A görög szobrászat, különös tekintettel a mozgásábrázolásra

A szobrászat alkotásai többnyire sérülten, torzóként maradtak ránk. A szobrok nagy részét római másolatokból ismerjük.

A görög szobrászatot a test tökéletes ábrázolása és a mozgás különböző fázisainak érzékeltetése foglalkoztatta. Az élettel teli emberi test a görög szobrászat legfőbb témája.

A szobrászat első feladatait az építészettől kapta. A terrakottát használták épületszobrok készítéséhez. A szobrászat legrégibb anyaga a fa volt, később márványt és bronzot is használtak.

Az archaikus korra jellemző szobor a kurosz (ruhátlan ifjú). A szobrokra jellemző az úgynevezett archaikus mosoly (a száj szögletei fel vannak húzva ami sajátos mosolyt ad). Pl. teneai Apollón. Ez a szobor már kitörést jelent az egyiptomi merevségből, mivel a nehézkes izomzatot és oszlopszerű végtagokat könnyed formákkal cserélték fel. A görög mester derűs, könnyed lelkű, mozgékony ifjút akart megörökíteni.

Már a Kr. e. VI. században a szobrászok úttörő munkát végeztek a birkózó és labdázó ifjak mozdulatainak ábrázolásában.

Kr.e. V. sz. klasszikus kor - Az ábrázolt emberi test életteljességét többek között azzal érték el, hogy a mozdulatok közötti pillanatnyi nyugalmi helyzetet rögzítették; az előző mozdulat lendülete még, a következő mozdulat feszültsége már érzékelhető.

Egyik legnagyobb újításuk a kontraposzt: az álló alak egyensúlyát, nyugalmában is érezhető mozgáskészségét érzékeltető elrendezés, amely az álló láb és a támasztó láb ellentétén alapul, minthogy ez a gerincoszlop közvetítésével a vállak és a fej tartására is hat.

Polükleitosz - Kr.e. 440. Lándzsavio. Arányrendszer 7 és félszeres.

Pheidász - Pallas Athene, Zeusz (monumentális).

A görög szobrászat nagy iskolái az atlétikai gyakorlatok és az olimpiai versenyek voltak.
Például: Mürón: Diszkoszvető: A test több egymást követo mozdulatát egyesítette, hogy a szemléloben a diszkoszvetés

lendületének képzetét felkeltse. A merészen elcsavart atlétatesten érezzük a megelőző s egyben a következő mozdulatot is.

Kr.e. IV. sz. - Lüssziposz: Apoximenosz: A karcsú alak tele van

mozgékonysággal, elevenséggel. Lüssziposz teremtette meg a harmadik dimenziót, a térben való háromirányúság kiterjedését. Új arányrendszer az emberi testben: 8 és félszeres.

Kr.e. III. században már nem elégedtek meg a legszokványosabb tartások és mozdulatok típusainak életszeru megmintázásával, hanem megkeresték a legbonyolultabb testhelyzeteket, s még ezek között is különös érdeklődést tanúsítottak a saját tengelye körül megcsavarodó test ábrázolása iránt.

Kr.e. III. sz. Táncosnő márványszobra

Kr.e. 225-175. Táncosnő bronz szobra Alexandriából. A téma és a megoldás kizárja, hogy valamelyik oldalát magába nézzük. A spirális mozgás, a ruha redőzete viszi a tekintetünket körbe. Az igazi téma nem a tárgy maga, hanem inkább a mozgás a test sokszorosan hajló, csavarodó, lendülő mivolta.

A görög szobrászatnak abba a pillanatába értünk amikor a plasztika végérvényesen birtokában veszi a teret.

Kr.e. II. sz. Lóversenyző fiú: zaklatott felület, heves mozgás, dinamizmus.

Kr.e. II. sz. - Paioniosz: Niké: A test ferde tengelye, a drapéria redőzete, a hatalmas, vitorla módra dagadó öltözete igen jól érzékelteti a repülést, amelynek ábrázolása a görög szobrászatot régen foglalkoztatta.

Kr. e. II. sz. - Laokoón-csoport (Agészandrosz, Athénodórosz, Polüdórosz muve): a figurák ellentétes irányú, szenvedélytől áthatotta mozdulatai, a küzdelem hevében eltorzult arcok az egész ábrázolást robbanó feszültséggel töltik meg.