Posztipresszionizmus
A posztimpresszionizmus nevét egy
kiállításon kapta Londonban, sürgősen nevet kellett adni a kiállításnak és egy
kritikus aki akkor látta először a képeket, ezt a nevet adta nekik. A képeket
Gauguin, Van Gogh, Cézanne és Seurat festették.
1880. után megkezdődött az impresszionisták felbomlása. A fiatalok már nem csatlakoztak az impresszionistákhoz, őket Pissarro támogatta, aki ekkor Seurat (Fürdőzés Asnicres-ben, Vasárnap délután a Grande Jatte-szigeten - mindkét mű egyetlen pillanatot akar felidézni. Palettáit a négy alapszín alkotta: piros, zöld, sárga, kék) követője volt, s műveit apró pontokból építette fel.
A posztimpresszionisták tovább akartak
lépni; nem érték be azzal, hogy kizárólag a szárnyaló fényhatásokra figyeljenek,
hanem nagyobb intellektuális igénnyel szerették volna bemutatni a formák
maradandóságát is, de úgy, hogy közben megőrzik a ragyogó 
színeket és a szemlélő szabadságát.
Alapelvük a színfelbontás a szín és a fény viszonya volt. Figyelembe vették a
fizikai optika felfedezéseit. A színek optikai keveredésével számolva nem a palettán
állítják elő a kevert színeket, hanem a vászonra a színek apró pöttyeit festik
egymás mellé, ezek pedig szem recehártyáján állnak össze egységes folttá. Így
alakítja át a néző szeme az alapszínek, a kék, a vörös és a sárga megfelelő
párosítását lila, zöld, illetve narancs kevert színné. Ugyanígy figyelembe vették
a Chevreul-féle szimultán kontraszt törvényét is, mely szerint a kiegészítő
(komplementer) színpárok, a vörös és a zöld, a kék és a narancs, a sárga és a
lila, egymás mellé kerülve felerősítik egymás intenzitását (világító
érétkét).
Ugyancsak posztimpresszionistáknak szoktunk
nevezni néhány más irányban kutató nagy
festőt. Közülük Paul Gauguin annyiban csatlakozik elődeihez, hogy a
színek intenzitását keresve kígyózó, dekoratív vonalakkal fogja körül a tiszta
színmezőket.
A posztimpresszionisták nem alkottak közös hitvallást arról, hogy mindez miképpen is valósítható meg, és bár gyakran rendeztek közös kiállításokat, jórészt magányosan alkottak.
Paul Signac: A marseillei kikötő bejárata (élénk színek)
Cross: Ciprusok Cagnesban - szinte forró, de mégis hűvös, hideg-meleg színek váltakozása
Cézanne: az állandóságot, a felszín mögött rejtőző lényeget keresi. A látvány plaszticitását kizárólag színekkel akarta visszaadni. Mindent az alapformákból akart levezetni: gömb, kúp és henger.
Henri de Toulouse-Lautrec: A mozgás éles megfigyelése, sajátos fényhatások és ideges ecsetvonások, vibráló körvonalak jellemzik. Számos plakátot készített: Mome Fromage, Grille d'Cgout, Nini Palette en l'Air
Vincent van Gogh: Vonalai apró részletekből állnak, és a színek kavalkádja váltakozik. Világító tiszta színeket használ minden él. Nem arra törekszik, hogy a valóság színeit használja hanem a palettájáét. A Napraforgó című képén csak sárga és zöld színt használ, de annyi árnyalatban, hogy mégis változatos. A harsogó pirosat is nagyon szereti. Vonalai szinte kört írnak le. Művei: Kosárfonó, Krumplievők, Önarckép, Napraforgók, Az arles-i híd, Éjszakai kávéház.) Az expresszionizmus ősének tekinti Van Gogh-ot, mert egyedülálló látási-érzelmi izgalmat tudott kelteni.