták. A piramisokhoz egy vagy két templom tartozott.

Óbirodalom: szakkarai és a gizehi (Kheopsz, Khephrén, Mükerion) piramis együttesek.

A templom legfontosabb része a szentély. A templom a szentélyhez vezetõ udvarok és csarnokok sora. Jellemzõ elem a kapu két oldalán emelkedõ döntött falsíkú, toronyszerû tömeg a pülón. A templomhoz vezetõ, szobrokkal szegélyezett út a dromosz. A templomok külön csoportját képviselik a barlang-templomok és a síregyüttesekhez tartozó halotti templomok.

Újbirodalom: terasztemplom Deir el-Bahariban, a luxori Amon templom, a thébai Ramesszeum, Abu Szimbelben II. Ramszesz sziklatemploma.

Késõi birodalom: edfui Hórusz templom.

Az egyiptomi építészetre jellemzõ, hogy töretlen síkokkal határolt tömegformákat alakított ki. Az örökkévalóságra törekedett. Monumentális alkotásait az anyag rendíthetetlen szilárdságával, az idõtálló kõ és a geometrikus forma együttes erejével tette idõtlenné. Ezért kevés a nyílás és a díszítés is olyan, hogy nem töri meg a felület egységét.

Obeliszk: egyetlen tömbbõl kifaragott karcsú kõpillér
Szfinx: emberfejû, oroszlántestû, monumentális szobor.