Az első keresztény gyülekezetek melyek tagjai a zsidókból álltak, a zsidóság ünnepeit tartották melyek közülük a Húsvétot és a Pünkösdöt már igen korán új tartalommal töltötték meg. Húsvét Krisztus feltámadásának, Pünkösd pedig a Szentlélek eljövetelének ünnepe lett. A Húsvét megünneplésének időpontja eleinte nem volt egységes. Másként történt az ázsiai provinciákban és másként a zsidóknál. A vita végül a keresztények közti szakadáshoz vezetett, megszüntetése csak 325-ben a niceai zsinaton valósult meg a következőképpen:" A Húsvétot egyöntetűen vasárnap kell ünnepelni, ez a vasárnap a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap legyen. Ha a holdtölte vasárnapra esik akkor a Húsvétot a következő vasárnap kell megtartani."

A IV. századtól vált általánossá a Húsvét előtti 40 napos böjt, ahogyan azt- az evangéliumok leírása szerint-Jézus a pusztában tette. Az első időkben a böjt nagyon szigorú volt ( napi egy étkezés, húsmentes étrend...)
A nagyböjt időszaka volt az ókeresztényi korban a keresztségre készülők előkészületi ideje, valamint a bűnösök vezeklése is ekkor történt hogy utána feloldozást nyerjenek. A nagyböjt kiemelkedő időszaka volt a Húsvét előtti hét az ún. nagyhét. Ennek első napja a virágvasárnap, melynek lényege : szentelt pálma, ill. olajágakkal körmenetet tartanak, Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. A Húsvétot közvetlenül megelőző három nap : nagycsütörtök és nagypéntek, melyek Krisztus szenvedésére és halálára történő emlékezéssel telnek, nagyszombat pedig már a tulajdonképpeni Húsvéti örömünnep kezdete melynek eseményei : tűzszentelés, keresztvízszentelés, majd a vigília (éjjeli) mise amely a feltámadást ünnepli. Ehhez kapcsolódik szorosan a Húsvét vasárnapjának liturgiája is.

Mikor is van húsvét az idén?


Niceában a zsinat úgy határozott 325-ben, hogy húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlôség napját követô holdtölte utáni elsô vasárnapon ünnepelendô. Ebbôl következôen az ünnep március 22-e és április 25-e közötti bármelyik napra eshet.

A kereszténység a Közel-Kelet melegebb tájairól indult világhódító útjára. Az ott kialakult rituálék, szertartások kellékei nem gazdagíthatták az északabbi népek karácsonyait, húsvétjait azon egyszerű okból, hogy legtöbbször meg sem tudták termelni a mostoha körülmények miatt. Így helyettesítôdött az idôk folyamán az almával az édenkerti gyümölcs, fenyôvel, barkával a pálma, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Az európai keresztények olyan földrészre születtek, ahol a szélsôséges idôjárás miatt nem nélkülözhették az elemek jóindulatát. Természetes hát, hogy megpróbálták minden módon meg is nyerni azt. Hosszú évezredek alatt kialakult a természetvarázslásnak egy igen gazdag, tájegységenként a leghatásosabbnak vallott hagyományrendszere. Ezeket a szokásokat, bűvöléseket, bájolásokat aztán becsempészték a keresztény szertartásokba, mint nélkülözhetetlen hozományt.

Már a zsinati rendelethozók is tudták, hogy ünnepük tartalmát alaposan kiszínezték a legújabb kereszténységre tért, addig barbár népek szokásai.

Nem kell nagy képzelôerô nekünk sem, hogy felfedezzük a húsvéti ünnepkör napjaiban a réginél is régibb örökséget, ami alig leplezve azt szolgálta, hogy bôséges termést, éhínségmentes esztendôt varázsoljanak a közösségnek ôsi szavakkal, dalokkal, táncokkal. Ne feledkezzünk meg a télvégi, tavaszi betegségekkel sújtott közösségek testi-lelki felépülésére szolgáló mágikus
tisztítótüzekrôl sem.

Ide nyúlik vissza a magyar kiszejárás vagy kiszehajtás néven ismert szalmabáb szomorú sorsa is. A bábot felöltöztették régi ruhákba, majd lányok énekes kísérete mellett kivitték a faluból, barbár módon szétszedték, meggyújtották és énekelve körbejárva elégették.

A tűz az ember nagy ellensége és nagy barátja. Féljük és tiszteljük egyszerre. Az északi népek rábízzák még ma is a tűzre, hogy az elmúlt év lomját, rossz emlékeket ébresztô tárgyait eméssze el még mielôtt beköszönt a tavasz. Új tavasz, tiszta lap.

Hasonló tulajdonságokkal ruházták fel a vizet is, egyaránt tulajdonítva neki tisztító, termékenységvarázsló és betegségelhárító erôt is.

Ezek a hiedelmek éppen a tűz és a víz valóságos tisztító, fertôtlenítô hatásának évezredes megfigyelésén alapultak. Kár lett volna kiűzni vagy tiltani a világ népeinek ünnepköreibôl.

Mivé is lennénk a húsvéti locsolkodás nélkül?

A szorgos atyák aztán megfejelték a régi szokásokat, és minden évszázadban bôvült valamivel az egyházi ünnepekre való felkészülés. Ilyen plusz a húsvétot megelôzô negyven napos nagyböjt is, amit csak a VII. századtól kezdtek gyakorolni. II. Orbán pápa 1091-tôl törvénybe is iktatta, kötelezôvé téve ez után a keresztény világ hivôi számára. Kénytelen volt meghozni ezt a döntést, mert a népek a téli napforduló után a tavaszi napéjegyenlôségig sok-sok napot tartottak ünneplésre, evésre-ivásra, mulatozásra alkalmasnak. Minden napra több napfény, melegebb napsugár jutott. Megkönnyebbülhettek, ha csak kevés áldozatot szedtek közülük a tavaszi, tél végi, évente újra támadó járványok.

Ezt meg kellett ünnepelni.

A klasszikus kor népei is terített, vagy terítetlen, de roskadozó asztalok mellett áldoztak sok számú isteneiknek hálából az életben maradásért. Ez a hedonista szemlélet nem kedvezett a kereszténység terjesztôinek és jogi regulációval nyirbálták meg az ünnepek számát. Tiltották a koedukált összejöveteleket, a zenét, a táncot, de még a közös játékokat is. A böjt ideje rendeltetett arra, hogy a megkívánt áhítat közelebb férkôzhessék a szívekhez. Ellenlépésként aztán a játékos kedvű emberiség meglehetôsen sok kiskaput ácsolt a szigorú törvények mellé.

Nem mulathattak együtt, hát kialakult a böjti férfi- és leányjátékok. Ilyenkor a férjhezmenendô lányok - szükség törvényt bont - hajlandók voltak játszani a kisebbekkel is. Játékaikba óvatosan visszacsempészték a hajdani avató rítusok mozzanatait. Mivel a körjátékokat nem tiltották, errôl nevezték el ezeket a táncokat karikázónak. Ez szintén az ôsi tavasz-varázslás táncaiból lépett elô böjti közös játékká.

A fiúk sem hagyták magukat legyűrni, holmi tiltások által. Vígan űzték a sajbózás echte magyar szokását. A elnevezést a német Scheibe = korong szóból magyarították. Ez egyfajta korongdobálás volt páros vagy csoportos formában, melynek során az ártatlan fából készült karikát, korongot megtüzesítették majd hosszú bottal és deszkadarabokkal röptettek a címzetthez. Hogy enyhítsenek bűneiken, helyenként egyházi énekeket énekeltek, vagy szentek nevét kiáltva játszották.

A villôzés elnevezés eredetét két nyelv is magáénak vallja. Vannak, akik a szláv vila, vily = tündér szót tekintik alapnak, olvasottabbak pedig a latin villus = lomb szóból származtatják.
Magát a szokást ez egyáltalán nem zavarja. Lényege egy zöld ág, amit felékesítettek színes szalagokkal, kifújt, festett tojáshéjakkal. Aztán a leányok csoportosan végigvonultak vele a falun, megmutatva, hogy ismét tavasz van.

Ha a kiszebáb jelképezi a téltemetést, akkor a villô tekinthetjük tavaszköszöntésnek.

A József napi határjárásokat is az ôsi kultúrából vették át és építették be a liturgiába.

Legelevenebben élô húsvéti hagyomány a hétfôi locsolkodás és a gyerekek megajándékozása.

Régi formájában a lányok tiltakozásuk ellenére, folyókhoz, patakokhoz hurcolták, belemártották ôket, vagy kutakhoz vitték ki a fiúk és vödörrel hideg vízzel leöntözték. Mindezt annak érve alatt, hogy szépségük jobban kiteljesedjék. Mára a vízözönt pár csepp illatos víz és versike helyettesíti. A régi hagyomány maradványa az is, hogy ilyenkor adományokkal kell megjutalmazni a locsolkodókat. Hímes tojást kaptak ajándékba és szívesen kínálták ôket sós harapnivalóval, süteménnyel, italokkal.

Ide illô ételeket kellett az asztalra tenni, úgy mint friss spenótot (zöldcsütörtökön), ha az nincs, akkor zsenge csalánleveleket és ezek mellé feltétként mindenképpen tojást.

Sonka, bárány, kenyér, tojás: ezek a húsvéti asztal fô ételei. Ezeket a katolikus templomokban meg is szentelik.

A hétfô hagyományos étele a bárány. Kezdve a tárkonyos bárányfejlevessel, a töltött báránycombon át a szalonnával tűzdelt gerincig. De nem vétünk a klasszikus szokások ellen, ha a magyar konyhára jellemzô elkészítési módban adjuk asztalra, úgy mint báránypaprikás, báránypörkölt, vagy töltött báránycombként került a tányérunkra. Méltó melléklete a friss fejes saláta, de nem cukros-ecetes vízben áztatva, hanem az eredeti olajos, sós, borsos öntettel ízesítve.

- Dr. Kendéné Toma Mária - Húsvét

A fehérvasárnap a húsvétot követő vasárnap - az ünnepléssorozatok utolsó napja, mikor jellegzetes szokás volt a komálás vagy mátkálás. Ilyenkor a komatál körül sokszor életreszóló barátságok születtek.

Mi is kerüljön hát az ünnepi asztalra? - természetesen elengedhetetlen a kalács, sonka, tojás, és ha a húsfélén gondolkozunk, akkor próbáljunk ki a hagyománynak megfelelően egy bárányból készült ételt.

A nagyhét

A locsolkodás

A húsvéti tojás

Húsvéti körséta

HÚSVÉTOLÁS MAGYARORSZÁGON